2014. március 17., hétfő

Jézus csodái 58. - Állj fel!



Állj fel!

 

Jézus megérkezik Beteronba, egy Jeruzsálem közelében levő papi városba. A farizeus Elchiás egy rokona, egy szolgája által, kéri Jézust, hogy jöjjön el azonnal, meggyógyítani haldokló feleségét. Jézus megkérdezi a szolgától:
– Mi miatt haldoklik úrnőd?
– Gyermeke lett volna. De meghalt méhében, és vérmérgezést kapott tőle. Őrjöng, mint egy bolond, és meg kell halnia. Megcsapolták ereit, hogy leszállítsák lázát. De a vér teljesen meg van mérgezve, és meg kell halnia. Belemerítették egy ciszternába, hogy hőmérsékletét lecsökkentsék. Lejjebb ment, addig, míg a fagyos vízben volt. De utána még magasabbra emelkedett, mint azelőtt, és köhög, köhög... és meg kell halnia.
– Meghiszem azt! Ilyen kezelés után! – mormogja fogai között Máté.
– Mióta beteg?
A szolga éppen válaszolni készül, amikor futva odaérkezik egy római osztag parancsnoka, aki előzőleg elhaladt Jézus mellett. Megáll Jézus előtt.
– Üdvözlégy! Te vagy a Názáreti?
– Én vagyok. Mit kívánsz tőlem?
– Egy napon egyik lovunk megrúgott egy zsidó gyermeket, és te meggyógyítottad, hogy meggátold a zsidókat a mi ellenünk való lázadásban. (Lásd Gy 1,19-23) Most a zsidók kövei hullottak egy katonára, és eltörték a lábát. Nem állhatok meg. Szolgálatban vagyok. A városban senki sem akarja befogadni őt. Gyalogolni nem tud. Nem tudom magammal vonszolni törött lábával. Tudom, hogy te nem vetsz meg minket, mint a többi zsidó.
– Azt akarod, hogy gyógyítsam meg a katonát?
– Igen. Te meggyógyítottad a százados szolgáját és Valéria kisleányát. Megmentetted Sándort honfitársaid haragjától. Ezeket a dolgokat ismerik fönt és lent egyaránt.
– Menjünk a katonához!
– És az én úrnőm? – kérdezi elégedetlenül a szolga.
– Utána. – És megy a katonatiszt után, aki közben azt mondja Jézusnak:
– Egy ideig Sándorral voltam. Ő téged... Beszélt rólad. Véletlenül találkoztam veled ebben a pillanatban.
– Véletlenül? Miért nem tulajdonítod Istennek? Az igazi Istennek?
A katona hallgat egy pillanatig, és utána halkan mondja, hogy csak Jézus hallja:
– Az igazi Isten, az a zsidó lenne... De nem szeretteti meg magát. Ha olyan, mint a zsidók! Még egy megsebesült iránt sem éreznek irgalmat...
– Az igazi Isten épp úgy Istene a zsidóknak, mint a rómaiaknak, görögöknek, araboknak, pártusoknak, szittyáknak, ibériaiaknak, keltáknak, líbiaiaknak és az északi népeknek. Nincs más, csak egy Isten van! De sokan nem ismerik Őt, mások pedig rosszul ismerik. Ha igazán ismernék, mindnyájan testvéreknek tekintenék egymást, és nem lennének visszaélések a hatalommal, gyűlölködések, rágalmazások, vérbosszúk, fajtalankodások, lopások, gyilkosságok, házasságtörések és hazudozások. Én ismerem az igazi Istent, és azért jöttem, hogy megismertessem Őt.
– Azt mondják... Nekünk mindig figyelnünk kell, hogy tudósítsuk a századosokat, és azok a Kormányzót. Azt mondják, hogy te Isten vagy. Igaz? – A katona nagyon aggódva mondja ki ezt. Szinte félelemmel néz Jézusra, sisakja alatt.
– Az vagyok.
– Jupiterre! Akkor tehát igaz, hogy az istenek leszállnak, hogy az emberekkel érintkezzenek? Az egész világot bejártam már a római jelvények mögött, és öreg koromban jöttem ide, hogy egy istent találjak!
– Az Istent. Az Egyetlent. Nem egy istent – javítja ki őt Jézus.
De a katona megsemmisül a gondolattól, hogy egy isten előtt jár... Nem beszél többet... Gondolkodik. Gondolkodik egészen addig, míg elérkeznek a megsebesült katonához, aki a földön fekve nyög.
– Íme! – mondja röviden a tiszt.
Jézus utat nyit magának, és odamegy hozzá. A láb csúnyán össze van törve, befelé fordul, és már dagadt és kék. Az embernek nagyon kell szenvednie, mert amikor meglátja Jézust, kitárja egyik karját, könyörögve:
– Ne okozz nekem nagy fájdalmat!
Jézus mosolyog. Éppen csak ujja hegyével érinti meg a törés helyét. Utána ezt mondja:
– Állj fel!
– De van egy második törés is, feljebb, a csípőjénél – mondja a tiszt, mintha azt akarná mondani: „Azt nem érinted meg?”
Abban a pillanatban megérkezik egy polgár Beteronból.
– Mester, Mester! Te pogányokra vesztegeted az idődet, és az én feleségem haldoklik!
– Menj, és vezesd őt ide!
– Nem tehetem. Őrjöng!
– Menj, és vezesd ide, ha hiszel bennem!
– Mester, senki sem tudja féken tartani őt. Ruhátlan, és nem tud fölöltözni. Őrült, és szétszaggatja a ruhákat. Haldoklik, és nem képes felállni.
– Menj, és vezesd ide őt, ha hited nem marad le ezeknek a pogányoknak a hite mögött!
Az ember elmegy, elégedetlenül.
Jézus nézi a rómait, aki lábánál fekszik.
– És neked van hited?
– Nekem, igen. Mit kell tennem?
– Kelj fel!
– Vigyázz, Kamill, hogy... – akarja mondani a tiszt. De a katona már lábán áll, fürgén, meggyógyultan.
A zsidók nem hozsannáznak. Nem egy zsidó gyógyult meg. Sőt, elégedetleneknek látszanak, s arcuk kifejezi, hogy bírálgatják Jézus cselekedetét. De a katonák nem úgy tesznek. Kirántják rövid és széles kardjukat, és felemelik a levegőbe, miután vértjükhöz verték azokat, örvendetes zajt okozva. Jézus a kardok körében áll.
A tiszt nézi Őt. Nem tudja, hogyan fejezze ki magát, mit tegyen ő, egy ember egy isten előtt, egy pogány, Isten közelében... Gondolkodik, és úgy találja, hogy legalábbis azt meg kell tennie Istennek, amit megtenne a császárnak. És katonai tisztelgést parancsol, s a katonák, vízszintesen tartva kardjukat „Üdvözlégy!”-et kiáltanak. És a tiszt, nem elégedve meg ezzel, még suttogva hozzáteszi:
– Menj nyugodtan, még éjjel is! Minden utat... ellenőrzünk. A rablók elleni szolgálatunk ez. Biztos leszel. Én... – Megáll. Nem tudja, mi egyebet mondjon.
Jézus mosolyogva válaszolja:
– Köszönöm. Menj, és légy jó! A rablókhoz is légy emberséges! Hűséges szolgálatodban, de kegyetlenkedés nélkül. Ők szerencsétlenek. És számadással tartoznak cselekedeteikért Istennek.
– Az leszek. Üdvözlégy! Szeretnélek még látni téged...
Jézus ránéz, erősen rászegezve szemét. Utána azt mondja:
– Találkozni fogunk. Egy másik hegyen. – És megfordulva megismétli: – Legyetek jók! Isten veletek!
A katonák folytatják menetelésüket. Jézus belép a városba. Néhány métert tesz csak meg, amikor nagy csoport ember jön feléje, kiáltozva megjegyzéseiket. És a csoportból kiválik egy férfi és egy nő, és meghajolnak Jézus előtt. A nő térdre ereszkedik, a férfi csak meghajol.
– Keljetek fel, és dicsérjétek az Urat! De azt kell mondanom neked, ember, hogy a te lelkiismereted nem tiszta. Te önzésből fordultál felém, nem irántam érzett szeretetből és belém vetett hittel. És kételkedtél szavaimban. És te tudod, ki vagyok! Utána rosszat gondoltál, mert megálltam, hogy meggyógyítsak egy pogányt, amikor az egész város szeretetlenül visszautasította azt, hogy befogadjon egy beteg katonát. Végtelen irgalommal, és hogy megkíséreljem jóvá változtatni szívedet, meggyógyítottam feleségedet anélkül, hogy beléptem volna hozzád. Nem érdemelted meg. Azért tettem, hogy megmutassam, nincs szükségem arra, hogy odamenjek, megtevésére. Elég, hogy akarom. De igazán mondom neked, mindnyájatoknak, hogy azok, akiket ti megvettek, jobbak nálatok, és jobban tudnak hinni hatalmamban, mint ti. Kelj fel, asszony! Te nem vagy bűnös, mert te nem voltál képes gondolkodni. Menj, és tudj hinni mostantól fogva, hálából az Úrnak!
A lakosok arckifejezése fagyossá válik a feddés hatására. Neheztelve követik Őt a térre, ahol Jézus megáll, hogy beszéljen hozzájuk, miután látja, hogy a zsinagógafőnök nem hívja meg Őt a zsinagógába, és egy ház sem nyílik meg a Mester előtt.
Beszédében figyelmezteti őket, hogy büntetés vár rájuk, ha elfordulnak Istentől, és a Sátánnal szövetkeznek. Utána megfordul, és elhagyja a várost azon az úton, amelyen jött.

(7-1605)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése