Állj fel!
Jézus megérkezik Beteronba, egy
Jeruzsálem közelében levő papi városba. A farizeus Elchiás egy rokona, egy
szolgája által, kéri Jézust, hogy jöjjön el azonnal, meggyógyítani haldokló feleségét.
Jézus megkérdezi a szolgától:
– Mi miatt haldoklik úrnőd?
– Gyermeke lett volna. De meghalt
méhében, és vérmérgezést kapott tőle. Őrjöng, mint egy bolond, és meg kell
halnia. Megcsapolták ereit, hogy leszállítsák lázát. De a vér teljesen meg van
mérgezve, és meg kell halnia. Belemerítették egy ciszternába, hogy
hőmérsékletét lecsökkentsék. Lejjebb ment, addig, míg a fagyos vízben volt. De
utána még magasabbra emelkedett, mint azelőtt, és köhög, köhög... és meg kell
halnia.
– Meghiszem azt! Ilyen kezelés
után! – mormogja fogai között Máté.
– Mióta beteg?
A szolga éppen válaszolni készül,
amikor futva odaérkezik egy római osztag parancsnoka, aki előzőleg elhaladt
Jézus mellett. Megáll Jézus előtt.
– Üdvözlégy! Te vagy a Názáreti?
– Én vagyok. Mit kívánsz tőlem?
– Egy napon egyik lovunk megrúgott
egy zsidó gyermeket, és te meggyógyítottad, hogy meggátold a zsidókat a mi
ellenünk való lázadásban. (Lásd Gy 1,19-23) Most a zsidók kövei hullottak egy
katonára, és eltörték a lábát. Nem állhatok meg. Szolgálatban vagyok. A
városban senki sem akarja befogadni őt. Gyalogolni nem tud. Nem tudom magammal
vonszolni törött lábával. Tudom, hogy te nem vetsz meg minket, mint a többi
zsidó.
– Azt akarod, hogy gyógyítsam meg
a katonát?
– Igen. Te meggyógyítottad a százados
szolgáját és Valéria kisleányát. Megmentetted Sándort honfitársaid haragjától.
Ezeket a dolgokat ismerik fönt és lent egyaránt.
– Menjünk a katonához!
– És az én úrnőm? – kérdezi
elégedetlenül a szolga.
– Utána. – És megy a katonatiszt
után, aki közben azt mondja Jézusnak:
– Egy ideig Sándorral voltam. Ő
téged... Beszélt rólad. Véletlenül találkoztam veled ebben a pillanatban.
– Véletlenül? Miért nem
tulajdonítod Istennek? Az igazi Istennek?
A katona hallgat egy pillanatig,
és utána halkan mondja, hogy csak Jézus hallja:
– Az igazi Isten, az a
zsidó lenne... De nem szeretteti meg magát. Ha olyan, mint a zsidók! Még egy
megsebesült iránt sem éreznek irgalmat...
– Az igazi Isten épp úgy
Istene a zsidóknak, mint a rómaiaknak, görögöknek, araboknak, pártusoknak,
szittyáknak, ibériaiaknak, keltáknak, líbiaiaknak és az északi népeknek. Nincs
más, csak egy Isten van! De sokan nem ismerik Őt, mások pedig rosszul ismerik.
Ha igazán ismernék, mindnyájan testvéreknek tekintenék egymást, és nem lennének
visszaélések a hatalommal, gyűlölködések, rágalmazások, vérbosszúk,
fajtalankodások, lopások, gyilkosságok, házasságtörések és hazudozások. Én
ismerem az igazi Istent, és azért jöttem, hogy megismertessem Őt.
– Azt mondják... Nekünk
mindig figyelnünk kell, hogy tudósítsuk a századosokat, és azok a Kormányzót.
Azt mondják, hogy te Isten vagy. Igaz? – A katona nagyon aggódva mondja ki ezt.
Szinte félelemmel néz Jézusra, sisakja alatt.
– Az vagyok.
– Jupiterre! Akkor tehát
igaz, hogy az istenek leszállnak, hogy az emberekkel érintkezzenek? Az egész
világot bejártam már a római jelvények mögött, és öreg koromban jöttem ide,
hogy egy istent találjak!
– Az Istent. Az
Egyetlent. Nem egy istent – javítja ki őt Jézus.
De a katona megsemmisül a
gondolattól, hogy egy isten előtt jár... Nem beszél többet... Gondolkodik.
Gondolkodik egészen addig, míg elérkeznek a megsebesült katonához, aki a földön
fekve nyög.
– Íme! – mondja röviden a tiszt.
Jézus utat nyit magának, és
odamegy hozzá. A láb csúnyán össze van törve, befelé fordul, és már dagadt és
kék. Az embernek nagyon kell szenvednie, mert amikor meglátja Jézust, kitárja
egyik karját, könyörögve:
– Ne okozz nekem nagy fájdalmat!
Jézus mosolyog. Éppen csak ujja
hegyével érinti meg a törés helyét. Utána ezt mondja:
– Állj fel!
– De van egy második törés is,
feljebb, a csípőjénél – mondja a tiszt, mintha azt akarná mondani: „Azt nem
érinted meg?”
Abban a pillanatban megérkezik egy
polgár Beteronból.
– Mester, Mester! Te pogányokra
vesztegeted az idődet, és az én feleségem haldoklik!
– Menj, és vezesd őt ide!
– Nem tehetem. Őrjöng!
– Menj, és vezesd ide,
ha hiszel bennem!
– Mester, senki sem
tudja féken tartani őt. Ruhátlan, és nem tud fölöltözni. Őrült, és
szétszaggatja a ruhákat. Haldoklik, és nem képes felállni.
– Menj, és vezesd ide őt, ha hited
nem marad le ezeknek a pogányoknak a hite mögött!
Az ember elmegy, elégedetlenül.
Jézus nézi a rómait, aki lábánál
fekszik.
– És neked van hited?
– Nekem, igen. Mit kell tennem?
– Kelj fel!
– Vigyázz, Kamill, hogy... –
akarja mondani a tiszt. De a katona már lábán áll, fürgén, meggyógyultan.
A zsidók nem hozsannáznak. Nem egy
zsidó gyógyult meg. Sőt, elégedetleneknek látszanak, s arcuk kifejezi, hogy
bírálgatják Jézus cselekedetét. De a katonák nem úgy tesznek. Kirántják rövid
és széles kardjukat, és felemelik a levegőbe, miután vértjükhöz verték azokat,
örvendetes zajt okozva. Jézus a kardok körében áll.
A tiszt nézi Őt. Nem tudja, hogyan
fejezze ki magát, mit tegyen ő, egy ember egy isten előtt, egy pogány, Isten
közelében... Gondolkodik, és úgy találja, hogy legalábbis azt meg kell tennie
Istennek, amit megtenne a császárnak. És katonai tisztelgést parancsol, s a
katonák, vízszintesen tartva kardjukat „Üdvözlégy!”-et kiáltanak. És a tiszt,
nem elégedve meg ezzel, még suttogva hozzáteszi:
– Menj nyugodtan, még éjjel is!
Minden utat... ellenőrzünk. A rablók elleni szolgálatunk ez. Biztos leszel.
Én... – Megáll. Nem tudja, mi egyebet mondjon.
Jézus mosolyogva válaszolja:
– Köszönöm. Menj, és légy jó! A
rablókhoz is légy emberséges! Hűséges szolgálatodban, de kegyetlenkedés nélkül.
Ők szerencsétlenek. És számadással tartoznak cselekedeteikért Istennek.
– Az leszek. Üdvözlégy!
Szeretnélek még látni téged...
Jézus ránéz, erősen rászegezve
szemét. Utána azt mondja:
– Találkozni fogunk. Egy másik
hegyen. – És megfordulva megismétli: – Legyetek jók! Isten veletek!
A katonák folytatják
menetelésüket. Jézus belép a városba. Néhány métert tesz csak meg, amikor nagy
csoport ember jön feléje, kiáltozva megjegyzéseiket. És a csoportból kiválik
egy férfi és egy nő, és meghajolnak Jézus előtt. A nő térdre ereszkedik, a
férfi csak meghajol.
– Keljetek fel, és dicsérjétek az
Urat! De azt kell mondanom neked, ember, hogy a te lelkiismereted nem tiszta.
Te önzésből fordultál felém, nem irántam érzett szeretetből és belém vetett
hittel. És kételkedtél szavaimban. És te tudod, ki vagyok! Utána rosszat
gondoltál, mert megálltam, hogy meggyógyítsak egy pogányt, amikor az egész
város szeretetlenül visszautasította azt, hogy befogadjon egy beteg katonát.
Végtelen irgalommal, és hogy megkíséreljem jóvá változtatni szívedet,
meggyógyítottam feleségedet anélkül, hogy beléptem volna hozzád. Nem érdemelted
meg. Azért tettem, hogy megmutassam, nincs szükségem arra, hogy odamenjek,
megtevésére. Elég, hogy akarom. De igazán mondom neked, mindnyájatoknak, hogy
azok, akiket ti megvettek, jobbak nálatok, és jobban tudnak hinni hatalmamban,
mint ti. Kelj fel, asszony! Te nem vagy bűnös, mert te nem voltál képes gondolkodni.
Menj, és tudj hinni mostantól fogva, hálából az Úrnak!
A lakosok arckifejezése
fagyossá válik a feddés hatására. Neheztelve követik Őt a térre, ahol Jézus
megáll, hogy beszéljen hozzájuk, miután látja, hogy a zsinagógafőnök nem hívja
meg Őt a zsinagógába, és egy ház sem nyílik meg a Mester előtt.
Beszédében figyelmezteti
őket, hogy büntetés vár rájuk, ha elfordulnak Istentől, és a Sátánnal
szövetkeznek. Utána megfordul, és elhagyja a várost azon az úton, amelyen jött.
(7-1605)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése