2014. március 15., szombat

Jézus csodái 56. - Egy kegyet kérek



Egy kegyet kérek

 

Jézus a Nébó hegy közelében jár apostolaival. Ellenséges rabbik és farizeusok egy csoportja követi, szidalmazva Őt:
– Átkozott a Názáreti, bolond, megszállott. Nem akarjuk őt falaink között!
Épp akkor halad arra egy nagy karaván. Amikor annak vezetője meghallja a szitkozódást, megfordítja tevéjét, és megállítja az egész karavánt. Odamegy az apostolokhoz, és megkérdezi:
– Istenetek nevében, melyik köztetek a názáreti Jézus?
– Miért kérdezed? Te is kellemetlenkedni akarsz nekünk? Nem elég honfitársai kellemetlenkedése? Te is el akarod kezdeni? – kérdezi nagyon nyugtalanul Fülöp.
– Jobb vagyok ezeknél. És egy kegyet kérek. Ne utasítsatok el! Istenetek nevében kérem azt.
Van valami hangjában, ami meggyőzi a megkérdezett apostolokat. Simon azt mondja:
– Az első, ott elől, a két legfiatalabbal együtt.
A férfi tevéjével Jézushoz siet.
– Uram!... Hallgass meg egy szerencsétlent... – mondja neki.
Jézus, János és Marciam csodálkozva megfordul.
– Mit akarsz?
– Petrából való vagyok, Uram. Mások számára árukat szállítok a Vörös-tengertől Damaszkuszig. Nem vagyok szegény. De olyan, mintha az lennék. Van két gyermekem, Uram, és szemük megbetegedett, az egyik teljesen megvakult, a másik közel áll hozzá. Az orvosok nem tesznek csodákat, de te igen.
– Honnan tudod?
– Ismerek egy gazdag kereskedőt, aki ismer téged. Az én körzetemben tartózkodik. Néha neki is szolgálatokat teszek. Ő mondta nekem, amikor meglátta gyermekeimet: „Csak a názáreti Jézus tudná meggyógyítani. Keresd meg Őt!” Kerestelek téged. De kevés időm van, mert követnem kell a legmegfelelőbb utakat.
– Mikor láttad Sándort?
– Tavaszotok két ünnepe között. Azóta két másik utat tettem, de sose találkoztam veled. Uram, irgalmazz!
– Ember, nem tudok lemenni Petrába, és te se tudod elhagyni a karavánt...
– De igen, elhagyhatom. Van egy megbízható emberem. Őt küldöm előre, lassan. Én Petrába repülök. Tevém sebesebb a pusztai szélnél és mozgékonyabb egy gazellánál. Magamhoz veszem gyermekeimet és egy másik hűséges szolgámat. Csatlakozom hozzád. Te meggyógyítod őket... Ó, világosságot adsz szemeiknek, amelyek most olyanok, mint a sűrű felhő által eltakart csillagok. Utána folytatom utamat, miközben ők visszatérnek anyjukhoz. Hová mész?
– Debonba.
– Ne menj oda! Tele van azokkal... a machaerusbeliekkel. Átkozott helyek, Uram. Ne foszd meg magadat a szerencsétlenektől, Uram, azáltal, hogy átadod magadat az átkozottaknak!
– Ezt mondtam én is – dünnyög Bertalan szakállába, és sokan igazat adnak neki.
Most már mindenki Jézus és a petrai ember körül van. A városbeliek azonban visszafordulnak, amikor látják, hogy a karaván jóindulatú az Üldözött iránt. A karaván megállt, s várja a döntés kimenetelét.
– Ember, ha nem megyek a déli városokba, visszatérek észak felé. De ez nem jelenti, hogy meg foglak hallgatni.
– Tudom, hogy az izraeliták megvetnek engem. Nem vagyok körülmetélve, nem érdemlek meghallgatást. De te a világ Királya vagy, és mi is a világban vagyunk...
– Nem erről van szó. Hanem arról, hogy hogyan hihetsz abban, hogy én megteszem azt, amire az orvosok nem voltak képesek?
– Mert te az Isten Messiása vagy, ők pedig csak emberek. Te Isten Fia vagy. Misace mondta nekem, és én hiszem. Te mindent meg tudsz tenni, még egy olyan szegény ember számára is, mint én vagyok. – Az ember válasza biztos, és az ember teljessé teszi kijelentését azáltal, hogy lecsúszik tevéjéről anélkül, hogy letérdeltetné azt, és leborul a porba.
– A te hited nagyobb, mint sokaké. Menj! Tudod, hol van a Nébó?
– Igen, Uram. Az a hegy a Nébó. Mi is tudunk Mózesről. Nagy! Túl nagy ahhoz, hogy ne tudnánk róla. De te nagyobb vagy! Amint egy szikla a hegy mellett, olyan Mózes melletted.
– Menj Petrába! A Nébónál várni fogok rád...
– Van ott egy város a hegy lábánál, a látogatóknak. És ott vannak szállóhelyek... Ott leszek legfeljebb tíz napon belül. Erőltetni fogom az állatot, és ha az, aki téged küld, megvéd engem, nem találkozom viharral.
– Menj! És térj vissza, amily gyorsan csak tudsz!
– Uram! Én... nem vagyok körülmetélt. Az én áldásom utálatos előtted. De egy atya áldása sose utálatos. Megáldalak, és megyek.
Elővesz egy ezüstsípot, és háromszor belefúj. A karaván élén levő ember ügetve odajön. Beszélnek egymással. Üdvözlik egymást. Utána a férfi visszatér a karavánhoz, és elindítja azt. A másik felszáll tevéjére, és elindul dél felé, ügetve. Jézus és övéi folytatják az utat.

(7-1480)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése