2014. március 6., csütörtök

Jézus csodái 47. - Holnap elmegyünk a betegekhez



Holnap elmegyünk a betegekhez

 

Alighogy Jézus visszatér Kafarnaumba, kitör a vihar. A betegek már várják Jézust, különböző házakban elszállásolva.
– Holnap elmegyünk a betegekhez – mondja Jézus.
– Nem teheted. Szombat. Azt akarod, hogy megfeddjenek a farizeusok? Ha te nem törődsz velünk, én törődök a te megbecsüléseddel – mondja a Kerióti színészkedve. S ezzel fejezi be: – Inkább, mivel megértem vágyadat, hogy azonnal meggyógyítsad azokat, akik téged keresnek, íme, elmegyünk mi, és a te nevedben rájuk tesszük kezünket, és...
– Nem! – Egy nagyon határozott „nem”, ami nem tűr ellentmondást.
– Nem akarod, hogy csodát tegyünk? Te akarod azt tenni? Rendben van... elmegyünk megmondani nekik, hogy itt vagy, és megígéred meggyógyításukat. Már ez is boldoggá teszi őket...
– Nem szükséges. A halászok láttak minket. Azért már tudják, hogy itt vagyok. És tudják, hogy én meggyógyítom azokat, akik hisznek. Ezért jöttek keresésemre.
Júdás elégedetlenül elhallgat, elsötétült képpel.
Szombaton Jézus a teraszon beszélget Bertalannal. Utána a távolba nézve, elgondolkodik.
Bertalan figyeli... Majd megkérdezi:
– Mire gondolsz? Hogy mit mondasz majd a zsinagógában?
– Nem. Arra gondolok, hogy a betegek várnak. Menjünk mi ketten, meggyógyítani őket!
– Csak mi?
– Simon, András, Jakab és János elmentek, hogy visszavigyék a halfogó kosarakat. A többiek alszanak. Menjünk mi ketten!
Leszállnak, és a mezők felé mennek, az elszórtan fekvő házak felé, ahol a szegények házába befogadták a betegeket. Valaki észreveszi őket, és azt mondja:
– Várjatok itt, az én kertemben. Idehozzuk őket.
Hamarosan különböző irányból, mint kis folyók, amelyek a tó felé tartanak, ahol egyesülnek, jönnek a betegek, vagy hozzák, hogy Ő meggyógyítsa őket.
A csodák megtörténnek. Jézus elbocsátja őket:
– Ne mondjátok meg azoknak, akik kérdeznek titeket, hogy meggyógyítottalak titeket. Térjetek vissza a házakba, ahol voltatok! Ez a tanítványom naplemente előtt hoz segítséget a szegényebbeknek.
– Igen. Ne mondjátok el! Bajt okoznátok vele. Gondoljatok arra, hogy szombat van, és sokan gyűlölik Őt – teszi hozzá Bertalan.
– Nem ártunk annak, aki jót tett velünk. Elmondjuk majd a mi vidékünkön, anélkül, hogy megmondanánk, melyik napon gyógyultunk meg – mondja az egyik, aki béna volt.
– Sőt, azt mondanám, szóródjunk szét a vidéken, az estére várva. A farizeusok tudják, hol fogadtak be minket, és eljöhetnek, hogy lássák... – mondja valaki, aki előzőleg beteg volt a szemére.
– Jól mondod, Izsák. Tegnap túl sokat és sokfélét kértünk... Azt gondolják majd, hogy belefáradtunk a várakozásba, és elmentünk napnyugta előtt.
– De tegnap nem egy apostol látott minket? – kérdezi egy, aki vak volt. – Nem ő beszélt?
– Nem. Az az Úr unokatestvére volt. Ő nem árul el minket.
– Mondjátok csak meg, hová mentek, hogy megtaláljalak titeket, amikor jövök – mondja Bertalan.
A betegek tanácskoznak egymás közt. Egyesek Korozainba, mások Magdala felé mennének. Jézusra bízzák a döntést. És Jézus azt mondja:
– A Magdala felé vezető út mentén levő rétekre. Kövessétek a második patakot, és röviddel utána találtok egy házat. Menjetek oda, és mondjátok: „Ide küldött Jézus.” Testvérekként fogadnak titeket. Menjetek, és Isten legyen veletek és ti Istennel, nem vétkezve a jövőben!

(6-1138, 1145)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése