Holnap elmegyünk a betegekhez
Alighogy Jézus visszatér
Kafarnaumba, kitör a vihar. A betegek már várják Jézust, különböző házakban
elszállásolva.
– Holnap elmegyünk a betegekhez –
mondja Jézus.
– Nem teheted. Szombat. Azt
akarod, hogy megfeddjenek a farizeusok? Ha te nem törődsz velünk, én törődök a
te megbecsüléseddel – mondja a Kerióti színészkedve. S ezzel fejezi be: –
Inkább, mivel megértem vágyadat, hogy azonnal meggyógyítsad azokat, akik téged
keresnek, íme, elmegyünk mi, és a te nevedben rájuk tesszük kezünket, és...
– Nem! – Egy nagyon határozott
„nem”, ami nem tűr ellentmondást.
– Nem akarod, hogy csodát tegyünk?
Te akarod azt tenni? Rendben van... elmegyünk megmondani nekik, hogy itt vagy,
és megígéred meggyógyításukat. Már ez is boldoggá teszi őket...
– Nem szükséges. A halászok láttak
minket. Azért már tudják, hogy itt vagyok. És tudják, hogy én meggyógyítom
azokat, akik hisznek. Ezért jöttek keresésemre.
Júdás elégedetlenül elhallgat,
elsötétült képpel.
Szombaton Jézus a teraszon
beszélget Bertalannal. Utána a távolba nézve, elgondolkodik.
Bertalan figyeli... Majd
megkérdezi:
– Mire gondolsz? Hogy mit mondasz
majd a zsinagógában?
– Nem. Arra gondolok, hogy a
betegek várnak. Menjünk mi ketten, meggyógyítani őket!
– Csak mi?
– Simon, András, Jakab
és János elmentek, hogy visszavigyék a halfogó kosarakat. A többiek alszanak.
Menjünk mi ketten!
Leszállnak, és a mezők
felé mennek, az elszórtan fekvő házak felé, ahol a szegények házába befogadták
a betegeket. Valaki észreveszi őket, és azt mondja:
– Várjatok itt, az én
kertemben. Idehozzuk őket.
Hamarosan különböző
irányból, mint kis folyók, amelyek a tó felé tartanak, ahol egyesülnek, jönnek
a betegek, vagy hozzák, hogy Ő meggyógyítsa őket.
A csodák megtörténnek.
Jézus elbocsátja őket:
– Ne mondjátok meg
azoknak, akik kérdeznek titeket, hogy meggyógyítottalak titeket. Térjetek
vissza a házakba, ahol voltatok! Ez a tanítványom naplemente előtt hoz
segítséget a szegényebbeknek.
– Igen. Ne mondjátok el!
Bajt okoznátok vele. Gondoljatok arra, hogy szombat van, és sokan gyűlölik Őt –
teszi hozzá Bertalan.
– Nem ártunk annak, aki
jót tett velünk. Elmondjuk majd a mi vidékünkön, anélkül, hogy megmondanánk,
melyik napon gyógyultunk meg – mondja az egyik, aki béna volt.
– Sőt, azt mondanám,
szóródjunk szét a vidéken, az estére várva. A farizeusok tudják, hol fogadtak
be minket, és eljöhetnek, hogy lássák... – mondja valaki, aki előzőleg beteg
volt a szemére.
– Jól mondod, Izsák.
Tegnap túl sokat és sokfélét kértünk... Azt gondolják majd, hogy belefáradtunk
a várakozásba, és elmentünk napnyugta előtt.
– De tegnap nem egy
apostol látott minket? – kérdezi egy, aki vak volt. – Nem ő beszélt?
– Nem. Az az Úr
unokatestvére volt. Ő
nem árul el minket.
– Mondjátok csak meg, hová mentek,
hogy megtaláljalak titeket, amikor jövök – mondja Bertalan.
A betegek tanácskoznak egymás
közt. Egyesek Korozainba, mások Magdala felé mennének. Jézusra bízzák a
döntést. És Jézus azt mondja:
– A Magdala felé vezető út mentén
levő rétekre. Kövessétek a második patakot, és röviddel utána találtok egy
házat. Menjetek oda, és mondjátok: „Ide küldött Jézus.” Testvérekként fogadnak
titeket. Menjetek, és Isten legyen veletek és ti Istennel, nem vétkezve a
jövőben!
(6-1138, 1145)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése