Az a kő, amellyel Jézus egy nagyon fontos
magyarázatot lezárt, nem veszett el.
Nem is fog eltűnni soha. Ez a kő Ő saját maga. Földi remekmű lesz ez a világ végéig, az utolsó ítélet után pedig Isten örök hajlékához tartozik majd, mint Isten mennyei és egykor földi remekművének alapja. A feltámadása után személy szerint már a mennyei boldogságban látható. De nem hagyta el földi remekművét, az Egyházat sem. Íme, felbukkan újra. Amikor Péter és János apostolok a zsidók templomába mentek imádkozni, a kapuban megláttak egy bénán született fiatalembert, amint szokás szerint odaültették, hogy a templomba lépő hívőktől alamizsnát kolduljon. Péter megszólította: „Nézz ránk! Erre rájuk emelte tekintetét abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Éter azonban ezt mondta neki: Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében állj föl és járj! Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsőítette az Istent. Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent. Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt”. (ApCsel 3,4-10) Péter akkor beszélni kezdett a népnek. Eszükbe juttatta, hogy annak a népnek a tagjai, akiknek ősapját, Ábrahámot Isten megmentette, kiváltotta jóságosan a bálványimádás hatalmas tömegéből. Ez óriási természetfeletti ajándék volt a számára. Isten megáldotta őt, és mindenkit, aki őt áldja. Neki, akinek akkor még egyetlen fia sem volt, hatalmas nemzetséget ígért az Úr. Az ígéret csúcspontja az volt, hogy utódai közül születik majd meg a Megváltó. A Megváltó pedig ki (meg) váltja nemcsak az ő nemzetének gyermekeit a pokol hatalmából, hanem a világ minden nemzetségét Isten gyermekeivé teszi. Ezt az ígéretét teljesítette be ezekben az évtizedekben az Úr. Elküldte a Fiát, Jézust, hogy megtestesüljön Izraelben, Júda törzséből, Dávid családjából, ahogyan ezt a próféták megjövendölték. Beteljesített minden jövendölést, de a mostani elöljárók nem ismerték fel Őt. Pedig sok csodát tett Izraelben, mint ahogy most is neki köszönhetjük, hogy ez a fiatal itt állhat előttetek épségben.
„Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Megtagadtátok a szentet és igazat: arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk”. (13-15)Ez után Péter megmagyarázta a templomi közösségnek, hogy a bűnök bocsánatát is, az ördög testi-lelki bajt okozó gonoszságát is csak Jézus szenvedéseinek árán szerezhetjük meg: „ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik hogy Krisztus szenvedni fog. Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajkai által. Mózes mondta: Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvérei sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek. Azokat, akik nem hallgatnak, erre a prófétára irtsátok ki a népből”.(18-23) Ez a próféta, vagyis Urunk Jézus, öntudatosan vállalta az Atyaüdvözítő akaratát: „Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrémült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”(Jn 12,31-32)
„minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt,és felszabadítsa azokat,akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett”(Zsid 2,14-15)
Nem is fog eltűnni soha. Ez a kő Ő saját maga. Földi remekmű lesz ez a világ végéig, az utolsó ítélet után pedig Isten örök hajlékához tartozik majd, mint Isten mennyei és egykor földi remekművének alapja. A feltámadása után személy szerint már a mennyei boldogságban látható. De nem hagyta el földi remekművét, az Egyházat sem. Íme, felbukkan újra. Amikor Péter és János apostolok a zsidók templomába mentek imádkozni, a kapuban megláttak egy bénán született fiatalembert, amint szokás szerint odaültették, hogy a templomba lépő hívőktől alamizsnát kolduljon. Péter megszólította: „Nézz ránk! Erre rájuk emelte tekintetét abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Éter azonban ezt mondta neki: Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében állj föl és járj! Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsőítette az Istent. Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent. Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt”. (ApCsel 3,4-10) Péter akkor beszélni kezdett a népnek. Eszükbe juttatta, hogy annak a népnek a tagjai, akiknek ősapját, Ábrahámot Isten megmentette, kiváltotta jóságosan a bálványimádás hatalmas tömegéből. Ez óriási természetfeletti ajándék volt a számára. Isten megáldotta őt, és mindenkit, aki őt áldja. Neki, akinek akkor még egyetlen fia sem volt, hatalmas nemzetséget ígért az Úr. Az ígéret csúcspontja az volt, hogy utódai közül születik majd meg a Megváltó. A Megváltó pedig ki (meg) váltja nemcsak az ő nemzetének gyermekeit a pokol hatalmából, hanem a világ minden nemzetségét Isten gyermekeivé teszi. Ezt az ígéretét teljesítette be ezekben az évtizedekben az Úr. Elküldte a Fiát, Jézust, hogy megtestesüljön Izraelben, Júda törzséből, Dávid családjából, ahogyan ezt a próféták megjövendölték. Beteljesített minden jövendölést, de a mostani elöljárók nem ismerték fel Őt. Pedig sok csodát tett Izraelben, mint ahogy most is neki köszönhetjük, hogy ez a fiatal itt állhat előttetek épségben.
„Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Megtagadtátok a szentet és igazat: arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk”. (13-15)Ez után Péter megmagyarázta a templomi közösségnek, hogy a bűnök bocsánatát is, az ördög testi-lelki bajt okozó gonoszságát is csak Jézus szenvedéseinek árán szerezhetjük meg: „ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik hogy Krisztus szenvedni fog. Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajkai által. Mózes mondta: Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvérei sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek. Azokat, akik nem hallgatnak, erre a prófétára irtsátok ki a népből”.(18-23) Ez a próféta, vagyis Urunk Jézus, öntudatosan vállalta az Atyaüdvözítő akaratát: „Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrémült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”(Jn 12,31-32)
„minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt,és felszabadítsa azokat,akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett”(Zsid 2,14-15)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése