2014. március 30., vasárnap

2014.03.30. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.30. vasárnap

Szent Pál apostol kertelés nélkül megírja a véleményét az efezusi hívekről:„Ti, akik egykor sötétség voltatok, most világosság vagytok az Úrban.Éljetek hát úgy, mint a fény fiai!"

Ha utána nézünk ennek a megállapításnak az Apostolok cselekedetei című könyvben, Pálnak Efezusba érkezése után bemutatnak keresztényeket. Amikor kikérdezi őket a kiképzésük felől: Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek? Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek, felelték. Mire keresztelkedtetek? Kérdezték ismét? Ezt válaszolták: János keresztségére. János a bűnbánat keresztségével keresztelt magyarázta Pál, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban. Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére. Ezután Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, megkapták a nyelvek adományát, és prófétáltak. Ezek az emberek együttvéve voltak vagy tizenketten” (ApCsel 19,2-7) Ozeás ószövetségi kispróféta, akit az Úr küldött az északi, tíz törzsből álló zsidó országba, hogy a bálványimádást hagyják abba és térjenek vissza az egy Istenhez, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenéhez, aki később Mózest küldte az ószövetségi választott nép vezérének. Feltárta előtte az Úr az ószövetségben kinyilatkoztatott isteni igazságokat, amelyeket mindenkinek el kell fogadnia, aki a földi életet lezáró halál beállta után nem a pokolba, hanem annak tornácára szeretne kerülni, onnan pedig a Megváltó eljövetele és bűntörlő halála, majd feltámadása után a boldog menny-országba szeretne jutni. Ezért Isten igazságainak az ismerete és elfogadása az első. Majd teljesíteni kell parancsait, legfőképp a szeretet parancsát: Istent szeresd mindennél jobban, az embereket pedig jobban, mint magadat. Ozeás ezt így fogalmazza (Kr.e. 740-730 között): „Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, ne az égőáldozat, hanem Isten ismerete”. (Oz 6,6) Pál tehát ezután jobban körülnéz Efezusban. Tapasztalatait így összegezi: „Ti, akik egykor sötétség voltatok, most világosság vagytok az Úrban. Éljetek hát úgy, mint a fény fiai! A világosság gyümölcse csupa jóság, igazság, egyenesség. Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében. Ne legyen részetek a sötétség meddő cselekedeteiben, inkább ítéljétek el azokat. Amit ugyanis a bűnösök titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen.” (Ef 5,8-12) íme, néhány visszaélés Efezusban: A vándorló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: Kényszerítelek titeket Jézusra, akit Pál hirdet. Egy zsidó főpapnak, Szkeuasznak hét fia is így tett. De a gonosz lélek visszavágott: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok? Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettőt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy meztelenül és sebekkel borítva menekültek ki a házból. Erről minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el őket és magasztalták Urunk Jézus nevét. Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták mesterkedésüket. A bűbájosok közül sokan könyveiket is elhozták és mindenki szeme láttára elégették őket”.(ApCsel 19,12-19) „Amit feltártunk, arra fény derül, és amire fény derült, az maga is fény. Ezért mondják: Ébredj, ki alszol, támadj fel holtodból,- és Krisztus rád ragyog!” (Ef 5,13-14) Az igazi, zavartalan, boldog magyar élet megteremtése érdekében nem kellene meggondolni, hogy Pál apostol problémánkra nem ezt a gyógyírt ajánlja: „Nem annyira a test és a vér ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen”. (Ef 6,12) Milyen óriási kár, hogy népünk nagy része elfelejtett imádkozni. Tanuljunk őseinktől: „Ránk, bűnösökre minden verés ráfér, de könyörögnek ők tépett hazánkért. Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek: Hazánkat így mentsd meg!”(Ho 293,4)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése