2014. március 25., kedd

2014.03.25.kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.25.kedd

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Arám királya, Razon és Pekach, Izraelnek királya összebeszéltek, hogy ostrom alá fogják Jeruzsálemet, elűzik a trónjáról Acház királyt, és saját jelöltjüket teszik meg királlyá. Így akarták Júdea hadseregével megerősíteni seregeiket, hogy ha Asszíria elindulna ellenük hódító útjára. Isten az akkor élő Izajás prófétával üzent a júdeai királynak, hogy ne féljen ettől a támadástól, mert nem lesz belőle semmi. Acház király maga is hajolt a bálványimádás felé, a zsidó nép istenétől nem akart biztató jelet kérni. Ekkor az Úr Izajással, sokkal jelentősebb örömhírt üzent Jeruzsálemnek és a bálványimádó világnak: Elérkezik az idő, hogy Izrael népéből, Dávid király házából elindítja az Úr a sátán legyőzőjét, a Messiást. Tömören, prófétai szűkszavúsággal, de elhangzik Jahveh üzenete: „íme, a szűz fogan, fiút szül, és IMMÁNUEL -nek nevezi el”. (Iz 7,14) Ebből a jövendölésből teljességgel felragyog a megváltás örök öröme. Az első asszony, mielőtt fogant volna a Teremtő akarata szerint, a sátán csapdájába esett. A sátánkísértő mondókája ezt suttogta neki: ha esztek a tiltott fa gyümölcséből, olyanok lesztek, mint az Isten: ti határozzátok meg, mi a jó és mi a rossz. Vagyis ti is istenek lesztek. Ezzel a még szűz Éva és Ádám elkövette az első lelki-halált okozó bűnt, elvesztették istengyermeki méltóságukat. Sajnálatosabb, hogy születendő gyermekeiknek a lelkét is eme méltóságot nélkülöző állapotban teremtette az Isten. Nemcsak hogy nem lettek Isten gyermekei, de a sátán rabjaivá, haláluk után pedig a pokolban szenvedő társaikká változtak. Isten üzenete tehát arról szól Izajás ajkán: Évának egy késői leánya Szeplőtelen Szűzként, az átöröklött bűn nélkül kapta lelkét az Istentől, mert őt szánta arra a méltóságra, hogy megszülje majd a világot az ördög hatalmából kiszabadító Messiást. Ez a szűz úgy foganja majd a Megváltót, hogy Gyermeke nem földi édesapától ered, hanem a Szentlélek anyag nélkül teremti. Ezzel a jó hírrel csak most egyszer repül a földre Gábriel angyal. De ezt megismételni felesleges,mert az a Személy, aki ezt a jó hírt kapja, néhány kérdés-felelet után tökéletesen megérti feladatát, elfogadja és az egész történelmi embercsalád nevében helyt is áll mindig hiba nélkül.A perzsák és médek fogságában sínylődő Dániel próféta rádöbben, hogy elérkezett a Jeremiás próféta jövendölése szerint hetven évre kiszabott fogság vége. Böjtöl és imádkozik. Gabriel angyal azonnal küldetést kap: Menjen gyorsan Dánielhez, és a hetek jövendölésében mondja el neki, hogy Isten most neki fontosabb titkokat mondott el, mint Jeremiásnak, mert az egész emberiség bűntől való szabadulásának menetrendjét nyilatkoztatta ki: „Hetven hete van népednek és szent városodnak, Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést és fölkenik a Szentek Szentjét. Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet (bírói ítélet) nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér” (Dán 9,25-26a) Amikor a megadott idő elérkezett, „Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volta jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Hagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, és országának nem lesz vége. A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Mária így válaszolt: Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te Igéd szerint. Erre az angyal eltávozott”(Lk 1,26-38) Ez az idei ünnep nagy öröm lehet Máriának, mert az ukránok felajánlották Oroszországot az Ő Szeplőtelen Szívének. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése