Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.03.12. szerda
Jónás próféta haragudott Ninivére.
Lehet, hogy tudatos pogány-ellenesség élt a lelkében a nagyváros ellen, és nem vette komolyan Isten első parancsát, ami keményen hangzott és nagy veszedelemről szólt: „Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott”. (Jón 1,2) Jónás fölkelt, de nem északra indult Ninive felé, hanem a Földközi tenger irányába, nyugatra. Jegyet váltott egy Ibéria felé induló hajóra, és lement a hajó legalsó szintjére, ahol mély álomba merült. Isten a tengeren iszonyatos vihart támasztott. Az edzett hajósok is reszketni kezdtek a félelemtől. Megérezték, hogy ez isteni büntetés. Senki nem érezte magát felelősnek, de megtudták, hogy valaki a hajó aljában mélyen alszik. Felkeltették és kikérdezték utazásának céljáról. Jónás őszintén bevallotta, hogy az ég és föld Istene elől menekül. Kérte, hogy a toronymagas hullámok közé dobják, mert a vihar addig le nem csendesül. Az emberek nem akarták a biztos halálba küldeni, de végül megtették, hogy megmeneküljenek. Jónást pedig lenyelte egy Isten küldte cethal. Vitte vissza a part felé, és három nap múlva vissza is érkezett sértetlenül a konok parancsszegő. Amint a nagy hal kivetette magából, Isten újabb parancsa hangzott:„Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked! Jónás fölkelt és elment Ninivébe, az Úr parancsa szerint. Ninive nagyváros volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, egynapi járásnyira, és hirdetni kezdte: Még negyven nap, és Ninive elpusztul. Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült. Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát Isten, lecsillapul izzó haragja és nem kell elvesznünk! Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg”. (Jón 3,1-10)Ninive tehát megmenekült a pusztulástól. A történelem folyamán sokszor megtörtént már, hogy a nagy bűnökkel terhelt közösségek is hasonló kegyelemben részesültek. De tudunk a Szentírásból olyan büntetésekről, amelyekben örökre elveszett egy-egy nagy város,Ábrahám idejében Szodoma és Gomorra. Aztán 800 évvel később a Kánaánban lakó hét erős törzset pusztította ki az Úr, mert akkorra beteljesült a gonoszságuk. 722-ben az északi zsidó királyság pusztult el örökre, 586-ban a déli királyság, benne Júda és Benjamin törzse került idegenek fogságába, miután fővárosukat, Jeruzsálemet foglalta el és rombolta földig Babilon királya. A zsidók hetven éves idegenben töltött fogság után hazatérhettek, felépíthették fővárosukat és az új templomot, de önálló állammá már soha nem tudtak válni. Kr.u. 70-ben hosszú ostrom után a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, lerombolták a templomot, és a XX. század közepéig nem volt őseik országa az ő lakóhelyük. Biztató számunkra Ninive öröme: Isten kitartóan harcolt érte, hogy Jónás felkeresse, és a város megtérjen és éljen. Jónás nem lett boldog: a várossal szemközt kunyhót készít, és várja a nagyváros pusztulását. A gyorsan felnőtt ricinus-bokor hirtelen pusztulása fáj neki. Isten kioktatja: „Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, amelyben több mint százhúszezer ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között,és igen sok állat?”(Jón 4,11) Aggódunk gőgös, ateista világunkért,és reméljük, hogy hazánk és a sok javuló ember Istenhez fordul.
2014.03.12. szerda
Jónás próféta haragudott Ninivére.
Lehet, hogy tudatos pogány-ellenesség élt a lelkében a nagyváros ellen, és nem vette komolyan Isten első parancsát, ami keményen hangzott és nagy veszedelemről szólt: „Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott”. (Jón 1,2) Jónás fölkelt, de nem északra indult Ninive felé, hanem a Földközi tenger irányába, nyugatra. Jegyet váltott egy Ibéria felé induló hajóra, és lement a hajó legalsó szintjére, ahol mély álomba merült. Isten a tengeren iszonyatos vihart támasztott. Az edzett hajósok is reszketni kezdtek a félelemtől. Megérezték, hogy ez isteni büntetés. Senki nem érezte magát felelősnek, de megtudták, hogy valaki a hajó aljában mélyen alszik. Felkeltették és kikérdezték utazásának céljáról. Jónás őszintén bevallotta, hogy az ég és föld Istene elől menekül. Kérte, hogy a toronymagas hullámok közé dobják, mert a vihar addig le nem csendesül. Az emberek nem akarták a biztos halálba küldeni, de végül megtették, hogy megmeneküljenek. Jónást pedig lenyelte egy Isten küldte cethal. Vitte vissza a part felé, és három nap múlva vissza is érkezett sértetlenül a konok parancsszegő. Amint a nagy hal kivetette magából, Isten újabb parancsa hangzott:„Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked! Jónás fölkelt és elment Ninivébe, az Úr parancsa szerint. Ninive nagyváros volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, egynapi járásnyira, és hirdetni kezdte: Még negyven nap, és Ninive elpusztul. Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült. Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát Isten, lecsillapul izzó haragja és nem kell elvesznünk! Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg”. (Jón 3,1-10)Ninive tehát megmenekült a pusztulástól. A történelem folyamán sokszor megtörtént már, hogy a nagy bűnökkel terhelt közösségek is hasonló kegyelemben részesültek. De tudunk a Szentírásból olyan büntetésekről, amelyekben örökre elveszett egy-egy nagy város,Ábrahám idejében Szodoma és Gomorra. Aztán 800 évvel később a Kánaánban lakó hét erős törzset pusztította ki az Úr, mert akkorra beteljesült a gonoszságuk. 722-ben az északi zsidó királyság pusztult el örökre, 586-ban a déli királyság, benne Júda és Benjamin törzse került idegenek fogságába, miután fővárosukat, Jeruzsálemet foglalta el és rombolta földig Babilon királya. A zsidók hetven éves idegenben töltött fogság után hazatérhettek, felépíthették fővárosukat és az új templomot, de önálló állammá már soha nem tudtak válni. Kr.u. 70-ben hosszú ostrom után a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, lerombolták a templomot, és a XX. század közepéig nem volt őseik országa az ő lakóhelyük. Biztató számunkra Ninive öröme: Isten kitartóan harcolt érte, hogy Jónás felkeresse, és a város megtérjen és éljen. Jónás nem lett boldog: a várossal szemközt kunyhót készít, és várja a nagyváros pusztulását. A gyorsan felnőtt ricinus-bokor hirtelen pusztulása fáj neki. Isten kioktatja: „Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, amelyben több mint százhúszezer ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között,és igen sok állat?”(Jón 4,11) Aggódunk gőgös, ateista világunkért,és reméljük, hogy hazánk és a sok javuló ember Istenhez fordul.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése