2014. február 25., kedd

Zsolozsma 52.



Nyssai Szent Gergely püspöknek A Prédikátor könyvéről mondott szentbeszédeiből

Van ideje a születésnek és a halálnak

Van ideje a születésnek és a halálnak (Préd 3, 2), mondja a Szentírás. Jól kezdi a felsorolást azzal, hogy szavakban is egybekapcsolja azt, ami szükségképpen összetartozik: a születés mellett mindjárt a halált említi. Szükségképpen követi ugyanis a születést a halál, és minden születés a halálban ér véget. Van ideje a születésnek és a halálnak. Bárcsak megadatnék nekem is, hogy kellő időben születhessek meg, és alkalmas időben halhassak meg! Hiszen senki sem állítja azt, hogy itt a Prédikátor az akaratunktól független születésről és a magától beálló halálról hirdeti, hogy ezektől függne az erényes élet. Még az asszony szabad elhatározásától sem függ a szülés, és a halál sem várja meg az életből távozók egyéni szabad döntését. Ami pedig nem rajtunk áll, az nem számít be sem erénynek, sem bűnnek. Valami olyan születésre kell tehát itt gondolni, amely kegyelmi időben történik, és olyan halálra, amely üdvösséges időpontban következik be. Nekem úgy tűnik, hogy a „nem idő előtti”, tehát a megfelelő időben történő születés az, amikor valaki Isten félelmében foganja, és lelki vajúdásban megszüli a saját üdvösségét, ahogyan Izajás mondja. Képletesen szólva ugyanis akkor leszünk saját magunknak a szülőjévé, ha jó szándékkal és tudatos elhatározással átformáljuk, új életre hívjuk, és világra hozzuk magunkat. Ezt pedig akkor tesszük, ha szívünkbe fogadjuk az Istent, és így Isten gyermekei, a Hatalmas és Magasságbéli gyermekei leszünk. Viszont valósággal elvetéljük s idétlenné és hitvánnyá tesszük magunkat, ha nem alakítjuk ki magunkban – az Apostol kifejezésével szólva – Krisztus képmását. Mert szükséges, hogy Isten embere tökéletes és feddhetetlen legyen. Ez a mi igazi születésünk. Ha tehát világos lett, mit jelent az, hogy megvan az ideje a születésünknek, akkor már az is nyilvánvaló mindnyájunk előtt, hogy hogyan halunk meg a megfelelő időben; úgy, ahogy azt Pál apostolnál látjuk, aki úgy érezte, hogy ha bármikor jön is érte a halál, mindig jókor jön. Lelkesen hirdeti ugyanis írásaiban, mintegy esküvel is megerősíti, amikor így nyilatkozik: Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok (1 Kor 15, 31), vagy így: Éretted szánnak halálra minket mindennap (Róm 8, 36)Sőt magunkban már a halálos ítéletet is elfogadtuk. És nagyon is köztudott, hogyan halt meg mindennap Pál apostol: ő sohasem élt a bűnnek, mindig legyőzte tagjaiban a rosszat, Krisztus testének kínhalálát önmagában hordozta, szüntelenül keresztre volt feszítve Krisztussal, sohasem élt önmagának, viszont az élő Krisztust mindig a szívében hordozta. Véleményem szerint ilyen az a megfelelő időpontban érkező halál, amely az igazi életet szerzi meg. Ölök, és életre keltek (MTörv 32, 39), mondja magáról Isten azért, hogy világosan lássuk: valóban az ő ajándéka az, ha meghalhattunk a bűnnek, és életre támadhattunk a Lélek erejében. Így Isten szava tehát megígéri, hogy amit megöl, annak újra életet is ad. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése