2014. február 23., vasárnap

Zsolozsma 50.



Szent Hitvalló Maximus apátnak „A szeretet” című értekezéséből

Szeretet nélkül minden csak hiábavalóság

A szeretet nem más, mint az emberi léleknek az a jóindulata, amely semmit sem akar Isten szándéka ellenére cselekedni. Ennek a szeretetnek erényét azonban nem képes elsajátítani egyetlen egy olyan ember sem, akinek lelkét bármilyen földi érték is rabjává tette. Aki szereti Istent, az többre becsüli Alkotója felismerését és megismerését minden általa teremtett dolognál, és lelke minden vágyával és szeretetével késedelem nélkül átadja magát neki. Minthogy pedig mindaz, ami létezik, Isten alkotása, aki önmaga miatt teremtette azt, világos, hogy az Alkotó jóval kiválóbb, mint művei; aki tehát az összehasonlítást nem tűrő örök Jóságot elhagyja, és alacsonyabb dologhoz ragaszkodik, az kevesebbre tartja Istent, mint az általa teremtett dolgokat. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat – mondja az Úr –, az szeret engem (Jn 14, 21). Az az én parancsom – folytatja –, hogy szeressétek egymást (Jn 15, 12). Tehát aki nem szereti embertársát, az nem tartja meg a parancsot. Aki viszont nem tartja meg a parancsot, az nem is szeretheti az Urat. Az a boldog ember, aki minden embertársát egyformán képes szeretni. Aki Istent szereti, mindenképp szereti embertársát is; az ilyen ember pedig képtelen pénzt gyűjtögetni, hanem inkább isteni bőkezűséggel szétosztogatja azt minden rászoruló embertestvérének. Aki Isten jóságát utánozza, az alamizsnát ad jónak és rossznak, igaznak és hamisnak, és semmi különbséget sem tesz köztük, hanem egyaránt ad nekik anyagi segítséget a tényleges szükségükhöz képest. Azonban az ilyen ember is jobban teszi, ha jó szándékú előnyben részesíti azt a rászorulót, aki erényekben tündöklik és törekvő. Természetesen a felebaráti szeretet érzülete nem csak a pénzadományok osztogatásában mutatkozik meg, hanem még sokkal inkább a vallási igazságok megismertetésében és személyes szolgálatok nyújtásában lesz nyilvánvaló. Ha valaki minden szenvedély és erkölcsi hiba nélkül még egészen világi dolgokban is okosan és őszinte szeretettel segít embertársának, már az is az isteni szeretetben való jártasságáról tesz tanúságot. Akinek szívébe beköltözött az isteni szeretet, az nem késlekedik, és el sem fárad a szeretetben követni magát a jóságos Úristent, mint a szent életű Jeremiás mondja. Sőt képes lesz erős szívvel elviselni minden fáradtságot, gyalázatot, igazságtalanságot is, soha senkiről semmi rosszat föl nem tételezve. Ne bizakodjatok, mondván: az Úr temploma vagyunk – int a szent próféta, Jeremiás (Jer 7, 4). Te se mondd, hogy „Jézus Krisztusban, a mi Urunkban való puszta hit egymagában is képes engem üdvözíteni.” Nincs igazad, mert ha ki nem mutatod cselekedeteiddel az iránta való szeretetedet, nem fog téged üdvözíteni. Ami pedig ezt a puszta hitet illeti, erre nézve mondja az Apostol: Az ördögök is hisznek, és remegnek (Jak 2, 19) A szeretet gyakorlása: az embertárs iránti, szívből jövő jó cselekedet, a nagylelkűség és a türelem, sőt még az evilági dolgoknak a helyes felhasználása is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése