Jézus csodái 34. - Uram! Én hiszek benned!

Uram! Én hiszek benned!

 

Jézus éppen megérkezik Betszaidának első utcájába, amikor Péter, más betszaidabeli emberekkel, egy vakot vezet Jézushoz. A vak hozzátartozóival együtt sok tanítvány is jelen van, akik Szikaminonból és más városokból jöttek ide.

– Hozzád vezettem, Uram. Napok óta itt várakozik – magyarázza Péter, miközben a vak és hozzátartozói így esengenek:

– Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!

– Tedd kezedet fiam szemére, és látni fog!

– Könyörülj meg rajtam, Uram! Én hiszek benned.

Jézus megfogja a vak kezét, néhány métert hátrál, hogy árnyékba vigye, mivel a nap sugarai már erősen tűznek az útra. Nekitámasztja a falu legszélső háza lombtakarta falának, és szemközt áll vele. Mindkét mutatóujját megnyálazza, és nedves ujjaival megdörzsöli szemhéjait, majd kezét a két szemre nyomja, tenyerével a szemgödörben, ujjaival pedig a hajába mélyesztve. Így imádkozik. Majd elveszi a kezét.

– Mit látsz? – kérdezi a vaktól.

– Embereket látok. Biztosan emberek. Pedig a virágzó fákat képzeltem ilyeneknek. De biztosan emberek, mert járkálnak, és felém integetnek.

Jézus újra ráteszi kezét, majd ismét leveszi, és megkérdezi:

– És most?

– Ó, most már jól látom a különbséget a földbe ültetett fák és az emberek között, akik engem néznek... És látlak téged! Milyen szép vagy! Szemed olyan, mint az ég, hajad, mint a napsugarak... nézésed és mosolyod pedig, mint Istené. Uram, imádlak! – Letérdel, hogy megcsókolja ruhájának szegélyét.

– Kelj föl, és jöjj anyádhoz, aki annyi éven át világosságod és erősítőd volt, és akinek csak a szeretetét ismered.

Kézen fogja, és anyjához vezeti, aki néhány lépéssel odébb térdepel. Előzőleg esdekelt, most imád.

– Állj fel, asszony! Itt van a fiad! Látja a nappal világosságát, és bárcsak követné szíve az örök Világosságot! Menj haza! Legyetek boldogok! És legyetek szentek, Isten iránti hálából! De a falvakon áthaladva, ne mondjátok el senkinek sem, hogy én meggyógyítottalak, nehogy iderohanjon a tömeg, és meggátolja, hogy elmenjek oda, ahová helyes elmennem, hogy a hit erősítését és az örömet elvigyem Atyám többi gyermekének is.

(5-260)