Jézus csodái 31. - Hatalmával megbénította őket

Hatalmával megbénította őket

 

Jézus felkeresi Hillel sírját, Giszkala közelében, apostolaival együtt. Miközben Jézus, övéitől körülvéve, tisztelettel imádkozik Hillel hófehérre meszelt sírboltja mellett, a rabbik egy csoportja csendben megközelíti őket. Egyikük először a Keriótit akarja rávenni valamire, azonban ő durván és hangosan visszautasítja. (Lásd részletesen Jd 5,204-205.)

Erre a düh Jézusra zúdul. Fenyegetően mennek előre, és ezt üvöltik:

– Mit csinálsz itt, te, Izrael átka? El innen! Ne reszkessenek miattad az Igaz Ember csontjai, amelyekhez közeledni nem vagy méltó! Ezt megmondjuk Gamálielnek, és büntetést kérünk rád!

Jézus megfordul, és rájuk néz. Egyenként.

– Miért nézel így ránk, te ördögtől megszállott?

– Hogy megismerjem arcotokat és szíveteket. Mert nemcsak apostolom fog veletek találkozni, hanem én is. És jól akarlak benneteket ismerni, hogy azonnal felismerjem arcotokat.

– Jól van: láttál minket? Menj innen! Gamáliel, ha itt volna, ezt nem engedné meg neked.

– A múlt évben vele voltam itt...

– Nem igaz, hazug!

– Kérdezzétek meg tőle, és – mivel ő becsületes ember – azt mondja majd nektek, hogy igen. Én szeretem és tisztelem Hillelt, tisztelem és becsülöm Gamálielt. Két olyan ember, akikben megmutatkozik az ember származása, igazságosságuk és bölcsességük révén, amely arra emlékeztet, hogy az ember Isten képére van alkotva.

– Mibennünk nem, he? – szakítják félbe az őrjöngők.

– Bennetek elhomályosította a haszonlesés és a gyűlölet.

– Halljátok csak! Más házában így beszél és sérteget! Takarodj! Menj el innen, Izrael legjobbjainak megrontója! Vagy köveket ragadunk! Róma nincs itt, hogy megvédjen téged, aki szövetkezel a pogány ellenséggel...

– Miért gyűlöltök engem? És miért üldöztök? Mi rosszat tettem nektek? Közületek néhányan jótéteményben részesültek tőlem. Mindenkit tisztelek. Akkor pedig miért vagytok kegyetlenek hozzám? – Jézus alázatos, szelíd, mélyen szomorú és kedves. Szinte kéri őket, hogy szeressék Őt.

Ezt ők a gyengeség és a félelem jelének fogják fel, és támadnak. Repül az első kő, és Jakabot, Zebedeus fiát horzsolja. Ez gyorsan készül visszadobni a követ a támadókra, mialatt a többiek szorosan körülfogják Jézust. De tizenketten vannak körülbelül száz ellen. Egy másik kő Jézus kezét találja el, aki éppen megparancsolja övéinek, hogy ne dobjanak vissza. A kézfejen ejtett seb vérzik.

Ekkor Jézus abbahagyja a kérlelést. Tiszteletet parancsolva kiegyenesedik, rájuk néz, tekintetével végigméri őket. De egy újabb kőtől Jakab, Alfeus fia halántéka kezd vérezni. Jézusnak hatalmával kell megbénítania minden újabb dobást, apostolai védelmében, akik engedelmesen tűrik a kődobálást, és nem viszonozzák.

És amikor a hitványokat megfékezi Jézus akarata, Ő félelmetes nagyszerűséggel, harsány hangon ezt mondja:

– Elmegyek. De tudjátok meg, hogy Hillel megátkozna titeket azért, amit műveltek. Elmegyek. De emlékezzetek rá, hogy még a Vörös-tenger sem térítette le az izraelitákat arról az útjukról, amelyet Isten jelölt ki. Minden egyenessé simult, és utat engedett az elhaladó Isten akaratának. És ez áll rám is. Ahogyan az egyiptomiak és a filiszteusok, amorreusok, kananeusok és egyetlen más nép sem tudta megállítani Izrael diadalmas menetelését, ugyanígy ti, akik rosszabbak vagytok, mint azok, sem fogjátok feltartóztatni az én, Izrael, menetelésemet és küldetésemet. Jusson eszetekbe, hogy az Isten által adott víz kútjánál ezt énekelték: „Adj vizet, ó kút, amelyet a vezérek ástak, a nép fejei készítettek, a Törvényadóval és botjaikkal.” Én vagyok az a Kút! Az a Kút én vagyok! Amelyet a mennyből ásott ki a szent nép igazi fejedelmeinek és vezéreinek – akik nem ti vagytok – összes könyörgése és igaz élete. Nem. Nem ti vagytok. Miattatok soha nem jött volna el a Messiás, mert ti nem érdemlitek meg. Mert az Ő eljövetele a ti pusztulástokat jelenti. Mert a Fölséges Úr ismeri az emberek minden gondolatát, és ezeket öröktől fogva ismeri, még mielőtt lett volna Káin, akitől származtok, és Ábel, akihez én vagyok hasonló; még mielőtt lett volna Noé, előképem, Mózes, aki elsőként használta jelemet; még mielőtt lett volna Bálaám, aki megjövendölte a Csillagot, és Izajás, meg az összes próféta. És Isten ismeri a ti gondolataitokat is, és elborzad tőlük. Mindig is borzadt tőlük, de mindig ujjongott az igazak miatt, akikért helyes volt engem elküldenie, és akik valóban, ó, igen, valóban leszívtak engem a mennyek magasságából, hogy hozzam el az élő Vizet a szomjazó embereknek. Én vagyok az örök Élet Forrása. De ti nem akartok belőle inni. És meg fogtok halni.

És lassan elhalad a megbénított rabbik és tanítványaik között, s folytatja útját, lassan, ünnepélyesen az ámuló emberek csendjében.

(5-206)