Isten csodatevő hatalma
Jézus ismét Naimban jár. Betér a
feltámasztott Dániel házába. Odamennek a farizeusok és írástudók is, hogy
belekössenek Jézusba. Először Jézussal kötekednek, utána elkezdik az ifjú
Dánielt kérdezgetni. Emlékszik-e, mi a halál? Mit érzett, amikor visszatért az
életbe? Mit látott a halál és az élet közti térségben?
– Én csak azt tudom, hogy halálos
beteg voltam, és kiálltam a haláltusát. Ó, az szörnyű! Ne juttassátok
eszembe!... Pedig eljön a nap, amikor újra végig kell szenvednem! Ó, Mester!...
– Rémülten néz rá, és már annak gondolatára is elfehéredik, hogy újra meg kell
halnia.
Jézus nyájasan bátorítja:
– Maga a halál, vezeklés. Te,
mivel kétszer halsz meg, teljesen megtisztulsz a szennyfoltoktól, és azonnal a
mennyországot fogod élvezni. Ez a gondolat késztessen arra, hogy szentül élj,
és csak szándéktalan és bocsánatos bűnök legyenek benned.
De a farizeusok újra támadnak:
– De mit éreztél az életbe való
visszatértedkor?
– Semmit. Élve, és tökéletes
egészségben találtam magamat, mintha hosszú, nyomasztó álomból ébredtem volna
fel.
– De arra csak emlékeztél, hogy
meghaltál?
– Arra emlékeztem, hogy nagyon
beteg voltam, a haláltusáig, és ez minden.
– És a túlvilágról mire emlékezel?
– Semmire. Nincs semmi. Egy fekete
lyuk, egy üres hely életemben... Semmi.
– Akkor szerinted nincs ott
limbus, tisztítóhely, pokol?
– Ki mondja, hogy nincs? Persze
hogy van. Csak én nem emlékszem rájuk.
– De biztos vagy abban, hogy
halott voltál?
A naimiak mind felcsattannak:
– Hogy halott volt-e? Mit akartok
még? Amikor felravataloztuk már kezdett bűzleni. No meg! Attól a rengeteg
balzsamtól és kötéstől egy óriás is meghalt volna!
– De te nem emlékszel arra, hogy
halott voltál?
– Mondtam nektek, hogy nem! – Az
ifjú kezdi elveszteni türelmét, és hozzáteszi: – Dehát mit akartok elérni ezzel
a hosszú faggatással? Hogy egy egész falu jelentse ki: én halott voltam;
állítsa azt édesanyám, a menyasszonyom – aki majdnem meghalt a fájdalomtól – és
én magam is, aki körülkötözve, bebalzsamozva feküdtem, holott nem volt igaz?
Mit mondotok? Hogy Naim csupa gyermekekből vagy félkegyelmű emberekből áll,
akiknek tréfára kerekedett a kedvük? Édesanyám néhány óra alatt hófehérré lett.
Menyasszonyomat ápolni kellett, mert szinte megőrjítette a fájdalom és az öröm.
Ti pedig kételkedtek? És ugyan miért tettük volna ezt?
– Miért? Csakugyan! Miért tettük
volna? – kérdik a naimiak.
Jézus nem szól. Az abrosszal
játszik, mintha oda se figyelne. A farizeusok nem tudnak, mit mondani. Jézus
azonban hirtelenül megszólal, amikor úgy látszott, hogy befejeződött a
beszélgetés, a tárgy kimerült, és ezt mondja:
– Az ok ez: ők – és a farizeusokra
és írástudókra mutat – azt akarják állítani, hogy a te feltámadásod csak egy
jól kitervelt játék volt, hogy növelje tekintélyemet a tömegek előtt. Én
terveztem ki, ti voltatok a cinkosaim, hogy becsapjuk Istent és
felebarátainkat. Nem! A csalást meghagyom a hitványoknak. Nincs szükségem sem a
bűvészkedésre, sem a cselfogásokra ahhoz, hogy az legyek, ami vagyok, sem
másokat nem csapok be és nem teszek meg bűntársakká. Miért akarjátok elvitatni
Istentől azt a hatalmat, hogy vissza tudja adni a lelket egy testnek? Ha Ő adja
a lelket, amikor a test létrejön, minden alkalommal megteremtve a lelkeket,
miért ne tudná visszaadni, a Messiás imájára, a lelket a testnek, hogy ezzel
sok embert segítsen az igazsághoz való eljutásra? Elvitathatjátok-e Istentől a
csodatevő hatalmat? Miért akarjátok azt elvitatni?
– Te Isten vagy?
– Én az vagyok, aki
vagyok. Csodatetteim és tanításom beszélnek arról, ki vagyok.
– De akkor ez az ember
miért nem emlékezik, holott a megidézett szellemek meg tudják mondani, mi a
túlvilág?
– Mert ez a lélek az
igazat mondja, mivel megszentelődött első halála vezeklésétől, míg az, aki a
szellemidézők ajkával beszél, nem az igazat mondja.
(4-1164)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése