2014. február 21., péntek

2014.02.21. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.21. péntek

Tegnap arról elmélkedtünk, hogy személyválogatás nélkül szeressük embertestvéreinket.Jakab apostol óvott attól, hogy a közösségünkbe érkezőket ne a ruhájuk, rangjuk alapján fogadjuk, hanem mindenkit testvéri szeretettel.Kénytelen voltam arra felhívni a katolikusok figyelmét, hogy az életünk legyen igaz és nyílt szolgálata Jézusnak és Szűz Édesanyjának. Mert, ahogy Jézus születésekor sem siettek köszönteni a betlehemiek, pedig már hatszáz éve tudták, hogy a Megváltó ott fog megszületni. Ma még rosszabb a helyzetünk, mert a kiüresedett templomok világszerte magát a megtestesült és bűneinket szenvedésével és halálával eltörlő Megváltót nem merik, nem tudják, nem akarják hitükkel megvallani. Az apostol is erre figyelmeztet: „Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek. Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: Menj békében, melegedj és lakjál jól, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: Neked hited van, nekem meg tetteim. Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet. Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek’”. (Jak 2,14-19) Tudjuk, hogy Isten a világ megváltását előkészítő nagyon fontos időszakot Ábrahám meghívásával indította el. Ábrahám a bálványimádó emberiség tagja volt hatvan éves koráig. Isten ezért megparancsolta, hogy hagyja el addigi hazáját, családja nagyobbik részét. Cserébe az Úr áldását ígérte és adta rá. Mivel addig nem született gyermeke, pedig ez a „gyermekáldás” hiányzott neki leginkább, no meg a biztos föld-birtok, ezt a két áldást ígéri neki elsősorban: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) Ábrahám „hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra”. (15,6) Igazán visszakapta a megszentelő kegyelmet, amelyet ősszüleink az ő kárára is elvesztettek. „Igaz, vagyis megigazult emberré, igazán Isten fogadott gyermekévé vált. Az áldás másik részét, az otthont jelentő földtulajdont, amin abban a percben állt, majd négyszáz ötven év múlva kapják meg leszármazottai. az Úr Az ígért fiút pedig majd harminc a-harmincöt év múlva adja meg. Jakab apostol erre a nagy hitre utal levele most következő részében: „Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül menyire meddő? Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei alapján igazult meg, amikor odatette fiát, Izsákot (ifjú legényként) áldozatul az oltárra? Láthatod, hogy hite működött tetteiben, és tettei tették teljessé a hitét. Így teljesült az Írás szava: Ábrahám hitt Istennek, ez megigazulására vált és Isten barátjának nevezték. Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában. Ugyanígy a parázna Rácháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor menedéket adott a hírszerzőknek, s aztán más úton engedte őket tovább? Mert, ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül”.(Jak 2,20-26) Sokan vagyunk, akik Magyar Hazánkért imádkozunk. Napi könyörgésem: Mennyei Atyám! Add vissza magyar honfitársaink hitét, amelyet elvesztettek az utóbbi évszázad alatt. Add vissza Nagyboldogasszonyunk oltalmát, aki azt ígérte Géza fejedelemnek: „Születendő fiad az én fiamért igen sok jót fog tenni, és én ezért a sok jóért megígérem, hogy mindig különleges patrónátok leszek” Érjem meg, hogy szülőfalum nagy templomát minden vasárnap töltse meg a hívők sokasága, és gyermekkoromban tapasztalt áhítat zengje be a menny előcsarnokát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése