2014. január 15., szerda

Zsolozsma 11.



Szent Iréneusz püspöknek „Az eretnekségek ellen" című értekezéséből 

Az Atya ismeretét a Fiú nyilatkoztatja ki

Senki sem ismerheti meg az Atyát Isten Igéje nélkül, azaz ha a Fiú ki nem nyilatkoztatja, s a Fiút sem ismerheti meg senki az Atya tetszése nélkül. Ami azonban az Atyának tetszik, azt a Fiú hajtja végre; az Atya ugyanis küld, a küldött a Fiú, és ő jön. A számunkra láthatatlan és meghatározhatatlan Atyát a saját Igéje ismeri, s mivel az Atya kimondhatatlan, a Fiú maga beszél róla nekünk. Viszont saját Igéjét is egyedül az Atya ismeri; kettőjüknek ezt a kapcsolatát maga az Úr mondta el nekünk. Ezért van az, hogy a Fiú a saját megjelenésével kinyilatkoztatja az Atya ismeretét. Az Atya ismeretét ugyanis a Fiú nyilatkoztatja ki: hiszen minden az Ige által válik nyilvánvalóvá.Az Atya azért nyilatkoztatta ki a Fiút, hogy általa ő is mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen, s azokat, akik hisznek neki, jóságosan befogadja a romolhatatlan és örök boldogságba. (Hinni neki annyit jelent, hogy az ember megteszi Isten akaratát.) A teremtés révén az Ige a teremtő Istent nyilatkoztatja ki, a világ által a világ alkotó Urát, a teremtmény által a Teremtőt és a Fiú által az Atyát, akitől született a Fiú. Erről mindenki hasonlóképpen beszél, de nem ugyanúgy hiszi azt. Azután a törvény és a próféták által is hirdette az Ige önmagát és az Atyát, s bár ugyanazt hallotta az egész nép, nem hitték ugyanazt valamennyien. Az Atya mutatkozott meg, aki láthatóvá és tapinthatóvá lett az Ige által, bár nem mindenki hitt benne; de valamennyien látták az Atyát a Fiúban: láthatatlan ugyanis a Fiú Atyja, látható azonban az Atya Fia. A Fiú kezdettől mindvégig mindenben teljesíti az Atya akaratát, és nélküle senki sem ismerheti meg Istent. Az Atya ismeretét ugyanis a Fiútól kapjuk; a Fiú megismerése pedig az Atya által történik, akit a Fiú mutat meg nekünk. Ezért mondta az Úr: Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja (Mt 11, 27). Ez a „kinyilatkoztatja” szó nemcsak jövő időt jelent, mintha az Atyát akkor kezdte volna a Fiú kinyilatkoztatni, amikor Máriától megszületett, hanem ez teljesen átfogja az idő egész folyamatát. A Fiú kezdettől fogva jelen van a teremtésben, mindenkinek kinyilatkoztatja az Atyát, akinek és amikor és ahogyan az Atya akarja: ezért mindenben és mindenütt egy az Atyaisten, egy az Ige: a Fiú, és egy a Szentlélek, s egy mindazok üdvössége, akik hisznek benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése