Szent Ágoston püspök beszédeiből
Az Ige szemlélése fogja majd betölteni szívünket
Ki az az ember, aki a bölcsesség és tudomány Krisztusban elrejtett és teste szegényességével eltakart összes kincseit ismeri? Mert ő — noha gazdag volt — értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok (vö. 2 Kor 8, 9). Midőn ugyanis halandóságba öltözött, és megszüntette a halált, szegénységben mutatta meg magát: de mérhetetlen gazdagságot ígért, és amit megszerzett, azt el nem veszíti. Milyen végtelen az ő édessége, melyet elrejt azok elől, akik félnek tőle, de beteljesít azokban, akik remélnek benne. Mert tudásunk csak töredékes, míg el nem jön a beteljesedés. Hogy ennek felfogására alkalmasak legyünk: ő, aki isteni mivoltában az Atyával egyenlő, a szolga alakjában hasonló lett hozzánk, Isten hasonlóságára alakít át minket: Isten egyszülött fia Emberfiává lett, hogy az emberek fiainak sokaságát Isten gyermekeivé tegye; és a szolga látható alakja által nevelt szolgákat gyermekké tökéletesíti az isteni mivolt meglátására. Most ugyanis Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3, 2). Mert mire valók a bölcsesség és tudomány ajándékai, ezek az isteni kincsek, ha nem arra, hogy nekünk elegendők legyenek? És mire az édesség e sokasága, ha nem azért, hogy betöltsön minket? Mutasd meg tehát nekünk az Atyát, és az elég lesz nekünk (Jn 14, 8).Az egyik zsoltárban valaki közülünk vagy bennünk vagy helyettünk azt mondja neki: Eltelek, ha megjelenik dicsőséged (vö. Zsolt 16, 15). Ő pedig egy az Atyával; és aki látja őt, az látja az Atyát is. Tehát ő a Seregek Ura, Ő a dicsőség királya! (Zsolt 23, 10). Maga felé fordít bennünket, megmutatja nekünk arcát; és megmenekülünk, betelünk, és ez elég nekünk. Addig, amíg ez meg nem történik, amíg meg nem mutatja majd nekünk, ami elegendő nekünk, amíg nem isszuk őt, az élet forrását, és be nem telünk, miközben a hitben járva tőle távol zarándoklunk, míg éhezzük és szomjazzuk az igazságot, és Isten arcának szépsége után kimondhatatlan lobogással vágyakozunk, addig a szolga alakjában való megszületését áhítatos engedelmességgel ünnepeljük. Még nem vagyunk képesek szemlélni azt, aki az Atyától a hajnalcsillag előtt született, de keressük fel azt, akit a Szűz az éjszaka óráiban szült e világra. Még nem fogjuk fel, hogy neve fennmarad, amíg a nap ragyog (Zsolt 71, 17) de felismerjük, hogy az égen vert sátort (Zsolt 18,6)Amíg nem láthatjuk együtt az Egyetlen örökkévalót az Atyában, addig emlékezzünk meg a nászházból kilépő Vőlegényről (Zsolt 18,6)Amíg nem vagyunk alkalmasak arra, hogy az Atya vendégei legyünk, addig ismerjük fel a mi Urunk, Jézus Krisztus jászolát.
Ki az az ember, aki a bölcsesség és tudomány Krisztusban elrejtett és teste szegényességével eltakart összes kincseit ismeri? Mert ő — noha gazdag volt — értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok (vö. 2 Kor 8, 9). Midőn ugyanis halandóságba öltözött, és megszüntette a halált, szegénységben mutatta meg magát: de mérhetetlen gazdagságot ígért, és amit megszerzett, azt el nem veszíti. Milyen végtelen az ő édessége, melyet elrejt azok elől, akik félnek tőle, de beteljesít azokban, akik remélnek benne. Mert tudásunk csak töredékes, míg el nem jön a beteljesedés. Hogy ennek felfogására alkalmasak legyünk: ő, aki isteni mivoltában az Atyával egyenlő, a szolga alakjában hasonló lett hozzánk, Isten hasonlóságára alakít át minket: Isten egyszülött fia Emberfiává lett, hogy az emberek fiainak sokaságát Isten gyermekeivé tegye; és a szolga látható alakja által nevelt szolgákat gyermekké tökéletesíti az isteni mivolt meglátására. Most ugyanis Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van (1 Jn 3, 2). Mert mire valók a bölcsesség és tudomány ajándékai, ezek az isteni kincsek, ha nem arra, hogy nekünk elegendők legyenek? És mire az édesség e sokasága, ha nem azért, hogy betöltsön minket? Mutasd meg tehát nekünk az Atyát, és az elég lesz nekünk (Jn 14, 8).Az egyik zsoltárban valaki közülünk vagy bennünk vagy helyettünk azt mondja neki: Eltelek, ha megjelenik dicsőséged (vö. Zsolt 16, 15). Ő pedig egy az Atyával; és aki látja őt, az látja az Atyát is. Tehát ő a Seregek Ura, Ő a dicsőség királya! (Zsolt 23, 10). Maga felé fordít bennünket, megmutatja nekünk arcát; és megmenekülünk, betelünk, és ez elég nekünk. Addig, amíg ez meg nem történik, amíg meg nem mutatja majd nekünk, ami elegendő nekünk, amíg nem isszuk őt, az élet forrását, és be nem telünk, miközben a hitben járva tőle távol zarándoklunk, míg éhezzük és szomjazzuk az igazságot, és Isten arcának szépsége után kimondhatatlan lobogással vágyakozunk, addig a szolga alakjában való megszületését áhítatos engedelmességgel ünnepeljük. Még nem vagyunk képesek szemlélni azt, aki az Atyától a hajnalcsillag előtt született, de keressük fel azt, akit a Szűz az éjszaka óráiban szült e világra. Még nem fogjuk fel, hogy neve fennmarad, amíg a nap ragyog (Zsolt 71, 17) de felismerjük, hogy az égen vert sátort (Zsolt 18,6)Amíg nem láthatjuk együtt az Egyetlen örökkévalót az Atyában, addig emlékezzünk meg a nászházból kilépő Vőlegényről (Zsolt 18,6)Amíg nem vagyunk alkalmasak arra, hogy az Atya vendégei legyünk, addig ismerjük fel a mi Urunk, Jézus Krisztus jászolát.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése