Jézus csodái 7 - Meleget érzek kihűlt testemben!

Meleget érzek kihűlt testemben!

 

Jézus másnap folytatja az első parancsolat magyarázatát. A nép oly figyelmesen hallgatja, hogy miután befejezi, egy időbe telik, mire föleszmél az elragadtatásból. Ki azt veszi észre magán, hogy sír, ki azt, hogy mosolyog, ugyanabban az örömben reménykedve. Végre a tömeg felébred. Az első zsibongás erőteljes sóhajjá válik, végül pedig szinte fölszabadult kiáltássá:

– Te áldott! Te megnyitod előttünk a béke útját!

Jézus mosolyogva válaszol:

– A béke bennetek van, ha mától fogva követitek a jót. – Ezután a betegekhez lép. Ráteszi kezét egy beteg kisfiúra, egy vak emberre és egy teljesen sárga asszonyra. Egy béna fölé hajol, és ezt mondja:

– Akarom!

Az ember ránéz, majd fölkiált:

– Meleget érzek kihűlt testemben! – és föláll lábára, úgy, amint van, amíg végül rá nem dobják az ágytakarót. Ezalatt az asszony fölveszi kisfiát, akin már nincsen var, a vak ember hunyorgat szemével, amint az első fény éri, az asszonyok pedig kiáltoznak:

– Dina már nem sárga; mint a mezei boglárka.

A hangzavar tetőfokára hág. Ki kiáltozik, ki áldást mond, ki lökdösődik, mert látni akar, ki igyekszik kijutni, hogy a faluba siessen, mindent elhíresztelni. Jézust minden oldalról körülfogják.

Péter meglátja, hogy szinte összenyomják Jézust, s elkiáltja magát:

– Legények! Megfojtják a Mestert! Rajta, törjünk utat! – és valóságos könyökléssel és rúgásokkal a sípcsontok irányába, a tizenkettőnek sikerül utat törni, és kiszabadítani Jézust.

– Holnap majd én intézkedem! – mondja Péter. Te az ajtónál leszel, a többiek meg hátul. Bántalmaztak?

– Nem.

– Olyanok voltak, mint a bolondok! Micsoda viselkedés!

– Hagyjátok őket! Boldogok voltak... és velük együtt én is.

(2-532)