Jézus csodái 3. - A darabokra tört kések csodája

A darabokra tört kések csodája

 

Jeruzsálemben, a Hal-kapu előtt a zöldség- és élelmiszerkereskedők várják a kapu kinyitását. Nagy szamárordítás hallatszik, és a szamarak egymásnak mennek. De gazdáik sem ismernek tréfát. Sértegetik egymást, majd fütykösök csapdosnak, de nemcsak a szamarak hátán, hanem az emberek fején is.

Két árus komolyan egymásnak támad egyikük szamara miatt. A szamár ugyanis jócskán falatozott a másik szamár kosarában lévő pompás salátákból. De az is lehet, hogy ez csak ürügy egy régen esett csorba kiköszörüléséhez. Tény az, hogy a ruhák alól előkerül két rövid, tenyérnyi széles kés. Olyanok, mint a csonka, de jól kihegyezett, rövid, kétélű kardok, és villognak a napsütésben. Az asszonyok visítoznak, a férfiak összevissza kiabálnak. De senki se lép közbe, hogy szétválassza a két embert, akik készen állnak a paraszt-párbaj megvívására.

Jézus, aki elmélkedve haladt a kapu felé, fölemeli fejét. Meglátja őket. Igen gyors léptekkel a kettő közé siet.

– Hagyjátok abba, Isten nevében! – parancsolja.

– Nem! Végezni akarok ezzel az átkozott kutyával!

– Én is! Nagyra vagy bojtjaiddal? Majd csinálok én neked bojtokat a beleidből!

A két ember ott forog Jézus körül. Meglökik, sértegetik, hogy menjen el közülük, s közben megpróbálják eltalálni egymást, de sikertelenül, mert Jézus, köpenyének jól kiszámított mozgatásával kivédi az ütéseket, és megakadályozza a célzást. Emiatt szakadások keletkeznek köpenyén. Az emberek kiabálnak:

– Menj el onnan, Názáreti, még te kerülsz veszélybe! – Ő azonban nem mozdul, és azzal igyekszik nyugalomra inteni őket, hogy emlékezetükbe idézi Istent. Hiába! A harag őrültté teszi a két küzdőt.

Jézus ekkor utoljára rájuk parancsol:

– Parancsolom, hagyjátok abba!

– Nem! Eredj innen! Eredj utadra, názáreti kutya!

Jézus ekkor kinyújtja kezeit, és erő tündöklik szemeiben. Egyetlen szót sem szól. A pengék azonban szétrepedve hullanak a földre, mintha üvegből lettek volna, és egy sziklának ütődtek volna. Mindkettő a kezében maradt rövid, de már semmire se való késnyelet nézi. Az ámulat elnyomja a haragot. A tömeg is kiáltozik az álmélkodástól.

– És most? – kérdi Jézus komolyan. – Hol van az erőtök? Mire alapoztátok jogotokat? Ezekre a fémdarabokra, amelyek most szilánkokban hevernek a porban? Ezekre a fémdarabokra, amelyekben nem volt más erő, csak a testvér elleni harag bűnének az ereje, és ezzel a bűnnel eldobtátok magatoktól Isten minden áldását, s így minden erőt? Ó, nyomorultak azok, akik győzelmükhöz emberi eszközökben bíznak, és nem tudják, hogy nem az erőszak, hanem az életszentség tesz minket győztessé a földön és a földön túl! Mert Isten az igazakkal van.

Halljátok mindnyájan, ti, Izrael gyermekei, és ti is, Róma katonái. Isten Szava minden emberfiának szól, és nem az Emberfia lesz az, aki megtagadja azt a pogányoktól.

Az Úr előírásai között a második a szeretet parancsa. Isten jó, és gyermekeiben is jóindulatot akar. Aki nem jóindulatú felebarátjához, az nem nevezhető Isten gyermekének, és Isten nem lehet az ilyen emberrel. Az ember nem esztelen állat, amely ráveti magát a másikra, és megharapja, hogy övé legyen a zsákmány. Az embernek van esze és lelke. Esze miatt tudnia kell emberként viselkedni. Lelke miatt pedig tudnia kell szentként viselkedni. Aki másként tesz, az alábbvalóvá teszi magát az állatnál, lesüllyed az ördögökkel való ölelkezéshez. A harag bűnével ugyanis a lélek ördögtől megszállott lesz.

Szeressetek! Én nem mondok egyebet. Úgy szeressétek embertársatokat, ahogyan Izrael Ura, Istene akarja! Ne legyetek mindig Káin-vérűek! Mert miért vagytok azok? Néhány garasért, ti, akik majdnem gyilkosokká lettetek. Mások pedig néhány arasznyi földért. Egy jobb állásért. Egy nőért. Milyen dolgok ezek? Örökké tartók? Nem. Sokkal kevesebb ideig tartanak, mint az élet, pedig az élet is csak egy pillanatig tart az örökkévalósághoz képest. És mit veszítetek el, ha azokat a dolgokat követitek? Az örök békét, amely megígértetett az igazaknak, akiket majd a Messiás vezet be magával Országába. Térjetek az Igazság útjára! Kövessétek Isten Hangját! Szeressétek egymást! Legyetek becsületesek! Legyetek mértéktartók! Legyetek alázatosak és igazak! Menjetek, és gondolkozzatok el ezen!

– Ki vagy te, aki ilyen szavakat mondasz, és akaratoddal szétroppantod a késeket? Ilyet csak egyvalaki tehet: a Messiás. Még Keresztelő János se nagyobb nála. Talán te vagy a Messiás? – kérdik hárman-négyen is.

– Az vagyok.

– Te? Te vagy az, aki meggyógyítod a betegeket, és Istenről prédikálsz Galileában?

– Én vagyok.

– Van egy öreg édesanyám, aki halálán van. Mentsd meg!

– Engem meg, látod, fájdalmaim miatt kezd elhagyni az erőm. Még apró gyermekeim vannak. Gyógyíts meg!

– Menj házadba! Ma este édesanyád készíti el vacsorádat. Te pedig gyógyulj meg! Akarom!

A tömeg felkiált. Azután megkérdi:

– Mi a neved? Mi a neved?

– Názáreti Jézus.

– Jézus! Jézus! Hozsanna! Hozsanna!

A tömeg ujjong. A szamarak azt tehetnek, amit akarnak, mert senki se törődik velük. A város belső részéből anyák sietnek oda – ez érthető, mert a hír futótűzként terjedt el – és magasra emelik kisgyermekeiket. Jézus áldást ad, és mosolyog. És megpróbál átvágni az éljenzők gyűrűjén, hogy bejusson a városba, és oda mehessen, ahová tart. Csakhogy a tömeg erről hallani se akar.

– Maradj velünk! Júdeában! Júdeában! Mi is Ábrahám ivadékai vagyunk! – kiáltja.

– Mester! – Júdás siet feléje. – Mester, megelőztél. De mi történik itt?

– A Rabbi csodát tett! Nem Galileában; azt akarjuk, hogy itt, itt maradjon velünk!

– Látod, Mester? Egész Izrael szeret téged. Úgy helyes, ha itt maradsz. Miért vonakodsz?

– Nem vonakodom, Júdás. Éppen azért jöttem egyedül, hogy a galileai tanítványok faragatlansága ne sértse a júdeai érzékenységet. Izrael minden juhát Isten jogara alá akarom terelni.

(2-157)