Jézus csodái 1. - A kafarnaumi vak

A kafarnaumi vak

 

A történet bevezetését lásd J 6-7. Péter éppen halászni indul, amikor Jakab és János egy vakot kísérnek Jézus elé. A szerencsétlen ember kezében tartja botját, de most nem használja. Biztosabban lép, ha a kettőre bízza magát.

– Nos, ember, a Mester előtted áll.

A vak ember letérdel:

– Uram! Könyörülj rajtam!

– Látni akarsz? Állj föl! Mióta vagy vak?

A négy apostol (András is Péterrel van) körülállja Jézust és a vakot.

– Hét éve, Uram. Azelőtt jól láttam, és dolgoztam. Kovács voltam a tengermelléki Cezáreában. Jól kerestem. A kikötőnek, a sokfajta kereskedelemnek mindig szüksége volt a munkámra. De amikor egy horgony-vasat kalapáltam – gondolhatod, milyen vörösen izzott, hogy könnyen hajoljon az ütésre – kipattant belőle egy izzó szilánk, és kiégette a szememet. Már amúgy is beteg volt mindkét szemem a kovácstűzhelyből kiáradó hőségtől. Elvesztettem a megütött szemet, és három hónapra rá a másik is megvakult. Elfogyott megtakarított pénzem, és most alamizsnából élek...

– Egyedül vagy?

– Van feleségem és három apró gyermekem... Az egyiknek még arcát sem ismerem... És él még idős anyám is. Most mégis ő és feleségem keres egy kis pénzt, és azzal és az általam vitt alamizsna segítségével nem halunk éhen. Ha meggyógyítanál!... Újra dolgoznék. Csak annyit kérek, hogy dolgozhassak, mint jó izraelita, és kenyeret adhassak szeretteimnek.

– És hozzám jöttél? Ki szólt neked?

– Egy leprás, akit te gyógyítottál meg a Táborhegy lábánál, amikor a tó felé mentél, gyönyörű beszéded után.

– Mit mondott neked?

– Hogy te mindent megtehetsz. Hogy a test és a lélek megmentője vagy. Hogy világosság vagy a lelkeknek és a testeknek, mert Isten Világossága vagy. Ő, a leprás, a tömeg közé mert keveredni – kockáztatva, hogy agyonkövezik – teljesen beburkolózva köpenyébe, mert látott a hegy felé haladni, és arcod láttán remény kelt szívében. Ezt mondta nekem: „Láttam abban az arcban valamit, ami ezt mondta: 'Ott van a gyógyulás. Menj!’ És odamentem.” Azután elismételte beszédedet, és azt is mondta, úgy gyógyítottad meg, hogy kezeddel – minden irtózat nélkül – megérintetted. Visszajött a papoktól, a megtisztulás után. Én ismertem őt, amikor posztóraktára volt Cezáreában, mert dolgoztam neki. Elindultam, és a városokon és falvakon át kérdezősködtem utánad. Megtaláltalak... Könyörülj rajtam!

– Gyere! Itt még túl erős a fény annak, aki a sötétségből jön ki!

– Akkor hát meggyógyítasz?

Jézus Péter háza felé vezeti őt, a kis kertbe, ahol tompább a fény. Maga elé állítja, de oly módon, hogy a gyógyult szem először ne a még fényfoltos tavat pillantsa meg. Olyan ez az ember, mint egy végtelenül engedelmes gyermek, annyira hagyja, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Nem kérdez semmit.

– Atyám! Add meg világosságodat ennek a fiadnak! – Jézus rátette kezét a térdeplő ember fejére. Így marad egy pillanatig. Majd megnyálazza ujja hegyét, és jobb kezével megérinti a nyitott, de élettelen szemeket.

Egy pillanat. Az ember máris pislog, megdörzsöli szemhéját, mint aki most ébredt fel, és ködösen lát.

– Mit látsz?

– Ó!... Ó!... Ó, Örökkévaló Isten! Azt hiszem, azt hiszem... ó, hogy látom a ruhádat... piros, ugye? Meg egy fehér kezet... és egy gyapjú övet... Ó! Jó Jézus... egyre jobban látok, ahogy kezdek hozzászokni a látáshoz... Ez itt a föld füve... az meg biztosan egy kút, ott pedig egy szőlőtőke van.

– Állj fel, barátom!

Az ember, aki sír is, nevet is, föláll, majd tétovázik egy pillanatra a hódolat és a kívánság között. Azután fölemeli arcát, és Jézus tekintetével találkozik. Jézuséval, akinek mosolya csupa könyörülő szeretet. Nagy dolog lehet visszanyerni a látást, és első napként ezt az arcot pillantani meg! Az ember felkiált, és feléje tárja két karját. Ösztönös mozdulat ez, de fékezi magát.

Ekkor azonban Jézus tárja ki karját, és magához vonja az embert, aki jóval alacsonyabb nála.

– Most térj vissza házadba, és légy boldog és igaz! Menj az én békémmel!

– Mester, Mester! Uram! Jézus! Szent! Áldott! A világosság... látok... mindent látok... Itt a kék tó, a tiszta ég, a lemenő nap, ott meg a hold kezd látszani... De a legszebb, legtisztább kékséget a te szemedben látom, és Benned látom a legigazibb nap szépségét, és ragyogni a legszentebb hold tisztaságát. Szenvedők csillaga, vakok Világossága! Könyörület, aki élsz és munkálkodsz!

– A lelkek Világossága vagyok. Légy a Világosság fia!

– Mindig az leszek, Jézus! Ahányszor összezárom szemhéjamat újjászületett pupillámon, annyiszor újítom meg ezt az eskümet. Légy áldott te, és a Magasságbeli!

– Áldott legyen a Fölséges Atya! Menj!

Az ember boldogan, biztos léptekkel távozik, Jézus és az apostolok pedig beszállnak a bárkákba, és elkezdik a hajózási műveleteket.

(2-108)