2014. január 1., szerda

HÁLAADÁSRA



2013.december 31.


HÁLAADÁS

A buzgó és jól gondolkodó vallásos ember esténként megköszöni Istennek mindazt a jót, amit az Ő kegyelméből tenni tudott. A lassan kihunyó óév utolsó szentmiséjén ugyanezt szeretnénk tenni, hiszen az emberi jellemvonások egyik nagyon fontos értéke a hálaadás. Megköszönöm, Uram, a reggeli fényt. Igaz, cellám ablakából sohasem látom a felkelő napot, nem élvezhetem édesapám öreg koráig tartó rajongását a hajnalhasadtáért. A sápadt villanyfény helyett mégis csak szeretetednek nagy jele, hogy világosságot küldesz, ingyen, örömmel. Szent Ferenc atyánk szerint ez fény ragyogó arcodat deríti ránk. Köszönöm kolostorunk celláját, ahol évek óta dolgozom és imádkozom, szent magányban élhetek benne. Hálát mondok a családi házakért, lakásokért, ahol gyermekeid Érted és egymásért élik napjaikat. Kötve vannak a közösséghez, alkalmazkodniuk kell egymáshoz, sokszor talán nehezen viselik a magány hiányát. A szeretet, a másik családtag boldogsága, boldogítása, megértése nagy érték. Köszönet a különböző hivatásokért. Különösen a gyermeknevelés vállalásáért, a fészekért. Köszönöm a napi szentmisét. Urunk áldozatát nem egyedül mutatom be: szép számmal vannak, akik az oltár köré gyűlnek. Akik megértik Szent Pál lelkesedését, hogy az állandóan áradó bűn ellenvédelmet csak Jézus áldozata jelent: „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által". (Róm 5,20-21) Kint, a templomon kívül talán nagyon sokan érzik, hogy a bűnáradása fojtogatja a társadalom torkát, sőt ténylegesen kivégez ártatlan életeket, de még a többségi vallást vállalók sem jöttek rá, hogy erre egyetlen orvosságot adott az Ur: a kereszten kiérdemelt kegyelmek vég nélküli áradását. A kegyelmet Jézus ingyen adja, de kérni kell. A miséző pap felemeli a szent Testet és Vért, a csodálatos forrást. Aki ott van, hittel kéri és a bajok ellen árasztani tudja. Köszönöm, Uram, köszönöm, testvéreim! Köszönöm az egyszerű imafüzért. Nem mindig könnyű időt biztosítani rá, de mondom örömmel a ferencesek héttizedes örömolvasóját, úgyis olyan sok a bánat és a gyász szerte az országban, világon. Köszönet a lelkipásztori munka maradékáért. Prédikálhatok, minden nap frissítem honlapomat, mert a tanításnak új lehetőségét nyújtja nekem, másoknak alkalom a Szentírást és hitünk igazságait jobban megismerni. Köszönet az Úrnak a sok szeretetért, amelyet tőle közvetlenül és jó barátokon, munkatársakon, rokonokon, testvéreken keresztül kapok. Érezzétek, hogy hálás vagyok érte, ha nem is tudom mindig azonnal viszonozni, de a konccelebrált szentmisémet a sok köszönnivalóért mutatom be. Adjon az Úr sok kegyelmet, áldást az újévre, és igyekezzünk boldoggá tenni mások életét, hogy magunk is boldogok lehessünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése