2014. december 30., kedd

Zsolozsma XXXI.



Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből 
2, 4-15
A Krisztusban való hit


Testvéreim! Ezt azért mondom, hogy senki tetszetős szavakkal meg ne tévesszen benneteket. Ha testileg távol is, de lélekben köztetek vagyok, s örömmel látom a körötökben uralkodó fegyelmet és rendíthetetlen hiteteket Krisztusban. Mivel tehát elismertétek Krisztus Jézust Uratoknak, éljetek is benne. Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s hálátok ne ismerjen határt. Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson. Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Ő minden fejedelemségnek és hatalmasságnak feje. Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta. Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.


Karácsony nyolcada 6. nap



Karácsony nyolcada 6. nap
1Jn 2, 12-17; Lk 2, 36-40
„Volt egy Anna nevű prófétaasszony is”


A Szentlélek még egy kortársnak szerzett óriási örömöt a negyven napos kis Jézus bemutatása alkalmával: Anna asszonynak, a nyolcvannégy éves szentéletű özvegynek. Amikor Jézus a templomba vitték, a Szentlélek őt is odahívta. Hallgatta Simeont, elbűvölten nézte a kis Jézust, aztán amerre járt-kelt, beszélt óriási öröméről mindazoknak, „akik várták Izrael megváltását”. (Lk 2, 38) Elgondolkodhatunk ezekről a tényekről: Hivatalosan kétezer éve várták Ábrahám utódai, hogy megszülessék a Megváltó. Születése napjára Isten császári rendelettel hazaparancsolja Dávid minden leszármazottját ősi fészkükbe, Betlehembe. Az éppen birkáikat, őrző pásztorokat hívja külön követekkel a Szentlélek. A nagy rokonság távozása után a szentcsalád bérbe vesz egy szerény házat. Semmi nyoma annak, hogy valaki utánajárt volna, kik is ezek a frissen Betlehembe költözöttek. Szent József munkát vállal, hiszen élni kell. A munkaadókat aligha érdekli a kisbaba. Isten templomában két aggastyán várja, isteni sugallatra ők megtalálják. Arról sincs hírünk, hogy Anna asszony információi nyomán hanyatt-homlok rohannának a Messiást állítólag annyira váró tömegek. Három éves tanítása, csodák ezrei nyomán perbe fogják, a nép vezetői a gyarló tömeg helyeslésével keresztre juttatják. Harmadnapra híre fut, hogy feltámadt. Ezt kevesen veszik tudomásul. Jönnek a főpapok által sok pénzzel lefizetett sír-őrök. Meredt arcvonásokkal újságolják, hogy amíg ők aludtak, jöttek a tanítványai, ellopták a holttestét, és azt állítják, hogy feltámadt. Senki meg nem kérdezi: ezzel dicsekedtek? Egyébként, ha aludtatok, hogyan láttátok, hogy lopják? Ha meg ébren voltatok, miért hagytátok elvinni a testét? De hát úgy tűnik, a hazugságot mindig nagy élvezettel hiszik el. János és apostoltársai szorgalmasan hirdették az igazságot. A hívő keveseknek boldogan ír a szeretett tanítvány: „Írok nektek, fiacskáim, mert bocsánatot nyernek bűneitek az ő nevéért”(1Jn 2, 12) Ezt a bocsánatot rajta kívül meg nem adhatja nektek senki.„Írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van”. (13) a szeretet Istene akaratából éltek, szerettek, lehettek ti is öröm és biztonság forrásai. „Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt” (13) „Írok nektek, kisdedek, mert megismertétek az Atyát”. (14) Az édesapátok a mennyei Atya ajándéka. „Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik ebben a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világban van, a test kívánsága, a szemek kívánsága, és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. (15-16) Amit Isten helyett vagy az Ő ellenére szeret valaki, a legfőbb Jót sérti. Komoly bűn ez mindegyik: az istenellenes testi gyönyör, a pénz rendetlen vágya és a magamutogató gőg is. Ezek idővel semmivé válnak, érték csak Isten egyedül lehet. Keressük tiszta szívvel a betlehemi kis Jézust.


A Megszentelt Élet Éve 18.




A Megszentelt Élet Éve


VITA CONSECRATA
Az Eucharisztikus Jézus imádása.
Az apostolok magánházakban teljesítették az Úr parancsát: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Énekeltek zsoltárokat, olvastak, beszéltek Jézusról, értünk vállalt haláláról, és átváltoztatva a kenyeret elsődlegesen Jézus Testévé, másodlagosan az Ő Vérévé, majd a kehelybe öntött bort elsődlegesen Jézus Vérévé, másodlagosan Testévé. Így idézték vissza, tették jelenvalóvá a legszentebb áldozatot, amelynek az volt a lényege, hogy az Úr feláldozta magát úgy, mint az ószövetségi áldozatoknál, amikor az áldozati bárány testéből kiontották a vérét. Majd megáldoztak, magukhoz vették Jézust mindkét szín alatt. Beteljesült Jézus ígérete: „Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok”. (Jn 14,18) Az egyesülést követő csendben immár nem kívülről szólt hozzájuk Uruk, hanem a lélek zárt palotájában. Mindenki szíve trónusára ültethette Őt. A közösségbe elmenni nem tudó betegekhez és üldözött, bebörtönzött keresztényekhez pedig elvitték az Eucharisztiát, áldozat drága Gyümölcsét, hogy ugyanúgy részük legyen látogatása kegyelmeiben. A kis ministráns, Tarziciusz is ezt a küldetést kapta: vitte mellére szorítva, majd védte pogány társai avatatlan érintésétől, majd élete feláldozásával ismerte el az oltáriszentségi Jézust legfőbb Urának, azaz imádta Őt. Justinus, a pogány filozófusból lett keresztény író, hitvédő ezekről a II. században tesz értékes írásbeli tanúságot. (+165) Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy az eucharisztikus Jézus imádását az eddig mondottakkal vezetjük be, de a XIII. század nagy ferences hittudósa, Szent Bonaventura a szentmise bemutatása után mély alázattal imádta szívében élő Urát, és imájában ezekről a titkokról elmélkedett. Ezt az imát mondtuk mi is minden szentmisénk után a sekrestyei imazsámolyon térdelve latinul: „íme, jóságos, édes Jézusom, térdre borulok szent színed előtt és lelkem egész buzgóságával kérlek és könyörgök hozzád, kegyeskedjél az én szívembe önteni a hit, remény és szeretet élő érzelmeit, bűneim fölött igaz bánatot és azok jóvátételére elszánt, erős akaratot. Megilletődéssel és szívbéli fájdalommal veszem fontolóra öt szent sebedet és elmélkedem fölöttük, szemem előtt tartva, amit már Dávid próféta mondott rólad, jóságos Jézus: „Átlyukasztották kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat”. (Zsolt 21,18) Atyánk maga szenvedett Fiában, mert nem lett volna szíve valamelyik teremtményét megszenvedtetni ilyen irtózatosan. Fülébe csengett a haláltusából a meggyötört ajkakról: „Éli, Éli, lamma szabaktáni?” Azaz: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46 Zsolt 21,2) Majd utolsó szavával a tökéletes engedelmesség jeleként ezt mondta Jézus: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Erre a csodálatos szeretetre mit válaszolhat Jézus Atyja és a mi Atyánk? Két hű öreg zsidó kezébe teszi a szerszámokat, hogy fájó szívvel húzzák ki Fia kezéből az otromba szegeket, vigyázva engedjék le a durván kivégzett Testet, és az anyai szeretet ölébe fektessék. Az Atya pedig végtelen szeretetébe csókolja Fiát. És megáld engem és minden testvéremet, akik nem hagyjuk el a  Bonaventura-imát és az Atya hálás szeretetét idéző Mi Atyánk imát, mert most is együtt öleljük, gyászoljuk hálás szívvel és imádjuk a Fiút. Az Üdvöz légy imában pedig átkaroljuk Nagyasszonyunkat. Nem tudtuk megvédeni Megváltónkat a szenvedésektől, Édesanyját a „Nemes Társsal való együtt szenvedésétől, legalább a történelemben elsikkasztott sok viszontszeretet pótlásaként tőlünk nyerjen némi viszonzást.


2014. december 29., hétfő

A Megszentelt Élet Éve 17.



A Megszentelt Élet Éve


VITA CONSECRATA 
 
Az eucharisztikus Jézus

Minden hívő ember keresi korunk iszonyú tévedései és gonoszsága ellen az igazi, hatékony orvosságot. A Teremtő által vetett alapot vizsgáljuk: a hit és a szeretet mutatkozott olyan hatékony erőnek, amire építhetjük korunk mentsvárát. A Megváltó személyes nagy ajándékát az Eucharisztiát elemezzük pontosabban magát az eucharisztikus Jézust, aki a világot tönkretevő gonoszságot van hivatva legyőzni a maga sajátos módszerével. Ő nem elpusztítani akarja az örök ellenséget, aki az embereket gonosszá teszi, hanem kegyelmeivel úgy akarja kiragadni a gonoszokat a Gonosz hatalmából, hogy azok újra az örök élet várományosai lehessenek. Amíg minden tisztességes, természetes eszközzel vívjuk harcunkat hazánk, népünk megmentéséért a gonosz erőszak hazugságaival csalásaival szemben a demokrácia tiszta, erőszak és hazugság mentes kellékeivel állunk szembe. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy ez a módszer nagyon törékenynek bizonyul, mert a gonoszság vezénylése nem földi tereken mozog: „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságában lévő szellemei ellen. Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek.” (Ef 6,12-13) Egyetlen személy Jézus Krisztus merte kijelenteni: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek  legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot”.(Jn 16,33) Jézus győzelme a világ és a világot mozgató gonoszság égi magasságban lévő fejedelmei felett a kereszthalálban teljesedett be: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére”. (Fil 2,8-11)  „A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”(Róm 5,20-21) Jézus győzelme tehát így valósult meg:nem semmisítette meg a bűn okozóját, a sátánt és a földi munkatársait sem. A sátán hatalmát megtörte. Szent Ágoston szerint a sátán ettől kezdve olyan, mint a megkötözött, veszett kutya. Csak azt tudja megmarni, aki önként közel megy hozzá. Földi segítőtársai pedig megkapják a kegyelmet, hogy haláluk előtt megtérjenek, és a kárhozat helyett az égbe jussanak. A felajánlott kegyelmet azonban el kell fogadni, hálás szívvel meg kell köszönni, bűnbánatot kell tartani, így juthatnak a mennybe. Kiválóan példázza ezt a Jézus mellett felfeszített két lator története: Mindketten rablógyilkosok voltak. Keresztjüket Jézus mögött cipelték. Egészségesen feszítették föl őket. Hallgatták a Jézust gúnyolók vádjait, és csatlakoztak a szörnyű kórushoz. Majd történt valami: a szenvedő Megváltóból szerte áradt a kegyelem. A bal lator ismételt gúnyolódására a jobb oldali lator nem helyeselt: „Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat nem cselekedett. Aztán így szólt: Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba. Ő azt felelte neki: Bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”. (Lk 23,40-43) A gúnyolódó tömeg és a bal lator felé ugyanígy szállt a kegyelem. Hogy velük végül mi történt, nem tudjuk. Jézus kegyelmeit a keresztáldozat jelenvalóvá tételében, a szentmisében ma is árasztja. Hívő katolikusok gondolunk erre? A felelősségünk hatalmas.


A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk.



A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk.
„Micsoda egy Isten az, ha ugyan van, aki egy kis apró csínytevésért, egy almaevésért ilyen súlyos szenvedéseket zúdít az egész emberiségre?"

Túl azon, hogy az ősszülők cselekedete nem kis csíny, hanem komoly lázadás Isten parancsa ellen, a bűnért járó büntetés kapcsán igen érdekes gondolatsort indíthatunk el, amely Istennek, az Atyának benső életébe vezethet el bennünket. Miután Jézusban megtapintható lett és megjelent számunkra a láthatatlan Isten az Atya, mert áldozatul odaadta önmagát Fiában az üdvösségünkért, ez a nagy ajándékozó szeretet az ősbűn keserű ténye után Istenből nem a bosszú megsemmisítő vagy elkárhoztató érzését váltja ki, hanem a legnagyobb részvétet. Tudta, hogy a sátán arra számított, hogy az ember bűnbe esése után úgy jár majd, mint ő, akit a bűne után azonnal a pokolba került. Jézus mondja: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből" (Lk 10,18) Nem így történt. Irgalom ébredt az isteni kebelben. Ezzel nemcsak az ember szenvedése kezdődik, hanem Istené is. Isten úgy tesz, (ez sejlik a Bibliából), mintha nem tudna a bűnbe esésről. A szokott alkonyati beszélgetésre ezen a délutánon is pontosan megérkezik az Úr a paradicsomba. Ádám és Éva tudja, érzi közeledtét. Isten, a mindentudó, szeretettel, barátian köszönt őket. „Ádám, hol vagy? Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem" (Ter 3,9-10) Isten csodálkozik: Elbújtál? Előlem? És félsz? Csak jót tettem veletek, csak jót kaptatok tőlem. Egyetlen okod lenne félni, ha ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél. (11) Isten szinte szájába adja a szót mondjátok már ki bűnbánattal: Uram, Atyám! Ne haragudj, engedetlen voltam, sőt, mi több, megroppant a beléd vetett bizalmam. Elhittem, hogy titkolózol, hogy féltékeny vagy, nem akarsz nekem megadni egy utolsó nagy ajándékot, hogy istenné váljak. Becsaptak. Bocsáss meg, Uram! Miután ez a beismerés elmaradt, Isten végig szenvedi a szeretet szavára hiába várva a szeretetlenség következő fokát is: Ádám nemcsak nem kér bocsánatot, de vádol is: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem" (12) A férfi számára drága kincsnek szánt asszony is tovább vádol: „A kígyó rászedett és ettem" (13)


Zsolozsma XXX.



Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt levele
 1, 1-14
Hálaadás és kérés


Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk. Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amelyet minden szent iránt tanúsíttok annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok, amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is attól a naptól kezdve, hogy helyt adtatok neki, és az Isten kegyelmét valóban felismertétek, így tanultátok ezt kedves szolgatársunktól, Epafrásztól. Ő hűséges szolgája köztetek Krisztusnak, ő beszélt nekünk lélekből fakadó szeretetetekről is. Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel, így majd az Úrhoz méltóan éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok és az Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát. 


Tamás József püspök karácsonyi gondolatai



Tamás József püspök karácsonyi gondolatai


Az alábbiakban közreadjuk Tamás József gyulafehérvári segédpüspök karácsonyi gondolatait.


Annak idején sokat foglalkoztatott az a gondolat, hogy napjaim egyre fogynak, de vajon megérek-e egy másabb, jobb, emberibb világot. Sokszor gondoltam Jób pátriárka szavaira: „Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység” (Jób 7,6). Buzgó lélekkel imádkoztam és kértem a Zsolozsmában gyakran ajkunkra vett szavakat: „Uram Kárpótolj a napokért, amelyeken próbára tettél, az évekért, amelyekben nyomorogtunk” (Zsolt 90/89,15).

A jó Isten egy napon elhozta ezt a sóvárogva várt változás idejét. Az idei karácsonykor éppen 25 éve ennek. Az akkor történt eseményekben megtapasztaltuk Isten csodálatos erejét és hatalmát.

A Teremtés könyvében olvassunk a bábeli torony építéséről A Szentírás nem beszél arról, hogy hány évig építették s arról sem, hogy milyen magasra jutottak el. Csak annyit ír, hogy az égig akartak eljutni, Isten trónjáig, hogy onnan Őt letaszítsák, s magukat helyezzék helyébe. Egy napon azonban Isten pontot tett gonoszságukra. Egy pillanat alatt összeomlott alkotásuk, mert Istennek elég egy pillanat, hogy tönkre azt, amit az emberi gonoszság épít.
Ez ismétlődött még 25 évvel ezelőtt is. Az erősnek vélt ateista ideológiájú diktatúra, egyik napról a másikra összeomlott.

Visszatekintve azokra az időkre, hálatelt szívvel köszönjük meg Istennek e csodás tetteit. Igaz, hogy nem az következett be egészen, amit szerettünk volna. Úgy vagyunk, mint a zsidó-nép, amely megszabadult az egyiptomi fogságból és az ígéret földje felé vándorolt, a sivatagban töltött negyven évet, ahol sokszor hiányzott a kenyér és a hús, de még az ivó víz is. De Isten ott is velünk volt, gondoskodott róluk, adott mannát, fürjeket és fakasztott a sziklából vizet is. Jelen helyzetünkben mi is így vagyunk. De Istenben remélve az idei karácsonykor is meggyújtjuk a fényt. Meggyújtjuk a karácsonyfa fényét is, hogy az beragyogja ünnepünket. És meggyújtjuk a szívünk fényét is, a szeretet lángoló fényét, hogy az felmelegítse otthonainkat, közösségi életünket. Tesszük ezt azért, mert karácsonyunk igazi fénye a megtestesült Istenember, aki azért jött, hogy velünk legyen az Isten. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozzék”.

Azt kívánom mindnyájatoknak, hogy az ő fénye ragyogja be életeteket és egész nemzetünk életét, hogy a Hargita hófödte tájain a zord idők közepette is velünk legyen, Ő vigyázzon sorsunkra, legyen boldog karácsonyunk és igazi örömmel zenghessük az angyali éneket: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek”.
Boldog karácsonyt!

Tamás József
püspök
 


2014. december 28., vasárnap

Zsolozsma XXIX.



Kezdődik Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt levele
 1, 1-14
Hálaadás és kérés 


Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk. Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amelyet minden szent iránt tanúsíttok annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok, amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is attól a naptól kezdve, hogy helyt adtatok neki, és az Isten kegyelmét valóban felismertétek, így tanultátok ezt kedves szolgatársunktól, Epafrásztól. Ő hűséges szolgája köztetek Krisztusnak, ő beszélt nekünk lélekből fakadó szeretetetekről is. Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel, így majd az Úrhoz méltóan éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok és az Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát. 


Úrangyala a Szent Család vasárnapján



Úrangyala a Szent Család vasárnapján


Ferenc pápa december 28-án, a Szent Család vasárnapján is számos hívő zarándokkal, családdal együtt imádkozta el az Úrangyalát. Különösképpen a nehéz helyzetben lévő családokért imádkozott, és Mária anyai közbenjárását kérte értük, aki Szent Bernát szavaival „anyja és leánya volt Fiának”.



Kedves fivéreim és nővéreim, jó napot kívánok!

A karácsony utáni első vasárnapon, amikor még körülölel bennünket az ünnep örömteli hangulata, az egyház arra hív, hogy tekintsünk a názáreti szent családra. A mai evangéliumban Szűz Máriát és Szent Józsefet látjuk, amint negyven nappal Jézus születése után a jeruzsálemi templomba mennek. Vallásos engedelmességgel a mózesi törvénynek kívánnak eleget tenni, amely előírja, hogy az Úrnak kell szentelni az elsőszülött gyermeket (vö. Lk 2,22–24).

El tudjuk képzelni ezt a picinyke családot a hatalmas tömegben, a templom udvarain áthaladva. Észre sem lehet venni őket, eltűnnek az emberek sűrűjében. De vannak, akik észreveszik őket! Két öregember, Simeon és Anna a Szentlélek indíttatására odamennek hozzájuk, és dicsérik Istent a gyermekért, akiben felismerik a Megváltót, a népek világosságát, Izrael üdvösségét (vö. Lk 2,22–38). Egyszerű, mégis gazdag prófétai tartalmú ez a jelenet: két friss házas, örömmel és hittel eltelt fiatal találkozik két idős emberrel, akik a Lélek működésének köszönhetően szintén tele vannak örömmel és hittel. Ki teszi lehetővé találkozásukat? Jézus! Jézus az, aki összehozza őket: a fiatalokat és az öregeket. Jézus az, aki közel hozza egymáshoz a nemzedékeket. Ő a forrása annak a szeretetnek, amely egyesíti a családokat és az embereket, ő segít legyőzni minden bizalmatlanságot, elszigeteltséget, minden távolságot. Ez arra késztet minket, hogy gondoljunk a nagyszülőkre is: mennyire fontos az ő jelenlétük! Milyen értékes szerepet töltenek be ők a családban és a társadalomban! A fiatalok és az idősek közötti jó kapcsolat döntő fontosságú a polgári és az egyházi közösség számára. Most pedig, szemünket erre a két idős emberre, Simeonra és Annára szegezve, üdvözöljük innen nagy tapssal a világon élő összes nagyszülőt!

Az üzenet, mely a szent családtól hozzánk érkezik, mindenekelőtt hitről szóló üzenet. Mária és József családi életének középpontjában valóban ez az üzenet áll, mégpedig Jézus személyében. A názáreti család ezért szent: mert Jézusra összpontosít!

Amikor szülők és gyermekek együtt a hitnek ezt a levegőjét szívják be magukba, olyan erőre tesznek szert, amely lehetővé teszi, hogy a legnehezebb megpróbáltatások között is helyt álljanak, ahogyan a szent családnál láthatjuk, például az Egyiptomba való menekülés drámai eseményében: kemény próba volt ez számukra!

A gyermek Jézus együtt édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel egy egyszerű, ám annál tündöklőbb családi ikont jelenítenek meg. A belőle áradó fény az irgalom és az üdvösség fénye az egész világ számára, az igazság fénye minden ember, az emberiség családja és minden egyes család számára. Ez a szent családból áradó fény bátorít minket, hogy meleg emberi szeretettel forduljunk másokhoz azokban a családi élethelyzetekben, amikor különféle okok miatt hiányzik a béke, hiányzik az összhang, hiányzik a megbocsátás. Fontos, hogy konkrét formában is szolidárisak legyünk azokkal a családokkal, amelyek a legnehezebb helyzetben vannak: betegségek, munkanélküliség, hátrányos megkülönböztetés, kényszerű elvándorlás miatt… Most pedig álljunk meg egy pillanatra, tartsunk egy kis csendet, és imádkozzunk ezekért a nehéz helyzetben lévő családokért, legyen ez a nehézség betegség, munkanélküliség, hátrányos megkülönböztetés, kényszerű elvándorlás, vagy egymás meg nem értése, sőt veszekedés… Imádkozzunk csendben ezekért a családokért… (Üdvözlégy, Mária…)

Bízzuk Máriára, a család anyjára a világon élő összes családot, hogy hitben, egyetértésben, egymást segítve tudjanak élni, és ezért kérem anyai közbenjárását annak, aki „anyja és leánya volt Fiának”.
(Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát…)

Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya ezt mondta:

Kedves fivéreim és nővéreim! Most azokra az utasokra gondolok, akik az Indonéziából Szingapúrba tartó eltűnt malajziai repülőgépen utaztak, valamint annak a komphajónak az utasaira, amely lángba borult az Adriai tengeren. Szeretettel gondolok rájuk, imádkozom családtagjaikért és mindazokért, akiket aggodalom és fájdalom tölt el ebben a nehéz helyzetben, de azokért is, akik a segítségnyújtásban fáradoznak.

Ma elsősorban a jelenlévő családokra gondolok! A szent család áldjon meg titeket és vezessen életetek útján!

Üdvözöllek mindnyájatok, rómaiak és zarándokok! Különösképpen üdvözlöm a bergamói és vicenzai egyházmegye sok fiatalját, akik most kapták meg vagy most fogják megkapni a bérmálás szentségét. Köszöntöm a sarzanai székesegyház oratóriumának családjait, a San Lorenzo in Banaléból érkezett híveket, a sambrusoni ministránsokat, a villamassargiai cserkészeket és a Fraterna Domus munkatársait.

Mindnyájatoknak nagyon szép vasárnapot kívánok! Még egyszer köszönetet mondok karácsonyi jókívánságaitokért és az imáitokért! Jó étvágyat! A viszontlátásra!



SZENT CSALÁD



„Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!”
 
Szentcsalád vasárnapja van. A szentmise könyörgésében így imádkozunk: „Istenünk, te ragyogó példaképnek állítottad elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak”.A modern kor egyik nagy veszedelme, hogy fellazította a családi élet kötelékeit, ezzel elkezdődött a társadalom alapsejtjének tönkretétele. Elhitették a házastársakkal, hogya felmerülő nehézségeknek egyetlen orvossága a válás, új partner keresése és az új kapcsolatban beköszönt az életükbe a mesés boldogság. Az ötvenes években szomorúan hallgattam egy vasárnap déli vallásosnak mondott rádióadásban is, hogy ennek az áldott intézménynek, a válásnak csak a nőtlen katolikus papság az ellensége meg a bigott hívek. A válással sincs megoldva semmi: a férj utcára kerül, sok esetben elzüllik, a gyerekeknek hiányzik az édesapa, az asszony sorsa is megnehezedik. A válás előtt már állandósul a veszekedés, a gyerekek döbbenten hallgatják napról-napra, hogy szüleik mi mindent vágnak egymás fejéhez, így  az addig ideálként tisztelt szülő megszűnik példakép lenni. Lássuk hát, milyen a teremtő Isten szándéka szerinti családi kapcsolat! „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,26-28) Istennek nincs teste, nincs arca. Az említett hasonlatosság alapja nem lehet más a Teremtőben, mint a Szentháromság személyeit összekötő végtelen szeretet. Ezt kell megvalósítaniuk a házastársaknak még akkor is, ha ők nem tökéletesek, mint az isteni Személyek. Szent Pál apostol erre utal: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” (Kol 3,13-14)Már az apostol is felsőbb példát ajánl a nehézségek elviselésére: „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel!”(Kol 3,14-16) Mivel a modern ember elfordult Istentől, az Egyház úgy látta jónak, hogy a legnemesebb példát állítja a viharba jutott családok elé: így iktatta be karácsony nyolcadába a Szent Család ünnepét. Legyen az Istenember gyermeki alakja a központ, hiszen minden kegyelmet Ő szerzett meg nékünk, csak Ő tudja biztosítani a nehézségekben a többlet-kegyelmeket. Ha a feleség nem tudja betölteni a boldogító szeretet követelményeit, nézzen fel a Szűzanyára, aki a házasságban megengedett természetes örömöket nem élvezhette ugyan, de kegyelemmel volt teljes, és ezek a természetfölötti, mennyei erők busásan pótoltak minden földi jót. A házasság szentsége is megad minden állapotbeli segítséget az egész életre, ha kérik. Ugyanez vonatkozik Szent Józsefre is: őt is a kegyelem tette alkalmassá arra, hogy őre legyen Máriának, tanúja szűz liliomának (Ho 213,2). Az ő rendkívüli kegyelmeik hívják fel a figyelmünket arra, hogy Isten segíteni tud és akar is, amikor az emberi önteltség minden nagyszerű tervét tönkretenni látszik. A mai vészhelyzetben is azt parancsolja Isten, amit annak idején Szent Józsefnek: „Kelj föl, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!” azaz térj ki a pusztító korszellem elől!


2014. december 27., szombat

Zsolozsma XXVIII.



Szent János apostol első leveléből 
1, 1 – 2, 3
Az élet Igéje és Isten világossága 


Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, és örömötök teljes legyen. Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben élünk akkor hazudunk, és nem az igazsághoz igazodunk. De ha világosságban élünk, ahogy ő is világosságban él, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézus Krisztusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk. Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk a parancsait. 


János evangéliuma



Reményik Sándor:
János evangéliuma

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,
És összedugják tündöklő fejük
Bölcső körül, mint a háromkirályok,
Rájok a Gyermek glóriája süt.
A gyermeké, ki rejtelmesen bár
S természetfölöttin fogantatott:
De fogantatott mégis, született
S emberi lényként, tehetetlenül,
Babusgatásra várón ott piheg.
A gyermek, a nő örök anya-álma,
Szív-alatti sötétből kicsírázott
Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa
Sugárkörébe. Bús állati pára
Lebeg körötte: a föld gőz-köre.
A dicsfény e bús köddel küszködik.
Angyal-ének, csillagfény, pásztorok
S induló végtelen karácsonyok,
Vad világban végtelen örömök
Lobognak, zengnek – mégis köd a köd.
S mindez olyan nyomorún emberi
S még az angyalok Jóakarata,
Még az is emberi és mostoha.
De János messze áll és egyedül.
Nem tud gyermekről és nem tud anyáról,
Nem születésről, nem fogantatásról,
Csillag, csecsemő, angyalok kara,
Jászol, jászol-szag, – József, Mária,
Rongy és pólya, királyok, pásztorok,
Induló végtelen karácsonyok:
Nem érdeklik – vagy mint rostán a szem
Kihull az ő külön történetéből,
Kihull mindez, és mindez idegen,
Apró, földízű, emberi dolog.
Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!
János, evangelista, negyedik
Külön áll, világvégén valahol,
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben
S a fénytelen örvény fölé hajol.
És megfeszül a lénye, mint az íj,
Feszül némán a mélységek fölé,
Míg lényéből a szikla-szó kipattan
S körülrobajlik a zord katlanokban
Visszhangosan, eget-földet-verőn,
Hogy megrendül a Mindenség szíve:
Kezdetben vala az Ige.
S az Ige testté lőn.



„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”



„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük” 

 
A világtörténelem legfontosabb eseménye Jézus születése volt: „Amikor ott (Betlehemben a barlangistállóban voltak), eljött az ideje (Máriának), hogy szüljön, és megszülte elsőszülött Fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,6) Isten a világot gyönyörűnek teremtette. Nem is tehetett mást, hisz Ő maga végtelen szép, tökéletes, ugyanilyen Fia is, a Második Isteni Személy, akinek az embersége lett a teremtendő világ anyagi és szellemi formájának ősmintája. Jézusjövendő emberteste az anyagvilág, emberlelke pedig a szellemvilág (angyalok és emberlelkek) örök mintája lett. Amikor Isten Ádámot és Évát megalkotta, testük és lelkük gyönyörű volt, nem volt szükségük anyagból készült ruhára: szépségük lett ragyogó köntösük. A sátáni kísértésre hallgatva elvesztették ugyan ezt a csodálatos fényruhát, de nem örökre. Az Úr azonnal megígérte nekik a bűnbocsánatot: a becsapott asszony megszüli majd Isten Fiát emberalakban, és Ő visszaállítja a boldog világot, amelyik Istennek szentelve újra szép lesz. Ez az isteni ígéret valósult meg azon az éjszakán Betlehemben. Azért kellett a városvégi barlangistállóba menni Szűz Máriának és Szent Józsefnek, mert Isten Fiát nem fogadta be senki a házába. Engesztelő lélekkel járták régen jámbor asszonyok a hívek házait, hogy a szállást kereső Szentcsaládnak pótlólag minden magyar házat felajánljanak. A szöveg viszont csak arról tudósít, hogy a szálláson, ma így mondjuk: a szállodában, már telt ház volt. A világ Ura nem fogadott el egyetlen családtól sem külön gondot, amivel együtt jár a vendéglátás, különösen egy várható gyermekszülés gondjai. Jézus nem kérni-elfogadni, hanem adni, mindent adni, boldogságunkat visszaadni érkezett közénk. „Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és (Mária) megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson” (2,6) Az első órák boldogsága csak a kegyelemmel teljes Édesanyáé volt, és azé az „igaz emberé”, akit Isten kiválasztott öröktől fogva, hogy a szent családnak feje legyen, kenyérkeresője és menedéke minden gonosz nyelv ellen. (Mt 1,18-24) Csodálatos a Gondviselés működése. Nem fut senki a közeli házakba az örömhírrel: Megszületett a világ Megváltója! Gyerünk, gyerünk, köszöntsük Őt! „Azon a vidéken pásztorok tanyáztak és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Isten fényessége körülragyogta őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal azt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: Találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve” (8-12) Egy kis csoporthoz küld követet az Ég. Angyalt látnak, sok ezer éves várakozás beteljesülését hallják meg elsőként. Mikeás próféta hatszáz éves jövendölése zeng a pusztai éjszakában: „De te; Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő Uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza” (Mik 5,1) Elámul a szegény pásztorcsoport szeme-szája. Beteljesült az ősi ígéret? És ennek váratlanul mi vagyunk első tanúi? Nem valami édes álom ez? Ebben a pillanatban felragyog az angyalok hatalmas csapata: úgy érzik, az egész mennyország ott sorakozik kimondhatatlan boldogságban és énekelnek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”(14) Kétezer éve, hogy Betlehemben megszületett a világ Megváltója. Testvérünk lett az Isten Fia. Meghalt értünk, hogy szabad utunk nyíljék a mennyországba. Mit tapasztalunk idelent? A karácsonyi születéstörténet sokak számára szép idill. Jézus szerénysége nem feltétlenül vonzó. Az emberiség nagy része nyomorog.


2014. december 26., péntek

Zsolozsma XXVII.



Az Apostolok Cselekedeteiből
 6, 8 – 7, 2a. 44-60; 8, 1a
Szent István vértanúsága
 
István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni. Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: „Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent.” Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcoltak. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították:Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestól ránk hagyott szokásokat. A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna. A főpap megkérdezte: Valóban így áll a dolog?Erre válaszul így beszélt:„Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A pusztában atyáinkkal volt a megnyilatkozás sátora, így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódítottak a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elöl. Így volt ez egészen Dávid koráig, ő kegyelmet talált Istennél, s könyörgött, hadd építhessen hajlékot Jákob Istenének. De csak Salamon építette fel a templomot. Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem – mondja az Úr –, vagy hol lehetne pihenőhelyem? Hát nem kezem alkotott mindent? Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg. Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene, ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján. Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik bűnül! Ezekkel a szavakkal elszenderült az Úrban. És Saul helyeselte meggyilkolását.


Schönberger Jenő karácsonyi pásztorlevele



Schönberger Jenő karácsonyi pásztorlevele


Schönberger Jenő szatmárnémeti püspök pásztorlevelet adott ki karácsony ünnepe alkalmából – tájékoztatott Józsa János egyházmegyei sajtóreferens.


Krisztusban szeretett Híveim!

Karácsonyt ünneplünk. Megelevenednek előttünk a karácsonyi képsorok, és halljuk az angyal híradását, amikor megjelent a pásztorok előtt, s beragyogta őket az Úr dicsősége. „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában.” (Lk 2,11)
A választott nép Isten utáni sóvárgására, a bűn éjszakájában botorkáló emberiség kimondhatatlan vágyakozására megérkezett a válasz Isten részéről: megszületett a Messiás Betlehemben. Nem királyi palotában, még csak nem is a városban, hanem egy városszéli istállóban. Az angyal azt adta meg jelként a pásztoroknak, hogy gyermeket találnak majd, pólyába takarva és jászolba fektetve. A pásztorok számára, akik Isten fényes ragyogását látták a legelőiken, elég ez a jel. Nem ingatja meg hitüket a Messiás külső szegénysége, ők már belülről látnak. Azt látják, hogy amit az angyal mondott, igaz. A pásztorok így örömmel térnek vissza. Magasztalják Istent, és dicsérik őt azért, amit hallottak és láttak.
De karácsony története nem csak arról beszél, hogy Isten emberré lett, hanem születésének körülményei is tanítanak. Ma úgy mondanánk, mélyszegénységben, a városból kitaszítottan, idegenben, egy szánalomra méltó helyen, istállóban születik, hogy ezzel is kifejezze, éppen a szegényekkel, a kitaszítottakkal, az elfelejtett és bűnös emberekkel vállal testvériséget. Több ez, mint olcsó vigasz. Vajon nem azt akarja-e nekünk üzenni ezzel, látva az egyre több és egyre jobban elszegényedő családot, az egyre több elfelejtett és magára maradt időst, az egyre több hontalant, otthont kereső embert, hogy ez a mi világunk az, amelybe ő újra bele akar születni? Merthogy ilyen messze megy el az Isten jósága és szeretete. Ő még azt is felvállalta, hogy „a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Vajon ma is úgy járna, mint az első karácsonykor? Azóta már tudjuk, hogy „mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek benne” (Jn 1,12).
Elnézem a felületességre hajlamos világunk karácsonyi forgatagát, a rohanó embereket, és elgondolkodom, hogy vajon mi űzi, hajtja őket, hogy annyi fáradtságot és áldozatot vállaljanak az ünnepi készületért? Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, nem más, mint egy titkos vágy az igazi szeretet és béke után. Hogy legalább egy pár napra legyen más, mint egyébként lenni szokott. Ó, bárcsak megértenénk, hogy napjaink karácsonyára is még mindig ez a bibliai válasz: „Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában” (Lk 2,11). Igen, titkos kívánságunk, hogy valami egészen más történjék velünk, annyira jogos, hogy Isten maga is komolyan vette ezt, és egyetlen Fiát mint Messiást a világba küldte, azzal a küldetéssel, hogy aki befogadja, az átalakul, jobb emberré válik, és eltölti az igazi szeretet és béke.
Olvastam valahol, hogy egy kisgyerek milyen döbbenetes átalakító hatást gyakorolt a züllött aranyásókra. Ezek az aranyásók különböző helyekről összeverődött kalandorok voltak. Köztük olyanok is, akik már megjárták a börtönt. Többnyire iszákosak, a társadalom aljára került emberek. Állandó volt közöttük a káromkodás és a veszekedés. Valóságos poklot hordoztak a lelkükben… Egyszer az egyikük egy épphogy tipegni tudó kisgyermeket talált az erdőben, és magával vitte a telepre. Egyesek azt kérdezték tőle, hogy miért nem fojtotta meg, vagy miért nem hagyta elpusztulni? De többen védelmükbe vették, és elhatározták, hogy felnevelik. Lassanként mindannyian beletörődtek ebbe. Amint múlt az idő, rendbe hozták nyomorúságos kunyhóikat, sőt virágot is ültettek köréje. A gyermek előtt már nem mertek hangoskodni, és így egyre ritkábban káromkodtak és civakodtak. A gyermek jelenléte öntudatlanul átalakította őket.
A kis Jézus számunkra egy ilyen gyermek, aki – ha befogadjuk – minket is átalakít, és jobbá tesz.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott, boldog új évet.

† Jenő püspök
Szatmárnémeti, 2014 karácsonyán
 


Íme, nagy örömöt hirdetek nektek,



Íme, nagy örömöt hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek" 
 
Mi ez a nagy öröm? „Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában" (Lk 2,11) Csodálatos öröm, mert Isten ilyen ajándékot még sohasem adott az embereknek. Isten mindhárom személye mindig mindenütt jelen van. A Fiúisten azonban most olyat művel, amilyet eddig nem tett: megtestesült, azaz isteni természete mellé isteni személyének fősége alá elválaszthatatlanul oda kapcsolta a Szűzanya méhében megteremtett testet és lelket. Aztán a kilenc hónapos természetes fejlődés befejeződése után hozzánk hasonlóan világra született. Igazán testvérünk lett. Ez az angyal által meghirdetett nagy öröm. Ezt az örömhírt először a pásztorok kapják. A pásztorok szegény emberek. Ma is egész nap dolgoztak, éjszaka pedig felváltva keltek föl őrködni a juhok fölött. A napvilágnál ragyogóbb fényességtől azonban megrémültek. Mi fog történni velük? Ezért nyugtatja őket az angyal: „Ne féljetek, pásztorok!" (10) „Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve" (12) A pásztorok gyorsan felkészültek az indulásra. Fülükben ott csengett az ószövetségi figyelmeztetés: „Ne jelenj meg üres kézzel szemem előtt!" (Kiv 34,20) A magyar nép természete szerint ajándékozó lelkületű, ezért adja a pásztorok ajkára énekében: „Pásztortársaim hát menjünk, hanem ajándékot vigyünk! Akitől csak mi telhet, tetszése szerint vihet". El is kel a tej, vaj, bárányka, hiszen a kietlen istálló barlangban nagy a szegénység. így jelzi a világ Megváltója, hogy eddig senkitől sem fogadott el semmit, mindent Ő akar adni. A pásztorokkal beszélgetni nem tud, de sugárzik belőle isteni szeretetének fénye, és a pásztorok valóban nagy örömmel telnek el. A pásztorok boldogan tértek haza. Név szerint ugyan nem ismerjük őket, de tanúságtevő szavukat meghallják az egész világon, ahol az evangéliumot hirdetik. Mi is meghallottuk ezer éve, és nyomukban megtaláltuk a világ Üdvözítőjét. Akik együtt ünnepeljük a szent karácsonyt, ma úgy érezhetjük, hogy népünk közül mi vagyunk az első örömre hívottak. Örömünket ne zavarja meg, hogy népünk gazdagjai, a mai uralkodó osztály még nem kér Jézus öröméből. Fájóbb sebünk, de tűrjük, hogy egyes TV- csatornák és rádiók elméleti és gyakorlati ködöt, sötét éjszakát gerjesztenek Jézus szent alakja köré, vagy éppen a kényszer fekete seregét zúdítják keresztény magyarokra. Éltet és éltessen minket az angyali biztatás, hogy a mi örömünk átsugárzik egész népünkre. Ez az igazán örömteljes, magyar karácsony. 


2014. december 25., csütörtök

Jakubinyi György érsek körlevele



Jakubinyi György érsek körlevele


Jakubinyi György gyulafehérvári érsek karácsony ünnepe alkalmából körlevelet intézett egyházmegyéje híveihez. A levelet az alábbiakban közöljük.


Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

1223 karácsonyát Assisi Szent Ferenc úgy akarta megünnepelni Greccióban, hogy testi szemével is láthassa a betlehemi barlangot az újszülött Kis Jézussal, a Szűzanyával és Szent Józseffel. Celanói Tamás, Szent Ferenc egyik első követője és életrajzírója így emlékezik meg az eseményről: „Boldogságos Ferenc, mint már azelőtt is többször megtette, karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: »Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt azt ökör és a szamár előtt a szénán.« A derék és hűséges ember a parancs hallatára elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle... Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.” (Szent Ferenc első életrajza, XXX. fejezet, Újvidék–Szeged–Csíksomlyó 1993, 91.)

Azóta mi is betlehemet állítunk a karácsonyfa alá. Segít áhítatunkban, hogy jobban beleéljük magunkat Megváltónk születésének titkába. A jászolban és a jászol körül ott van az egész Szent Család! Hányszor fohászkodunk őseink imájával:

„Jézus, Mária, József, nektek ajánljuk szívünket, lelkünket. Jézus, Mária, József, álljatok mellettünk végső küzdelmünkben. Jézus, Mária, József, segítségetekkel békében költözzék el lelkünk. Ámen.” (Gyulafehérvári Preoreátor 2003, 52.)

Mivel főünnepeink olyan gazdagok témában, az Anyaszentegyház szükségesnek látta, Keleten és Nyugaton egyaránt, hogy a főünnepek mellékszereplőinek vagy egy-egy témának a főünnep után külön ünnepet vagy emléknapot szenteljen. Ezért van az érvényben lévő naptárunkban is a karácsonyt követő vasárnapon Szent Család: Jézus, Mária és József vasárnapja! A Szent Család minden katolikus keresztény családnak az eszményképe. (A családra vonatkozó katolikus keresztény tanítást már kifejtettem húsvéti körlevelemben A Katolikus Egyház Katekizmusa alapján. Ezért most nem ismétlem.)

A család témája mindig időszerű, mert társadalmunkban világszerte válságban van a család – társadalmunk, népünk, Egyházunk megmaradásának az alapja. Ezért hívta össze Ferenc Szentatyánk is a III. rendkívüli püspöki szinódust, hogy tárgyaljanak a családpasztoráció kérdéseiről. Ezzel ugyanakkor előkészítette a jövő ősszel tartandó XIV. rendes püspöki szinódust is, amelynek a témája szintén a családpasztoráció. Anyaszentegyházunk a hitben kötelező döntéseket nem változtathatja meg. A püspöki szinódus csak tanácsadó szerv, nem törvényhozó. Hitünk témáit csak a pápa egyedül, amikor „ex cathedra” – vagyis mint a Katolikus Egyházi Tanítóhivatal birtokosa – nyilatkozik hit és erkölcs dolgában, vagy egyetemes zsinat a pápával együtt nyilatkozik kifejezetten hit és erkölcs dolgában kötelező hitszabályként. Az Evangélium, megváltásunk örömhíre változatlan. Itt csak arról van szó, hogy a változatlan evangéliumot mindig a kor nyelvén kell meghirdetni, hogy megértsék. Ezért beszélünk arról, hogy a püspöki szinódus is nem a családra vonatkozó katolikus tanítás (férfi és nő örök szövetsége szentségi fokon, felbonthatatlan, kölcsönös támogatás, gyermekvállalás és nevelés a célja stb.) megváltoztatása, enyhítése, hanem a változatlan hitelvek lelkipásztori alkalmazása a megbeszélés tárgya. Közismert, hogy a sajtó, a tömegtájékoztatás mind Szentatyánk, mind a szinódusi atyák kijelentéseit kiragadják összefüggésükből, és úgy akarják bemutatni, hogy változni fognak a Katolikus Egyház örökérvényű döntései a családra vonatkozólag is! Kérem kedves híveimet, hogy ne a sajtóra, ne állítólagos, ellenőrizhetetlen magánkinyilatkoztatásokra stb. hallgassanak, hanem úgy, ahogy azt a keresztségi fogadásban – nevünkben – ígérték keresztszüleink, a bérmáláskor már mi magunk tudatosan megismételtük, hogy a Katolikus Egyház tanítását követjük. A régiek nagyon szépen fogalmazták meg nagyanyáink imakönyvében: „Hiszem mindazt, amit Katolikus Anyaszentegyházam hinnem elébem ád.” Az Úr Jézus mennybemenetelkor nem adott Szent Apostolai kezébe kis katekizmust, hanem élő Egyházat alapított, rábízta az Örök Élet igéinek hirdetését: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” (Lk 10,16) Elküldte a Szentlelket, aki „elvezet benneteket a teljes igazságra.” (Jn 16,13) Ezért mi öntudatos katolikusok csak Anyaszentegyházunk hivatalos tanítására hallgatunk, és azt követjük.

Kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt kívánok tisztelendő testvéreimnek, kedves híveimnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2014. karácsonyán, Urunk Születése főünnepén

†György érsek



Zsolozsma XXVI.



Izajás próféta könyvéből 
11, 1-10
Jövendölés Izáj törzsökéről

Ezt mondja az Úr: Vessző kel majd Izáj törzsökéből, és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr Lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és a jámborság lelke, s eltölti őt az Úr félelmének lelke. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő. Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert. Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz a nyugvóhelye. 


„Fia által szólt hozzánk.”



„Fia által szólt hozzánk.”
 
A kis Jézus megszületett, örvendjünk, elküldötte Ő szent Fiát Istenünk.” Csodálatos öröm annak, aki hinni tud, aki várja a Megváltót, elsősorban erre az ünnepre, de egész életére, sőt a történelem, benne a magyar történelem jobbra fordulására is. Két ezredik születésnap. Átérezzük? Az ünnepi mise Evangéliuma üzeni: „Az Ige estté lett és közöttünk lakott.”(14) Az Ige, a második Isteni Személy, az Atya képmása, legféltettebb kincse emberré lett. A jászolban fekvő kisded: Isten. Istenember. Örök isteni születését összekötötte, egy időben történő emberi születéssel. Ennek már kétezer éve, jubileum. Miért tette ezt? Az atya akarta így: „Úgy szerette Isten a világot”, hogy Jézus által örök élete legyen,”(Jn 3,18) a szeretetét így konkrétan megmutatta: „Mi láttuk az Ő dicsőségét.” a Fiúban az Atyát, „meg is érintettük.”(1Jn 1,1-3) a pogány rómaiak, görögök az Olymposon élő képzelt isteneiket bálványszobrokon jelenítették meg. Az igaz, élő Isten így jött el közénk. Az evangélium hirdeti, a pásztorok elmesélik, Mária csodálkozik, azon, hogy ezt azonnal hirdeti a mennyei sereg, hogy Fia az Isten Fia. A szentlecke hangsúlyozza: „Sok ízben és sokféle módon szólt a próféták által, most Fia által.” Nem kellett a sok emberi, esendő közvetítő. Az Atya képmása, Ő tartja fenn a mindenséget. „Szolga lett és mégis Úr.”(Hozsanna 28,4)„Hatalmasabb, mint az angyalok”: jönnek hirdetni, énekelni és csodálkozni, nem az ő testvérük, hanem az embereké. Küldetésük a pásztorokhoz szól egyelőre. Csodálkozásuk mindenki felé. Alszik a világ! Hogyan tud aludni, amikor a világ legnagyobb eseménye történik? Kétezer év elmúlt az óta. Most min csodálkozhatnak az angyalok? Az emberiség 3/5-e nem tud még mindig semmit róla. A keresztények sem egészen ismerik, vagy nem egészen hisznek neki, a világot Ő megváltotta, kivette a sátán birodalmából, sokan mégis a sátánhoz igazodnak. A hívők sem szánják rá magukat, hogy egészen higgyenek neki. Ő az igazság és szeretet Istene. Minden jött-mentnek hisznek, de az Isten Fiának kevesen. Ki hiszi el neki, hogy a szeretet a legfontosabb, teljesen le kell mondani magadról másokért, ezzel testvére leszel, az Atyának fia és boldog ember. A szellemi kuruzslók sikeres százada.
 


2014. december 24., szerda

Greccio



Greccio - Karácsonyi elmélkedés
Karácsony Assisiben, 1222. 

Az ősi, római kori városkában karácsonyt ünnepelnek. Francesco is ott van a székesegyházban társaival. Hatalmas falak, impozáns oszlopok, építészeti remekmű. Istennek méltó földi hajléka. Az éjféli misére gyönyörű ruhába ötözik a város püspöke. "Gyermek születik nekünk..." - zeng a gregorián ének. Tömjénfüst száll a magasba, amíg ujjong az angyalok éneke, a Gloria. A hajóban a kor eleganciája szerint öltözött hívők szoronganak. A gyertyafényben drága ékszerek csillognak. A világ Ura született meg emberként, illően kell ünnepelni Őt. Olyan kis mennyországot szeretnénk teremteni számára, hogy ne fájjon neki annyira az elhagyott igazi. Francesco és társai kopott kámzsája mintha nem illene ide. Mi vagyunk az idegen elem e pompás gyülekezetben? - gondolja. Vajon melyik forma tetszik jobban a Kisdednek? De hallgatja az Isten üzenetét a liturgikus szövegekből: "De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza." (Mik 5,1) Tehát nem Júda jelentősebb városaiból választott az Úr Fiának szülőhelyet, főként nem a fővárost. Jeruzsálemet a zsoltáros büszkén emlegeti: "Ez is, az is ott született, és maga a Fölséges erősíti meg." (Zsolt 87,5) Ám Jeruzsálem felvirágoztatója, Dávid is Betlehemben született. Aztán tovább figyel: Az evangéliumban még mélyebbre vezet az ige: a szépen felkészített názáreti házból is el kellett vándorolni Máriának és Józsefnek, őseik városába. Ez ráadásul már idegen is nekik, hiszen csak távoli rokonok élnek benne. Halvány remény kél bennük, hogy majd kapnak valami szálláshelyet. Aztán az összeírás után sietnek haza. A szűkszavú elbeszélésből kiviláglik, hogy nem kaptak bebocsátást egyetlen hajlékba sem. Az evangélista nem vádol senkit. Francesco sem érez rideg elutasítást. Inkább azt sejti, hogy a Kisded nem akarta elfogadni senki áldozatát, hogy lemondjon megszokott kényelméről - miatta. A barlangistálló üres. Ott nem zavarnak senkit. Ott szállnak meg. Arról sem lehet szó, hogy szülésre gyorsan hazamennek. A hat évszázados jövendölésnek be kell teljesednie: "Amikor ott tartózkodtak, eljött az ideje, hogy szüljön." (Lk 2,6) A Kisded boldog, mert boldoggá teszi a legdrágább édesanyát, és a tiszta férfiút, aki mindkettőjük hűséges gondozója. Boldog, mert teljesíti Atyja akaratát: amint az Atya mindig szeret, vagyis másokkal tesz jót, ő is ezt művelheti. Odaadhatja az egész mennyországot, és nem kér helyette semmit, csak a kis jászolt. Az istálló a legegyszerűbb földi élet része. Az alvó emberek közül csak a pásztorokat hívják az angyalok: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában." (Lk 2,10-11) Micsoda precíz megfogalmazás! Ne azért menjetek, mert Őt kell boldogítani, hanem ti lesztek boldogok, ha megtaláljátok. 1223. Francesco egész esztendőben szívében hordja egy titokzatos vágy felsejlő érzéseit: Látnom kell és megláttatnom ezt a jézusi szeretetet, amit Ő ad, Ő sugároz 12 évszázada. Át kell élnem az igazi karácsonyt. Látnom kell Jézus szegénységét, amelytől mi gazdagok lettünk. Hol? Lakott területen kívül, mint annak idején. A Greccio-i barlang nagyon ideálisnak tűnik. Vadregényes vidék, még sincs nagyon mesze az oda zarándokló hívek számára. A barlangot aztán korhűen be kell rendezni. Legfontosabb a jászol, a Kisded bölcsője. Legyen tele illatos szénával. Francesco oda köttet egy ökröt és szamarat is. Az egykori barlangban ugyan nem tartózkodott semmi jószág, de így életszerűbbnek tűnik az élmény. Talán arra is utalni akart, amit a próféta jövendölt: "Az ökör megismeri urának jászolát, Izrael eddig nem ismert meg engem" (Izaiás). Az állatoknak speciális szaguk van. Ettől bizony sokan fintorgatnak. A Kisded a legtisztább mennyországból lép ebbe a közönséges környezetbe. Vállalja. Legyen kéznél egy babaszobor! Ha nem is élő gyermek, a szemlélők előtt mégis világosan kibontakozik a valóság: aki által minden lett, a mérhetetlen csillagvilág, a nekünk olyan hatalmas földanya, rengeteg növényével, állatával, emberével, ilyen tehetetlen kisgyerekként jött közénk. Természetesen legyen benne miséző oltár is: az egyszeri születés, a valóságosan ott lévő Kisded helyett jelenjék meg a rejtett, de valóságosan, örökké jelen lévő Jézus. Hiszen a születésbarlangban is gyönyörű kápolnát alakítottak ki, ahol misézni lehet, és fölötte is másfél évezredes templom áll. Francesco is szeretné a láthatatlant érinteni, látni, hallani. Szeretné a karácsony titkát színpadon megjeleníteni a szabad természetben, szentmisével egybekötve. Egy pásztorjátékkal egybekötött szentmiséhez kéri a pápa engedélyét. Amikor elérkezik a nap, nagy tömeg gyülekezik a jászol elé. Egy pap mondja a misét, Ferenc pedig mint diakónus énekli az evangéliumot." (A. Rotzetter - W.C. van Dijk, - T. Matura: Assisi Szent Ferenc, 41-42) Prédikál is: "Isten mindig a kisebb - az erőtlenségben hatalmas, a halálban élő, az alázatban nagy, a gyermeki alakban a mérhetetlen Isten." (uo.) Közben fogja a Jézuska-babát. Szíve, szava a legtökéletesebb átélést sugározza. A jelenlévők úgy látják, a baba megelevenedik, Ferencre mosolyog. Ő elérte célját: beteljesült az angyalok jóslata, a betlehemi öröm minden nép érzékelhető öröme lett. A zarándokok boldogan mentek haza: a szerény közegben megtalálták az élő Kisdedet.2014. Karácsonyra készülünk. Előre fülünkben cseng: "Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj, Égszemű Gyermek, csöpp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr jászolában megsimul, szent karácsony éjjel". (Ho 29) Lelkünkből fakadó, ősi magyar ének. Benne van a mi karácsonyunk ihlete. A földi éj sötétjét beragyogja az Isten Fia földi születésén ámuló csillagszemével az ég. El sem akarja hinni a mérhetetlen csillagvilág, hogy Ura a városvégi "rongyos istállóban", pici jászolban szendereg. "Sírdogál és nyöszörög, ki az égen mennydörög, s a villámot szórja". (Ho 28,5) De az "Angyalok szózata minket is hív!" (Ho 32,2) hová? Miért? A családot a karácsonyfa alá, hogy emlékezzék az ősi nagy valóságra, amikor a Kisded odahagyta a mennyországot, szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Sok családban dúsgazdag a fenyő, és csupán fenyő marad a szaloncukor és csillogó csecsebecse ellenére is. A hívek karácsonyfája mellett ott áll a család, áhítattal olvassa a születés történetét, katolikus magyar szívéből áradnak a gyönyörű magyar énekek, megtelnek a szívek boldog örömmel, békével. Aztán az egymást ajándékozó szeretet kincseire rátalál a fa alján mindenki. Aztán éjfélre templomba sereglik a hívő magyar. Hiszi, hogy ott várja az élő Kisded: "Ó, fogyhatatlan, csodálatos ér, Hópehely-ostya, csöpp búzakenyér. Benne, lásd, az édes Úr Téged szomjaz, rád borul, Egy világgal ér fel." (Ho 29.2) a hegyen otthonos fenyők a barlangra emlékeztetnek, a kis betlehem a történelmi tényre. Ragyogó fényár, illatos tömjénfüst, ünnepi miseruhák: jaj, el ne vesszék a szegény Jézuska! Hiszen a betlehem is kincset érő műremek a legtöbb templomunkban. Sokszor töprengtem kiskoromban: a legszebb örömünnepünk is Jézus golgotai keresztáldozatában ünnepelhető? Nem sérti karácsony boldogságát? Nem. A születése igen nagy áldozat volt: "Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek". (2Kor 8,9) Csodálatos titok. Gárdonyi Géza ámulatával nézzük: "Fel, nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett. Mária karján égi a lény, isteni Kisded Szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, nézd a te édes Istenedet. Egyszerű pásztor, térdeden állj, mert ez az égi s földi Király".


Erdő Péter: Krisztus mindent vállalt, de azt nem, hogy ne családban nőjön fel



Erdő Péter: Krisztus mindent vállalt, de azt nem, hogy ne családban nőjön fel


A december 24-ei lapok szemléje – II.

A Magyar Hírlapban (Krisztus… 1., 4–5. o.) Erdő Péter bíboros adott ünnepi interjút. A lap felvetésére, hogy egyesek szerint a család a múlté, új utakat kell találni, a főpásztor föltette a kérdést: „Először is: hol vannak ezek az új utak? Van olyan intézmény, amely képes betölteni mindazt a funkciót, melyet a klasszikus értelemben vett család? Vagyis fel tudja tárni, a legkisebb gyerekkortól kezdve, az emberi viselkedés valamennyi pozitív mintáját, nevelői szinten? Elegendő, ha előírják a kötelező óvodát, aztán az egész napos iskolát? A tapasztalat nem ezt mutatja. Nagyon kártékony, ha valaki nincsen kapcsolatban a többi generációval, sőt úgy tűnik, a társadalmi érés drasztikus eltolódásának éppen ez az egyik oka. Nincs ugyanis ösztönző erő, amely arra indítja az embert, hogy időben felnőtté váljon. Ezek a problémák nem oldódtak meg az ’új utak’ révén, sőt. Ezért senki sem mondhatja komolyan, hogy a család intézménye meghaladott lenne.” Erdő Péter kifejtette: „A család, illetve a házasság nem pusztán a keresztény hit sajátos intézménye, hanem az emberi közösség alapvető eleme. A legkülönbözőbb vidékeken él így az emberiség döntő része. Ám kétségtelen, a polgári házasságok száma világszerte csökken, ezzel a rendkívüli szinódus is foglalkozott. Látszik, sokan nem akarják vállalni az intézményes elköteleződést. Ez részben abból fakad, hogy az anyagi bizonytalanság miatt nehéz egzisztenciális döntéseket hozni, de abból is, hogy napjainkban a pillanatnyi benyomások, a jó közérzet kultúrájában élünk. Egyre többek számára ez lett a fő cél, nem pedig egy nagy projekt. Az egyén, illetve a közösség iránt érzett felelősség is csökkenőben, ami a jogkövetés, sőt akár a bűnözési statisztikák terén is érzékelhető romlást hoz magával sok országban. Természetesen az élet előrehaladtával kiderül: jócskán vannak más összefüggések is a pillanaton belül. Ez a jelenség egyelőre nem katasztrófa, egy nyitott, megoldandó kérdés.” A bíboros kiemelte: „Ha Isten emberré lett, akkor ő maga választotta meg, szuverén módon, milyen korban és módon lépjen be a világba. Vállalta, hogy szegényként, idegen elnyomás alatt élő nép tagjaként születik, egyszerű fizikai munkát kell végeznie, sőt, azt is, hogy halálra ítélik és kivégzik. De azt már nem vállalta, hogy ne családban nőjön fel. Emberi mivoltunk bensőséges értékeiről árul el sok mindent ez a választás. Arra kell figyelnünk, szerinte mi a fontos: nem az anyagi körülmények, hanem a család, az emberi környezet.” Erdő Péter bíboros advent idején egyik homíliájában így fogalmazott: „Krisztus születésével Isten örök szeretete lépett be a mi világunkba.” Az ünnepi interjúban kifejtette: „Isten maga is örök, benne még változás sincs, így a mi oldalunkról kell néznünk ezt a kérdést. Azáltal, hogy Isten emberré lett, a mi számunkra is érzékelhető módon elkötelezte magát az emberiség mellett. Kimondta a végérvényes üzenetet, Krisztus tanításában, egész életében, de halálában és feltámadásában is. Megmutatta, hogy mire alkalmas az emberi természet. Ez túl van a mi fantáziánkon, az anyagi világ puszta határain, a tér és az idő általunk ismert koordinátáin. Ez az örök isteni szeretet, amely el nem múló boldogságra hív minket.”