2013. december 14., szombat

Evangelii Gaudium - VI.



Evangelii Gaudium - VI. A lelkipásztori munkatársak kísértései (nr. 76–109)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápa Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Az evangelizáció elé nem csak a külvilág s annak számos torzulása állít nagy kihívást, de az Egyházon belüli viszonyok: a nagy krisztusi misszióban munkálkodók magatartásformái is. Épp ezért Ferenc pápa, amikor megköszöni sokak elkötelezett munkáját (nr. 76), utána rögtön utal a fennálló nehézségekre, a „kísértésekre”, amelyeknek forrása nem egyszer a kortárs globális kultúra, amely hat a hívő emberre is, s gyakorta „teljességgel megbetegít minket” (nr. 77). Ezt már csak azért sem feledhetjük el, mert – bár imádkoznak – az evangelizáció számos munkatársában megjelenik a korunkra jellemző individualizmus, az identitás krízise s a lelkesedés lelohadása, emellett kialakul bennünk egyfajta kisebbrendűségi komplexus is (relativizáljuk keresztény öntudatunkat), illetve egy olyan gyakorlati hozzáállás, amelyben – minden elvi hitbeli állásfoglalás ellenére – „Isten mintha nem is létezne” (nr. 78–80).

Egy második nagy problémakör az önző restség, kedvetlenség. Nem egyszer előfordul, hogy közösségek vagy személyek szűnni nem akarva állandóan szervezkednek, de közben nem érződik bennük, rajtuk az igazi lelkesültség. „Nem mindig az aktivitás hiánya jelenti a problémát, hanem sokkal inkább a rosszul megélt aktivitások, amelyekben nincs jelen a megfelelő motiváció, lelkiség, amely átjárná a cselekvést és kívánatossá tenné azt” (nr. 82). Így megszületik az egyházi pragmatizmus, a közösség élete puszta hivatali cselekvés lesz – s a keresztényeket a temetők lelkiállapota borítja el, múmiákká téve őket (nr. 83). Ez a mentális állapot kart karba öltve jár a terméketlen pesszimizmussal, amelynek hangjai már a II. Vatikáni Zsinatot is ostromolták, s ma is erőteljesen jelen van a panaszkodó, vádoló, tulajdonképpen pozitív cselekvéseket végbe nem vivő, de mások cselekvését szüntelenül kritizáló kereszténységben. Ám a pápa bölcsen int: „Aki bizalom nélkül indul neki, már előre elvesztette a csata felét, s elássa talentumait” (nr. 85).

Ahhoz, hogy kitörjünk ezekből az ördögi körökből, arra van szükség, hogy újfajta személyesség szülessen meg bennünk a Jézussal való találkozás révén. Ha őt befogadjuk életünkbe, képesek leszünk leküzdeni a bizalmatlanságot, az elszigetelődést. Ferenc pápa itt is utal a népi jámborság fontosságára (mint egyébként sok más helyen is a dokumentumban), szinte „rehabilitálja” ezt a „művelt, érett katolikusok” által néha lenézett vallásosságot. Róma püspöke azonban rámutat, hogy – bár ezekben is jelen vannak veszélyek és kísértések –, mégis csak azt az elevenséget, személyességet, Istennel és embertárssal harmonizáló energiát mutatják meg, amely a keresztény hit megtestesüléséből, népi kultúrába való belenövéséből támad (nr. 90).

Ezután már olyan pontok következnek, amelyek kifejezetten az Egyházon belüli viszonyaink hibáira mutatnak rá. Első helyen áll az elvilágiasodott lelkiség, amely olykor a „vallásosság és egyházszeretet” képébe bújik, ám valójában az ember dicsőségét és javát szolgálja. Megjelenik a gnószticizmus varázsa (az önközpontú hitismeret, az észt dicsérő érvelés istenítése), de egy újpelagianizmus is (az ember csakis a saját erejére épít). „A feltételezett doktrinális vagy egyházfegyelmi biztonság teret nyit a nárcisztikus és tekintélyelvű elitizmus előtt, ahol az evangelizáció helyett csak elemzik és kategorizálják a többi embert. Ahelyett, hogy megkönnyítenék a kegyelem munkálkodását, a kontrollra pazarolják el az energiákat” (nr. 94). Ez az a vallási létmód, amelyben már csak az ember áll a középpontban. Innentől kezdve nem csodálkozhatunk azon, hogy az Egyházon belül is megjelennek az egymás ellen vívott csaták és a veszélyes alá-fölérendeltségi szemlélet. Ennek kapcsán a pápa felhív a világi hívek, különösen a nők szerepének újragondolására (nr. 103–104), hiszen „egy nő, Mária, fontosabb a püspököknél”. Ugyancsak jelentős feladat a fiatalok aktivizálása az Egyházban, amelynek szép példáira is utal a pápa (nr. 106).

Adventi kalendárium 10.



Adventi kalendárium


Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival  készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Minden alkalommal, amikor szívünkben elítéljük testvérünket, sőt, ami még rosszabb, amikor erről másokkal is beszélünk, gyilkos keresztényekké válunk. Nincsenek ártatlan pletykák. A nyelvünk, ahogyan Jakab apostol mondta, arra szolgál, hogy dicsőítsük Istent, de amikor arra használjuk, hogy rosszat mondjunk fivérünkről vagy nővérünkről, akkor megöljük Istent, megöljük Isten képmását testvérünkben.

Istenenk, te kinyilatkoztattad,
hogy üdvözítőt küldesz az egész világnak.
Add, kérünk, hogy boldogan várjuk
az ő dicsőséges születése napját.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 2. hete szombat



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 2. hete szombat

„Keljetek föl és ne féljetek”

Jézus hirdette, hogy az Atya akaratából azért jött el most, mert a megváltásnak meg kell történnie. Hirdette azt, is hogy ezt a szenvedő eljövetelt követi majd a dicsőséges eljövet, amikor mindenek győztes királyaként lép az Úr a földre. Mivel az apostolok kortársaikkal együtt arról ábrándoztak, hogy Jézus előbb-utóbb visszaállítja zsidó országot a régen elképzelt módon, vagyis megmenti az állandó adófizető szolgaságból, legyőzi utolsó rabtartóját Rómát, és a világ urává teszi Dávid utódait. Jézus háromszor is megjövendölte, hogy a zsidó nép vezetőitől el kell szenvednie a kereszthalált,ezért nehezen nyugodtak bele, miért nem veszi előre isteni hatalmát. Különösen nehezükre esett újra hallani Jézus megnyilatkozását, amikor a dicsőség hegyéről ballagtak lefelé. Ott fent a három szemtanú, Péter, Jakab és János szemeláttára felöltötte Jézus isteni dicsőségét:
„Ragyogott az arca, mint a nap, ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter akkor azt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni!
Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok."(Iz 42,1.; MTörv 18,15;Mt 17,2-5) A tanítványok ezt hallván igen megrémültek. Arccal a földre estek, nem mertek fölnézni, mígnem Jézus odament hozzájuk, megérintette őket és így szólt: „Ne féljetek!" (7) A tanítványok zavartan körülnéztek, de Jézuson kívül nem láttak senki mást.Viszont kaptak még egy tilalmat is: „Senkinek ne beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia halottaiból föl nem támad"(9)Szegény három főapostol! Reménykednek, hogy Jézus nem meghal, hanem megdicsőül. A pokol tornácáról feljön az írásokból jól ismert két ószövetségi vezető, Mózes és Illés. Tanúsítják, hogy Mesterük az, akinek megismerték: Isten Fia. Az Atya ismét szól, mint három éve a Jordán partján. Jézus dicsőségben ragyog. Ő látják. Építenének nekik sátrakat. Minden készen lenne a dicsőséges hatalomátvételhez. Aztán minden eltűnik. Jézus ugyan ott marad, de megtiltja, hogy feltámadása előtt szóljanak erről a nagy élményről. Nem értik, ha Jézusban mindez a nagy dicsőség benne feszül, akkor miért kell újra elrejtenie, miért jön elő megint a kereszthalál és utána a feltámadás? Mi már még többet tudunk Jézus Egyházának dicsőséges vértanúiról, akik gyenge emberekként Uruk nyomában arattak fényes diadalt a halálon, kétezer év történelme annyira egyértelmű, hogy Jézus legyőzhetetlen, mégis annyi a konfliktus, az Egyházat szétszaggatták, Európa fényes keresztény történelme lassan megsemmisül, hazánkban is mintha az utóbbi hatvan év diadalmenetben gyalogolt végig a magyar kereszténység hátán. Jézus pedig tűri mindezt. Próbáljuk földre szorult arcunkat mi is felemelni. Elég, ha magát Jézust csak az Oltáriszentségben megnézzük újra meg újra. Most is azt mondja, ha csak általam is: Keljetek fel és ne féljetek!

2013. december 13., péntek

Evangelii Gaudium - V.



Evangelii Gaudium - V. A közösségi elköteleződés krízise (nr. 50–75)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
„Nem a pápa feladata, hogy részletes és teljes elemzést nyújtson a kortárs valóságról” – olvassuk Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában (nr. 51). Mindazonáltal elengedhetetlen – épp a szüntelenül új evangelizációs dinamika okán –, hogy Róma püspöke reflektáljon a dolgok jelen állására, s ezáltal segítsen megtalálni a helyes utakat krisztusi küldetésünk beteljesítésére.

Ennek során először a nehézségekkel szembesülünk. Ezek közül az elsőt igen drámai módon nevezi nevén a pápa: „Ahogyan a »Ne ölj!« parancs világos határt jelöl ki az emberi élet értékének biztosítására, úgy ma ki kell jelentenünk: »Nemet mondunk a kizáráson és az egyenlőtlenségen alapuló gazdaságra!«” (nr. 53). Napjainkra az ember is fogyasztási cikké vált, s a „jóléti társadalmak” polgárai elvesztették az együttérzés képességét. Mindenki önmagával van elfoglalva, s fel sem merül benne, hogy felelős lenne a másikért. „A jóléti társadalom elkábít minket, s nyugtalanok leszünk, ha a piac olyasmit kínál fel, amit még nem vásároltunk meg, miközben a lehetőségek hiánya miatt derékba tört életek csak olyanok számunkra, mint valami látványosság, ami egyáltalán nem zavar minket” (nr. 54).

E jelenségek mögött a pénz újfajta bálványimádása áll (nr. 55–56), amelynek vészes kórtünete a tény, miszerint kevesek bevételei hatványozottan nőttek az elmúlt években, míg „a többség egyre távolabb kerül a boldog kisebbség jólététől” (nr. 56). Végül a pénz már nem szolgálja az embert, hanem kormányozza őt. Elkerülhetetlen a pénzügyi reform, aminek kapcsán Ferenc kemény hangot üt meg a politikusokkal szemben, de rögtön hozzá is teszi: „A pápa mindenkit szeret, a gazdagokat és a szegényeket is, de Krisztus nevében az a kötelessége, hogy emlékeztessen: a gazdagoknak segíteniük, tisztelniük és támogatniuk kell a szegényeket” (nr. 58). A kulcsszó mindebben: a szolidaritás. Ez megköveteli azt is, hogy nemet mondjunk az erőszakot eredményező egyenlőtlenségekre – erre egyre kevésbé képesek a fejlett országok, ideológiákat találva ki arra, miért érdemlik meg a szegények a sorsukat. „Egyesek egyszerűen örömtelien megelégszenek azzal, hogy a szegényeket s a szegény országokat teszik meg rossz sorsuk felelőséül (méltánytalanul általánosítva), s úgy vélik, egy olyan »oktatás« jelenti a megoldást, amely megnyugtatja a szegényeket, s háziasított és békés lényekké alakítja át őket” (nr. 60).

Ugyancsak nagy kihívást jelent a kortárs kultúra, amelyben „az első helyet a külsődleges, a közvetlen, a látható, a gyors, a felszínes, az esetleges foglalja el” (nr. 62). Ezért „Elodázhatatlan kötelességünk a kultúrák evangelizálása az Evangélium inkulturációjáért” (nr. 69). Emellett fontos, hogy szeretetteljesek és befogadók legyenek a közösségeink, a lelkipásztori gondoskodásunk kiterjedjen a legszegényebbekre is, s megvalósítsunk egyfajta „misztikus ragaszkodást a hithez” a vallási pluralizmus szövegkörnyezetében (nr. 70).

A buzdításnak ezt a részét egy érdekes meglátással zárja a pápa: elemzi a városi kultúrák kihívásait (nr. 71–75). Napjainkra a nagyváros olykor egyenesen negatív szóvá vált, miközben a Bibliában pozitív a jelentése: ez a közösség, a találkozás, a biztonság helye – még utunk végén is egy nagyváros: a mennyei Jeruzsálem vár ránk. Ezért meg kell szeretnünk a várost, meg kell találnunk benne az istenkapcsolat új módjait. „Ha a maga mélységeivel együtt megéljük azt, ami emberi, s a tanúságtétel kovászaként lépünk be a kihívások szívébe bármely kultúrában, bármely városban, akkor az jobbá teszi a keresztényt és megtermékenyíti a várost” (nr. 74).


Adventi kalendárium 9.



Adventi kalendárium 

Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Gondoljunk Máriára, aki „a szívében őrizte mindezeket az igéket, és el-elgondolkodott rajtuk”. Tanulnunk kell Máriától, el kell tanulnunk tőle igenjét, feltétlen készségét, amellyel befogadta életébe Isten Fiát, aki fogantatása pillanatában átformálta az életét. A Szentlélek által vesz lakást bennünk az Atya és a Fiú: neki köszönhetően élünk Istenben és Istenből. De valóban Isten éltet bennünket? Mi mindennek adok elsőbbséget vele szemben?

Istenünknk, jusson el hozzád könyörgő imádságunk,
hogy egyszülött Fiad megtestesülésének ünnepén
feddhetetlen lelki tisztasággal ajánljuk fel magunkat szolgálatodra.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 2 hete péntek



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 2 hete péntek 

„Hasonló a gyerekekhez,akik a piacon ülnek és kiáltanak a többieknek" 

Jézus a mai evangéliumban folytatja tegnapi gondolatsorát Keresztelő Szent Jánosról és a saját küldetéséről. Mindketten Isten küldöttei voltak: Jézus az Istenember, a Megváltó, az Újszövetség alapítója, János pedig az Ószövetség befejezője, sőt annak legkiválóbb egyénisége.Az Úr fogadtatásukról mond egy nagyon érdekes hasonlatot. Kortársait, hallgatóit jellemzi benne. „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, kiáltanak a többieknek": A gyerekek életpályájuk kezdetén állnak még. Iskolába nem járhatnak, mert akkor csak Jeruzsálemben volt iskolai oktatás. Jézus is ott találkozott tizenkét évesen művelt tanítókkal és művelődő tanítványokkal. Ezek a gyerekek, akik a vidéki piacon ülnek, komoly munkára még nem fogható emberkék. Idejük nagy részét a piactéren töltötték. Először is a jókedv tört fel a kezdeményező csoportból. Közkedvelt játék volt a tánc. Látták, hogy győztes csaták után a hazafelé vonuló harcosokat a lányok és fiatalasszonyok körtánccal, dobokkal, csengettyűkkel köszöntötték. Vagy a lakodalmas táncokat utánozták, mint a legmélyebb emberi öröm, a családalapítás egy hetes ünneplésén volt szokás. Mivel a tánchoz valami hangszer is illett, az egyik csoport furulyázott, a másik a táncokat ropta. A vidám lánykák és fiúk rendszerint igen nagy örömmel játszottak. Máskor. Mert Jézus példabeszéde szerint ezúttal hiába zengett a furulyaszó, a másik csapat lába unottan lógott a kőpadokról. Erre a kezdeményezők a halálesetek alkalmával összegyűlt, jól megfizetett jajongókat kezdték utánozni, mire a többieknek a gyászoló család nevében hangosan sírni, zokogni illett volna. De ezúttal nem ment a gyászolás sem. Jézus alkalmazta a példabeszédét. A gyászolók Keresztelő Szent János kemény böjtölését, önsanyargatását, mások bűneit sirató életét jelenítették meg.Nem volt vonzó a tömegek számára.Jézus az apró emberi örömökben,lakomákon is részt vett.Így összegezte mondandóját: „Mert eljött János: Nem evett és nem ivott, és azt mondták: ördöge van! Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondják: íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!" (18-19) Mintha a megöregedett Sámuel panaszát hallanánk Isten előtt: Uram! Sem én, nem kellek a zsidóknak sem a fiaim. Királyt akarnak. Isten válasza: Nem ti nem kelletek nekik, hanem én nem kellek. Nem baj, adj nekik királyt, az majd keményen kifosztja őket mindenükből.(1Sám 8) Jézus ezután levonta a végső következtetést:
„De a bölcsesség igazolást nyer a tettei által"(Mt 11,19c) Ez a jézusi vigasz minden felelős kereszténynek szól: Édesanyák, édesapák, tanítók, vezetők, akik becsületesek vagytok, ne ijedjetek meg az átmeneti elutasítástól. Tegyétek Isten akaratát a gyerekeitek nevelésében bölcsen, akkor majd eljön a ti győzelmetek napja.

2013. december 12., csütörtök

Evangelii Gaudium - IV.



Evangelii Gaudium - IV. Az Egyház missziós átalakulása (nr. 19–49)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Az Evangelii Gaudium első fejezete megfogalmazza az egész buzdítás központi gondolatát: az Egyháznak át kell alakulnia, missziós jellegűvé kell válnia. Itt feltárul előttünk Jorge Mario Bergoglio lelkipásztori programja, amelyet Argentínában már oly sokszor kifejtett papjai és hívei előtt: az Egyháznak „ki kell lépnie”. Mit is jelent ez a gyakorlatban? „…mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy elfogadjuk [az Úr] hívását: lépjünk ki kényelmességünkből, és legyen bátorságunk eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az Evangélium fényére” (nr. 20). Lehet, hogy eközben az „utca sara összepiszkol minket” (nr. 45). Ugyanakkor, ha nem vállaljuk fel ennek veszélyét, abba belebetegszünk. „Menjünk ki, menjünk ki, hogy mindenkinek felkínáljuk Jézus Krisztus életét. Az egész Egyház számára elismétlem itt azt, amit sokszor elmondtam a Buenos Aires-i papoknak és híveknek: jobban szeretek egy, az utcára lépéstől balesetet szenvedett, sebesült és bepiszkolódott Egyházat, mint egy a bezártsága és az önnön bizonyosságaiba való kapaszkodása miatt megbetegedett Egyházat” (nr. 49).
Ez a látásmód szükségszerű hatással van a keresztény–katolikus létezés minden vetületére. Nem hihetjük, hogy itt elsősorban a struktúrák valamiféle „missziós kulcsban” megvalósuló átszabása lenne az elsődleges feladat. Vannak ugyan szerkezetek és szervezetek, amelyek megkönnyítik a missziót, de „megújult élet és hiteles evangéliumi szellem nélkül, »az Egyház saját hivatásához való hűsége« nélkül az összes új struktúra igen hamar megromlik” (nr. 26). Ezért a lényeg a lelkület megújításában áll, amit a pápa a következő szavakkal ír le: „kezdeményezni, bevonódni, kísérni, gyümölcsöt hozni és ünnepelni” (nr. 24). Egy mozgásban lévő, a történéseket nem szomorkodva elviselő, azokhoz így-úgy alkalmazkodó, hanem lendületes és virágzó Egyház képe áll elénk. A pápa megteremt egy neologizmust is a spanyolban: primerear – „elsősködni”, vagyis magunkhoz ragadni a kezdeményezést, örömmel venni a változást, mert abban felfedezhetjük az új, a kreatív és spontán cselekvés lehetőségeit.

Hatalmas kihívás ez a lelkipásztorkodás számára, amely túl gyakran „szimpla adminisztráció” (nr. 25). Itt érhető tetten a „reform” igazi kiterjedése és távlata: meg kell változtatni „a szokásokat, a stílusokat, az időbeosztást, a nyelvezetet és minden egyházi struktúrát”, hogy így „a mai világ evangelizálásának alkalmas csatornái legyenek” (nr. 27). A plébánián fel kell fedezni annak értékét, hogy ott testközelben lehet lenni a valósághoz (nr. 28), a helyi egyházaknak pedig tudatosítaniuk kell magukban, milyen rendkívüli fontosságuk van a misszióban, hisz ők „az evangelizáció alanyai”, hiszen bennük „jelenik meg konkrét módon az egyetlen Egyház” (nr. 30).

Mindez kihat a pápaság intézményére is. Ferenc utal II. János Pál felhívására (Ut unum sint, nr. 95), amelyben segítséget kért ahhoz, hogy a primátus gyakorlásában az új helyzetekre nyitott formákat találjon. „Keveset haladtunk előre ezen a téren” (nr. 32) – írja Ferenc, majd hozzáteszi: „A pápaságnak s az egyetemes Egyház központi szervezeteinek is meg kell hallaniuk a lelkipásztori megtérésre szóló felhívást”. Ennek központi eleme az, hogy a püspöki konferenciák „konkrét jogkörök alanyai legyenek, beleértve ebbe egy bizonyos tanításbeli valódi tekintélyt”. Ez azért fontos, mert „a túlzó centralizáció ahelyett, hogy segítene, csak megnehezíti az Egyház életét és missziós dinamikáját” (uo.)

Adventi kalendárium 8.



Adventi kalendárium

Advent második vasárnapja


Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Az Egyház olyan, mint az édesanya.
Amikor egy gyermek növekszik, felnőtté válik, saját lábára áll, magára veszi felelősségét, azt tesz, amit akar. Olykor az is előfordul, hogy letér a helyes útról, vagy valamilyen baleset történik vele. Az édesanya mindig, minden helyzetben türelmesen továbbra is elkíséri gyermekeit. A szeretet ereje készteti erre; egy anya tudja diszkréten, gyöngéden kísérni gyermekei útját, és akkor is, amikor tévednek, mindig megtalálja a módját, hogy megértse őket, hogy közel legyen hozzájuk, hogy segítsen.

Mindenható, irgalmas Istenünk,
segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé.
Örök bölcsességeddel nevelj minket,
hogy evilági elfoglaltságaink
ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 2. hét csütörtök



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 2. hét csütörtök 

Próféták a Messiásról

Jeremiás próféta jövendölése szerinti hetven esztendős fogság várt a zsidó népre Babilonban. Ez a jövendölés 606-ban hangzott el. 537-ben került uralomra Círusz perzsa király, aki Dariusz utódjaként örökölte már a babiloni birodalmat is, megengedte, hogy a zsidó nemzetiségű foglyok hazatérjenek őseik földjére. Engedélyt kaptak, hogy felépítsék az 586- ban lerombolt fővárost, Jeruzsálemet. Ő nem tette szabaddá a választott népet, hiszen adót fizettek neki, de otthon élhettek, felépíthették templomukat, újra kezdhették a napi áldozatokat. Ez az idegen király bizonyos tekintetben előképe lett a Messiásnak, aki a sátán fogságából fogja majd kiszabadítani az egész emberi nemet. Isten fel is hívja népe figyelmét erre a tényre. Felteszi a kérdést: „Ki támasztotta kelet felől azt, akinek léptét győzelem kíséri? Kiszolgáltatja színe előtt a nemzeteket, és királyokat vet alá neki, mint a por, olyanná teszi őket kardja. .Ki tette és művelte ezt? Ki hívta a nemzedékeket kezdettől fogva? Én, az Úr, az első, de az utolsókkal is én vagyok". (Iz 41,2.4) „De te, Izrael, az én szolgám, Jákob, akit kiválasztottalak, barátomnak, Ábrahámnak ivadéka. Mert én vagyok az Ur, a te Istened, aki megragadom jobbodat, és így szólok hozzád: Ne félj! Én, megsegítelek! Ne félj, te férgecske, Jákob, te kis bogár, Izrael, én, megsegítelek, - mondja az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje". (41,8.13-14) „Te pedig ujjongsz majd az Úrban, és Izrael Szentjében dicsekszel" (16) Tehát nem Círuszt nyilvánítja a zsidók megváltójának, hanem Izrael Szentjét. Nem nevezi meg a Második Isteni Személyt Megváltónak, hiszen akkor még fogalmuk sem volt a Szentháromság titkáról. A messiási ország boldog anyagi bőségét a mennyországi élet vízéhez hasonlítja (Jel 7,17) „a szegények és a szűkölködők vizet keresnek, de nincs, nyelvük a szomjúságtól kiszárad. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. Folyókat fakasztok a kopár dombokon, és a völgyek közepén forrásokat, a sivatagot bővizű tóvá teszem, és a kiaszott földet vizek forrásává. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, szilfát és ciprust egymás mellé, hogy lássák és megtudják, megfontolják, és mindjárt megértsék: az Úr keze művelte ezt, és Izrael Szentje teremtette" (Iz 41,17-20) Amit Isten Círusz királlyal, művel a zsidók érdekében, előképe a Messiás működésének. Az evangéliumban a Megváltó Jézus, mint a Messiás előfutárát, útjának előkészítőjét dicséri: „Bizony, mondom nektek, asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt. Az összes próféta és a törvény Jánosig erről jövendölt" (Mt 11,11-13) Mi a Megváltó boldog barátai lehetünk. Befolyásunkat használjuk ki arra, hogy beszélünk Istenről minden embernek, alkalmazzuk ki a még nem keresztények számára a Jézusba vetett hitet, és ez által indítsunk el minél több embert az üdvösség útján!

2013. december 11., szerda

Evangelii Gaudium - III.



Evangelii Gaudium - III. Az evangélium öröme (nr. 1–19)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Az Evangelii gaudium első tizennyolc pontja egyfajta általános bevezetést, célmeghatározást képez. Kifejezésre juttatja, hogy a keresztény lét alaphelyzete a Jézus Krisztussal való személyes találkozás, amely örömre gyújtja a szívet, eltölti az egész életet (nr. 1). Érthető, hogy ez az alapállás csakis a hívő ember számára jelenthet valódi tapasztalatot, ezért a pápa hangsúlyozza: a keresztényekhez szól, „hogy meghívjam őket az evangelizáció egy új útszakaszára, amelyet ez a szeretet jellemez, s kijelöljem az Egyház haladása számára az utakat az elkövetkezendő évekre” (uo).

Aki azt várja, hogy ezután egy részletes cselekvési terv, vagy valamiféle strukturális átalakítási program kerül kifejtésre, csalódni fog. A pápa számára nem az jelenti a nagy feladatot, hogy „konzerv-megoldásokat” szállítson a helyi egyházak számára, sokkal inkább az, hogy felszítsa a tüzet, a lelkesedést bennük, hogy útnak indítsa őket. Épp ezért kiindulópontja a folyton megújuló és önmagát közlő, továbbadó hitbeli öröm központiságának a kiemelése. Mint írja, „vannak keresztények, akiknek látszólag nagyböjti stílusuk van, Húsvét nélkül” (nr. 6). Ferenc pápa tisztában van vele, hogy nem lehet minden élethelyzetben felhőtlenül örülni, vannak nehéz pillanatok is. Ám ha szünet nélkül ezekre hivatkozunk, hogy kimagyarázzuk, miért nincs bennünk öröm, rossz úton járunk. „A kísértés gyakran mentegetőzés vagy kifogás formájában jelentkezik, mintha számtalan feltételnek kellene teljesülnie ahhoz, hogy az öröm lehetséges legyen” (nr. 7). De aki valóban találkozott az élő Istennel, annak még milyen plusz forrásra, feltételre van szüksége ahhoz, hogy elkezdjen örülni? Mit adhat a mindennapi élet, az emberi valóság, amit ne tudna megadni maga Isten? 

Az öröm megélésének egyik formája pedig maga az evangelizáció – hiszen a jó közölni akarja magát, az Istennel való találkozás öröme csak még tovább gyarapodik bennünk, ha azt kitágítjuk mások felé. Ez az öröm-közlő evangéliumhirdetés mindig eleven valóság, „a keresztény felvetés nem öregszik meg”, az eleven Krisztus „széttöri azokat az unalmas sémákat, amelyekbe be akarjuk börtönözni őt”. Jézus hirdetése ezért „új utakon”, „kreatív módszertannal, más kifejezési formákkal, beszédesebb jelekkel, a kortárs világ számára megújított jelentésű szavakkal” történik meg, mert csakis így tükrözi „az evangélium frissességét”. „Valójában minden hiteles evangelizáló cselekedet mindig »új«” (nr. 11). Vagyis: az új evangelizáció nem újdonság, csupán annak tudatosítása, hogy az evangélium hirdetésének hitelessége elválaszthatatlan annak új mivoltától, vagyis attól, hogy a kortárs embert a maga adottságainak, kulturális és társadalmi környezetének megfelelő módon szólítsa meg. Világos, hogy ezen a téren természetesen nehézséget jelent azoknak az elérése, akik „keresztény hagyományú” országokban élnek, de tudatosan és kitartóan „visszautasítják Jézus Krisztust”. A latin-amerikai püspököket idézve Ferenc pápa kijelenti, hogy csak akkor tudunk közel jutni hozzájuk, hogyha eljutunk „az egyszerű megőrző, konzerváló lelkipásztorkodástól a határozottan missziós lelkipásztorkodásig” (n. 15).

A bevezető fejezet egy alázatos és bölcs megfontolással zárul: Róma püspöke számot vet buzdításának korlátaival (nr. 16–17). Ennek egyrészt az az oka, hogy az evangelizáció napjainkban szinte végtelen számú kérdést támaszt. Másrészt azonban megjelenik egy tudatos önkorlátozás is a pápa részéről: „Nem helyes, ha a pápa kiváltja a helyi püspöki karokat az ő területükön fellépő problémák megítélésében. Ebben az értelemben felhívom a figyelmet annak szükségességére, hogy előrelépjünk egy üdvös »decentralizáció« útján” (nr. 16). A „decentralizáció” olyan kifejezés, amellyel még többször fogunk találkozni a dokumentumban.

Adventi kalendárium 7.




Adventi kalendárium 


Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.
Egy nép jövője az idősekben és a gyermekekben rejlik. Annak a népnek, amely nem gondozza az időseket és a gyermekeket, nincs jövője, mert nincs emlékezete és nincs ígérete! Milyen gyakori, hogy mellőzik őket! Ma a „használd és dobd el” kultúrája uralkodik. Ami tehát már nem kell, azt kidobjuk a szemétbe, legyenek azok akár gyerekek, akár peremre szorultak és öregek, amint az álcázott eutanázia esetében történik.

Istenünk, te azért küldted egyszülött Fiadat a világba,
hogy a bűn átkától szabadulást adj az embernek.
Áraszd reánk a mennyből jóságosan áldásodat,
amelyre áhítatos lélekkel várunk,
hogy elnyerjük az igazi lelki szabadságot.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 2. hete szerda



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 2. hete szerda

„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok, és terhet hordoztok, és én, felüdítlek titeket" 

Jézus nyilvános működése idején Zsidóország területén jó szívvel hirdette Isten igéjét. Nem haragról, fenyítésről beszélt, nem Isten ítéletének rettenetes lehetőségeit taglalta beszédeiben. Ő az Isten országát, az igazság és szeretet szellemiségét hirdette. Honfitársai mögött hat évszázad súlyos bűnei és az értük járó kemény szenvedések emlékei álltak élő valóságként. Úgy tűnt, mindenki a megbocsátás és nyugalom világát várja már. Erről beszélt Jeruzsálem pusztulása előtt Jeremiás próféta kortársa, Mikeás próféta: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. .És ő lesz a béke". (Mik 5,1.4) a nagy szenvedések és üldöztetések után tehát jön majd a Messiás, aki mindent meg tud változtatni, amit az emberek elrontanak. De őt magát kell elfogadni a tanításával együtt, akkor vele együtt visszatér a jólét és boldogság is. Jézus egy idő múlva kemény szavakkal mondott ítéletet azokra a városokra, amelyekben a legtöbb csodát művelte. Ítéletének józanító éle volt: csodái nyomán fel kellett volna ismerni benne Isten küldöttét, a Messiást. El kellett volna Őt formálisan ismerni Megváltónak. Akkor általa megnyerték volna békéjét is, így azonban szenednek ezek a városok, Korozain és Betszaida, és talán még náluk is jobban bűnhődik Kafarnaum, amit Jézus Názáret után lakóhelyéül választott, mert nem ismerték föl Jézus látogatásának jelentőségét, (11,20-24) Ezek után a gőgös és elutasító városok után Jézus kitárta karját a nagyvilág felé és úgy hívogatta magához a szenvedőket: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítlek titeket." (28) Ekkor nemcsak a környékbelieket hívja felüdülni, nem is csupán a zsidóság sokszorosan kizsigerezett alsóbb néposztályát, hanem az egész világ minden elnyomott népét. Hozzájuk küldi majd apostolait, hogy tanítsák meg őket mindarra, amit Ő tanított, és vezessék el hozzá azokat, akiket mostoha sorsuk fáradttá és tehertől meggyötörtté tett. Mennyire oda kellene figyelnünk ezekben az anyagi és szellemi nyomorban vergődő években erre a jézusi hívásra:„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én, felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű" (Mt 11,28-30) Különösen mi, magyarok figyeljünk fel Urunk felhívására! Másutt is vannak óriási bajok, de nálunk súlyosabbak, mint Európa többi népéé, mert sem rokonunk, sem ismerősünk nincs senki (Ady Endre) Jézus nekünk még egy kiváló támaszt adott: az Édesanyját, akit nemcsak a kereszt alatt tett anyánkká, hanem állami és keresztény létünk hajnalán küldött Géza fejedelemhez. Ő is megígérte, hogy népünknek állandó támasza lesz. Most rajunk a sor: vissza tudunk-e, vissza akarunk-e térni hozzájuk? A többit, enyhet és boldogulást Ők adják nekünk.

2013. december 10., kedd

Evangelii Gaudium - II.



Evangelii Gaudium - II. A dokumentum nyelvezete

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Már a buzdítást bemutató sajtókonferencián is kiemelte Claudio Maria Celli érsek, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke, hogy az Evangelii gaudium teljesen hétköznapi nyelven, szinte „társalgási stílusban” íródott. Kifejezésre akarta juttatni, hogy valódi párbeszédet kezdeményez az Egyház missziójáról az Egyházban, amelybe mindenki (nem csak a teológiai szaknyelvben jártas tudós közönség) bekapcsolódhat. Számos szó, kép, fordulat valószínűleg első ízben jelenik meg a Tanítóhivatal egy dokumentumában. „A nyájnak megvan a maga szimata, hogy rátaláljon az új utakra” (nr. 31) – írja például a pápa a hívek és püspökük viszonyának elemzésekor. Ez azt a célt szolgálja, hogy „fölösleges körök nélkül” (vö. nr. 48) lehessen elmondani az örök, mégis a mában aktualizálandó üzenetet.
A pápa éppen ezért kitágítja a források körét: a Szentírás és az egyházatyák, egyháztanítók mellett már nem csak a vatikáni vagy pápai iratokat idézi, hanem szívesen támaszkodik a helyi egyházak, a teológusok vagy éppenséggel a szépírók gondolataira. A források között felbukkan Kongó (nr. 230), India (nr. 250), az Egyesült Államok (nr. 220) vagy a Fülöp-szigetek (nr. 215) püspöki konferenciája – nem is beszélve a számos idézetről, amelyet a latin-amerikai egyház tanításából merít. De találkozunk H. de Lubac (nr. 93) és Romano Guardini (nr. 224) neve mellett a talán kevésbé ismert V. M. Fernándezzel (nr. 263), akinek egy argentin folyóiratban megjelent cikkét idézi a pápa. G. Bernanos Egy falusi plébános naplója című művére is történik utalás, amikor így ír Ferenc az önközpontú fásultság elharapózásáról az Egyházban: „Kifejlődik a temetői lelkiállapot, amely apránként múzeumi múmiákká alakítja át a keresztényeket. Kiábrándulva a valóságból, Egyházból, önmagukból, folyamatosan kísérti őket a keserédes szomorúsághoz való hozzátapadás, amelyben nincs remény, s amely úgy veszi birtokba a szívet, mint »a démon elixírjei közül a legértékesebb«” (nr. 83). Egy sírbolt, amiben ücsörögnek és szomorkodnak a katolikus múmiák – mennyire találó kép ez egyházi valóságunk egyik árnyékoldalára! A stílus „ferencisége” és a források hatalmas merítése azt eredményezi, hogy ez a dokumentum élni kezd, szinte leszakad a tinta a papírról, és kizökkent minket a rutinszerű „vallásos szócséplés” semmitérő világából.

Ferenc pápa tisztában van vele, hogy szavai egyeseket megbotránkoztathatnak. A gazdaság és a közjó viszonya kapcsán tett kemény meglátásai és útmutatásai végén így szólítja meg az olvasót: „Ha valaki úgy érzi, megsértették a szavaim, annak azt mondom, szeretettel és a legjobb szándékkal szólók hozzá, bármiféle személyes érdek vagy politikai ideológia távol áll tőlem. Szavaim nem egy ellenség vagy ellenfél szavai. Egyedül az érdekel, hogy úgy beszéljek, hogy akik egy individualista, közönyös és önző mentalitás rabszolgái, megszabadulhassanak ezektől a méltatlan kötelékektől, és egy emberibb, nemesebb, termékenyebb életstílusra és gondolkodásra jussanak el, mely méltóságba öltözteti útjukat a földön” (nr. 208). Lehet-e szebben kifejezni a prófétai küldetés lényegét, a szavak keménysége mögött megbúvó aggódást és szeretetet?

Talán kevesen veszik észre, de van még egy érdekessége a dokumentumnak: a pápa következetesen egyes szám első személyben, „én”-ként szólal meg, még a hagyományos záró formula is ehhez idomul („pápaságom”, és nem „pápaságunk” „első évében”). A fentebb említett nyelvi, stiláris szempontokkal együtt ez azt mutatja, hogy a pápa komolyan gondolja a változást, az Egyházon belüli párbeszédességet, testvéri hangnemet, a privilegizáltság (akár pusztán nyelvi) formáinak a tudatos elvetését. Minden szempontot egybevetve azt kell mondanunk, hogy ez a dokumentum már pusztán a szókincse, stiláris sajátosságai okán valódi kommunikációs fordulatot jelent a katolikus egyházban, amelynek előbb-utóbb ki kell hatnia a helyi, alacsonyabb szintű egyházi kommunikációs gyakorlatra is.

Ezért igazi kihívás a magyar fordítás elkészítése. Akárki ülteti is át anyanyelvünkre a szöveget, vele szemben alapvető elvárás lesz, hogy az „utca nyelvén” szólaltassa meg a pápa gondolatait, vagyis adja vissza azt a nyelvi formába zárt „ős-üzenetet”, ami bizonyos értelemben az egyik leglényegesebb eleme a buzdításnak. Ha a vibráló, mindenki számára érthető, eleven, lüktető, olykor akár még a szleng-szerű kifejezéseket is alkalmazó pápai tanítás a magyarítás közben átalakul száraz, hivatali dokumentummá, akkor nem egyszerűen hűtlenné válunk Ferenc tanításához, de elveszítünk egy csodálatos esélyt a megszólításra és a valódi párbeszédre.

Adventi kalendárium 6.



Adventi kalendárium 

Az idei adventben mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Mondjátok el mindig az igazságot a gyóntatónak. Ez az áttetszőség jót tesz, mert alázatossá tesz mindnyájunkat. Mondjátok el az igazságot anélkül, hogy bármit is eltitkolnátok, szépítés nélkül, mert Jézussal beszéltek a gyóntató személyében, és Jézus tudja az igazságot. Csak ő az, aki mindig megbocsájt. És az Úr csak azt akarja, hogy mondj el a gyóntatónak mindent, amit ő már úgyis tud. Áttetszőség! Legyetek mindig áttetszőek a gyóntatóban jelenlevő Jézus előtt.

Istenünk, mutasd meg hatalmad erejét.
Kérünk, jöjj hozzánk és oltalmazz,
hogy rosszra való hajlandóságunk veszedelmeitől megszabaduljunk,
és kegyelmedből üdvözüljünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent. 2. hete kedd



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent. 2. hete kedd

Izrael népének életének sok keserves szakaszát ismerjük. A büntetések az ószövetségi választott nép bűneinek következményei voltak. Már a honfoglalás utáni korszak is telve volt a bálványok tiszteletével: „Azt cselekedték ugyanis, ami gonosz az Úr színe előtt, és megfeledkeztek az ő Urukról, Istenükről, s a Baáloknak és Aseráknak szolgáltak" (Bír 3,7) Ez a vétek azért is súlyosnak minősült Isten szemében, mert Mózes halála előtt részletesen felsorolta népének az Egyiptomból való menekülésben, a negyvenéves pusztai vándorlásban tapasztalt isteni jelenlét és gondviselés millió jelét. Meghagyta népe számára a döntés szabadságát az Úr. Mózes ezt így fogalmazta meg számukra búcsúbeszédében: „Nézd, ma eléd tártam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor - íme, ma előre megmondom neked, - elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon" (MTörv 30,15-18) E nyílt figyelmeztetés ellenére sok hűtlenséget kellett Istennek büntetnie. A honfoglalás után öt évszázaddal később élt és tanított Izajás próféta. Jó néhány prófétatársával elevenítette fel a Mózes által leírt üzenetet. Hiába. Be kellett következnie a nagy büntetésnek, el kellett pusztulnia Jeruzsálemnek és a salamoni templomnak is. A Babilonba elhurcolt népnek hetven év múlva engedélyezte Círusz perzsa király a hazatérést. Rendeletének keltezésétől számították Dániel próféta jövendölésének beteljesülését: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés és véget ér a bűn, eltörlik a gonoszságot, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és a jövendölés, s felkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg tehát és értsd meg: annak a parancsnak a kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a felkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz, hogy őt megtagadja. A várost és a szentélyt elpusztítja egy nép az eljövendő vezérrel, a vége rombolás, s a háború vége után jön az elhatározott pusztulás. Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldozat és az ételáldozat, a templomban vészt hozó undokság lesz, és véges-végig megmarad a pusztulás". (Dán 9,24-27) Dánielnek ez a hetekről szóló jövendölése adta a zsidóknak a biztos támpontot, hogy a Messiásnak mikor kell eljönnie. A Jézus születésétől kezdődő hetven év közepén hal meg az Úr az emberekért, úgy, hogy megtagadja őt a népe, és ezzel elveszíti kiváltságait. Ennek a hetven évnek végén egy új birodalom hadserege elpusztítja Jeruzsálemet a templommal együtt, és ez a pusztulás a világ végéig megmarad. A második, a babiloni fogság után épült zsidó templom helyén máig muzulmán templom áll. Az Úr Jézus számtalan csodával bizonyította, hogy Dávid Fia, a Messiás-király, keresztáldozata meghozta a megváltást, kiengesztelte az Atyaistent. Harminchét évig végezték a zsidó papok az ószövetségi áldozatokat. Nem akarták elhinni, hogy Isten Jézus által új és örök szövetséget kötött az emberekkel, ennek egyetlen áldozata van: Jézusé. Isten Titus római hadvezér általános rombolásával az események végére pontot tett. „A tények ellen semmit sem érnek az érvek"

2013. december 9., hétfő

Evangelii Gaudium - I.



Evangelii Gaudium - I. 


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
2013 Krisztus Király vasárnapján, a hit éve lezárásakor Ferenc pápa átadta első apostoli buzdításának példányait az öt világrészt képviselő öt püspöknek: ezzel szerette volna kifejezésre juttatni, hogy üzenete, tanítása meg akarja szólítani az egész katolikus egyházat. A teljes szöveg két nappal később vált elérhetővé minden olvasó számára a Vatikán honlapján.

Mit is jelent az apostoli buzdítás (exhortáció)? A pápa számos „műfajban”, formában, tematikus rendben fordulhat a hívőkhöz (vagy akár a „jóakaratú emberekhez”, azaz az egész emberiséghez). A buzdítások általában egy témakörben íródnak, és céljuk nem pusztán a teológiai tanítás, hanem a címzettek megszólítása, adott esetben valamiféle „cselekvési terv” megfogalmazása. Az apostoli buzdítások igen sokszor valamelyik püspöki szinódus után látnak napvilágot: a világegyház ilyenkor egy bizonyos témát, kérdéskört jár körül, s a három hetes ülés anyagát a püspökök végül hátrahagyják Rómában. A pápa erre támaszkodva fogalmazza meg a „szinódus utáni apostoli buzdítását”.

Ferenc pápa első exhortációja a 2012-es, XVI. Benedek pápasága alatt tartott, új evangelizációról szóló püspöki szinódus nyomán keletkezett. Nem egyedi eset, hogy egy „téma” átnyúlik egyik pápaságból a másikba: ha emlékszünk, II. János Pál 2005-ben még előkészítette az Eucharisztiáról szóló szinódust (ld.Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklika), ám a tanácskozásra (s később a buzdítás kiadására) már XVI. Benedek pápasága alatt került sor. Ilyen szempontból a mostani dokumentum is egy nagy folytonosság része, s meg kell benne látnunk az organikus (és nem törésszerű) előrehaladás jeleit. Ezt egyébként Ferenc pápa hangsúlyozza is azzal, hogy rendszeresen idézi elődei meglátásait, tanítását.

A címválasztás segít abban, hogy megtaláljuk a tematikus kapcsolódási pontokat a Tanítóhivatal korábbi megnyilatkozásai között. Az Evangelii gaudiumegyértelmű utalás a VI. Pál által kiadott Evangelii nuntiandi kezdetű (szintén szinódus utáni) apostoli buzdításra. 1974-ben került sor Rómában az evangelizáció kérdéseit elemző püspöki szinódusra, amely számos nehézséget, olykor egyenesen vitás kérdést is felvetett (elég-e az evangélium adaptálása, külsődleges „hozzáillesztése” a helyi körülményekhez, vagy sokkal mélyebbre kell hatolni ennél?). Az egy évvel később megjelent Evangelii nuntiandi Montini pápa teológiai műveltségét, szellemi finomságát, emberi érzékenységét dicséri, hiszen úgy tudott szólni az Egyház missziós, evangelizációs küldetéséről, hogy eközben mindig nyitott maradt egyrészt a helyi egyházak eltérő szempontjai, másrészt a kulturális szövegkörnyezet kihívásai iránt. Az, hogy most Ferenc pápa az ő tanításához kapcsolja a saját buzdítását, azt mutatja, hogy hasonlóan nehéz feladatra vállalkozik: az új evangelizáció kontextusában akarja – a VI. Páléhoz hasonló átfogó és nyitott látásmóddal – feltárni az Egyházról és az Egyháznak szóló tanítást.

Emellett – távolabbi forrásként – megnevezhető még a II. Vatikáni Zsinat záró dokumentuma, a Gaudium et spes is. Ugyan Ferenc pápa ezt csak kétszer idézi kifejezett módon, az alapkoncepció mégis ugyanaz: a kortárs világ, a kulturális és társadalmi itt és most tükrében megragadni az Egyház identitását és küldetését.


Adventi kalendárium V.



Adventi kalendárium 


Az idei adventben mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Gondoljátok csak el: amikor elmegyünk, hogy meggyónjuk gyengeségeinket, bűneinket, bocsánatot kérünk Jézustól, de egyben meg is újítjuk a keresztség szentségét ezzel a bűnbocsánattal, és ez nagyon szép. Olyan, mintha minden gyónás alkalmával megünnepelnénk keresztségünket. Így a gyónás nem egy kínzókamrában történő esemény, hanem keresztségünk ünneplése. Az Úr soha sem fárad bele, hogy megbocsásson: soha!
Istenünk, mutasd meg hatalmadat,
és jöjj segítségünkre erőddel.
Bár bűneink miatt távol vagyunk tőled,
add mégis jóságosan kegyelmedet,
hogy mielőbb egészen tetszésedre legyünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent. 2. hete hétfő



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent. 2. hete hétfő

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység fölött, és Isten Lelke lebegett a vizek felett"(Ter 1,1-2) Mindezt pedig megelőzte a semmi: „Sötét és semmi voltak, én valék: Kietlen, csendes, lény nem lakta, ej". (Vörösmarty Mihály:Csongor és Tünde) A végtelen, hatalmas, Isten pedig a teremtéssel elkezdte a valamit létrehozni, majd a kietlen pusztaságot lassan termőfölddé nemesíteni, a kihűlő földfelszínt öntözni kezdte a forró páraréteg esője, majd melengette a szakadozó felhők közül kibukkanó napfény. Szép lassan, évmilliók alatt porladt a felszíni kőzet. Isten pedig tervszerűen teremteni kezdte az egyszerűbb, majd egyre nagyobb és sokrétűbb növényvilágot. Érett a gyümölcs, szaporodtak a növények. Isten teremteni kezdte az apró, de egyre komplikáltabb állatvilágot: millió fajtájuk nyüzsgött, úszott, repült, kúszott, rohangászott. Már kialakult a gondos isteni kéz pompás műve. a sivatagban ott virult a világ legnagyobb és leggyönyörűbb kertje: a gád beéden (kert a sivatagban), gyönyörű anyanyelvünk szerint a paradicsomkert.„Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó¬mászón, amely mozog a földön! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őt". (Ter 1,26-27) „és látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt".(31) Az első emberpár pedig boldogan élvezte, gondozta és művelte birtokát.„ A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott". (Ter 3,1) Az istenné-válás hamis képzetével elcsábította és bűnre vitte Évát, majd Ádámot. Mindketten vétkeztek. Elvesztették kiváltságaikat: az isten gyermekség elvét, a megszentelő kegyelmet. Ezért aztán az Úr Isten kiküldte őt az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat". (Ter 3,23-24) Ezen a szomorú állapoton akart segíteni Isten, amikor a bűnbánó ősszülőknek megígérte, hogy Messiást küld megváltásukra. „Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadó kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket. Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában és patakok a sivatagban. A száraz vidék tóvá lesz, és a szomjas föld vizek forrásává". (Iz 35,1-7) A Messiás eljött, így mutatkozott be: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét". (Lk 4,18-19) Minden fizikai bajnak a bűn volt és maradt az oka. Ezért a béna ember barátainak hitét látva a Messiás, Jézus Krisztus, így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek a bűneid!" (Lk 5,20) a bűnbocsánat külső igazolására pedig meggyógyította bénaságát. Most a föld újra sivatagosodik. Nem kellene elgondolkodnia Istentől elrugaszkodott embertestvéreinknek, hogy bűnbánatot kellene tartani, visszafordulni Istenhez, embertársainkhoz? A mi hitünket elég erősnek láthatja Megváltónk, és megbocsátva a lelki nyomort, természeti csapásainkat is megszüntetheti.

2013. december 8., vasárnap

Mária Szeplőtelen Fogantatása



Mária Szeplőtelen Fogantatása


Egy modern kori magán kinyilatkoztatásban szó esett arról, hogy az emberek nem tisztelik kellően Urunk Jézus Krisztus Édesanyját. Jézus így szólt: Azt akarom, hogy mindenki úgy tisztelje az Édesanyámat, ahogy én tisztelem Őt. Isten szándéka öröktől fogva az volt, hogy a Második Isteni Személy, a Fiú, vegye majd fel személyi felsége alá az egyik megvalósítandó teremtmény, az ember természetét, és kapcsolja örökre isteni természetéhez. Azt, hogy az emberi természete majd ugyanennek az emberi családnak a tagja lesz, az biztosítja, hogy egy közénk tartozó édesanyától születik. Az eredeti isteni tervben Mária jövendő anyasága úgy szerepelt, hogy a megszokott mód helyett a Szentlélek ereje árnyékozza meg a szűz anya testét és „azért a Szentet is, ki tőle születik, Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35) Isten minden fogantatást úgy tervezett, hogy a magzat lelkét azonnal megajándékozta volna a megszentelő kegyelemmel. Éva majd Ádám bűnbeesése után az Isten közelébe felemelő kegyelmet az Úr nem adja meg a magzatoknak. Ettől a nagy kegyelemtől megfosztottan, eredeti bűn állapotában születik minden ember. Kivéve a Boldogságos Szűz Máriát. Róla jövendő Magzata úgy határozott, hogy ne legyen megfosztva ettől az igen nagy ajándéktól egy pillanatra sem. Mária lelkét tehát úgy teremtette a Szentlélek, hogy rögtön hozzáteremtette a megszentelő kegyelmet is. Erre mondjuk, hogy szeplőtelenül fogantatott. Jézus igen nagy ajándéka volt ez Édesanyja számára. Úgy akarta, hogy Szülőanyja egy pillanatra se tartozzék a sátán birodalmához. Óriási vita támadt a középkori teológusok között, amikor ez a kivételes krisztusi ajándék a figyelem központjába került. Sokan felszisszentek: akkor Jézus halála nem volt fontos Mária szempontjából? Őt nem kellett megváltani? Az egyik legnagyobb ferences hittudós, Boldog Duns Scott János találta meg a megnyugtató teológiai magyarázatot: Mária is részese a megváltásnak. Jézus halálával érdemelte ki számára is a megszentelő kegyelmet. Ennek a megváltói halálnak érdemét Jézus az ősszülőkre, Ábrahámra, Mózesre, előre alkalmazta, tehát megkapták a megszentelő kegyelmet földi életük folyamán valamikor a születésük után Jézus halála előtt. Ezt Szűz Máriánál még egy óriási ajándékkal tetézte az Úr, hogy a kegyelmet lelke teremtése pillanatában nyerte el, mint az ősszülők. Ez Jézus és Mária tökéletes győzelme a sátán fölött. Ezt ünnepeljük kilenc hónappal Mária születésének ünnepe előtt december 8-án. Legyünk büszkék végtelen szeretetű Jézusunkra! Tanuljuk meg mi is megbecsülni édesanyánkat azzal, hogy mi is megadunk neki minden lehetséges jót. Jézus Édesanyját pedig egyéb kiváltságaiban is tiszteljük odaadóan, jobban mindenki másnál, hiszen nekünk, magyaroknak örökös Királynőnk a sátántipró Nagyasszony.

Adventi kalendárium IV.



Adventi kalendárium 


Az idei adventben mindennap Ferenc pápa gondolataival  készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Csak az Istennel való intenzív, hívő kapcsolat teszi lehetővé, hogy kilépjünk zárkózottságunkból, és bátran hirdessük az evangéliumot. Imádság nélkül a tevékenységünk üressé válik; igehirdetésünknek nincs lelke, ha a Szentlélek nem élteti. Legyünk imádkozó férfiak és nők, akik bátran tanúskodnak az evangélium mellett!
Urunk és Istenünk,
készítsd elő szívünket isteni erőddel,
hogy amikor Fiad eljön,
méltónak találjon az örök élet lakomájára,
és asztalához ültessen minket.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Magyar Kurír

Advent 2. vasárnap



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 2. vasárnap

„Az úr lelke nyugszik rajta"

Advent van. Felidézzük a közénk érkező Messiás-királyra várakozók hitét, aztán az idei karácsonyra is készülünk és az Úr világvégi eljövetelét idézzük felelősséggel. A mai olvasmányban Izajás az akkor még eljövendő Messiás-királyra mutat, bár az ő életében Dávid király trónja még állt, egyik leszármazottja, Ácház ült rajta. Ő nem volt Jahveh hűséges szolgája, messze esett ősének buzgóságától, terhére volt népének is (Iz 7,13) Ennek a gyenge hitű királynak jövendölte meg a próféta, hogy egy szűztől megszületik a Megváltó, és a neve Emmánuel lesz (7,14), ami annyit jelent: Velünk az Isten. A próféta ma úgy mutatja be a Messiást, mint királyt, akin Isten lelke nyugszik, ezért minden kegyelemmel felruházott, igazságos vezető lesz, nem külső kényszerrel kormányoz, hanem belsőleg alakítja át népét. Bölcs lesz: helyesen irányítja alattvalóit a földi boldogulás biztos útján, de nem mulasztja el a mennyei boldogság felé is igazgatni őket. Az értelem ajándéka arra képesíti, hogy megismertesse velük Istent, hiszen ez az emberi értelem első célja. A jó tanácsadás vitás kérdésekben micsodaáldás! Nyomában hány családi viszály, pályaválasztási dilemma, gazdasági krízis oldódnék meg sikeresen. Az erősség lelkével idejekorán tudja felelősségre nevelni a bizonytalan ifjúságot. A tudás ajándékával kész lesz a lusta vagy elbódított tanulóifjúságúságot a művelődésben előre segíteni. Az Úr félelméből örömet sarjaszt. A jó király országát bölcs ítéletekkel is segíti megbékélten élni. Ez azt jelenti, hogy soha nem a maga előnyét helyezi előtérbe, hanem mindig az igazságot tartja szem előtt. Különösen a szegény emberek ügyeinél kell résen lennie, mert azokat nem segítik sztár-ügyvédek, esetleg hatalmi körök. A Messiásnak az is hatalmában áll, hogy „szája leheletével megölje a gonoszt"A díszes öv és a divatos kötő helyett az igazságosság meg a hűség minősíti őt. Ezekkel az erényekkel elérheti, hogy aki hallgat rá, rendőr és bíró közbelépése nélkül is átnevelheti a társadalom veszélyes elemeit. Ezt érdekes költői képekkel próbálja érzékeltetni. Ragadozó, húsevő állatokat sorol fel egymás után és melléjük állítja napi áldozataikat, amelyek kizárólag növényekkel táplálkoznak. Azt állítja, hogy a ragadozók nemcsak nem bántják többé a növényevőket, hanem maguk is legelni fognak. Mivel ez az állatok világában abszolút lehetetlen fogazatuk és gyomruk természete miatt, nyilvánvaló arra utalnak, hogy az emberek világában okoz majd a Messiás olyan gyökeres változást, ami természetes úton, módon elérhetetlen, de természetfölötti, isteni erővel lehetséges. Mindez csak akkor válik lehetségessé, „ha az Izáj gyökeréből fakadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt.Keresni fogják a nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye"(10)Ebből következik, hogy ma az Egyház ismételten üzen: Minden bajunk abban gyökerezik, hogy a világ nagy része, sajnos, a mi népünk is elhagyta Jézus Krisztust. Ebből a zűrzavarból és szellemi megosztottságból pedig csak vele és általa tudunk kievickélni. Vissza kell tehát térni hozzá egész szívvel.„Mert mindazt, amit egykor megírtak, a mi okulásunkra írták, hogy az írásból türelmet és okulást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, és egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!"(Róm 15,4-6)