2013. november 30., szombat

Advent 2.



Adventre készülünk

második elmélkedés

„Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem.
Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem, van szüntelen.
Ellened vétkeztem, egyedül ellened,s azt cselekedtem,ami előtted gonosz,hogy igaznak bizonyulj beszédedben,és igazságos a te ítéletedben” (Zsolt 51, 4-6)

Dávidnak a kor szokása szerint több felesége volt, asszonyaitól születtek gyermekei. Örülhetett annak, hogy Isten megáldotta házasságait, akkor még egészségesen gondolkodtak az emberek az életről, és azt tartották boldog embernek, aki sokáig élt, elfogadható jólétben élt és sok gyermeke volt. Nem volt tehát szüksége arra, hogy idegen asszonyt, más férfi feleségét hivassa magához, és vele töltsön egy éjszakát. Ezt neki, mint férfinak, nem rótták volna bűnül, hiszen a férfit nem vádolták soha, ha ő tört házasságot. Nekünk, az Újszövetségben élőknek ez fura gondolkodásmód. Amikor Jézus tanított, feltették neki a kérdést, hogy Mózes miért engedte meg az asszony elbocsátását. Jézus így válaszolt: Mózes „a ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és lesznek ketten egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét”. (Mk 10, 5-9) Amikor Dávid beleszeretett a gyönyörű asszonyba, Betszabéba, a kötelékre, amely az asszonyt férjéhez kapcsolta Isten eredeti emberteremtő szándéka szerint, nem gondolt. Azt sem fontolta meg, hogy alattvalóit hadba viheti, ha a haza üdve úgy kívánja, de senkinek a halálát megfontoltan elő nem készítheti. Az élet ura egyedül a fölséges Isten. Amikor prófétatársa figyelmeztette minderre, akkor felsírt benne a tudat, hogy Isten rendelkezései minden emberre, a királyra is egyenlően vonatkoznak, és az ember tudja, hogy ha látszólag csupán embert bánt, akkor is Istent bántja.„Ellened vétkeztem egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz”A mai kor emberének nagyon tetszik, amit egyesek hirdetnek: az ember szabad, annyira szabad, hogy nem felelős senkiknek: sem Istennek, sem embernek. Sok ember annyira ostoba, hogy olyan vezetőket választ, akik ebben a felelőtlenségben őt megerősítik. Elfogadják alapigazságnak, hogy az erkölcs az, amit a társadalom kötelezőnek elfogad. Elfelejt gondolkodni: ha ez igaz lenne, milyen jogon kéri most számon a néhány évtizede felkapott eszmét, és zárja börtönbe azoknak az eszméknek követőit. Az akkori társadalom elfogadta azt az eszmét, akkor az volt erkölcsös, aki a szerint az eszme szerint élt. Következésképpen a mostani erkölcs-nélkülieknek arra kell felkészülniük, hogy ha másik ember által kigondolt eszmerendszer szab újabb határokat, akkor a most igaznak elfogadott eszmét vallók kerülnek a vádlottak padjára. A helyes megoldás az lenne, ha Isten örök szabályait fogadnánk el kizárólagos erkölcsi alapnak, akkor nem kellene mindig újabb és egyre átgondolatlanabb, jogszerű, de nem erkölcsös képződményekhez igazodni. Dávid súlyosan vétkezett több isteni parancs ellen is. Amikor a próféta fejére olvasta ezeket a bűnöket, azonnal átlátta tévedését: „Vétkeztem az Úr ellen!” (2Sám 12, 13) a próféta, pedig ezt közölte vele: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet, nem lakolsz halállal, mindazonáltal, mivel a dologgal alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal”. (2Sám 12, 13-14) a bűnök és a bűnbánat között több mint egy év telt el. Amilyen könnyűnek látszik a bocsánat Isten részéről Dávid esetében, ugyanilyen könnyű a mienkben is. A gyóntatószékben is megkapjuk egyetlen bocsánatkérő szóra a feloldozást, de ne csodálkozzunk azon, ha bűneink bocsánata után jönnek kisebb-nagyobb elégtételek. Mondjuk meg: minden ember és társadalom elleni bűn Isten ellen van. Kisebb-nagyobb idő múltával, eljön, a számonkérés.

Krisztus a mindenség Királya II.



Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés második rész

Pál apostol még egy levélrészletet írt Krisztus Királyról, mint akit az Atya a világmindenség királyurának rendelt öröktől fogva

„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,5-11) Pál apostol a teremtés előtti állapotra tekintett vissza. Dávid király prófétaként a maga történelmi korában számol be prófétai ihleteiről Krisztus és az Atya mennyei körébe emelkedve. „Mennyi csodát tettél, Uram, és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki nem mérhető. Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták: hogy teljesítsem akaratod. Parancsod örömmel tölti el szívemet”. (Zsolt 40,6-9) Nagyon részletesen avat be bennünket Dávid a Szentháromság csodálatos üzenetébe: „így szólt az Úr az én Uramhoz: Jobbom felől foglalj helyet, míg én ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá. Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: Ellenségeid közt uralkodjál! Születésed napjától tiéd a királyság szentséges fényességedben; a hajnalcsillag előtt szültelek téged. Megesküdött az Úr, és nem vonja vissza: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint. Az Úr áll a te jobbod felől, és eltiporja a királyokat haragja napján. Patakból oltja útközben szomját és újra fölemeli a fejét (110,1-5.7) Egyszer Jézus zavarba hozta hallgatóit ezzel a zsoltárral kapcsolatban: „hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia? A nagy népsokaság szívesen hallgatta” (Mk 12,35-37) Ott senki sem tudott megfelelni Jézus kérdésére. És ti, olvasóim? Nehéz? Pedig egyszerű: Az Úr, aki szól, maga az Atyaisten. „Az én Uramhoz”? Az angyal Máriának: „Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,32-33) Jézus Atyja Úristen, Márián keresztül Jézus Dávid Fia, de személye szerint neki és Máriának is Ura. Érdekes, hogy mindjárt a második zsoltárban előjön a népek zúgolódása az Úr és a „Fölkent” ellen: „Miért zúgnak a nemzetek, miért szőnek hiú terveket a népek? Fölkelnek a föld királyai, összeesküsznek nagyjai az Úr ellen és Fölkentje ellen: Bilincsüket törjük le magunkról, igájukat rázzuk le nyakunkról! A mennyben lakó csak mosolyog rajtuk, az Úr kineveti őket. De haragjában egyszer majd rájuk rivall, dörgő szava rémületbe ejti őket: Királyommá magam tettem őt szent hegyemen, a Sion hegyén. Az Úr végzését hirdetem: Ő szólt hozzám: Fiam vagy nekem, ma adtam neked életet. Csak kérd, és örökségül neked adom a népeket, tulajdonod lesz a föld minden határa. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted. Nos, királyok, bölcsek legyetek, ti, föld bírái. értsetek belőle: Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, remegő szívetek ujjongjon előtte! Csókoljátok lábát rettegéssel, hogy haragjától el ne vesszetek, ha egyszer haragja lángra lobban. Üdv és boldogság azoknak, akik oltalmában bízva élnek!”(Zsolt 2,1-12) Igen: korunk Mária-missziói a bűnösökért lejártak.

2013. november 28., csütörtök

Advent I.



Adventre készülünk

Advent szertartásos időszakában három gondolattal töltekezik a vallásos ember: visszaidézi a Messiás eljövetelére várók történelmi adventjét, készül az idei karácsonyra és Jézus Krisztus világvégi eljövetelére. Úgy óhajtjuk várni az Urat, hogy méltóbbak legyünk egyéni és nemzeti bajainkat orvosló kegyelmeire. Szent Pál apostol gondolata időszerű: „Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van.” (Róm 3,23-24) Sürgetően hozzá kell gondolnom és írnom, mint aktuális apostoli meglátást, felemelő vigasztalást: „A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5. 20-21) Isten gyermekei vagyunk, ránk mégsem vonatkozik a szent páli idézet? Az Ószövetségben Isten szíve szerint való gyermekének tartotta Dávid királyt. Olyan botlásai voltak, amelyekért komolyan vezekelnie kellett. Az ő bűnbánati zsoltárát elemezve, bűnbánatot tartva mi is forduljunk magunkba. (Zsolt 51,) Dávid király egy alkalommal házasságtörést követett el várostromban harcoló katonájának feleségével. Menteni akarta a megkövezéstől a vétkes asszonyt, azért jelentéstétel ürügyén hazarendelte a férjet, Uriást, és éjszakára házába küldte, de a férfi Dávid szolgái közt töltötte az éjszakát. Másnap is hasonlóan viselkedett. Akkor Dávid levélben utasította fővezérét, hogy Uriást a harcban veszélyes helyre állítsa, aztán hagyják őt magára. Így is történt. Uriás meghalt. (vö. 2Sám 11,) Isten ekkor Nátán prófétával üzent Dávidnak, aki azonnal belátta és megbánta bűnét: „Vétkeztem azt az Úr ellen. Azt mondta erre Nátán Dávidnak: Az Úr meg is bocsátotta bűnödet. Nem halsz meg”. (2Sám 12, 13) Ekkor írta Dávid nagy bűnbánati zsoltárát, amelynek első verséről elmélkedünk:

„Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat” (Zsolt 51, 3)

Dávid irgalomért esedezik. Annak ellenére, hogy fiatalon szinte lányos szépségűnek tartották, kemény férfi volt. Mielőtt párviadalra indult volna a két és félméteres Góliáttal, aki hetvenkedve hívta párharcra a zsidók vállalkozó vitézét, meg kellett hallania, hogy éretlen, gyenge legénykének nézik a zsidó katonák és maga Saul király is. Erre így felelt: „Amikor szolgád legeltette apja nyáját, amikor oroszlán vagy medve jött, és elvitt egy kost a nyájból, utánamentem és leütöttem, s kiszabadítottam szájából; ha rám támadt, megragadtam az állát, megfojtottam és megöltem. Oroszlánt és medvét is megöltem én, a te szolgád; úgy jár tehát ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok. Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot.” (1Sám 17, 34-36) Amikor pedig a bottal és parittyával közeledő ifjút kigúnyolta Góliát, így válaszolt neki: „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én, pedig a Seregek Urának, Izrael Istenének nedvében megyek ellened.” (1Sám 17, 45) Parittyával halántékon dobta majd az ő kardjával, levágta és felmutatta a fejét. Ugyancsak bátran harcot kezdeményezett az ellenséges filiszteusokkal, és a király kívánta száz helyett kétszáz vitézt kaszabolt le. Határozott és kemény volt a bűnösökkel szemben. Amikor egy harcos Saul halálhírér megvitte neki, előnyöket remélve azt hazudva, hogy Saul királyt kérésére ő szúrta agyon, Dávid azonnal halálra ítélte, és rögtön ki is végeztette, mint királygyilkost. Ugyanígy járt el Saul testi hibás fiának gyilkosaival is.(2Sám 1, 16; 4, 8-12) De tudott ő is irgalmas lenni, amikor nem vette el az őt üldöző alvó Saul életét (vö.1Sám 24, 1-8). Amikor pedig magára vonta az Úr haragját esztelen népszámlálásával, a kirótt büntetések közül a járványt, választotta, mondván: „Jobb az Úr kezébe esnem, mert nagy az Ő irgalmassága, mint az emberekébe”(2Sám 24, 14.) E szerint irgalmazz nekünk is, Urunk.

Krisztus a mindenség királya I.



Krisztus a mindenség királya

elmélkedés első rész

Szent Pál apostol a kolosszei hívekhez írt levelében felidézi Urunk Jézus Krisztus feltámadása utáni életének egyik igen jelentős epizódját. „Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről úgymond tőlem hallottatok. Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni”Az egybegyűltek erre megkérdezték: Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? (ApCsel 1,4-6) Jézus nem először tűri tanítványainak furcsa magatartását. Sohasem mondta nekik, hogy ő Izrael országát akarja visszaállítani, vagyis Dávidnak a Kr.e. 586-ban megszakadt királyságát. Itt sokkal nagyobb dologról van szó. Ábrahám áldásában az Úr kétezer éve megfogalmazta, hogy a Messiás az egész emberi nem megváltását hozza el: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Keresztelő János egy szót sem szólt arról, hogy az önálló zsidó állam visszaállítását hirdeti, hanem arról, hogy itt van már az emberek között „az Isten Báránya, Ő veszi el a világ bűneit” (Jn 1,29) Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hegy leszáll a Lélek, s rajta marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia”. (32-34) Pál is felhagyott Jézus gyors visszatérésének emlegetésével. Helyette ezt írta a kolosszeieknek: „Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Minden általa és érte lett teremtve. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség. S hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy a kereszten kiontott drága vérével békességet szerzett mindenkinek”. (Kol 1,12-20) Az apostol ezt a világosságot árasztotta a címzetteknek, de rajtuk keresztül nekünk, az egész világnak és a teljes történelemnek. Az Atya,aki az isteni természetet állandó ajándékozó szeretettel közös kinccsé tette a Fiúval és a Szentlélekkel. A teremtendő világban lesznek anyagból álló dolgok és szellemi természetű személyek, de lesz egy különös természetű teremtmény is, amelynek egyik természete anyagi test, a másik pedig szellemi lélek lesz. Fiam, mondta, ha elvállalnád, hogy isteni Személyed fősége alá fölvennél egy emberi testből és lélekből álló természetet és azt örökre összekapcsolnád isteni természeteddel, akkor tested az egész anyagvilág ősmintája lehetne, és emberi lelked az angyali természeté és az emberi lelkeké. Ebben az esetben istenségünk fénye minden teremtmény ékessége lehetne. Te pedig emberi természeteddel a világmindenség királya lehetnél. Miután az embereket bűnre csábította a sátán, Isten nem vetette el az embert, de bűne miatt szüksége lett arra, hogy az Istenember ne csak ősmintája legyen embertestvéreinek, hanem megváltója is. Teste szenvedése és halála isteni személye miatt végtelen értékű cselekedet legyen, az egész emberiség minden tagjáért elegendő elégtételt jelentsen. Pál írása ezt hangsúlyozza meg- nyugtatásunkra:„Benne lakjék az egész teljesség,s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy a kereszten kiontott vérével békességet szerzett mindenkinek. (19-20) 

2013. november 27., szerda

Krisztus Király 11.



Krisztus Király győzedelmes harcai

elmélkedés tizedik rész

„Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel”

Amikor Isten megteremtette az első emberpárt, Ádámot és Évát, szándékáról így szólt: Isten képére és hasonlatosságára teremtem őket. Legyenek férfiak és nők, egy férfi és egy nő kössön felbonthatatlan házasságot, és ebből a házasságból szülessenek gyermekek. A szaporodó emberek egyre nagyobb családot alakítsanak, és ennek a feje mindig Isten maradjon. Az ősbűnnel már az ősszülők elszakadtak Istentől. Utódaik pedig szinte teljesen bálványok rabjai lettek. Ezek a nemzetek aztán különféle államformákba tömörültek. Négyezer évvel ez előtt Isten újra magához akarta emelni az emberiséget. Függetlenül az államformájuktól az igaz Istenhez való viszonyukat akarta rendezni. Az ősbűn és a személyes bűnök révén összegyűjtött lelki adósságot rendezni nem tudta senki más, csak olyan valaki, aki az emberiség tagja, de személy szerint Isten. Öröktől fogva születik az Istenatyától a Fiúisten. Vállalta, hogy felveszi az emberi természetet, testet és lelket, hogy legyen miben szenvednie, istenemberi méltósága meg tudjon fizetni minden bűnért. Mivel Jézus minden embernek igazi testvére, Istenatyja rajta keresztül gyermekévé fogadja újra az összes embert, és egyetlen isteni családba öleli azokat, akik erre várnak, ezt akarják. Ez a család népek, nemzetek feletti közösség. Ennek a feje Jézus Krisztus. Címe lehetne bármi, ami a lényeget kifejezi. Mivel emberi síkon a zsidó népből születik édesanyján keresztül, és a zsidó nép egy ideig királyok vezetésével élt, és éppen Mária egyik ősapja királyként uralkodott, rangja és küldetése átvitt értelemmel, de átszállt a Megváltóra is. A „zsidók királya” cím idővel már messiási cím lett. Mivel a zsidók földi hatalomra törtek, nem akarták megérteni, hogy Isten emberfeletti közösséget, isteni családot akar maga köré gyűjteni. Jézus a pogány bírónak magyarázza meg, amikor felteszi a vitatott kérdést: „Te vagy a zsidók királya?” (Mt 27,11) „Jézus azt felelte neki: Az én országom nem ebből a világból való”. (Jn 18,36) Jézus egészen más királyságot, az igazság és a szeretet országát hozta le közénk a sátán országának, a hazugságnak és a gyűlöletnek kiszorítására az emberi szívekből. Amikor a kereszten függő egyik lator káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat, és minket is. A másik rászólt: Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett. Aztán hozzá fordult: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel. Ő azt válaszolta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”.(Lk 23,39-43) Jézus ezzel kiűzte egy nagy bűnösből a sátán országát, mert kérte, és helyette átvette azonnal az igazság és a szeretet országába. A saját országába, ahol Ő a Király.

Krisztus Király 10.



Krisztus Király győzedelmes harcai

elmélkedés kilencedik rész

A kétezer éves gyűlölet kiadta mérgét. Nagy Heródes úgy érezte, a bölcsek kijátszották, de úgy vélte, hogy neki több esze van, mint aki a történelmet igazgatja.

Isten annak idején elvette a messiási áldást Ábrahám elsőszülött fiú unokájától, Ézsautól. Az utolsó kispróféta által tudatosította a zsidókban: „Szeretlek benneteket, mondja az Úr, ti mégis így beszéltek: Mivel mutattad meg, hogy szeretsz bennünket? Úgy-e, Ézsau testvére volt Jákobnak?- mondja az Úr. Mégis Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem: városait pusztasággá tettem, örökségét sivár legelővé. Hiába mondja Edom: Elpusztítottak bennünket, de újra fölépítjük romjainkat, mert a Seregek Ura ezt mondja: Ha fölépítik, lerombolom! Így nevezik majd őket: A gonoszság vidéke. És: A nép, amelyre mindörökre megharagudott az Úr. Meglátjátok ezt saját szemetekkel, és így szóltok: Nagy az Úr Izrael határain túl is! (Mal 1,2-5) Amikor Nagy Heródes unokája Galileában Jézus után nyomozott, Jézus csak ennyit üzent neki: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöket űzök és gyógyítok, csak harmadik nap fejezem be. Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el”. (Lk 13,32-33) Nem volt nagyobb sikere akkor sem, amikor Jeruzsálemben tartózkodott Jézus pere napján, és Pilátus elküldte hozzá, mint illetékes feletteséhez, Jézus szóba sem állt vele. A fehér színű gúny-ruha, amit bosszúból Jézusra adott, gyenge válasz volt, nem jelentette királyi felsőbbségét. Az örök Királyt csak Pilátus ismerte fel. (Lk 23,6-11; Jn 19,19-22) Amikor a gyermekgyilkos „Nagy” Heródes meghalt abban a tudatban, hogy jól megfizetett a zsidók Istenének ősapja és leszármazottai félreállításáért, az angyal meglátogatta a Szent Józsefet Egyiptomban: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek. Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. De amikor meghallotta, hogy Júdeában apja, Heródes után Archelausz uralkodik, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött. Odaérve Názáret városában telepedett le. Így teljesedett a próféták jövendölése: Názáretinek fogják hívni” (Mt 2,20-23) Jézus a nyilvános működésének közepe táján a felől érdeklődött, hogy kinek tartják Őt az emberek? A válaszok arról szóltak, hogy egy régen meghalt próféta testébe öltözött próféta. Jézus szóra sem érdemesítette ezt a vélekedést. Majd az apostolok véleményére volt kíváncsi. Péter felelt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Jézus ezt helyben hagyta és Simont Péter -nek, Sziklának nevezte el. Neki adja a mennyország kulcsait. Virágvasárnap Jézus az Olajfák hegyén egy kölcsönvett szamár hátára ült, és elindult a Kedron patakon át Jeruzsálembe. „Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt. Áldott az Úr nevében érkező király! Kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban! A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: Mester, hallgattasd el tanítványaidat! Mondom nektek, felelte, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni. Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. Bárcsak te is felismernéd mondta, legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít, és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét. Aztán bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Írva van mondta nekik: házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjába tettétek. Ott tanított minden nap a templomban- a főpapok és az írástudók az életére törtek, de nem tudták, mit tegyenek vele. Az egész nép a szavain csüngött” (Lk 19,37b-48)

2013. november 26., kedd

Krisztus Király 9.



Krisztus Király győzedelmes harcai

elmélkedés nyolcadik rész

Az új szál, melyet Isten sző a Messiás történetébe.

Nem változtatja meg az Ábrahámnak adott ígéretét,figyelmezteti ószövetségi választott népét, hogy örök terve az egész emberiség megváltásáról szól: „Benne (az egész világnak ígért Messiásban) nyer áldást a föld minden nemzetsége” Ezer kétszáz évvel a Messiás születése előtt az Úr a világ legfontosabb eseményének történetébe tudatosítani akarja azt a gondolatot,hogy Ábrahám népe kapja a jogot, hogy Dávid király családjából fog születni az örök Messiás király. A többi nép bűnei benne nyernek bocsánatot, és Isten jósága minden népet megvált Jézusban. Nem erre utal,hogy egy Babilonban élő próféta,akit Ábrahám unokaöccsének,Lótnak Moáb nevű fia (a tőle származó moabita király) azért csalogat országába,hogy Izraelt megátkozza? Így ő is részese annak, hogy a messiási hit mindenkié legyen, ahogy Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében hosszan fejtegeti (Róm 9-10) Ez az isteni szál miért élt a megváltás szövetében ezer kétszáz évig erősebben, mint Izrael hitében? Véletlen talán, hogy a Messiás születésekor a zsidó vezetők erről nem tudnak semmit? Lehet véletlen, hogy Ábrahám unokájának, Ézsaunak (Edom) késői leszármazottja, Izrael kemény ellensége, Nagy Heródes a zsidó tartományokban a császár helytartója harminc éve? Lehet véletlen, hogy ő izgalommal keresi, mi tudnak a zsidó papok a Messiásuk születéséről? Elhívatja őket, kórusban mondják Mikeás próféta jövendölését, hogy a Messiásnak Betlehemben kell születnie, de egyikük sem megy el megkeresni? A messze keleten másfél éve tudják az idegenek, ide fáradnak látni és imádni Őt? Heródes azonnal kész a Messiás-gyilkosság tervével, a papokat pedig semmi nem érdekli? Igaz, amikor a Messiás negyven napos lett, elvitték a templomba a kötelező áldozatra, de csak egy aggastyán prófétát, Simeont, és egy idős prófétaasszonyt, Annát küldött hozzá a Szentlélek, mert csak ketten várták. „Senki sem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. (Róm 10,11-12) Érdekes,hogy amikor Jézus pere elkezdődik, Kaifás főpapot és a nagy tanács meghívott tagjait nem érdekli az a fontos szál: Hol született Jézus? A napkeleti bölcsek pontos tájékozódás után kora reggel indultak Betlehem felé. Isten ismét nagy kegyelemmel jutalmazza a kitartó hitet:„S lám a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki., majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba”. (Mt 2,9b-12) A különleges szál még titkon fűződik tovább:„Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: Kelj föl, s fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni. Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé”(Mt 2,13-18)

2013. november 25., hétfő

Krisztus Király 8.



Krisztus Király győzedelmes harcai

elmélkedés hetedik rész

Miért lett az Isten által kiválasztott Saul, a zsidók első királya kegyvesztett? Amikor megtudta Saul, hogy fia, Jonatán komoly győzelmet aratott a filiszteus vezér felett, s ezért a filiszteusok nagy erővel készülnek a megtorló ütközetre, a király összeszedte csapatait. Üzent Sámuelnek is, és várta érkezését. Sámuel egy hétig késlekedett. Saul tábora fogyatkozott, elszánta magát az ütközetre. Sámuel helyett bemutatta az előkészítő engesztelő áldozatot, mikor Sámuel megérkezett. Megdorgálta a királyt: „Ostobaságot csináltál! Ha teljesítetted volna az Úrnak, Istenednek parancsát, amelyet adott neked, az Úr is fenntartotta volna uralmadat Izrael fölött örök időkre. De így még a te uralmadat sem tartja fenn. Az Úr keresett egy szíve szerinti embert, s ezt rendelte az Úr népe fölé fejedelemnek, mivel nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt neked. Erre Sámuel elindult, elhagyta Gilgalt, és ment a maga útján”. (1Sám 13,13-15) Isten pedig így erősítette meg Sámuel próféta korábbi jövendölését Dávidról és királyi házáról: „Én hoztalak el a legelőről, a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és megsemmisítettem minden ellenségedet. Olyan hírnevet adok neked, amely fölér a legnagyobbakéval a földön. Az Úr házat épít neked, s ha majd betöltöd napjaidat és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat: egyik fiad lesz az, s én megerősítem királyságát. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz örökre”. (1Krón 17,7-8. 10c-11. 13-14) Tudjuk a Bibliából, Isten már Mózes szájával megmondta utolsó beszédjében, hogy Dávid háza is elhagyja Urát: „Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, és szereted az Urat, a te Istenedet, az Ő útjain jársz, az Úr, a te Istened megáld azon a földön, ahová indulsz, hogy birtokodba vedd. Ha azonban elfordul szíved és nem engedelmeskedsz, ha elcsábulsz más isteneket imádni s nekik szolgálni, akkor ma tudtotokra adom: Menthetetlenül elpusztultok s azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve elérkezel, hogy birtokba vedd, nem fogtok sokáig élni”. (MTörv 30,15-18) Izrael konok bálványimádó lett, ezért az északi törzseket Kr.e. 722-ben, Júdát és Benjamint pedig 586-ban idegen, pogány birodalmak kezére adta. Igaz, a fogság helyéről hetven év múlva visszatérhetek őseik földjére, de adófizetők maradtak. Már a Római Birodalom három provinciája élt a zsidó nép, amikor Augustus császár uralkodásának a közepén elrendelte, hogy írják össze a földkerekséget. Mindenkinek ősei földjére kellett elmennie, de a világ legnagyobb eseménye nem ez volt. Abban az időben, fél évvel az összeírás előtt „Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek. Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Mária így válaszolt: Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint. Erre az angyal eltávozott”(Lk 1,26-38) 

2013. november 24., vasárnap

Krisztus Király 7.



Krisztus Király győzedelmes harcai

elmélkedés hatodik rész

Urunk Jézus, mint győzedelmes Király már a sírból való feltámadásakor is győztesként mutatkozott be a világnak, bár ezt a győzelmet akkor még nagyon lassan fogadták el, és bizonyos felocsúdás múlva, csak azok élvezték, akik nagypénteken csalódtak benne és teljesen elvesztették istenségébe vetett hitüket. Jézusnak egész húsvét vasárnapja azzal telt, hogy hajnaltól vacsoraidőig járta Jeruzsálemet, megmutatta magát élve, az azonosító sebeket: a szegek nyomát és a lándzsaszúrás mellsebét. Ezen kívül igazolta, hogy az ősi babonás vélelmek ellenére nem egy volt élő ember halotti mása, azaz „szelleme”, aki a földlakókat ijesztgetni sírjából kikelve visszajár életének korábbi tereire: feje és ruhája van, megtévesztően azonos az eredetivel, de a fehér öltözék alatt nincs más semmi. Ezért kellett az Úrnak tanítványai előtt nemcsak sebeit megmutatni, de érintetni végtagjait, hogy személyes tapasztalatok semmi mással nem helyettesíthető élményét nyújthassák közvetlenül az akkor élőknek, és az egész történelem későbbi nemzedékeinek. Ez volt az Úr feltámadásának legnagyobb öröme és bizonyítéka. A mennyországi győzelmek sorát folytatva pedig a Jelenések könyve alapján nézzük az újabb, erről szóló epizódokat. „Ezek után egy másik angyalt láttam leszállni az égből, akinek nagy hatalma volt, és a föld felragyogott dicsőségétől. Hangos szóval így kiáltott: Elesett, elesett a nagy Babilon (Iz 21,9) ördögök lakóhelyévé lett és minden tisztátalan szellem tanyájává, minden tisztátalan és gyűlöletes állat lakásává”(Jel 18,1-2)A megváltó szenvedésekbe belehalt Jézus ezeket szünteti meg: „Mindazok, akik ezekkel kereskedtek s akik meggazdagodtak, megállnak tőle távol, gyötrelmeitől félve, sírva és gyászolva és így szólnak: Jaj, jaj,az a nagy város, amely gyolcsba, bíborba, skarlátba öltözött, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékes volt, és egy óra alatt odalett ennyi gazdaság! Minden hajókormányos és minden tavon járó csónakos, a hajósok és mindazok, akik a tavon járnak, megállnak távol, és így kiáltanak, amikor látják égésének helyét: Melyik város volt hasonló ehhez a nagyvároshoz? Majd port hintenek fejükre, é sírva és gyászolva így kiáltanak: Jaj, jaj, az a nagyváros, amelynek kincseiből meggazdagodtak mindnyájan, akiknek hajók voltak a tengeren, és az ő kincseiből; és egy óra alatt elpusztult. Örvendezz fölötte, ó ég, és ti, szent apostolok és próféták, mert Isten kimondta felette az ítéletet értetek!” (15-20)