2013. november 9., szombat

393. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.11.09. Szombat

Egyetlen presbitérium

Isten az embert közösségi lénynek teremtette. A társadalmat kis közösségek sokasága, a család, rokonság, nemzetség, nemzet alkotja. Jézus Krisztus is családba, nemzetbe született bele. Jelezte ezzel, hogy valóban mindent helyre akart hozni, amit Isten szépnek, jónak, boldogítónak teremtett, csak emberi gyengeség vagy gonoszság rontott el, esetleg tett tönkre. Amikor elkezdte nyilvános működését, tanítványokat hívott meg és gyűjtött maga mellé. Mindenkit személy szerint szólított meg, de egy kollégiumot alkottak főtanítványai, az apostolok, köréjük válogatott hetvenkét kisebb tanítványt. A hűtlen áruló, Júdás helyére ezek közül választottak egyet. Sault a damaszkuszi találkozás után egy ott élő kisebb tanítványnak kellett felkeresnie, megkeresztelnie és a közösségbe befogadnia. Ezt azzal jelezte, hogy „Saul testvérnek” szólította őt, akitől néhány órája még reszketve élt.(ApCsel 9,10-18) Mint ebből a példából is kitűnik, az egyházi közösség hierarchikus, tagozódott, felszentelt vezetőkből és megkeresztelt hívekből áll. A felszentelt és vezetéssel megbízottakat klerikusoknak, a vezetetteket laikusoknak nevezzük. A papság teljes hatalmát és küldetését a püspökök kapták meg. A papi rendkövetkező csoportja a papoké. A püspökök egy-egy egyházmegyét vezetnek, irányítanak. Ők nevezik ki a plébániák vezetőit, a plébánosokat, és az ő segítőiket, a káplánokat. Eme presbitérium is közösséget alkot. Jogaik és kötelességeik az Egyház törvénykönyvében vannak rögzítve, de igazi összetartó erejük a szeretet. 

392. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.11.08. Péntek

Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma

Jézus sokat imádkozott az utolsó vacsorán azért, hogy a tanítványai egy legyenek, ahogyan Ő és az Atya is egy. Az isteni személyek egysége gondolkodásban és akarásban természetesnek mutatkozik a maguk szentháromságos benső életében, hiszen ugyanazzal az egyetlen végtelen értelemmel rendelkeznek és azzal az egyetlen végtelen akarattal akarnak, ami az istenséget, más szóval az isteni természetet jelenti. Egészen más a helyzet az értelmes teremtményekben. Az ő értelmük nagyon is véges. A valóságnak csak részletét ismeri meg, csak azt érti. Ezért ha ketten vagy többen vannak együtt Jézus hívei, nem olyan egyszerű dolog egyetérteni, hiszen ki tudja, a másik értelme a megismerendő valóság melyik csücskénél tart, és azt a csücsköt is milyen pontosan ismeri. Ezért olyan óriási ajándék, amit Jézus kifejezetten annak is ígért: „Ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Mt 18,19-20) Jézus tehát külön kegyelemmel lép ilyenkor közénk, és teremti meg az egységet gondolatban és akarásban. Most döbbenek rá, miért nem tud nem tízmillió, de két vagy három magyar sem egyetérteni. Mai naptól kezdve meg kell sokszoroznom a magyarok egységéért végzett imámat.

2013. november 7., csütörtök

388. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.11.04. Hétfő

A szentek kétségbe eshetnek-e?

Tisztázni kell, hogy jelen esetben a szentek mit jelent: a mennyországban élő embereket, akár a kanonizáltakat, akár az üdvözültek bármelyikét? Ebben az esetben a kérdésre nemmel kell válaszolnom, mert a mennyországban lévő szent testvéreink szemmel látják Istent, benne minden dolgot és történést úgy szemlélhetnek, mint ami Isten dicsőségét szolgálja, rendjén való, senkire nem jelenthet semmiféle veszedelmet, sem félni nem kell, sem kétségbeesni nem lehet. Ha a mennyország lakóinak Isten megmutatja a földön most zajló történéseket, akár családjuk, barátaik, ismerőseik gondját-baját, akár földi hazájuk veszedelmeit, akkor sincs okuk kétségbeesni, mert Isten jósága rámutat a megoldásokra, legfőképpen arra, hogy semmi sem kerülheti el a Gondviselés rendjét, minden javára válik Isten választottainak, kapnak megfelelő erőt a nehézségek elviselésére, érdemeik növekednek. Az Egyház szóhasználatában a szent megjelölés a földiekre is vonatkozik. Ilyen értelemben a szent jelző nem erkölcsi tökéletességet jelent, hanem azt, hogy ezek az emberek Istenhez tartoznak, aki végtelenül szent = más, mint a teremtett lények, magához emelte hitük és keresztségük erejében az Egyház tagjait, a szentségek kegyelmei napról-napra szorosabban fűzik őket az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez. Az Atya gyermekei és örökösei, a Fiú testvérei és társörökösei, a Szentlélek templomai. Ezeknél a szenteknél már más a kérdésre adható válasz. Az ilyeneknek sem szabad kétségbeesni, mert erősen hinniük kell, Isten szereti őket, mindent a javukra működtet közre, erőt ad a nehézségek elviselésére, és mindenért, ami nehéz és netán elviselhetetlennek tűnik, bőségesen megjutalmaz. Ezt komolyan remélni is kell: Istenem, remélek Tebenned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy. Ilyenkor a szeretet külön jelleget kap: megtisztelem Istent azzal, hogy megbízom benne, Ő is nagyon szeret, kétségbeesnem nem szabad és nincs miért. Ha a kétségbeesés mégis hatalmába kerít valakit, Isten nagyon zokon veszi, mert ez a bennünk lakó, lelkiéletünket igazgató Szentlélek elleni bűnnek számít, aki garancia arra, hogy velünk az Isten, nem szabad engednünk a kísértőnek. Jó védelem a Szűzanya is. Nem ok nélkül szövegezték meg és ajánlják rendszeres imának: Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem szűnik meg, hő imáit gyermekidnek nem, Te sohasem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy! Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen.

391. nap a Hit Évében.


Katekézis a Hit Évében

2013.11.07. Csütörtök

Újszövetség papságára való felszentelés

Az egyházi rend szentsége adja meg az Újszövetség papságára való felszentelést. Az Ószövetség papságát is Isten választotta ki. Áront Mózes szentelte fel, hogy az Ószövetség Isten rendelte áldozatait mutassák be, szükség esetén ők vigyék a frigyládát, és tanítsák a népet Isten törvényeire. Az Újszövetségnek az alapja Krisztus keresztáldozata. Ez egyszer s mindenkorra bemutatott áldozat. A bemutató főpap maga Jézus Krisztus. Róla ősapja, Dávid király írta meg a 110. zsoltárban: „így szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Hatalmas jogarodat kinyújtja az Úr Sionból: uralkodj ellenségeid között! Tied lesz az uralom hatalmadnak napján a szentek fényességében: a hajnalcsillag előtt, mint harmatot nemzettelek téged. Megesküdött az Úr és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110.1-4) Ezer éven át imádkozták ezt a zsidók: a Messiás Isten Fia lesz, Dávid királynak fia és Ura egyben. Senki nem tudja, hogy Melkizedek, Ábrahám kortársa, hogyan lett Isten papja. Ábrahám győzelme után találkozott vele, aki Sálem királya volt és a Magasságbeli Istennek a papja. Kenyeret és bort mutatott be Istenének, akit Ábrahám is, ő is az élő, a Magasságbeli Istennek nevezett. Soha senki másról nem jegyezte fel Isten könyve, hogy miért volt minden más ószövetségi áldozattól eltérő az ő áldozata. Dávid fia és Ura az utolsóvacsorán viszont ugyancsak kenyeret és bort vett a kezébe, de nem kenyeret és bort adott át tanítványainak, hanem hangos szóval átváltoztatta saját szent Testévé és Vérévé, és parancsolta meg, vegyék magukhoz, „mer ez az én Testem” és „ez az én Vérem kelyhe, az új szövetségé. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!”
(Lk 22,19-20)
 

390. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.11.06. Szerda

Csak Istent kell szeretnünk?

„Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”.(1Jn 4,20-21) Azt is érdemes megfigyelni, hogy az istenszeretet parancsa az Ószövetségben csak Mózes ötödik könyvében szerepel úgy, ahogy Jézus is idézi a törvénytudó kérdésére válaszolva, meg ahogy természetesen következik az emberek létéből, Istenhez való viszonyából (MTörv 6,5) viszont a felebaráti szeretet parancsa már Mózes harmadik könyvében kodifikálva van (Lev 19,18). Jézus az irányadó forrás: „Egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte Jézust: Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben? Ő azt felelte neki: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták”. (Mt 22,35-39) Jézus ezt a mércét igen magasra emeli: ne úgy szeressétek egymást, mint önmagatokat, hanem „az az én parancsom. hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,12-13)

2013. november 5., kedd

389. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.11.04. Hétfő

A szentek kétségbe eshetnek-e?

Tisztázni kell, hogy jelen esetben a szentek mit jelent: a mennyországban élő embereket, akár a kanonizáltakat, akár az üdvözültek bármelyikét? Ebben az esetben a kérdésre nemmel kell válaszolnom, mert a mennyországban lévő szent testvéreink szemmel látják Istent, benne minden dolgot és történést úgy szemlélhetnek, mint ami Isten dicsőségét szolgálja, rendjén való, senkire nem jelenthet semmiféle veszedelmet, sem félni nem kell, sem kétségbeesni nem lehet. Ha a mennyország lakóinak Isten megmutatja a földön most zajló történéseket, akár családjuk, barátaik, ismerőseik gondját-baját, akár földi hazájuk veszedelmeit, akkor sincs okuk kétségbeesni, mert Isten jósága rámutat a megoldásokra, legfőképpen arra, hogy semmi sem kerülheti el a Gondviselés rendjét, minden javára válik Isten választottainak, kapnak megfelelő erőt a nehézségek elviselésére, érdemeik növekednek. Az Egyház szóhasználatában a szent megjelölés a földiekre is vonatkozik. Ilyen értelemben a szent jelző nem erkölcsi tökéletességet jelent, hanem azt, hogy ezek az emberek Istenhez tartoznak, aki végtelenül szent = más, mint a teremtett lények, magához emelte hitük és keresztségük erejében az Egyház tagjait, a szentségek kegyelmei napról-napra szorosabban fűzik őket az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez. Az Atya gyermekei és örökösei, a Fiú testvérei és társörökösei, a Szentlélek templomai. Ezeknél a szenteknél már más a kérdésre adható válasz. Az ilyeneknek sem szabad kétségbeesni, mert erősen hinniük kell, Isten szereti őket, mindent a javukra működtet közre, erőt ad a nehézségek elviselésére, és mindenért, ami nehéz és netán elviselhetetlennek tűnik, bőségesen megjutalmaz. Ezt komolyan remélni is kell: Istenem, remélek Tebenned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy. Ilyenkor a szeretet külön jelleget kap: megtisztelem Istent azzal, hogy megbízom benne, Ő is nagyon szeret, kétségbeesnem nem szabad és nincs miért. Ha a kétségbeesés mégis hatalmába kerít valakit, Isten nagyon zokon veszi, mert ez a bennünk lakó, lelkiéletünket igazgató Szentlélek elleni bűnnek számít, aki garancia arra, hogy velünk az Isten, nem szabad engednünk a kísértőnek. Jó védelem a Szűzanya is. Nem ok nélkül szövegezték meg és ajánlják rendszeres imának: Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem szűnik meg, hő imáit gyermekidnek nem, Te sohasem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy! Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen.

2013. november 3., vasárnap

Hívom a családokat 2013 novemberében



Hívom a családokat 2013 novemberében – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
A családok élete a munka és az ünnep jegyében telik. Minthogy a család a társadalom meghatározó alapegysége, olyan lesz a társadalom élete, amilyen a családoké. A családok viszonya az ünnephez és a munkához meghatározza a társadalom ünnephez és munkához való viszonyát is. A családok dolgoznak, tanulnak, értéket állítanak elő, gyarapodnak és növekednek, fejlődik kapcsolatuk Teremtőjükkel, akitől életüket és minden javukat kapták. Mindezzel nem csak családjukat szolgálják, munkájuk nyomán gyarapszik és fejlődik a társadalom, alakul az Isten és ember közötti kapcsolat. A család munkája nélkül megállna a társadalom világi és vallási élete. Az ünneplő családok teszik valódi ünneppé a munkaszüneti napokat, ők varázsolják a pirosbetűs napokat ünnepnappá. Ha a családok nem ünnepelnének, ha nem szentelnék a hetedik napot az Úrnak, a társadalom egyhangú és bizonyára értelmetlen termelő gépezetté válna. Családok ünnepei nélkül a társadalom embertelenné válna, és előbb-utóbb felemésztené önmagát.

A társadalom olyan lesz, amilyenek a családok. Hogyan tudjátok a keresztény családeszményt környezetetek számára vonzóvá, követendő példává tenni?

Az ünnep és a munka egymással szoros kapcsolatban van. Munka nélkül ugyanis nem teremthetők meg az ünnep feltételei, és ha nem dolgozhatunk annak biztos tudatában, hogy munkánkat majd megkoronázza az ünnep, akkor munkánk robotolássá silányul. Az ünnephez szükség van anyagi javakra is, ezeket az ember munkájával állítja elő. A keresztény ember nem csupán azért dolgozik, hogy több pénze legyen; tudja, hogy a pénz nem cél, hanem csak eszköz. Jézus példázata a gazdag ember hamis biztonságérzetéről (Lk 12 15-21) rávilágít: hiába van valakinek nagy vagyona, ha nem az Istenben gazdag, nem juthat el a boldogságra. Az ünnep segít tudatosítanunk, hogy mit is jelent Istenben való gazdagságunk. Az ünnepben ugyanis mindig ott van kitárulkozásunk a végtelen felé, kapcsolataink megerősítése Istennel, szeretteinkkel, barátainkkal. Amikor eltölt bennünket az ünnepi öröm, átérezzük: létünk, kapcsolataink és mindenünk, amink van, Isten ajándéka.

A szegénység elleni küzdelem modern világunk egyik jelszava. Milyen veszélyei vannak ezzel szemben a gazdagságnak? Hogyan tudjátok magatokat és ünnepeiteket távol tartani a státuszszimbólumok okozta kényszerektől?

Ha a családot gazdasági termelőegységként kezeljük, úgy tűnhet, az ünnepbe fektetetett idő és pénz felesleges pazarlás. Az ünnepre készülve megáll a munka, szünetel a tanulás, a háztartás rezsiköltsége pedig inkább növekszik, mint csökken. Az anyagiakat tekintve az ünnepnek nincs mérhető hozadéka. Ezért nem érti a kapitalista gazdaság sem az ünnepet. Mivel az ünnepbe való befektetés eredménye pénzben nem mérhető, az ünnepre való készülést és magát az ünneplést az erőforrások és az idő pazarlásának látják.

Fogalmazzátok meg: milyen lelki hozadéka volt legutóbbi családi ünnepeteknek! Hogyan lehet széppé és bensőségessé tenni a családi ünnepeket?

Családon belül és családok között is gyakori a versengés: ki tud elegánsabb ünnepet rendezni, ki adja az értékesebb ajándékot. Verseny folyik a munka világában is: ki tudja a jobb állást, a jövedelmezőbb munkát megszerezni, ki tudja a maga családja számára kisajátítani a többet ígérő gazdagodási lehetőségeket. Még az is előfordul, hogy a jó és nemes szándékra egyesült társaságok versengenek egymással: melyiküknek van több tagja, jobb kapcsolatai, sikeresebb tevékenysége. A verseny hevében gyakran háttérbe szorulnak a tevékenység igazi céljai, a versengők minden igyekezete a másik legyőzésére irányul. A versenynek azután nem csak nyertese van, hanem vesztese is. És vesztes az egész társadalom is, mert a versengés eltávolítja egymástól a rokonokat, a testvéreket, a családokat, a mindannyiunk javáért, azaz a közjóért munkálkodni hivatott közösségeket. Mindez tovább gyengíti a társadalmi összetartozást. Szétesőben lévő társadalmunknak versengés helyett összefogásra, a másik legyőzésének szándéka helyett egymást segíteni akarásra, együttműködésre van szüksége.

Használjuk ki az ünnep adta lehetőséget arra, hogy a családban, a rokoni és baráti körben, a közösségekben és munkahelyünkön is erősödjenek a kapcsolatok. Ébresszen rá az ünnep: mindnyájan a bennünket feltétel nélkül szerető mennyei Atya gyermekei, tehát testvérek vagyunk. Az ünnep képes túlmutatni a hierarchián, a generációkon, a korkülönbségeken, a szerepeken, a jövedelmeken, segíti a közösség megtapasztalását, erősíti a családban a generációk közötti kapcsolatokat, közös sorstapasztalatot ad a munkahelyen, vagy bármely valódi közösségben. A magyar történelemben szép példákat találunk arra, hogy egy-egy válságos pillanatban, megpróbáltatások idején az ünnep képes volt megújítani az összetartozás érzését, a közös akaratot az életre, a küzdelemre. Az ünnep erőt tud adni, ráébreszt az egymásra utaltságra, fokozza a többiekbe, mindenekelőtt azonban Istenbe vetett bizalmunkat. Micsoda erő árad ki ott és akkor, amikor sok száz ember együtt énekli: Isten áldd meg a magyart…!


Idézzetek fel olyan ünnepeket, amelyek számotokra erőforrássá váltak! Milyen ünnepekkel kapcsolatos emlékekről, tapasztalatokról beszéltek nektek szüleitek, nagyszüleitek?

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke