2013. július 5., péntek

Úrnapja után XIX.




Úrnapja után

Talán rendszertelennek tűnnek a megváltásról szóló elmélkedéseim, mert a Biblia könyveit az Ó- és Újszövetséget látszólag nem sorrendben kommentálom. Szolgáljon mentségemre, hogy Isten örök tervei egy pillanat alatt lettek készen. Isten lényege soha nem változik, nincs benne idő. A földi lények között legmagasabb rendű teremtménye, az ember, esendő. Isten örök terve,hogy szeret engem és nagy szeretettel intézi sorsomat. A Szentírásban viszont váratlan fordulatok találhatók. A teremtés, az embernek Isten gyermekévé fogadása, a szeretet mindent felülmúló áradása, majd ennek a durva visszautasítása az ősbűnnel: kiábrándító, Isten jóságát megcsúfoló tény. Amit tehát Isten nagylelkűen megelőlegezett, elveszett végleg? Nem! A szeretet nem szűnik meg soha. Az Úr sejteti már a büntetéssel: Én foglak benneteket kimenteni a csapdából, mégpedig egészen egyedi módon.A bűn az első asszony vétke. Isten Ádámnak „hozzáillő társként” adta Évát. Ádám szeretetének földi tárgya azonnal a felesége lett. Az asszony pedig azzal nyerte vissza igazán létének fontosságát, hogy férjének ő szüli majd a továbbélés zálogát, a gyermekeket. A bűntől megszabadítót, az Istentől jövő Megváltót is rajta keresztül adja az Úr. Így szól majd a megváltás alapigazsága: „Hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban: Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, Aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett”. (Níceai hitvallás) A Fiúisten az Atyától születve megkapta csorbítatlanul az egész istenséget . Amikor megtestesült, akkor a Szentlélek Szűz Mária sejtjeiből alkotta meg emberi testét. Mint minden embernek, Isten teremtő ereje teremtette meg emberi lelkét, benne az emberi értelmet és akaratot. Emberi személyiséget azonban nem teremtett számára. Az egyedül tökéletes,megváltói küldetésének megfelelő emberi természetet mindörökre elválaszthatatlanul a Fiúisten személye kapta és kapcsolta össze isteni természetével. Ezért teljes joggal nevezzük őt Istenembernek. Érdemes elmélkedni azon is, hogy az Istenember kapott-e új szeretetet? Isteni természetében benne volt a végtelen isteni szeretet. Az Atya nyilván nem fosztotta meg a minden embernek járó emberi szeretettől sem. Jézus maga is akarta az emberi szeretetet, illetőleg a szeretetnek azt a valós gyönyörűségét, amit minden ember megkapott volna Istentől örökségként ősbűn nélkül a lelke teremtésekor. A megváltás korszakában pedig mint elveszett örökséget kapja vissza a keresztség szentségében. Jézus Édesanyja az Egyház tanítása szerint Szeplőtelenül Fogantatott, hogy Isteni Fia a sátán gonoszságával még emlékként se kerüljön kapcsolatba, tehát a legtisztább szeretetet az ősszülők módján kapta és élvezhette. A Megváltó emberi értelme az Egyház tanítása szerint teremtetése pillanatától részesült Isten boldogító szinelátásában, amiben minden más emberi lélek csak a mennyországba érkezve részesülhet. Ezért is boldogabbak azok a csecsemők, akiket pár napos korukban megkeresztelnek, mint a kereszteletlenek, mert ha Isten boldogító szinelátására nem is juthatnak el azonnal, de Megváltónk minden bizonnyal juttat testvéreinek abból a kegyelemből, amelyet emberi létének kezdetén Atyjától Ő teljes mértékben megkapott. A felvilágosodásnak elnevezett sötétség hány megszületett gyermeket fosztott meg a mi Urunk megváltói örömének rejtett örömétől?

268. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.07.05. péntek

A szeretet arcai

Az arcom lehet az én érzelmi életem tükre. Ebben az esetben is eleget tudok tenni a Római levélben (12,10.5-17) felsorolt kívánalmaknak, hiszen nem képmutatásra kaptunk felszólítást, hanem arra, hogy éljen a lelkünkben a szeretet, és annak minden csodálatos megnyilvánulása ragyogjon fel arcunkon. Az ember arra vár, hogy papja tiszta szeretete ragyogjon rá, töltse el a krisztusi mélységek nyugalmával. A hányatott lélek tengerszemet szeretne látni a szemünkben, amely mély, tiszta és benne tükröződik a kék ég nyugalma, a napkorong önmagát sugároztató áradata. Ez csak akkor lehetséges, ha a bennem élő Isten ragyog be engem, és árad át a másra, a testvérre. Azért kell elmélkedni, a szentmise krisztusi önfeláldozását átélni, a benne rejlő energiákat olyan hatalmas áradatban indítani testvérünk, testvéreink felé, hogy a kegyelem árja semmisítse meg az egyéni és kollektív bűnöket: „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5,20-21) Ha mindenkit el akarunk árasztani kegyelemmel, magunknak is bővelkednünk kell benne. Ebben a silány világban, amelyben ordítanak a színes plakátok, bömbölnek a hangszórók, vonaglanak örömöt mímelve a csapatok, a mi Krisztusból fakadó örömünk, igaz szeretetünk győzni fog.

2013. július 4., csütörtök

Úrnapja után XVIII.



Úrnapja után

A Teremtő Isten nem vetette el a teremtett világot a sátán bűnre csábító gonoszsága miatt. A bűnért járó büntetéseket irgalmasan szabta ki az emberiségre. A sátánt súlyosan megrótta, az ember sorsát csak megnehezítette szörnyű bűne miatt. A büntetés legsúlyosabb része az volt, hogy az egész emberi nem elvesztette az istenfiúság kegyelmét, megszűnt az ember Isten fogadott fia lenni, ezért élete végén a kárhozat várt rá. Isten hosszú várakozás után kezdte újjáépíteni az üdvösséget. A hatalmas területet elpusztító vízözön után az Úr megszólította a hatvan éves Ábrámot. Fölfedte előtte, hogy az emberek rossz úton járnak: az egész emberiség bálványimádó. Megcsúfolják az örök Istent, amikor helyette érc, kő, vasdarabokat imádnak. Az Úr meghirdette, hogy a bálványokkal szakító megtérőknek újra lehetővé teszi az Istennel való kiengesztelődést. Istennek egyetlen végtelen értelmes és mindenható lényege van. Örökkévaló. Ezt csorbítatlan hittel kell elfogadni amikor ez az isteni titkok kinyilatkoztatása, ismerete és imádása kötelező lesz. Isten maga beszél erről: „Én vagyok az Úr, és senki más! Én alkotom a világosságot, és én teremtem a sötétséget. Én szerzek jólétet, s én idézem elő a balsorsot is. Én, az Úr viszem ezt végbe, mind. Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld és teremjen üdvösséget, és sarjadjon vele szabadulás is. Én, az Úr hozom ezt létre mind”. (Iz 45,6b-8) Izajás próféta ezerkétszáz évvel később élt és működött, mint Ábrahám. Csak onnan felülről és csak harmat-szerűen csepeg nekünk az isteni kinyilatkoztatás. Néha a legtermészetesebb földi dolgokra nyitja rá az ismeret zsilipjeit, mint láttuk ezt Szodoma dolgában. Lótnak nagyon tetszett a gazdag föld, a kényelmes városi élet. Oda költözött. Nem rontotta meg az ottani különleges erkölcsi rontás. De Isten így kezdi felfedni Ábrahámnak Szodoma baját, és őrzi a szentírási precizitás. Öt király szövetségébe tartozik Szodoma. Négy kalandor király megtámadja és kirabolja. Erről Ábrahám, Isten választottja kap híradást. Ő saját szolgáival intézi el a kalandorokat, menti meg az öt királyt, akik közül Isten büntető ítélete legalább kettőt büntet pusztulással, hogy Isten ítélete majd évezredeken keresztül elrettentő példa maradjon. Nem okul ugyan belőle Kánaán hét népe. Ezek kipusztítása már Ábrahám utódainak a feladata lesz. Ezen a földön kapja Ábrahám Istentől a boldog élet alapját, de az ő romlásuk intő példa marad az ószövetségi szent népnek és sorsuk tanulmányozóinak: „Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsinak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, életben maradsz és megsokasodsz, s az Úr, a te Istened megáld azon a földön, ahova indulsz, hogy birtokodba vedd. Ha azonban elfordul szíved és nem engedelmeskedsz, ha elcsábulsz más isteneket imádni és nekik szolgálni, akkor ma tudtotokra adom: Menthetetlenül elpusztultok, s azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve elérkezel, hogy birtokba vedd, nem fogtok sokáig élni. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet s napjaidnak hosszúra nyúlását azon a földön, amelyre az Úr, a te Istened megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja”. (MTörv 30,15-20)

267. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.07.04. csütörtök

Az egység szerelmesei

Az egység annyira fontos Jézus Krisztus nagy művében, a római katolikus Anyaszentegyházban, hogy az Úr az utolsóvacsorán hosszan imádkozik érte az Atyához: „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid. Mindaz, ami az enyém, a tied, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük. De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavukra hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek, ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,9-10. 20-21) Ezt az egységet kell megvalósítani először a helyi egyházközségekben. Mert ha a nemzeti közösségben sincs erő, ha a családok széthúznak, nem lesz az egész Egyház sem erős, ha az egyházközségek és a belőlük formált egyházmegyék nem egy közösséget képeznek. A világ rengeteg népből áll. Különféle bőrszín, eredet, nyelv található a földkerekségen, de egy a Krisztus, aki megváltott, egy az Atya, aki mindnyájunkat gyermekévé fogadott. De egy az ősellenségünk, a sátán, aki azzal szórakozik, hogy összeveszíti az embereket a hazugságok tömkelegével és az összekötő szeretet helyett elveti a gyűlölet magvait. Örüljünk annak, hogy ebben a sátán által megbutított világban Istenatyánk lehajol hozzánk, és a Fia kérése szerint, meg az igazi imádkozók esedezésére, szinte remény ellenére, megmozdulnak a több száz éve elszakadt testvéreink: a finn evangélikusok, angol anglikánok, éled a testvériség a keleti testvérekkel. 1964. január 6-án Jeruzsálemben találkozott Kelet és Nyugat. VI. Pál pápa és Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka, aki többek közt ezt a nagyon bölcs próféciát fogalmazta meg: „Alig várom a napot, hogy egy oltárnál misézzem VI. Pál pápával, és ő öntse a kehelybe a bort és én csöppentsem hozzá a vizet”. Negyvenöt éves forró óhaja Krisztus és a mi imánk eredményeként reméljük, hamarosan valóra válik.

2013. július 3., szerda

266. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.07.03. szerda

Az egyetemes családért

Amikor Éva majd Ádám elkövette az ősbűnt, felborították az Isten által elhatározott földi és mennyei rendet. Több jogot, nagyobb boldogságot, teljesebb részesedést akartak biztosítani maguknak, jövendő utódaiknak is, amikor a kísértő szavai nyomán beleharaptak a tiltott fa gyümölcsébe, hogy megegyék belőle az oda rejtett kincseket. A rászedés fantasztikusan ravasz volt, és az eredmény szánalmasan semmit érő. Elveszett a gyermeki kapcsolat az Istenatyával. Azóta nem minden család boldog. Azóta van a vezeklő állapot az emberiség közös javáért. Ennek lényegét Jézus Krisztus vállalta. Ő szerezte meg a megváltás kegyelmét a keresztáldozattal. Aztán segítőtársakat választott. Nekik megparancsolta, hogy áldozatát tegyék jelenvalóvá a világ végéig. Ez történik az Újszövetség áldozatában, a szentmisében a felszentelt papok keze által. A századok folyamán a katolikus Egyház a papjaitól még egy áldozatot kívánt: Jézus nagy családjáért mondjanak le a teremtéskor mindenkinek kijelölt közös útról, a saját családról. Ezt azért rendelte el az Egyház, hogy a papság segítse elő az önző emberi természettől irányított tagjait egymás nagyobb megbecsülésére és a tökéletes, önzetlen szeretet szolgálatára.

2013. július 2., kedd

265. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.07.02. kedd

Száz ház, száz testvér

A gazdag ifjú igazából miért ment Jézushoz? Valóban lelki eligazításra volt szüksége a parancsok sokaságában? Vagy úgy gondolta, hogy kap egy nyilvános dicséretet addigi jámbor magatartásáért? Egyáltalán tudta-e, hogy földi viszonyok között mi az Isten országa? Ha az az örök élet felkészítő része és gyakorlata, akkor nem biztos, hogy tudja, hogy mire is való az egész földi élet? Mivel a jóról esik szó, Jézus figyelmezteti, hogy egyedül az Isten jó. Gondolhatná az ifjú, hogy egyre biztosabb vélemények szerint Jézus nem kiváló mester, nem egyik próféta a sok közül, hanem maga is isteni Személy, aki megszabja a földi életünk tennivalóit. Rákérdezhetne, mint egyik írástudó tette: Melyik a legnagyobb a parancsok közül? Jézus megmondaná neki is: a szeretet kettős parancsa. Szeresd Istent mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy,mint önmagadat. Sőt folytatta volna neki az Úr: az Újszövetségben én felemelem a mércét: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ez a mérce pedig gyakorlatilag így fest: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért”(Jn 15,13) Ha így alakult volna a beszélgetésük, rá kellett volna jönnie, hogy önmagánál jobban kellene szeretnie minden embert. Ebben az esetben semmi szükség nem lett volna további folytatásra, mert magától értetődnék, hogy rengeteg vagyonát boldogan megosztaná velük. Lemondva vagyonáról, Jézus nagy becsüléssel maga mellé vette volna, hiszen az Úr megszerette őt. Péter sem úgy tette volna fel a kérdést, mint az Írásban áll, hanem rádöbbent volna, hogy az ő szegényebb sorsuk odahagyása is milyen érték ebben a viszonylatban. Mint a szegény asszony két fillérénél Jézus magyarázta, nem a szokott címlet nagysága számít Isten szemében, hanem hogy egész megélhetését adta-e oda. Péter és társai is a mindenüket hagyták el Jézusért.

2013. július 1., hétfő

Hívom a családokat 2013 júliusában



Hívom a családokat 2013 júliusában – Bíró László püspök levele


Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a család és az élet mellett áll.
Globalizálódó világunkban egyre kevesebb olyan hely van, ahol az élet nyugodt és békés, ahol a gazdaság növekedése az embereket szolgálja, és ahol bíznak a jövőben. „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet, / Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán: / Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán!” Egyre távolibbnak látszik ez a Petőfi Sándor által megálmodott Kánaán. Nagyon kevés helyen van már a bőségnek kosara; hiába ülhet mindenki a jog asztalához, ha ezerféle jogot ezerféleképpen lehet félremagyarázni; noha sokfelé világít a szellem napvilága, az áltudományok és a tudományos mezbe bujtatott sarlatánságok elárasztják a médiát. Hiányzik a bizalom, a szabályok tisztelete, a polgári kultúra, nem növekszik a gazdaság, sőt, világszerte válságban van. A gazdasági válságból ott sem látszik a kiút, ahol van elég pénz, nyersanyag és jól képzett munkaerő, mert együttműködés helyett általános a versengés, a többiek háttérbeszorításának szándéka, és hiányzik egy nagyon fontos tőke-típus, a kapcsolati tőke. A jelenkor individualista társadalmában csak az „én” számít, a „te” legyőzendő ellenfél, a „mi” pedig ismeretlen foglom.
A mai posztmodern irányzatok megkérdőjelezik a hagyományos család társadalomépítő szerepét és jelentőségét. Azt állítják, hogy a család elavult, válságba jutott intézmény, a neki tulajdonított feladatokat nem tudja megoldani, a társadalomnak több gondot okoz, mint amennyi hasznot hajt. Hangoztatják, hogy sem a társadalomnak, sem az egyes embereknek nem érdeke a hagyományos család támogatása, az új, szabadon alakítható együttélési formák jobban szolgálják a versenyt az egyének és a társadalom különböző csoportjai között, ezáltal pedig a legfőbb célt, a gazdasági növekedést. Szerintük azok a funkciók, amelyeket valaha a családok láttak el, olcsóbban, egyszerűbben és magasabb színvonalon oldhatók meg más intézményekkel. A valóságban azonban azt tapasztaljuk, hogy minél távolabb kerül egy „modern” együttélési forma a hagyományos családtól, annál kevésbé sikerül a gyerekeket a társadalom hasznos, szorgalmas építőivé nevelni. Egyre több a versengő, a másikat legyőzni akaró, együttmunkálkodni képtelen ember. A társadalmi kohézió hiánya pedig élhetetlen társadalmat eredményez, azaz a társadalmat sodorja válságba.
Milyen körülmények között szolgálhatja a verseny az emberi személy javát? Mondjatok példát arra, amikor a vetélytársak félretették a versengést és együttműködni kezdtek!
A társadalom az emberi összefogás eredménye. Azok, akik megértették, hogy életük feltételeiről közös erővel gondoskodva könnyebben boldogulnak és többre mennek, ha segítik egymást, megállapodtak a közösség „játékszabályaiban”. Tudatosították a közösség tagjaiban kötelességeiket és jogaikat, és azt, hogy mit nyújt a közösség, hogy miért érdemes feladni a magányos küzdelmet és elfogadni a közösséghez tartozás kötelékeit. A „játékszabályok” sokszor – különösen a történelem hajnalán – íratlanok voltak, nemzedékről nemzedékre öröklődtek, és folyamatosan igazodtak a kor követelményeihez. A fejlődés és sikeres gyarapodás, a nyugodt, békés élet záloga a „játékszabályok” általános elfogadása, a közösség és az egyén szempontjainak összeegyeztetése, valamint a versengés, a mások rovására szerzett előnyök kizárása volt. Lényegében egy társadalmi szerződés jött létre a közösség és az egyes emberek között. Ilyen szerződés kereteit adja a Tízparancsolat, megadja a legfőbb hatalommal, Istennel szemben a kötelességeket, és lefekteti a közös életvitelben követendő szabályokat. Jézus is a szabályok tiszteletére int: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” (Mk 12, 17), kimondja továbbá, hogy az együttműködést megtagadó, a termést eltulajdonító szőlőműveseknek nincs helye a társadalomban (vö. Mk 12, 1-9).
Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmutatni, hogy a társadalmi együttélés szabályai nem akadályozzák, hanem segítik kibontakozásukat?
Rend a lelke mindennek – tartja a közmondás. Fontos, hogy a társadalom életét szabályzó elvek világosak és egyértelműek legyenek, hogy mindenki tudja, mikor cselekszik helyesen, és mikor nem. Ha azonban ezek a szabályok nem a közösség, hanem egyesek érdekeit vannak hivatva szolgálni, akkor a társadalmi közérzet rossz lesz. Tévedés lenne azt hinni, hogy a jó közérzetet szolgálja, ha a szabályok lazák, ha nem támasztanak követelményeket az emberekkel szemben. A jóakaratú, a mások javát szem előtt tartó társadalomban ilyen esetben eluralkodik a rendetlenség, és a zavaros körülmények között a legjobb szándékok sem érvényesülhetnek. Még rosszabb a helyzet, ha a rend hiánya párosul a kíméletlen önérdekhajszolással. Az ilyen társadalomban mélyül a szakadék a szegény és gazdag, a fiatal és öreg, az erős és gyenge között, a társadalmi feszültség állandósul. Természetesen az sem jó, ha az önérdekhajszolók szigorú rendet vezetnek be, mert így megvalósul a diktatúra. Az emberséges rend párosulva az egymás javát önzetlenül szolgálni akaró közszellemmel, és az emberek közötti kölcsönös bizalom és a közjó érdekében összehangolt együttmunkálkodás vezet a társadalmi békéhez, a jóléthez, a nyugodt, boldog emberi élethez. A közjó egyik legfontosabb eleme a család, a társadalom alapsejtje. Ha tehát a társadalmi berendezkedés nem szolgálja a családok javát, nem csak a közjó ellen vét, hanem gyengíti saját magát, megrendíti alapját és az összeomlás felé sodródik.
A családnak kulcsszerepe van a társadalom életében. Nem csupán azért, mert a család a társadalom legkisebb építőeleme, hanem azért is, mert a család szolgáltatja a társadalmi humántőkét: a családban nevelkednek, alakulnak az emberek a társadalom hasznos tagjaivá. Ha a családok nem, vagy rosszul töltik be emberformáló feladatukat, az egész társadalom látja kárát.
A családok belső életét is a családtagok által egységesen elfogadott és követendő szabályok irányítják. Fontos, hogy ezek a szabályok világosak és egyértelműek legyenek, elősegítsék, hogy a családtagok a jó, az igaz és a szép mellett döntsenek. Ha a család jóakaratú, szeretetteljes légkörben él, a szabályok védelmet és iránymutatást jelentenek az egész családnak. A rideg, csak az érdekekre figyelő családban viszont a merev szabályok a szabad kibontakozás akadályozói lesznek, és megnehezítik a helyes döntések meghozatalát. Nem szerencsés azonban, ha a szabályok lazák, túlzottan engedékenyek. Ilyenkor a rideg, érdekorientált családban mindenki azt csinálja, amit akar, tekintet nélkül a többiekre, ez pedig a család szétesését okozhatja. A jóakaratú, szeretetteljes családban pedig a rendezetlenség és esetlegesség zavaros és áttekinthetetlen állapotokat eredményezhet, ezáltal meggyengülhet a tisztelet és megbecsülés, a bizalom és szolidaritás, az erkölcsi normák következetes követése.
Mi segít nektek a keresztény családi normákat betartani a szekularizált világban?
Ha a társadalom ki akar lábalni válságából, ha védekezni akar az újabb válsághullámok ellen, új megoldásokra van szükség. A pénz, a humántőke, a nyersanyag és a technológia nem szolgáltat megoldásokat. A piaci verseny, az egyéni érdekek mindenek fölé helyezése a válságot tovább mélyíti. Új társadalmi szerződésre van szükség, melyben elismerjük, hogy a család a társadalom alapja, tehát minden gazdasági, politikai és kulturális intézkedést a család javát szem előtt tartva kell meghozni.
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


264. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.07.01. hétfő

Házasság, szüzesség, papság

Az Egyházban régóta ismert jelkép, mint a házasság, szüzesség, papság három egyházi kincsének összetartozását jelző mértani ábrára az egyenlő oldalú háromszög. Őseink a Szentháromság egységének és háromságának jelképévé avatták. A Szentháromság ugyan nem egyenlő a háromszöggel, de a földi formákhoz, ábrákhoz szokott értelem számára a megérthetetlen, felfoghatatlan titkot mégis csak közelebb hozza hozzánk, mint ha a matematikában keresnénk az utat. Hitetlen matematikusok ugyanis így érvelnek: A katolikusok azt állítják, hogy az Isten egy is, meg három is. A matematika pedig azt állítja, hogy az egy egyenlő eggyel, a három pedig egyenlő hárommal. A Szentháromság titka nem állítja az iménti matematikai igazság ellentétét, hanem azt mondja ki, hogy Istenben van valami egy: ez az isteni lényeg (természet). És vannak hárman Személyek, akik azt az egyet egyformán birtokolják. Ezzel eszünk nem érti meg a Szentháromság titkát, de közelebb lép a megértéshez. Az egyenlő oldalú háromszög pedig mutatja az egységet, a területet, és a három egyforma oldalt, amint a területet körülölelik, meghatározzák, közösen birtokolják. Az Egyháznak vannak valós és igen nagy értékei. Mind fontosak, mert mind Isten ajándékai. Ezek: a házasság, a szüzesség és a papság. Az jó alapot jelent, ha ezeket próbáljuk Isten szemével nézni és érteni: a házasság az alapérték, mert a teremtéskor Isten azonnal kijelenti, hogy az embert két neműnek teremtette. Ha nem jött volna az ősbűn, a szakítás Istennel, a büntetések, a halál, majd a megváltás szükségessége, akkor Jézus és mások vezeklése, pár-nélkülisége (szüzesség) nem létezett volna. Isten második üdvösségtervében a házasság, szüzesség, papság értékek kellenek és vannak jelen az Egyházban, és közös rendeltetésként viszik a közösségünket a végső cél felé. 

2013. június 30., vasárnap

Úrnapja után XVII.



Úrnapja után

Tizenhetedik rész

Az újjászületés kegyelem dolga. Ez az imádsággal elnyerhető mennyei ajándék pedig Jézus Krisztus érdeme: „Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből, az Emberfia, aki a mennyben van”. (Jn 3,13) Ezzel a mondattal akarta Jézus megnyugtatni Nikodémust és minden más embert, akit az Úr a kegyelemre méltat azóta is.Az Emberfia, aki az Isten Fia, de már az emberi természet felvétele után. Ő jött el Ábrahámhoz kétezer évvel korábban, akkor még örök emberi lényének elővételezésével bemutatkozni a megváltás egyik nagyon fontos oszlopának, ősapjának. Ő, a mindenható Isten, aki elfogadta Atyja tervét a bűnös emberiség megváltására, és akkor csak elővételezve mutatta meg, mit jelent: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. (Jn 1.1) „Az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”. (14) János evangélista ott volt Nikodémus látogatásakor Mestere mellett? Vajon már akkor tudta azt a csodálatos titkot, vagy ekkor ismerte fel a megváltás mélységét? Ez akkora titok, olyan mély igazság, hogy a következő évek számtalan csodája, tanítása, vitája kellett hozzá, hogy egyre tisztábban értsék, végül megértsék, mit is jelent nekünk, s az egész történelemnek: „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel”.(4-5) Saját népüket hozza fel jó példának az Úr, amikor Nikodémusnak felhívja a figyelmét egy akkor ezerkétszáz éves történésre. A zsidók büntetésből már negyven éve vándorolnak a sivatagban. Megunták a vándorlást, és fellázadtak az Úr és Mózes ellen. Ekkor az Úr tüzes harapású kígyók tömegét küldte népére és akibe belemartak, az belehalt a mérgezésbe. Talán senkinek eszébe nem jutott, hogy ősszüleink megkísértésekor egy kígyónak kellett ott lennie Éva előtt talán éppen a tiltott fán tekergőzve, mert Éva ezt vallotta a számon kérő Istennek: „A kígyó vezetett félre, azért ettem”. (Ter 3,13) Amikor a kígyó nyelvét öltögetve becsapta Évát, a szellemi létű sátán segítségére volt. Az ember nyelve is folyton feltűnik a szájüregben, ha az ember beszél. Isten talán a halált osztogató mérges kígyókkal ezt akarta népe eszébe idézni: Az ősbűn elkövetése, az emberi nép szellemi megmérgezése mellett valahogy mindig ott található a sátán. Amikor már közel voltak Kánaánhoz, az Ábrahámnak ígért örökséghez, de Edom leszármazottai, Ézsau népe, nem engedte őket a földjén átvonulni. Kerülő utakon haladva újra lázadtak Isten és Mózes ellen. A szenvedők Mózeshez futottak és megvallották: „Vétkeztünk, amikor zúgolódtunk az Úr ellen és te ellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kígyókat rólunk. Mózes tehát közbenjárt a népért. S az Úr így válaszolt Mózesnek: Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad! Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt”. (Szám 21,7-9) Mondhatjuk: Újjászülettek. Jézus, aki a mennyben is él és uralkodik, emberi alakot öltve leszállt a földre. Az előjelek segítségével meg lehet és meg is kell értenünk: „Senki sem ment föl az égbe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van. Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is. hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azét küldte el Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek tettei. Aki azonban az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe”. (Jn 3,13-21)

263. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.30. vasárnap

Különbözőség, de egyenlőség

Isten gyermekei vagyunk. Ez csodálatos családi állapot. Igazán gyermekei az Atyának, mert a megszentelő kegyelemmel, amelyet a keresztség szentségében biztosan elnyertünk, igazán felemelt magához az Atya. Igazán visszakaptuk ősszüleink által elvesztet örökségünket. Igazán testvérei lettünk Jézus Krisztusnak. Ha gyermekek, akkor egyforma joggal örökösök is. Krisztusnak pedig társörökösei. Az édes gyermekek is egyenlő jogokkal bírnak a családban. Az egyenlőség tehát biztosítva van. a különbözőséget pedig maga az Atya rendeli el, amikor minden gyermekének más-más fokban adja az első megszentelő kegyelmet. Ez helyzeti előny, nagyobb felelősség, de mindenkinek joga és lehetősége az eredeti mértéket tetszés szerint növelni: szentségekkel,imával, jócselekedetekkel. Aki Isten rá vonatkozó tervét igyekszik percről-percre teljesíteni, abból az élete végére maradéktalanul gyönyörű ember alakul. A maga nemében mindegyik maradéktalanul tökéletes.Előfordulhat, hogy valaki a családban töbre viszi, mint a testvérei. Körükben ugyanaz a testvér marad. Ha pappá szentelnek valakit, igen nagyhatalmat kap. A lelkére a keresztség és bérmálás szentségi jele mellé papi karakter is járul. De a karakterek számszerinti többsége nem jelenti, hogy a belőlük fakadt jótettek egyformán növelnék az érdemeket is. Szent Pál elismerőleg szól a különféle lelki adományokról,de a végén egyszerűen megjegyzi:Ezek mind szépek és fontosak, de emellett még egy mindennél kiválóbb utat mutatok nektek a szeretetét.(1Kor 12,30)