2013. június 29., szombat

262. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.29. szombat

Krisztus hatékony jele

A XVI. század elején igen nagy próbatétel előtt állt a katolikus Egyház. Évszázadok óta szaporodtak az egyetemek, a skolasztikus teológia igen magas szinten művelte a katolikus tanítást. Nagy Szent Albert, Aquinoi Szent Tamás a görög filozófia egyik nagy mesterének, Arisztotelésznek, Szent Bonaventúra és Boldog Duns Skót János pedig a másik nagy görög gondolkodónak, Platónnak a bölcseletét alapul véve a fogalomalkotásban, logikában, fejlesztették a teológia tudományát. A sötétnek csúfolt középkor olyan magas szintű hittudományt hozott létre, ami páratlannak bizonyult a későbbi generációk idején is. Az egyszerű papok képzése azonban messze elmaradt az egyetemi szinttől. A hívek buzgósága egész lelki életüket magas fokra emelte. A reneszánsz, amely a régi római-görög műveltség újjáéledése volt, a gyakorlati vallásosságot kezdte háttérbe szorítani. Divat lett a pogány műveltség elsajátítása. Az Újkor pedig az ész uralmát hirdette a hit felett. A művelt emberek nagy része racionalista lett. Az istentagadás egyre szélesebb körben terjedt. A szeretet helyére betelepítették az önzést. Akkor bizony nagy szükség volt a papok képzésének gyökeres átalakítása. Szemináriumi közös nevelés, négy év teológiai főiskola végzése volt a követelmény. Azt minden papnak ismernie kellett, mit tanít az Egyház. Iskolában és szószéken tisztán és világosan kellett magyarázni az evangéliumot. Mindezt nem lett volna szabad olyan módon művelni, hogy a papok elszakadjanak a hívektől. A szigorú kispapkor, a magasabb műveltség, a kegyelmek osztogatása Jézus egyszerűségével kell, hogy párosuljon ma is.

2013. június 28., péntek

Úrnapja után XVI.



Úrnapja után

tizenhatodik rész

Ne számolgassuk, hogy hány esztendő telt el ősszüleink súlyos bukása és Ábrahám kora előtt. Örüljünk annak, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen”. (Jn 3,16) Nem véletlen, hogy ezt az öreg Nikodémusnak nyilatkoztatja ki Urunk Jézus. Annak a férfinak, aki egész életében kereste Istent, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a zsidó vallásban tökéletes bizalma lehet-e, hogy valóban üdvözülhet-e általa. Igyekezett megismerni és megtartani a törvényt, mert azt olvasta benne: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog”. (Lev 18,5) „Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért”. (Hab 2,4) S a szegény öregember egyre inkább félni kezdett: Ő bizony többször is megszegte a törvényt életében. Farizeus volt, igyekezett a törvényeket és az atyák hagyományait is megtartani. „Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket e végbeviszel, ha nincs vele az Isten. Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újjászülessék?” (Jn 3,2-4) Jézus helyesli az idős ószövetségi hittudós elképedését: ő csak a születésnek egy fajtáját ismerte, amikor egy édesanya méhéből kilenc hónapos fejlődés után a külső életre képes gyermek kilép a külvilágra. Erre adott parancsot Isten az ősszülőknek a már idézett paranccsal: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”.(Ter 1,28) Valószínűleg nem tudta, hogy a születésnek más fajtája is van. A Szentírás utal erre a második születésre: „Az Úristen parancsot adott az embernek: A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (2,16-17) Adott tehát egy másfajta életet nekik, amelyet egy nagyon súlyos bűnnel ki lehet oltani azonnal: Ez az élet a mennyországi élet, az örökélet. Ezt tehát az ősszülők külön-külön kapták meg a lelkük teremtésének pillanatában a megszentelő kegyelem közlésével. Ez az élet abban a pillanatban tehát újfajta életet is a lelkükbe rejtett: Isten ezzel gyermekeivé fogadta őket, vagyis isteni életet kaptak, amely itt a földön a hit és szeretet erejével minden jótettüket a menyei dicsőség gyarapodásával gazdagította, és kizárta a lehetőségét is annak, hogy földi életük halállal végződjék. Az Úr által meghatározott életidő lejártával átemelte volna az embereket testestül-lelkestül a Mennyei Atya udvarába. Ennek az életnek elvesztése örök halált jelentett nemcsak az ősszülőknek, hanem elvesztették minden gyermekük és unokájuk jogát ahhoz, hogy lelkük teremtésével együtt megkapják a megszentelő kegyelmet is. Erre utalt tehát Jézus a fentebb idézett részben: Ezt az isteni életet vissza kell kapniuk az embereknek, ha üdvözülni akarnak. Hogyan lehetséges ez? „Bizony, bizony, mondom neked, akli nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született. Hogyan lehetséges ez, kérdezte Nikodémus? Jézus így válaszolt: Izrael tanítója vagy, és nem érted?”(5-10) – Szegény Nikodémus! Honnan tudhatta volna, mi a kegyelem? A kegyelem Isten természetfeletti ajándéka. Ajándék, tehát soha semmivel ki nem érdemelhető ingyenes adomány. Van azonban egy feltétele? Kérni kell! Aki nem kéri, nem kapja. A gőgös nem imádkozik, nem kéri, tehát nem kapja. Jézus ezért parancsolja híveinek: „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai Mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is”. (Mt 5,44-45)

261. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.28. péntek

Az Egyház, mint család

A Teremtő az embert tudatosan férfinak és nőnek teremtette. Nekik természetes közegük a család. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, vagyis a régi családját, amelyben született és felnevelkedett, és feleségéhez ragaszkodik, vagyis új családot alapít. Ez a ragaszkodás a szeretetet jelenti. Hivatása lesz mindegyiknek, hogy azért éljenek, hogy a házastársat tegyék boldoggá, majd kettejük szerelméből fakadjanak új életek, és így jöjjön létre az új család, a szeretet új egysége. Ha ezt megértették volna és megvalósították volna a mi századunkban, akkor nem követtek volna el millió vétket egymás ellen a család tagjai, nem züllesztették volna le az életet és közéletet, sajnos az Egyház életét is. Boldog lenne minden nemzet. Üdvözítőnk azért jött le a földre emberalakban, hogy megváltsa a világot, helyreállítsa a rendet, új, boldog társadalmat hozzon létre. Akik ezt elfogadták, azok melléje szegődtek, és elkezdték építeni a krisztusi családot az Ő kegyelmével. Mivel a kegyelmet Jézus által kaptuk és kapjuk folyamatosan, azért a családalapításhoz is külön kegyelmet rendelt az Úr, amelynek közvetítője a házasság szentsége. Ez ad erőt a megváltott embernek, hogy az igazság és szeretet életét vállalni és valóra váltani képes legyen a családban. A keresztény házasságban mindig tiszták voltak az összekötő szálak. Még ötven évvel ezelőtt is kevés volt a katolikusok válása. Most már ott tartunk, hogy a megkötött házasságok több mint fele válik. Sokan pedig meg sem kötik a házasság szentségét. Nem könnyű az Egyházat, mint közösséget sem családnak tekinteni. Jézus mellett közösséget képeztek az apostolok. Ez szeretetközösség volt, bár nem minden zűr-zavar nélkül. Jézus mennybemenetele után száz körül volt hívei száma. Összegyűltek az utolsóvacsora termében a tizenegy apostollal együtt. „Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt”. (ApCsel 1,14) Az Apostolok Cselekedetei könyvében igen sok utalás történik arra, hogy milyen nagy szeretettel érintkeztek egymással, eladták házukat, földjüket, hogy másokon segítsenek, és még a kívülállók is megállapították: Nézzétek, mennyire szeretik egymást. Az egyik legfontosabb tennivalónk az egyházi életben: helyreállítani a szeretet közösséget.

2013. június 27., csütörtök

260. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.27. csütörtök

A testvér hozzám tartozik

Amint a Szentháromság Személyei elszakíthatatlanul összetartoznak és benső, szentháromságos életüket élik abszolút boldogságban, úgy kell nekünk, embereknek is összetartoznunk egymással. Egymásért kell élnünk. Ismernünk kel Isten alapvető módszerét: azért teremetett bennünket családba, majd iskolai és munkaközösségbe, hogy érezzük, ott kell Istenre figyelnünk, mit akar itt és most rajtam keresztül küldeni embertestvérimnek. Azt akarja, hogy mindenki érezze meg ezt a boldogító tudatot, hogy én olyan tiszta és nagylelkű lehetek, mint Isten. Ő sem vár fizetséget, hanem viszonzó szeretetet. Nem kereskedőnek teremtette az embert, hanem teszem a jót a mellém rendeltekkel, ez boldogít engem, Isten pedig mással is küldi a nekem szükségeseket, de elsősorban saját maga akarja adni, hogy érezzem, Ő végtelenül szeret engem. Így vagyunk üdvösen, boldogságra teremtve már itt a földön is, és ennek lesz folytatása, betetőzése a mennyország.

2013. június 26., szerda

Istent soha senki sem látta IV.



„Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."

negyedik rész

Igen, Isten eleve így gondolta szeretetének csúcsát is adni az emberek javára.

Ezt még az otromba lázadás, az ősbűn sem tudta megmásítani. A sátán, aki semmi újat kitalálni nem tud, csak Isten szavait és szándékait forgatja ki, elhitette az emberrel, hogy az Isten fukar, nem akarja megosztani az emberrel istenségét, ezért találta ki, hogy a tiltott fáról nem szabad enni:„a kígyó erre azt mondta az asszonynak: „Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat." (Ter 3, 4-5) Szegény Éva! Előtte a gyönyörűség kertje, amit Istentől kaptak. Ha önmagára és férjére néz, elbámulhat: csodaszép testek, értelmes lélek, benne Isten sokoldalú kegyelmei. S feledni tudja, hogy mindezt kitől kapták. Hisz a jött-ment kísértőnek, akitől semmit sem kaptak. Annak, aki ismeri Isten végtelen szeretetét, a megtestesülés titkát, és ennek beteljesülését akarja megakadályozni a küszöbön álló bűnnel. Az asszony és a férje is vétkezik ugyan, de Isten a büntetések ellenére sem vonja meg szeretete legnagyobb jelét: csak azért is elküldi Fiát, immár változott küldetéssel: nemcsak beteljesítő, hanem megváltó szeretete jeléül is: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé. O széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod." (15) íme, az Atya szeretetének tökéletes mása a Fiú szeretete. A 39. zsoltárban ezer évvel korábban, mint a beteljesülés megtörténik, tehát a Fiú csak isteni alakjában üzeni a túlvilág titkaiba beleérző, belehalló Dávid által: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: „íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van." (7-9)

259. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.26. szerda

Kétszeres közösség

A Szentírás szerint Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. (Ter 1,26) A Szentháromságban közösségben élnek az isteni Személyek. Ez a legtökéletesebb szeretetközösség. Az öröktől fogva születő Fiú szükségképpen személy, akinek szüksége van természetre, amelyben élni tud. Istenben természet csak egyetlen van, és nem is lehet sem kettő sem több, mert ez a természet (isteni lényeg) végtelen, és két végtelen nem létezhet, mert ahol a második lennek kezdene, ott az elsőnek szükségképpen véget kellene érnie. Ezért az Atya odaadja az Ő kizárólagos örök és végtelen isteni természetét a Fiúnak. Ő ezt végtelen örömmel fogadja el. De azonnal vissza is adja Atyjának, mert az Ő személye sem élhet természet nélkül. Aztán ketten adják az immár közös kincset a Szentléleknek, a harmadik isteni Személynek. Ő pedig azonnal visszaajándékozza az Atyának és a Fiúnak. Ez igaz közösség, amely szeretetközösség is a szó legteljesebb értelmében, mert mindegyik Személy kizárólag a másik igényét, boldogságát tartja szem előtt. Az embereknek ezt a mintát nyújtja a teremtéskor a Szentháromság. Minden személynek örök boldogságra van hivatása. Az életét ezért kapta minden ember, hogy ebben az első, idővel mért szakaszban gyűjtsön mindenki rengeteg mennyei kincset. Mert ki mennyit gyűjt, a végtelen örök boldogságból intenzitásban annyit kap minden személy, amennyi szeretetet gyakorolt önzetlenül itt a földön azok javára, akiket Isten melléje rendelt a családban, iskolában, munkahelyen, nemzetben. Azt tapasztaljuk, hogy az embereket becsapják Isten és az emberek ellenségei (ördögök és emberi segédcsapatai): ne törődj senkivel, tedd boldoggá magadat. Élj szabadosan. A családot hagyd ott nyugodtan, a hűség teher, unalmas, változtasd a partnereket, meg se nősülj, férjhez ne menj. Aki elfogadja ezt a mákonyt, nincs igai közössége senkivel, mert nem a másik javát szolgálja, nem az önzetlen szeretet a célja: nem lehet boldog soha. Csak Istennel és egymással való közösségünk, értük vállalt önzetlen szeretetszolgálatunk tehet boldoggá.Hazánk és nemzetünk érdeke, hogy azonnal állítsuk vissza családi, iskolai, munkaközösségeinket a legtisztább önzetlen szeretetben tegyük ezt nemzetünkért is.

2013. június 25., kedd

Istent soha senki sem látta III.



„Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."

harmadik rész

Az elfogadás még egyszer felkínálva a tétovázó angyaloknak.

És mi történt? „Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították" (12, 7-9) a sárkány pedig elhatározásában már akkor odaállt a csillagkoszorús jövendő Édesanya elé: „Aztán egy másik jel tűnt fel az égen: íme, egy nagy, tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét királyi korona. A farka lesöpörte az ég csillagainak harmadrészét, és a földre sodorta őket. A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült." (3-5) A sátán soha nem látta színről-színre az Istent. Nem is fogja látni soha. így elvesztette még a lehetőségét is, hogy valaha része legyen az örök boldogságban akár csak egy pillanatra is. Bosszúja ezért a Gyermek és Édesanyja ellen fordult, akik az ő vesztét okozták. Hiába jelent meg tehát Krisztusban a láthatatlan Isten látható alakban, ez a sátánt csak mindjobban elkeseríti és bosszúra ingerli. Isten mindenáron meg akarja mutatni végtelen szeretetét az embereknek. E célra ugyan elég lehetne a teremtett világ, hiszen óriási ajándék az élet, a világmindenség, mint Isten látható ajándéka. Ehhez járulnak a láthatatlan adományok, a lélek és az örök élet ígérete. Isten azonban többet akar adni: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16) „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki." (Jn 1, 18) 

258. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.25. kedd

Tágítsuk ki szívünket

Mielőtt a szentmise lényege, az átváltoztatás megtörténnék Krisztus Urunk akarata szerint mindenki javára, Isten egyik legremekebb dicsőítését végzi mondva vagy énekelve a miséző pap. Ennek bevezetőjében halljuk mindig a felszólítást: „Emeljük fel szívünket!”A jelenlévők készségesen válaszolják:„Felemeltük az Úrhoz”.Talán ennek párhuzamaként mondhatjuk: tágítsuk ki szívünket! Annyira tágítsuk ki a néha nagyon önző szívünket, hogy abba mindenki beleférjen, akit mellénk rendelt, gondjainkra bízott Istenünk. Amint már sokszor írtam és még többször prédikáltam, Isten atyánk a ránk vonatkozó élettervben kijelölte számunkra azokat, akiket nekünk kell boldoggá tennünk szívünk-lelkünk teljes odaadásával. A feladatunk a mellénk rendeltek boldogítása. Ennek a jó akaratnak kell beleférni a szívünkbe. Ha pedig újabbakat rendel mellénk a Gondviselés, akkor tágítanunk kell szeretetközpontunkat.Szent Pál apostol felsorol sok tennivalót, tűrni, szenvedni valót, amit el kellett vállalnia apostoli útjain. Amikor úgy gondolnánk,hogy többet már ő sem bírhatott ki, akkor így fejezi be: „Ezek mellett ott van még a naponkénti zaklatásom, s az összes egyház gondja. Ki erőtlen, hogy én ne lennék erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék?”(2Kor 11,28) Önzetlenül.

2013. június 24., hétfő

Istent soha senki sem látta II.




„Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."

második rész

Nemcsak ugyanazt a megszentelő kegyelmet adja meg nekik, amelyet ők is elnyertek, és amely által „Isten fiai" lettek, hanem egy tökéletes emberi természetet, azaz testet és lelket hozzákapcsol örökre az isteni természethez a Fiú személyi fősége alatt. Hallották, és örültek neki. Gyönyörű tervnek ítélik: Isten végtelen szeretetének csodája ez, kiálthattak fel. Dicsőség az Atyának, aki mindennek ősforrása, aki nemcsak a Fiúnak és a Szentléleknek ajándékozta isteni természetét öröktől fogva, hanem az egyszerű emberrel is közölni akarja a megtestesülésben. Imádjuk az Istent teljes odaadással eme alázatos szeretetében, és szolgálni fogjuk akkor is, ha ez a terv valóra válik. És szeretjük Őt, akik közénk, sőt fölénk magasztosítja az emberi természetet. Nem irigyeljük, hanem segítjük a megtestesülés által felemelt kisebb testvért, az összes embert. Az angyalok másik csoportja megdöbbenten hallgat. Nem érti a végtelen szeretet tervét, miért akar az Isten teremtménybe alázódni? És ha már mindenáron alázódni akar, akkor miért éppen emberbe testesül? Egy tiszta szellem mégis csak más, mint egy „sárból, napsugárból összegyúrt" ember! Tetejében pedig még imádjuk is ebben a formájában? Még a testét is? Nem, ez lehetetlen! Elhangzik tehát a válasz az isteni szóra: „Non serviam!" Nem, nem és nem szolgálunk annak az isteni személynek, aki lealázza magát az emberek közé. Isten pedig ekkor felragyogtatta a jövőt: „Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott." (Jel 12, 1-2) íme, az Asszony szíve alatt már megszületni kész volt az Istenember. 

257. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.24. hétfő

Mindenkivel váljunk eggyé!

Urunk, Jézus Krisztus eljövetelének célját Szent Pá apostol ragyogóan megfogalmazta és ránk nézve is követendő például állította egyik levelében: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nm tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”.(Fil 2,5-8) Sokan azon ütköznek meg, hogy ha már keresztre feszítve akart meghalni, hogy így vállalja a nemzetéből való kitaszítottságot, miért engedte meg, hogy két gonosztevő között feszítsék meg. Könnyű a válasz az előbbi apostoli megnyilatkozás ismeretében: mert egy lett közülünk, akik közé emberségük rangján a két gonosztevő is oda tartozik. Amíg mi, most élők, a minket lenéző, kifosztó, sanyargató embereket hihetetlenül nehezen viseljük el, Ő a legfélelmetesebb réteg képviselői közé akart kerülni halálában, mintegy azt jelezve: visszavonhatatlan az elhatározásom. Így is érzékeltetni akarja, hogy küldője, az Atya, mennyire szereti eltévedt gyermekeit, milyen komolyan veszi az ő üdvösségüket: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot”: (Jn 12,44-47) a papjainak is ezt a lelkületet ajánlja. Kezükbe adta a hatalmat, hogy az Ő véres áldozatát naponta, minden kor minden emberének üdvösségére tegyük jelenvalóvá vérontás nélkül, de teljes értékkel. El kell mondanunk az átváltoztatás utolsó szavaiként önmagunk és jelen lévő hűséges híveink figyelmeztetésére: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”

2013. június 23., vasárnap

„Istent soha senki sem látta,



„Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."

Az örök Atya terve az volt, hogy az embert nemcsak gyermekévé fogadja, hanem az emberi természetet egyszülött Fiának személyi fősége alatt örökre egyesíti az isteni természettel. Így fel akarta emelni az embert az istenségbe, örökre megmenteni az anyagot és felmagasztalni. Ez nem bizonyítható a Bibliából, de annak szellemével megegyezik. Duns Scot János, a nagy ferences hittudós, akit Szentatyánk nem rég hivatalosan is boldognak nyilvánított, töprengett el azon, hogy az ember vétke volt-e az oka annak, hogy az Isten egyszülött Fia megtestesült? A bűn, a rossza, a negatívum a kiváltó oka ennek a csodálatos ajándéknak? Nem inkább az méltó Istenhez, hogy az emberek iránti végtelene szeretete kezdeményezze Isten Fiának megtestesülését? Hogy legyen ez valóban tiszta ajándék, ne a megbocsátás eszköze elsődlegesen. Scotus érvelése: Istennek örök terve a megtestesülés, vagyis az üdvösség első tervéhez tartozó, a teremtést beteljesítő nagy ajándék. Isten ezt a csodálatos titkát elsődlegesen az angyalokkal közli. Megmutatja nekik, hogy a Fiúisten megtestesül, vagyis felveszi az emberi természetet és elválaszthatatlanul egyesíti az isteni természettel személyi fősége alatt, ezáltal ember is lesz, de természetesen megmarad Istennek is. Ebben az új formájában is imádni kell, mert személy szerint Isten, és az imádás megilleti emberségét is, hiszen az az Isten emberi természete. Isten ezt a közlést, kinyilatkoztatást az angyalok felé próbatételnek szánta: tudnak-e engedelmeskedni, imádást ígérni az Istenembernek? Az angyalok egy része csodálattal szemlélte e titkot. Isten végtelen jóságát szemlélte benne, hogy a „sárból, napsugárból összegyúrt" kisebb testvérük, az ugyancsak szellemi lélekkel ékeskedő, de testben élő ember ennyire kedves a végtelen nagy Úrnak, akit még ők sem láttak, csak rendkívül nagy értelmük fényénél ismertek, íme, felemeli az embert az isteni természet magasába.

256. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.23. vasárnap

Egymásnak tagjai vagytok

Szent Pál apostolban fogant meg csodálatos meglátásként az a jézusi igazság, hogy a keresztség szentségének felvételekor a Mennyei Atya gyermekei lettünk, Krisztusnak testvérei, Isten örökösei, Jézusnak társörökösei. Mindnyájan egy titokzatos közösséget alkotunk, amelyben a fej Krisztus, mi pedig valamennyien tagok vagyunk. Mi ennek az értelme? Nem vagyunk senkivel test szerint összenőve lényeges testi közösségben, mint a sziámi ikrek. Mindegyikünk teste, lelke és egyénisége sértetlenül megmarad személyi tulajdonnak. Amit adni tudunk, mindig személyesen adjuk, mindig friss ajándékként. Nem csak olyan formán tartozunk össze az Újszövetségben, mint ahogy a zsoltáros örvendezik az Ószövetségi közösség együttlétében: „Íme, milyen jó és mily gyönyörűséges, ha békességben együtt élnek a testvérek! Olyan ez, mint a fejen a drága kenet, mely végigcsordul a szakállon, Áron szakállán, és lecsordul köntöse szegélyére. Olyan, mint a Hermon harmata, mint a Sion hegyére hulló harmatcsepp. Mert ott ad áldást az Úr, és életet mindörökre”. (Zsolt 133,1-4) Ez a közösség önmagában drága kincs, amely méltó arra, hogy cseppekben, mint a kenet, vagy óriási vidékeket dúsan elárasztó harmat gyanánt hull ajándékként, kegyelemként a lelkileg összetartozókra. Külső isteni ajándék. Itt valami csodálatos esemény történik a keresztség alkalmával. A megkeresztelt integrálódik Krisztus közösségébe annak javára. Hozza magával teste-lelke természetes kincseit, Istentől közvetlenül vagy a szülők közvetítésével ajándékozott tehetségeit. Ezeknek önállóan is az volt a küldetésük, hogy amit a születésben örököltek, azt fordítsák mások, a melléjük rendelt emberek javára. Ezeket a keresztség kegyelme, a megszentelő kegyelem felemeli az isteni rendbe, a természetfeletti síkra, tehát új értékrendbe viszi. Így lép kapcsolatba a krisztusi testtel, vagyis a kegyelmi közösséggel. Megszentelt egész önmagát ajánlhatja immár a közösség javára. Így veheti igénybe az erőtlen, a betegedni kezdő, a nagyobb erőfeszítést, mások segítségét igényelve elvállaló az én, te és ő erőtöbbletünket. És természetesen így nyerhetjük el testvéreink gyors segítségét mi is. Mint az emberi testben a testrészek teszik egymás között rendeltetésük szerint.