2013. május 18., szombat

Pünkösd 8.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés nyolcadik rész

„Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek”

Pünkösd a beteljesült isteni öröm áldott, szép ünnepe. Az utolsó vacsorán, amikor Urunk Jézus szomorú szívvel készült megváltó szenvedésére és halálára, amikor apostolait csüggedéssel töltötte el, hogy Mesterük iszonyú szenvedések között indul a Golgotára, Jézus azzal vigasztalja őket – és minket is,- „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13-14) Jézus tehát az Atya küldötte. Minden ige, amire tanítja hallgatóit, az Atyáé. Ezt fogja megerősíteni a Harmadik Isteni Személy is. Így teljesül be az igazság: Hárman tanúsítják, abszolút igaz (1Jn 5,9-12) Jézus azért szenvedett és halt meg, hogy az emberek Isten ellen elkövetett bűneiért kiengesztelje a világ Urát. Az apostolok szégyellni fogják Mesterüket, amikor iszonyú szenvedések között látják: a rabló és gyilkos Barabással szemben szorul háttérbe, istenkáromlással ítéli halálra a zsidók főtanácsa, két gonosztevővel együtt cipeli keresztjét Jeruzsálem utcáin, és ruháitól, becsületétől megfosztva hal meg a keresztfán. Tehát minden bűnnel Őt terhelik. Jézus pedig szótlan elviseli. Amikor azonban feltámad halottaiból, azonnal megmutatja, hogy ő a világ minden bűnéért meghalt, ezeknek megbocsátását a Szentlélek erejéből apostolaira bízza: „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20,20-23) Micsoda öröm lenne, ha ma az egész világon ezt lehetne hallani: Megadom nektek bűneitek bocsánatát! S nem lenne többé gonosz ember, elvérezne a gyűlölet örökre. Jézus mennybemenetele után is együtt maradtak követői. A mintegy százhúsz Krisztus-hívő őszinte hittel és nagy bizalommal várta, hogy eljöjjön a Lélek-áradás csodálatos napja. Az Úr olyan nagy szeretettel beszélt a Másik Vigasztalóról, hogy teljes bizalommal fordultak felé.Tanítása Jézus igazságait erősíti majd. Szelleme az Ő jóságából forrásozik. A tízedik nap a zsidók hetek-ünnepe volt az ószövetségi törvény szerint. Ugyanolyan módon szoktak részt venni ezen az ünnepen is a hívek, mint a peszach (húsvét) ünnepén. Ezen a pompás napon reggel kilenc óra körül hirtelen megváltozott minden: olyan viharzúgás hallatszott, hogy mindenki felkapta fejét: kereste a viharfelhőket az égboltozaton, a hajladozó fákat a földön. Semmi nyugtalanítót nem lehetett tapasztalni kivéve a viharzúgást. Aztán felfedeztek valami tűzfészket a magasban. Nagy sebességgel száguldott lefelé. A templomtérről megindult az embertömeg a tűz felé. A tér egyik házára szállt az égből indult láng-gomoly. Bement a tetőn át a házba. Semmit fel nem gyújtott. De a megrettent tömeg földbegyökerezett lábakkal bámult: Semmi füstszag, semmi sérülés, a kifelé rajzó százhúsz boldog embercsillogó szemmel szorította szívére a kezét: akit ott bent észlelt, köszöntött, imádott nem lehetett más, csak Jézus végtelen ajándéka, a Szentlélek. Mindenki egyformán boldog volt. A bámuló tömegnek mondták csodálatos élményüket. Nem értették. Végül Péter apostol állt a kíváncsiak gyűrűjébe: Beszélt Jézusról, az Isten Fiáról, aki nem rég meghalt a bűnösökért. Ő küldte el a Joel próféta által megígért isteni ajándékot, a Lelket, aki Jézus erejével megújítja a világot. Ő kezdte el csodálatos működését. Íme, ti is legalább húsz féle nyelven beszéltek, és máris értitek a mi nyelvünket, mi is megértünk minden szavatokat. És bízunk abban, hogy ezentúl válogatás nélkül szeretni is tudja egyik ember a másikat, és boldog világot alkot Isten általunk. Higgyetek az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, keresztelkedjetek meg nevükre, és éljetek parancsaik szerint. Rajtunk a sor: velünk átalakítja az újra elromlott világot.

220. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.18. szombat

A keresztények között fennálló megosztottság botrány

Szentséges Atyánk nagyon helyesen ítéli meg az Isten országának Jézus által meghirdetett formáját. Amikor elkezdte küldetésének teljesítését, azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban". (Mk 1,15) Amit az Ószövetség jelentett, az tehát nem volt az Isten országa. Az Isten országa ott valósul meg, ahol teljesítik Isten akaratát. Az Ószövetség népe nem teljesítette Isten akaratát. A zsoltáros megfogalmazta ezt az igazságot, a katolikus Egyház naponta ezzel kezdi a papi zsolozsmát: „Ma, ha szavát meghalljátok, ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meribánál s Massza napján a pusztában, hol atyáitok megkísértettek engem, próbára tettek, bár látták müveimet. Negyven esztendeig undorodtam e nemzedéktől, s azt mondtam: Tévelygő szívű nép ez. Nem ismerték útjaimat, ezért haragomban megesküdtem: Nem mennek be nyugalmamba": (Zsolt 95,8-11) Jézus tehát teljesen jogosan hangsúlyozta: Vele elközelgett az Isten országa. Ez annyira igaz, hogy bátran kimondta: „Van nekem ennivalóm, amiről ti nem tudtok... Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött, hogy elvégezzem az ő művét". (Jn 4,32.34) Ennek tökéletes összefoglalása, zárójelentése Jézus utolsó szava: ,,Beteljesedett".(19,30) Takács József professzorom szerint Jézus maga az Isten országa.Jézus személye egyetlen egy. Ez az isteni személyiség a Második Isteni Személy, a Fiúisten. Ő cselekszik mind isteni, mind emberi akaratával. Ezer évvel földi születése előtt mondja Atyjának: „A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van". (Zsolt 40,8-9) Ezt akkor is vallja, amikor a megváltás nagy próbatétele előtt emberi akarata megdöbbenni látszik: „Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd".(Lk 22,42) Az általa alapított Egyháznak is ez a kötelessége: „De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem". (Jn 17,201)

2013. május 17., péntek

Pünkösd 7.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés hetedik rész

A vigilia az Anyaszentegyházban tudatos felkészülést jelentett a fontosabb ünnepekre. Eredetileg a katonaság éjszakai őrködését hívták vigíliának. A menetelésben, hadi gyakorlatokban elfáradt csapat az éjszakai táborhelyen pihenőre tért. A parancsnokok kijelölték az éjszakai őrséget, akik nem alhatták végig az éjszakát, hanem felelős éberséggel figyeltek, nem támadnak-e ellenséges hatalmak a kábultan alvó táborra? Az éjszakai csendben el lehetett gondolkodni a haza, a család és az egyének sorsa felől. Az Egyházban is felfedezték a vigilia óriási értékét. Amíg zajlik körülöttünk a szokott élet, az leköti a figyelmet. Rendszerint csak arra tudunk figyelni, amit cselekszünk. Az ünnepeket megelőző vigiliákon csend veszi körül a gondolkodó embert. Isten az életünket csodálatosan szépnek és jól megszervezettnek akarta érzékeltetni. A napi imák célja is ez volt: Mit akar velem elvégeztetni az Úr? Nyugovóra térés előtt pedig: jól sikerült-e a mai napom szolgálata? Az egész emberiség felelős feladata, hogy keresse az egyének és a történelmi közösségek életében Isten szándékai mennyire váltak valóra? Legalább a történelmi nagy időkben, az Isten terveinek és az évezredek tényleges metszéspontjain mennyire döbbentünk rá, megvalósultak-e az Úr gondolatai, megértettük-e küldetésünket, és az esetleges elszámoltatás üdvösséget terem-e számunkra? Most is ilyen metszésponton állunk: az emberiség nagy része nem vallja magát vallásosnak, nem érzi, hogy felfordult a világ rendje. Kétezer éve megtestesült Isten Fia, végbevitte a megváltás nagy művét, majd visszament az égbe. Az emberek folyamatos üdvözítését az Atya tervei szerint részben maga végzi, részben rábízta a Szentlélekre. A nagy példa, az engedelmesség és az alázatos szeretet kizárólagos hatékonysága pedig a legtöbb ember előtt nem is ismerős „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: Élővíz forrásai fakadnak majd belőle. Ezt a Lélekről mondta, amelyet a benne hívők meg fognak kapni. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert Jézus még nem dicsőült meg”. (Jn 7,37-39) Az Atyának megvan a pontos terve, az egyetlen, ami biztosan boldoggá tudja tenni a történelem minden szereplőjét. A Fiú is, a Szentlélek is tökéletesen ismeri ezt a tervet. Ismeri és vállalja a legpontosabb együttműködést. Erre utal Jézus az utolsó vacsorán, amikor a távozása miatt szomorkodó tanítványainak fejében és érzésvilágában rendet akar teremteni. Isten világa rendezett és tiszta: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy? Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok”. (Jn 16,5-7) a Szentírás ezzel kezdődik: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26) a végtelen boldog Szentháromság szabadon tervez. Boldogságot akar létesíteni, aminek alapja és mintája a benső, szentháromságos szeretet. Ebben mindhárom isteni Személy alapvetően egyetért. Megtörténik a teremtés. Elindul a boldogság előkészítése. Tart évmilliókig? Számolja, könyveli az Úr? Behajt rajtunk netán valami kis apróságot? Meggondolja, nem kellene-e megváltoztatni az eredeti szándékot: „Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (28) Legyen egykés a család? Legyen szingli a lány, kóbor kerítő a legény? Ilyen ostobaságot csak a sátán tud kitalálni.„Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; az igazságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett”. (Jn 16,8-11) Vigyázzunk, hogy ne a mi nemzedékünk legyen az aláírás a sátán tervein.

219. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.16. péntek

Kölcsönösen formálódni

Isten az ember teremtésekor azt mondta: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!"(Ter 1,26) A Szentháromságnak sem emberi, sem más teremtményi formája nincs. Az imént idézett isteni felszólítás értelme: A három isteni Személy egymás iránti korlátlan, örök és teljes önátadása legyen az emberek formája, alakítója. Minden ember értse meg, tanulja meg, hogy Isten azért teremtett és teremt ismételten embersorsokat, hogy minden ember megismételhetetlen egyéniség legyen. Gyönyörű emberpéldány, amilyen még nem volt és soha nem is lesz. Sem testben, sem lélekben két azonos jellegű ember nem lesz. Nem így kell egymáshoz formálódni, hanem az egyénileg kapott testi és lelki erőimet, képességeimet én is teljes odaadással ajándékozzam a mellém rendelt emberek boldogítására, mint a Szentháromság személyei egymás végtelen boldogságára teszik ugyanezt. Ezt a stílust kell megtanulnia a gyermeknek szüleitől. Erre kell örök és visszavonhatatlan ígéretet tenni a vőlegénynek menyasszonya javára, a menyasszonynak vőlegénye felé. Ezt a csodálatos önfeláldozást kell megmutatniuk a szülőknek gyermekeik javára. A katona így védi hazáját. Az orvos és ápoló így vállalja még a súlyosan fertőző beteg ápolását is. A tudós ezzel a hivatással kutatja az élet szebb lehetőségeit minden ember javára. Napjainkban is vannak ilyen hősiesen szeretni tudók. És akadnak olyanok is, akik az ellenkező célra, mások kifosztására követnek rossz példákat. De mi nem adhatjuk fel a küldetésünket. Jézus mondja: „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek!" (Jn 13,15)

2013. május 16., csütörtök

Pünkösd 6.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés hatodik rész

A római katolikus Anyaszentegyház ünnepei Isten ajándékosztó jóságának évről évre visszatérő alkalmai.

Urunk mennybemenetele előtt azt ígérte tanítványainak és a velük imádságban állhatatosan kitartó mintegy százhúsz hívének, ezek után a napok után elküldi a megígért Szentlelket, a Másik Vigasztalót, akit az Atyával együtt azért küldenek, hogy a tanítványokkal maradjon mindörökké, megtanítsa őket mindenre, amit Krisztustól tanultak, és eszükbe juttasson mindent, amire az üdvösség szolgálatában szükségük lesz. (ApCsel 1) Az Egyház a II.Vaticanumban sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel, amikor az Egyházról szóló dogmatikai konstitúcióját adja hívei kezébe. „Amikor a Fiú befejezte a földön azt a munkát, amelynek elvégzésével megbízta az Atya, Pünkösdkor az Szentlélek küldetése kezdődött, hogy így a hívőknek, Krisztus által az egy Lélekben - szabad útjuk legyen az Atyához. Az élet Lelke ő, vagyis örök életre szökellő vízforrás, általa eleveníti meg az Atya a bűn halálával meghalt embereket, amíg halandó testüket is életre nem kelti Krisztusban. A Szentlélek úgy lakik az Egyházban és a hívők szívében, mint templomban, imádkozik bennük, és tanúbizonyságot tesz arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Az Egyházat,- amelyet elvezet a teljes igazságra, s egyesít teljes közösségben és szolgálatban -, ellátja és irányítja is a különféle hierarchikus és karizmatikus adományokkal, fel is ékesíti sajátos gyümölcseivel. Az evangélium erejével megfiatalítja az Egyházat, szüntelenül megújítja, és elvezeti a Vőlegényével való tökéletes egyesülésre. Mert a Lélek és a menyasszony így szól az Úr Jézushoz: Jöjj el! (Jel 22,17) így az egész Egyház, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből egybegyűlt nép áll előttünk. A hívek összessége a Szentlélek kenetét kapta, s így nem tévedhet meg hitében. Ezt a kiváltságos tulajdonságát akkor nyilvánítja ki, az egész népben meglévő természetfeletti hitérzék birtokában, amikor –kezdve a püspöktől a legkisebb világi hívőig-, kifejezi általános egyetértését a hit és az erkölcs dolgaiban. Az Isten népe a szent tanítóhivatal vezetése alatt – és hűségesen ráhagyatkozva – már nem emberi tanításban részesül, hanem valóban Isten igéjét kapja; így azzal a hitérzékkel, amelyet az igazság Lelke hoz létre és tart ébren benne, elveszíthetetetlenül birtokolja a hitet, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek (Jut 3), abba helyes ítélettel egyre mélyebben behatol, és azt mindig nagyobb teljességgel érvényesíti életében. Ezen kívül ugyanez a Szentlélek az Isten népét nemcsak szentségeken keresztül és papi szolgálatokkal szenteli meg, vezeti és ékesíti erényekkel, hanem ajándékait tetszése szerint juttatva kinek-kinek (vö. 1Kor 22,11), saját kegyelmeket is oszt szét a hívők minden fokozat aközött. Ezekkel a kegyelmekkel alkalmassá és készségessé teszi őket különféle munkák és feladatok vállalására az Egyház megújhodása és továbbépítése érdekében, ahogy az Írásokban áll: A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon velük (1Kor 12,17) Ezeket a karizmákat, akár a legnagyobbak közül valók, akár egyszerűbbek és gyakorta előfordulók, hálaadással és vigasztalással kell fogadnunk, mert mindig éppen időszerűek és nagyon hasznosak az Egyházban” A két hozzánk küldött isteni személy pedig végzi elkezdett küldetését: „Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tanúságot tesz róla, mert a Lélek igazság. Alleluja. Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy megtisztuljanak a bűntől” (1Jn 5,6; Zak 13,1) Az Atya pedig végtelen szeretettel mutatja meg, hogy Ő nemcsak célja üdvösségünknek, hanem azt elő is mozdítja még Fia és Szentlelke hozzánk küldése által is.

218. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.15. csütörtök

A példa ereje

A katolikus Anyaszentegyház azt a feladatot kapta, hogy papjai, misszionáriusai, de minden híve hirdesse az evangéliumot: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik" (Mk 16,15-16) Az Egyház küldöttei, vezetők vagy egyszerű hívek, nem válogathatnak: mindenkinek fel kell ajánlani a hitet, a hitből fakadó jócselekedetek révén pedig biztatni kell mindenkit, hogy annyi boldogságot kap a mennyek országában, amennyit itt a földön boldogító szeretetével kiérdemelt. Nincsenek kiváltságosak. Az Isten abszolút igazságos.Nemcsak igazságos,hanem könyörületes is, a megtérő bűnösnek azonnal megbocsát. Az Ő bocsánata igaz. Aki meggyónja, őszintén megbánja bűneit, Isten papja által feloldozza, azokat a bűnöket soha többé fel nem hánytorgatja. Jézus a garancia erre. Akkor mutatta meg ezt a megváltó szeretetet, amikor két gonosztevő közé felfeszítették a keresztre. A Szentírás szerint mindkét gonosztevő gúnyolta Jézust. Tehát nemcsak az erkölcsi rend ellen vétettek, hanem Jézust személy szerint bántották. Aztán a jobb lator észhez tért, látva Jézus végtelen türelmét és hogy nem bántott vissza sem gúnyolódó farizeust, sem durva kínzókat, nem rekesztette ki fenyített társait sem, megtért. Bocsánatot kért és kapott azonnal minden bűnére, még aznapi paradicsomba érkezést is nyert el. Jézus egész élete az Isten és embertestvér szeretetével telt el. „A vámosok és bűnösök barátja.". Nem akart örökké böjtölni, elment a kánai menyegzőre, nehogy úgy tűnjék, az élet egyszerű örömeit elveszi a szegényektől vagy bárki boldogságra vágyó embertől. Csak a bűntől óvott. Azt is tanította, hogy dolgozni kell. Nem menekült a kemény fizikai munkától sem. Harminc éves koráig építőipari szakmunkával kereste kenyerét. Jézus a világ Ura, mégis engedelmes volt édesanyjának és Szent Józsefnek is. Hívei, hív követői ugyanezt teszik ma is, és fogják tenni, amíg a világ áll. A sátán ellenkezőleg cselekszik. Az igazság szolgálata helyett hazudik, a szeretet helyett gyűlöl. Ezért van annyi baj a világon. Jézusra nézzetek, Őt kövessétek.

2013. május 15., szerda

Pünkösd 5.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés ötödik rész

Jézus nagyon szerette tanítványait. Egész életét ennek a szeretetnek a szolgálatára szentelte. Azt akarta, hogy megismerjék az Atyát, minden létező jó forrását, létünk célját, és eljussunk hozzá a mennyországba. Tanítványait egyre jobban nyugtalanította Jézus élete vége felé, hogy sokszor emlegette az elválás szükségességét. „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. (Jn 14,1-3) Jézust az Atya küldte a földre. „Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek az ő nevében; akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek”. (Jn 1,12-13) Tehát Isten Jézuson, a Fián keresztül küldte nekünk az istengyermekséget. Földi pályafutása végén azért tért vissza a mennybe, hogy az Atya örökségében helyet biztosítson mindegyikünknek. A tanítványok nagyon örültek, hogy Jézus közvetítésével az Atya gyermekei lehetnek. De nem örültek annak, hogy ez bizonyos szakítással jár együtt: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látta és nem ismeri őt. De ti megismertétek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz.”. (Jn 14,16-17) A Szentlélek a másik Vigasztaló. Nem ő adta nekünk Jézust, hanem az Atya, de a bontakozó világmindenséget őrá bízta az Atya, hogy örökké érezze a Fiú, azok, akik majd az Ő mintaképe szerint kapják bontakozó létüket, még egy végtelenül szerető Személy gondoskodása alatt élhetnek. Ezt a gondolatot pedig kiegészíti Jézus, amikor megígéri, hogy a Szentlélek nemcsak pótolja a mennyországba költözött Fiúisten közvetlen nem élvezhető szeretetét, hanem nálunk marad és bennünk lesz.„Én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok”. (16,7) Jézus precízen fogalmaz: Az Atya küldte őt is, küldi meghatározott rendben és időben a Szentlelket is. A Fiú mint ősminta és megváltó közel van hozzánk. De ugyanezt a célt szolgálja a Szentlélek küldése is. A családban is milyen csodálatos érzés a legújabb testvérkének, amikor megismeri az anyatej forrását, a kenyérkereső édesapa kemény, de jóságos kezét, a nagyobb testvérek szeretetét; aztán kitágul a rokonság egyéb bűvös vonatkozása is. A Fiú mintaként, az üdvösség forrásaként, testvérünkként, áldozatunkként micsoda örök érték! De amikor jól felkészített bérmálkozók fogadják a bérmálás végtelen ajándékát, nemde kimondhatatlan öröm, hogy a Harmadik Isteni Személy a püspöki szóra úgy lesz vendégem, hogy életem végéig bennem lakik megszakítás nélkül, ha én el nem űzöm. Feladatként vállalta, hogy isteni ismeretével kikutatja az Atya velem kapcsolatos napi tervét, így meg tudja mutatni, az állapotbeli kötelességeim mellett mit vár el tőlem Atyám óráról órára, mivel tudom Őt megdicsőíteni ezen az éppen aktuális napon.Közbenjár értem, kéri az Atya kegyelmeit(Róm 8,18-30)

217. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.15. szerda

Letenni a fegyvert

Athenagorász konstantinápolyi pátriárka volt a XX. század közepén. Aki ismeri az Egyház történelmét, jól tudja, hogy Bizánc jelentéktelen városa volt a Római Birodalom keleti részének mindaddig, amíg Róma mellett a Milvius hídnál 312- ben Nagy Konstantin le nem győzte Maxentiust, a másik trónkövetelőt, és Róma helyett Bizánc lakosa lett. A jelentéktelen városnak új nevet is adott: Constantinopolis (Konstantinápoly). Ettől kezdve a bizánci püspökök úgy vélték, hogy a császárváros főpapja egyre magasabb címeket vehet fel az addigi jelentéktelen egyházmegye élén. így vették fel idővel a „Kelet pátriárkája" címet. Annak a kornak pápája - akinek egyik címe Nyugat pátriárkája -, felvett egy új címet: Isten szolgáinak szolgája. (Nagy Szent Gergely (590-604) Kelet és Nyugat között nemcsak egészséges nemzeti tulajdonságokban volt eltérés (görögök a legjobb filozófusok, rómaiak a legjobb jogászok voltak), hanem megindult több féltékenységből fakadt küzdelem is. Ennek borzalmas fejleménye volt a kelet-nyugati egyházszakadás (1053), amikor a két nagy egyház kiközösítette a másikat, megszüntettek minden kapcsolatot. Több egyesítési kísérlet is történt (Lyon, 1245, 1274), de lényegesen más nem történt, mint idővel kölcsönösen feloldották a kiközösítéseket, június 29-én a római Szent Péter székesegyházban jelen vannak a görögök a pápai szentmisén, eléneklik az evangéliumot latinul is, görögül is, aztán a görög küldöttség félrevonul, meghallgatja az áldozati cselekményt. Ugyanez történik fordítva november 30-án Konstantinápolyban Szent András ünnepén.1964. január 4-6-ig VI Pál pápa a Szentföldön zarándokolt. Odament Athenagoras pátriárka. Megtörtént a keresztény testvéri békecsók. A pátriárka zseniálisan fogalmazta meg álláspontját: „Alig várom, hogy VI. Pállal egy oltárnál misézzem, ő öntse a kehelybe a bort, és én csöppenthessem hozzá a vizet". Micsoda szent bölcsesség és alázat. Legyen áldott érte.

2013. május 14., kedd

Pünkösd 4.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés negyedik rész

Jézus éjszakai beszélgetőpartnere, az idős Nikodémus álmélkodva hallgatta, hogy mit is jelent igazán vallásosnak lenni. Ő már régóta naponta olvasta a Bibliát. Sok értelmes magyarázatot hallgatott eddig tudós rabbik ajkáról, olvasott maszórákat, vagyis egyre mélyebbre hatoló magyarázatokat Isten rejtett igéiről. Most pedig Jézus vezeti gondolatait még mélyebb mélységek felé. Közben ismételten említi: Újjá kell születnetek!„Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. Ami a testből született, az test, és ami a lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született”. (Jn 3,5-8) Nikodémus érzi az élete nagy pillanatát. Értelmet kell találnia minden tettéhez. Nyilván sok-sok jót cselekedett. Alapvetően Istenhez akart igazodni mindig. Amit imádkozott, jót tett, annak értékét felismeri. Talán még arra is ráérez, hogy valahogyan az Isten országának a kerítése mellett jár, kaput keres. De ezt a kaput nem találja a maga erejéből. Ott susog a fülében egy magasabb rendű jel: Nyitva áll előtted a belépés lehetősége. Most a Názáreti Jézustól magától hallottad, hogy egy új fajtaszületés előtt állsz. Az első születésedhez sem volt semmi érdemed. Kaptad. De elfogadtad, éltél az alkalommal. Értékeit ismered. Félted is őket, mert érzed, hogy nem önmaguktól, nem automatikusan lesznek örök értékek. Hallod a zúgását egy újfajta hangnak: Szüless újjá, a szavaimból sugárzó erő erre ösztönöz. A mennyországra vagy hivatva te is, mint minden ember. Ennek sem létezését, sem útját, sem kapuját nem ismered. Úgy állsz itt, mint a néped, amikor ezerkétszáz éve bűnös lázadást követően elvesztette Isten jóindulatát. Rengeteg kígyót küldött rájuk az Úr. Ezek mindenkit megmartak, akik vétkeztek. De az Úr irgalmasan figyelt a vétkesek felfénylő bánatára. Megparancsolta hát Mózesnek, hogy készítsen rézből kígyótestet, kösse magas póznára, állítsa a földbe a póznát. Aki bűnbánattal rátekintett, meggyógyult. (vö. Szám 21,6-9) Most hasonló isteni gesztust ajánl Isten az egész emberiségnek. A bűnösök élik első születésük következtében a természetes élet lehetőségeit. Már nemcsak az ószövetségi választott népről, a zsidókról van szó, hanem az egész emberiségről. Itt van az emberek közös Üdvözítője, az Emberfia. Amint évezredek óta vezette Isten a kegyelmek bőségével az embereket, elérkezett az idők teljessége, hogy minden nép megtalálja az újjászületés nagy lehetőségét. A történelem vizei felett lebegett eddig is az Isten Lelke. Most elérkezett az idő, hogy a megtestesülés által közénk álljon a Megváltó, beteljesítse küldetését, megszerezze a megígért kegyelmeket, aztán az újjászületés lehetőségét felkínálva átadja az újjászületés lehetőségének nagy ajándékát a Szentléleknek. „Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben tette azokat”. (Jn 3,14-21) a föld lakóit öregnek tekinthetjük, hiszen a keresztény III. évezredet tartjuk számon. Mennyire állnak az istengyermekség hitével? Ez lenne a legsürgősebb feladat: Isten gyermekeiként gondolkodni. Akkor megszűnne minden probléma.

216. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.14. kedd

Társadalmi kultúra, amely közösséget szül

Jézus emberi közösségbe születik bele. Vállalja ennek a családi közösségét vallási és társadalmi kötöttségeivel együtt. Édesanyja szüzességi fogadalma ellenére házasságot kell, hogy kössön közvetlen rokonával, Józseffel, mert a családi birtokot meg kell őrizni a nemzetség keretein belül. Nevelőapja a szentcsalád feje lesz. Jézus engedelmesen fogadja nemcsak édesanyja parancsait, hanem Szent Józsefét is. Tőle tanulja meg az építőipar elméletét és gyakorlatát. Gyakorolja a zsidó vallást, jár szombatonként a názáreti zsinagógába közösen hallgatni a Szentírás felolvasását, magyarázatát. Nyilván belekapcsolódott Názáret gyermekközösségébe, majd felnőttként is úgy élt, hogy senki nem gondolt teljes kilétére, hogy ő az Isten Fia, aki érettünk emberré lett. Eljött az idő, hogy messiási küldetését kezdje el, amikor harminc éves, tehát népe kultúrája szerint nagykorú lett. Ettől kezdve építi az Isten országának új formáját, amelynek feladata beteljesíteni az ószövetségi kinyilatkoztatást, kiegészíteni az újszövetségi üzenettel: Isten az igazságra és szeretetre teremtette az emberiséget. A Messiás dolga az elrontott viszonyt helyreállítani. Az Istent kiengesztelni szenvedésével, halálával és feltámadásával, megnyitni az emberek számára az utat Isten felé. Az Isten kiengesztelten gyermekévé fogadja a megkeresztelt embert. Az ember ettől kezdve nem a törvény hatalma alatt áll, hanem a kegyelem világában él. Ennek legfőbb vonása: A Szentháromság nemcsak a mintánk a teremtésben, hanem a Szentháromság igazság és szeretetközösségébe tartozunk. Imánk az Atyánkhoz szól, kegyelmét a Fiú érdemli ki a számunkra és a Szentlélek osztja ki, akit az Atya és a Fiú immár közösen adományoz, küld nekünk. Ő, aki az isteni akarat síkján származik az Atyától és a Fiútól egyetlen leheléssel, bennünk marad, bennünk él a bérmálás után,Ő fedi fel nekünk egyénenként Istenatyánk számunkra készített csodálatos tervét, hogy minden pillanatban rányíljék a szemünk, itt és most mit kell tennünk, hogyan kell önzetlen szeretettel szolgálnunk a mellénk rendelt emberek boldogságát, gyűjtenünk az örök élet kincseit, amit Atyánk a mennyországba érkezve nekünk jutalmul oszt ki örökké tartó érvénnyel. Jézus földi életének alapvető parancsa:„Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok,ha szeretettel vagytok egymás iránt."
(Jn 13,34-35) Megszűnt tehát az a magába zárkózott életforma, amelyik ezt szavalja: Én szeretem az Istent, de ezt a borzasztó emberi nemet nem szeretem. Szent János keményen fogalmaz: „Ezt a parancsot kaptuk tőle:Aki Istent szereti, szeresse testvérét is"(Jn 4,21) Rengeteg a teendőnk-népünk új életre keltésével kapcsolatban. Minden részletkérdést ebben a megvilágításba kell elhelyeznünk: Vissza kell térnünk Istenhez, aki Fia által az Atyához emelt minket. A Szentlélek kegyelmeivel gazdagon boldogítani minden embertestvérünket úgy, hogy ez ne máz legyen rajtunk, hanem egész lényünket átdolgozott állapot: keresztény katolikus kultúra.

2013. május 13., hétfő

Pünkösd 3.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés harmadik rész

Istenatyánk minden élőlénynek és élettelennek is ősforrása. Kezdettől Fiát jelölte ki, hogy rajta keresztül valósítja meg teremtő tervét. A Fiúisten, az Atya tökéletes képmása sem istenségében lesz a teremtendő világ ősmintája, hanem úgy, hogy a Fiú az Atya akarata szerint az egyik teremtménynek, az embernek felveszi majd a természetét, örökre, elválaszthatatlanul összekapcsolja személyi fősége alatt az Atyától kapott isteni természettel, Istenember lesz. Emberi természetének anyagi része így már a teremtett világ anyagi ősmintája lehet. Emberi lelke pedig az eredetileg végleges számú angyalsereg, és az állandóan szaporodó emberlelkek ősmintájává válik. Ennek az ősi tervnek kibontakoztatója lesz a Harmadik Isteni Személy: a Szentlélek, aki a hitvallásunk legősibb megfogalmazása szerint „az Atyától és a Fiútól származik”. Adva volt tehát öröktől fogva az ősi terv. Ezt kellett a teremtés első mozzanatától irányítania a Szentléleknek. Ezért olvastatja a Teremtés könyve elején az Úr:”Az Isten Lelke a vizek felett lebegett”. (1,2) Ezért kellett az istengyermeki élet meghirdetése alkalmával sort kerítenie Jézusnak, hogy a működése titkát kutató öreg Nikodémuson keresztül sokan -mi is-, felfigyeljünk a Titokra, és törekedjünk minél tökéletesebben megérteni. Ne akadjunk el életünk felületén! Nikodémus Jézust hallgatva rásejtett, hogy az ő vallásos élete felületes. Sokat áldoz időben, buzgó kutatásban Isten törvényére. Elősegíti a közösség nemzeti és zsidó vallásos életét. Ez vajon elegendő-e? Jézus válasza megdöbbenti: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát”. (Jn 3,3) Nikodémus egészen más síkon él, mint Jézus: „Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be anyja méhébe, hogy megszülessék?” (4) Lám, a zsidók, az Ószövetség kitüntetett népe, nem jutott el Jézus korában odáig, hogy megértette volna: Az ember beleszületik ebbe a földi életbe. Ez önmagában is szép és értékes lehet. Gazdasági, kulturális, tudományos síkon is érhet el szép eredményeket. De ez nem az az élet, amelyre újra kell születni, mert más értelmű, amelyet Jézus is így fogalmaz meg: Isten országa (3) Ez az Isten országa itt a földön ugyanazok között a körülmények között zajlik, mint a természetes emberi élet. Többlete: Amit tesz Isten útmutatására, kívánságára, azt a hogyan és miért teszi, kérdőszavakkal lehet meghatározni. Jézus maga már tudatosította hallgatóiban: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk 1,15) Nem kell elköltözni ebből a világból, még csak más tájakra sem kell átvándorolni: csupán az igazságot kell elfogadni és a szerint élni, aztán lemondani az önző emberi célokról és a szeretetet kell gyakorolni. Minden, mi gyönyörű világunkban „természetes”, tehát a növények és állatok természetének megfelel, az a saját életének biztosítása. Aztán végül is mások szolgálatára adja gyümölcsét, önmagát is. De az embertől önzetlen és közvetlen szolgálatot vár Isten. Erre van teremtve. Amint fentebb már sokszor idéztük: Isten az embert a maga képére teremtette, vagyis önzetlen szeretetre, a másik ember önzetlen szolgálatára, boldogítására. Aki ezt megérti, egy új életre talál rá. Rádöbben: ha nem hoci-nesze, alapon rendezem be az életemet, tehát nem kereskedők önző életszemléletével élek, nem fizettetek meg minden kézmozdulatomat, hanem elfogadom, hogy én Isten gyermeke vagyok, amit így Isten stílusával, az igazság és önzetlen szeretet módszerével teszek meg az életemben, azt nekem Isten fogja megfizetni örökké tartó boldogsággal, akkor én egy másfajta szellemiség, ország, gondolkodásmód közegében, világában élek. Ehhez a gondolkodásmódhoz át kell alakulni. Ezt nevezzük újjászületésnek. Jézus erre utal: „Ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába.” (Jn 3,5) Pünkösdre készülve nekünk is szól az Úr. Fogadjuk meg szavát! Akarjunk mi is újjászületni!

215. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.13. hétfő

Felelős személyeket nevelni

Valamiért felelősnek azt személyt nevezzük, aki hozzáértése és jelleme alapján vezetőként él egy közösség vagy megbízatás élén, garantálja, hogy ő személy szerint mindent megtesz a vállalkozás sikeréért, vagy sikertelenség esetén erkölcsileg és anyagilag felel az következményekért. Isten a világot jónak teremtette, tehát megfelelt a céljának, az emberiség boldogításának itt a földön és az örökéletben is. Közbejött a Éva megkísértése: A kísértő azt ígérte, hogy felfedi az Isten által elrejtett titkot, aminek a birtokában nemcsak sikeres emberek lesznek, földi és örök boldogság birtokosai, hanem ők lesznek az Isten, ők szabják meg azontúl, mi a jó és mi a rossz. Éva kötélnek állt, tetszett neki a jövendő legfelső hatalom birtoklása, ezért evett a tiltott fáról. Csak saját magáért volt felelős, hiszen az Ur az „embernek parancsolta: A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod"(Ter 2,16-17) Az egész emberiségért Ádám volt a felelős. Most ilyen horderejű parancs vagy hatalom nincsen senkinek a vállán, de a családban az édesapa, plébánián a plébános, közösségben a vezető felel mindenért. Ezért fontos, hogy olyan egyéniségeket neveljünk, akik nemcsak önmagukért, hanem közösségekért is tudnak felelősséget vállalni. Az erre való nevelés nagy gond, óriási feladat, de nélkülözni nem lehet. Az igazság és szeretet magas fokán kell állnia, mire kisebb, majd egyre nagyobb felelősséget is vállalhat. Tehetség jellem, önzetlenség is kell hozzá. És sok-sok kegyelem.

2013. május 12., vasárnap

Pünkösd 2.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés második rész

Az Atya a maga tökéletes képmását minden lény ősmintájának rendelte. Fia nem istenségével lett ősmintája a teremtett világ minden részének, hanem megtestesülése révén. A milliárdszor milliárdnyi csillagból álló tejútrendszer mind a Betlehemben megszületett kisded alakjának korai anyagiságát valósította meg évmilliókkal megelőzve magát a megtestesülést. Emberi lelke pedig a megszámlálni is igen nehéz angyalvilág és a fokozatosan szaporodó emberlelkek ősmintájaként valósult meg az angyali üdvözlet alkalmával Názáretben, majd kilenc hónap rejtett magzatélet után mutatkozott be ugyancsak Betlehemben előbb az esemény tanúi, a betlehemi pásztorokat informáló hírmondó és a Kis Jézus számára az első szellemi élményt dalba-szövő angyali seregek előtt. Valószínűleg kevés hívőnek jut eszébe az idillikus karácsonyi éjféli misén, hogy ez az esemény öröktől fogva élt Istenben, az angyalok teremtése óta az angyalkórusok tudatában, és lett nyilvánvaló örömforrás Betlehemben. Nekünk az évente visszatérő örömünnep a lényeg. A mélyebben gondolkodó híveknek már eszébe jut az is, hogy egy öröktől fogva elrejtett esemény nyilvánossá tételéhez Isten az akkori világ legnagyobb urának, Augusztus római császárnak kellett közreműködnie. Majd az üres juhistállóban végbement csodálatos beteljesülés tényleges hírnökei egyenesen a végtelen messzi mennyországból érkeznek a pusztában juhaikat őrző pásztorokhoz: „Egyszer csak ott termett mellettük az Isten angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal azt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”(Lk 2,9-14) Micsoda koreográfia! Mindezt nem emberek tervezték, hanem az, akiről a Ter 1,2-5-ben olvassuk az igazi kezdetekről: „a föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap”. Szent János apostol és evangélista pedig így vezeti be nagy Jézus-életrajzát: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (Jn 1,1-5) Mindez a csodaszép történet viszont nem valami költői álom, hanem a leggyönyörűbb valóság! Milyen kár, hogy e csodaszép titokvilág kibontakozása után még a karácsonyi ünnep alkalmával is csak az emberiség egy harmada figyel fel az értünk megalkotott és a számunkra valóra váltott gyönyörű valóságra! Amikor Jézus már három évtizede a földön élt, elkezdte nyilvános működését, lassan-lassan felfigyeltek rá az emberek. Egy öreg vallásos zsidó farizeus késő esti órában kérezkedett be Jézus szállására: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a jeleket véghezvinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten. Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát”. (Jn 3,2-3) Az öreg farizeus figyelme fennakad az „újra születésen”. Nem érti. Jézus addig-addig serkenti figyelmét, amíg rátalál néhány fogódzópontra: Itt nem az édesanyánkra lesz újra szükségünk, aki csupán a testünket tudta egyszer foganni és megszülni erre a földi életre. Amit Jézus kínál, az újfajta életmód: a már élők kaphatnak Istentől: a Szentlélek átnevelhet bennünket az igazság és a szeretet világára.

Pünkösd 1.



Pünkösdre készülünk

elmélkedés első rész

A világ teremtésével kezdett létezni az isteni léten kívüli lét. Isten léte maga a tökéletesség, az abszolút lét. Ezt a létformát Isten sajátjaként birtokolja. Ez nem is közölhető mással, mint csak az isteni Személyekkel. Az önismeretben az Isten Első Személye, az Atya, megismeri önmagát teljesen precízen, kimerítően. Ezt a tökéletes önismeretet az Atya kimondja egyetlen Szóban: Fiam, Fiú. Így igaz megfogalmazás, hiszen ott van az Atya előtt, nemcsak hasonlít hozzá valamelyest, hanem tökéletes mása, akkor Fia is, vagyis szülötte.A születésben élő kap létet a természet hasonlóságában.A Személynek szüksége van lényegre, vagyis természetre, amelyben létezni tud. Úgy, mint az emberi személy is csak emberi természetben, lényegben, embertest és emberlélek birtoklásában létezhet. Az Istenben egyetlen lényeg létezik, amelyben minden tökéletesség megtalálható. Ez oszthatatlan egység. A születő Fiúnak ezt adja csorbítatlanul az Atya isteni örök születése alkalmával. Így lesz kettejük közös kincse, hiszen mindkettőjüknek egyformán szükségük van rá. Van azonban az isteni természetben még egy másik képesség: a végtelenül nagy isteni akarat. Ennek a mindenható akaratnak működése során származik a Harmadik Isteni Személy, a Szentlélek. Közös kincsük isteni természetük, amit mindhárman együtt birtokolnak, végtelen gazdag. Másnak ilyen formában, mint egymásnak, nem adhatják tovább, de a szerető tehát mások javát akaró és biztosító Isten megtalálta a módját, hogy kincseiben minél nagyobb körben részesülhessen az újabb, Isten teremtő jóságából létezni kezdő dolgok és személyek egyre bővülő köre. A három isteni Személy közös elhatározásából elinduló teremtésben Isten önmagánál szebb, tökéletesebb mintát nem találhatott. Ezt az igazságot váltotta valóra, amikor elhatározta, hogy a második Személy, a Fiúisten a teremtmények egyik nagy csoportjának, a jövendő emberiségnek tagjává válik, megtestesül. Felveszi ennek a lét-csoportnak testét, és anyagi állományával a világ összes anyagi lényének: a csillagvilágnak és földi anyagoknak ősmintája lesz. A megtestesülő Istenember emberlelke pedig mintájává válik az emberlelkeknek és az angyalok kilenc karának. Ennek a hatalmas örömnek megfogalmazását olvassuk Szent Pálnak a Kolosszei hívekhez írt leveléből: „Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fia országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn”. (Kol 1,12-17) a Fiúisten a világ előre elhatározott időszakában valóban megtestesült. De addig már rengeteg ember teste-lelke valósult meg az Ő ősmintája szerint. Sőt nyugodtan mondhatjuk a teremtés első sorától kezdve, hogy Szent Pál szavai is egybecsengenek a többi teremtett lény létrehozásával: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett”. (Ter 1,1-2) A Szentírás elbeszéli, hogy alakította ki az Úr évmilliók alatt a csillagvilágot, majd hogyan hozta létre a földi teremtmények megszámlálhatatlan fajtáját, az élőlények: növények, állatok és végül az ember teremtése milyen gondos szeretettel történt: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog az egész földön.. Megteremtette tehát az Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet. Hajtsátok az uralmatok alá” (Ter 1,26-28)

214. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.12. vasárnap

Megmutatni az Atyát a világnak

A keresztény emberek hitükkel kapcsolódnak Istenhez. Ebből tudjuk a legfontosabb ismereteket, amelyek biztosak, örökre érvényesek. A hitünk foglalata így kezdődik: „Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében". Ő a végtelen nagy istenséget önmagától birtokolja örökké. Tőle születik szellemi születéssel az egyszülött Fiú. Kettejüktói ered a Szentlélek. Jézus mindezt csodálatos tisztán elmagyarázta tanítványainak. János apostol evangéliumában Jézuson keresztül mutat rá az Atyára: „Mi láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét". (Jn 1,14) Az apostolok is szerették volna látni, szemtől szembe megismerni az Atyát: „Senki sem jut az Atyához, csak általam. Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt. Ekkor Fülöp kérte őt: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát és az elég nekünk."(14,6-8) Jézus pedig nyugodtan hivatkozik arra, hogy Ő az Atya tökéletes képmása, hát rajta keresztül ismerjük meg az Atyát. Nekünk is feladatunk, hogy az Atyát megmutassuk a többi embernek. Értelmünk elsődleges célja, hogy Istent minél tökéletesebben ismerjük meg, és amennyiben módunk van rá, legyünk ismertté mások számára is. Beszédkészségünk is elsősorban erre való, hogy beszéljük az Atyáról, ismertessük meg Őt a többi embertestvérrel is, hiszen Ő közös Atyánk,akit képen, szóban, tudományban ismertessük meg mindenkivel.

213. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.11. szombat

Jézus jelenléte hazánk utcáin

Sokan akadtak olyan keresztények, akik tudatosan átélték Jézus szavait: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük". Az új keresztény egyházat Jézus még nagyobb figyelemmel segíti, mint minket, akik már évezrede keresztények vagyunk. Ez azért van, mert mi már annyira otthonosan alkalmazzuk az Úr szavát, hogy észre sem vesszük, amikor közénk toppan? Vagy annyira elszoktunk attól, hogy az evangélium nem holt szöveg, hanem „az én tanításom lélek és élet!" (Jn 6,63) Inkább arról van szó, hogy ritkán beszélgetünk Jézusról. Ha kimegy a misehallgatók csapata a szentmiséről, nem tudom, sokaknak jut-e eszébe arról szólni, hogy neki milyen élményt nyújtott a szentáldozás? Kapott-e választ a prédikációban valamilyen aktuális problémája megoldásához? Volt-e igénye arra, hogy a fülében tornyosuló rossz hírek magyar vagy világi problémáira próbáljon a szentmisén választ kapni? Ha nem értett meg valamit a szentbeszédből, van-e bátorsága megkérdezni ugyancsak kifelé tartó ismerősétől a helyes választ? Meri-e mondani a modern hívő, hogy Jézus nemcsak Koreában, Vietnámban és más friss keresztény közösségben áll rendelkezésre a nevében összegyűltek megsegítésére? Az utcáinkon egyre több az erőszak, az ocsmány beszéd, vagy talán csak közömbös traccsolás, amitől nem lesz szeretet, becsület, igazság és öröm a szívünkben? Jézust nekünk kell jelenvalóvá tenni a magyar utcákon, akkor általa majd visszatér a szent közösség, békesség és az áldás.