2013. május 10., péntek

212. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.10. péntek

A város fényét a Bárány adja

Az Ószövetségben sokan szerették volna látni Isten gyönyörű arcát. Mózes, aki népével együtt döbbenten állt a Sínai- hegy lábánál, és nézte az állandó villámlásban tündöklő hatalmas hegyet, később meghívást kapott a hegytetőre Istennel beszélgetni. Kétszer negyven nap és negyven éjszaka volt Isten vendége. Isten arcát azonban nem láthatta, mert azt a földön élő ember nem élné túl. De a saját arca túlvilági fényben ragyogott az Úrral való társalgástól. Aztán látta Isten dicsőségének ragyogását a szövetség sátra Szentek Szentjében. A szent sátor belső, kisebb helyisége ablaktalan volt, vastag függöny választotta el a szentélytől. Nem volt benne semmi más, csak a frigyláda. Annak teteje aranylemez volt, rajta a két kis kerubszobor összehajló szárnyakkal. Ennek félköréből ragyogott Isten dicsősége, a fény, amely éjjel-nappal beragyogta a Szentek Szentjét. Mózes, majd a mindenkori főpap beléphetett oda évente egyszer látni a földi fényforrás nélküli ragyogást. A karácsony sűrű éjszakai sötétjét napnál világosabban ragyogta be az angyal, majd az angyal-sereg fénye. Az égen ugyanekkor titkos csillagfény ragyogott fel jelezni a Messiáskirály születését. Ez másfél év múlva Jeruzsálem és Betlehem között újra ismétlődött. Maga Jézus is napnál fényesebb ragyogást sugárzott a színeváltozáskor a hegyen. Az égből földre szállt Jeruzsálem is ilyen fényben ragyog. De az égben sem kell nap vagy holdvilág, mert az Isten és a Bárány, ragyogja be örök fényességgel.(Jel 21,23)
 

2013. május 9., csütörtök

211. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.09. csütörtök

Lét és cselekvés

Az emberek szellemi megismerő képességükkel, az értelemmel sok mindent megismerhetnek, amiről az alacsonyabb rendű lények, állatok és növények nem tudnak. Az ember tudja, hogy minden élőlény egy tudományosan összeállítható sorba tartozik. Ebben a sorban áll az ember is. Alatta az állatfaj áll, felette az angyalok. Az ember testével az állatokhoz hasonlít, lelkével az angyalokhoz. Lényegileg azonosak vagyunk a többi emberrel, de azért egyedenként igen sok nem-lényeges különbség van bennünk: egyik ember testében fejlettebb (magasabb, erősebb) mint a másik. Vannak értelmesebbek és kevésbé értelmesek. Ezek az emberi értékek fejleszthetők, földi életünkben kihasználhatók a megfelelő célokra. Abban sem vagyunk egyformák, hogy milyen különleges hivatásunk van. De még az azonos hivatásúak sem egyformák. Jézus egyik példabeszédében fejtegeti ezt a kérdést: Egy gazdag ember messze útra készült, kiosztotta pénzét a szolgái között, hogy ügyesen használják fel a kapott összegeket, gyarapítsák a gazda vagyonát. Az egyik szolgának tíz, a másiknak öt, a harmadiknak egy mínát adott. A visszatért úr számadást tartott: az első újabb tíz mínát hozott, a második újabb ötöt, a harmadik csak azt hozta, amit kapott. A tíz mínás tíz város felett lett úr, az ötös öt város felett, a harmadik pedig büntetést kapott, mert lustálkodott. A papok is lényegében más-más adottságokkal rendelkező emberek. Tehát nemcsak azt kell néznie a legnagyobb Úrnak, hogy papi munkára, szolgálatra hívott meg valakiket, hanem azt is, hogy milyen minőségekkel van feldíszítve természete. De a meghívottaknak is állandóan törődniük kell arra, hogy az egész lényüknek együtt kell dolgoznia papi ténykedésükkel, mert egészen Istené vagyunk. Az eredményt az összes képességünkhöz méri az Úr. Mondhatnánk azt is, hogy én egy hangszer vagyok Isten kezében: hegedű vagy bőgő: úgy kell szólanom.

2013. május 8., szerda

210. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.08. szerda

Neked ajánlom lelkemet

Az emberi lelket jó felajánlani Istennek. A felajánlás lényegében a szabad akarat megnyilatkozása. Az ember értelmével megismer valami értéket, megmutatja az akaratnak, a szellemi vágyó tehetségnek. Ha az akarat mozdul, kívánatosnak tartja ama érték megszerzését, akkor elhatározza, hogy a megismert jót igyekszik megszerezni magának. Ha olyan nagy jóról van szó, amiért hosszú időre szívesen leköti magát az akarat, akkor fogadalmat tesz egy meghatározott időre, esetleg egész életére, örökre. Ilyen fogadalom, elkötelezettség a házasságkötés: mindent a házastársam boldogítására fogok tenni egész életemben. Amikor viszont az embertől Isten kér ilyen elkötelezettséget hosszabb időre, esetleg örökre, akkor nem emberi sorshoz köti magát az ember, hanem a végtelen jóakaratnak, aki nem téved, és nem változik meg soha. Isten pedig nagyon értékeli az ilyen bizalmas felajánlkozást. Isten Fia isteni formájában is felajánlotta magát Atyjának: Látva az emberek keserű sorsát, hogy vétkezni tudtak az ősszülők és nyomukban minden ember ugyanúgy, de bűnétől senki megszabadulni nem tud a maga erejéből, ezért felajánlotta, hogy emberi alakot öltve, majd isteni és emberi akaratával vállalja azt a szolgálatot, amellyel minden embernek megszerezheti Istentől minden bűn bocsánatát. (Zsolt 40,7-9) Az egykor elvállalt küldetést utolsó megfontolással újra Atyja elé tárja, újra vállalja, és néhány órán belül végbe is viszi. Akit Isten ösztönöz hasonló felajánlásra, hogy magát, szabad akaratát, mindenét az Úr rendelkezésére bocsátja, hogy Isten felhasználhatja végtelen jósága szerint a szeretet céljaira, az megtiszteli Istent, megmutatja másoknak is, hogy ezt a felajánlkozást érdemes megtenni, mert a legbiztosabb utat választja, amelyen sem eltévedni, sem csalódni nem lehet.

2013. május 7., kedd

209. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.07. kedd

A pap az imádságban születik

II. János Pál pápa szerint: „Az imádság Isten szentségéből fakad, és ugyanakkor válasz erre a szentségre”. Amikor egy kisgyerek beszélni tanul, az édesanya szavaiban sejti meg, hogy őt nagyon szereti az anyu. Az ölelő kar, a megnyugtató anyai kebel, amely édes anyatejjel táplál és biztonságosan elrejt az ismeretlen veszedelmek elől, azt az érzést kelti a csöppségben, hogy az édesanya valami más, felsőbb rendbe tartozik. Ez ösztönzi, hogy bízzék benne, reméljen tőle folyamatosan új közléseket, ajándékokat, amelyek az ő kis személyes életét segítik. A felnőttet Istennel kapcsolatban ugyanez a gondolat, érzés tölti el: Isten több, végtelenül több mint én vagyok: Szent. Amit mond, elfogadom, mert jóakaratát közli velem. Aztán engem Ő ösztönöz, hogy válaszoljak neki, sőt arra is, hogy én kezdeményezzem a vele való beszélgetést. Így értem a nagy pápa imára vonatkozó, idézett szavait. Ami pedig gondolatfűzésében következik: „az imádság teremti meg a papot, a pap az imádság által teremtődik”, szintén érdekes és elgondolkodtató. Az imádság természetfeletti közegben történik. Kegyelmi világból születik, hiszen a világot végtelenül felülmúló Istennel kezdünk beszélgetni. Amikor Isten szól hozzánk arról, hogy Ő szeretne minket a maga benső életébe jobban bevonni, kiképezni, erővel ellátni arra, hogy más embereket is oda tudjunk majd vezetni hozzá. A papi hivatás megteremtése, vagyis egy jövendő, új szolgálati életforma kezdete így alakul Isten és hívandó gyermeke között. A jövendő pap pedig alanyilag így teremtődik: Elfogadja a hívást, és adja a kapott kegyelmek mellé, ami a szolgálathoz belőle lesz szükséges. Értelme, akarata, érzelemvilága, kulturáltsága kincseit, edzi testét, hogy bírja majd a nem kis megpróbáltatásokat. Mint a facsemete a napfény, a talajvíz mellé élni akarását. A pap pedig majd később is az imádságból él, mert folyton új kegyelemre lesz szüksége, hogy vállalt kötelességeit jól tudja teljesíteni.

2013. május 6., hétfő

208. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.06. hétfő

Vigyük magunkkal Máriát

Óriási szerencse, ha valaki olyan család gyermeke lehet, amelyikben naponta összekulcsolt kézzel imádkozzák az Úrangyalát reggel, délben és este. Ha megkondult a harang, megállt a munka, mert köszönteni akartuk Jézus Édesanyját. Vasárnap, pedig a délutáni litániára ugyanúgy sietett az édesanyánk, mint minden vasárnap délelőtt a szentmisére. Közben megvolt a reggeli, tizenkettőkor a finom ebéd, és este a vacsora. Amikor noviciátba indultunk unokaöcsémmel, azzal a tudattal mentünk az ismeretlenbe, hogy pappá szentelésünkig, tehát kilenc évig egyáltalán nem mehetünk haza, mi megéreztük Chiara Lubich jóval későbbi ajánlatának fontosságát: Vigyük magunkkal Máriát! Bementünk a templomunkba, és az Eukarisztia áldása után odalépegettünk a Lourdes-i barlanghoz a torony aljában. Biztosak voltunk abban, hogy Ő édesanyaként kísér majd bennünket családunktól távol a várható kilenc éven át. Aztán két év múlva váratlanul hazaküldtek bennünket Esztergomból. Gőzerővel, azaz tankok ezreivel törtek előre az orosz csapatok. Vasutak összebombázva, vonatunkat egy bomba visszatolatásra kényszeríttette tíz kilométeres út után a komáromi állomásra, amelyet előző éjjel bombáztak össze. Szorongó szívvel ültünk az ablaktalan fülkében. Másnap reggel újra indultunk. Kicsit odább, mint előző délelőtt, románok lőtték szét a mozdonyunkat lopott Messerschmittekkel. De Ő akkor is, ott is és egész életemben mindig vigyázott rám.

2013. május 5., vasárnap

207. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.05. vasárnap

A Misztérium újdonsága

Amikor az ember fejlődni kezd, találkozik a felnőttek gondolkodásmódjával. Megtanulja a logikus gondolkodást. Ebbe később beleszól saját értelmének és tapasztalatainak tanulsága. Úgy vélem, ezt érthetjük „a világ gondolkodásmódja” és „uralkodó kultúra sémái” kifejezések alatt. Ebből kell a gondolkodó egyénnek kiemelkednie, ha a saját életét Isten gondolataihoz, akaratához kívánja alkalmazni. Az Úr minden embernek kialakítja a pontos élettervét. Az emberiség óriási közösség. Azok, akik egy időben élnek, érzékelhetik is tetteik következményeit. A későbbi következmények ugyan általában ismeretlenek lesznek, de az ítéleten az Úr Jézus megmutatja majd, hiszen felelősek vagyunk minden értékért és a hanyagságunk által okozott bajokért is. Ezért a természetes gondolkodás mellett ki kell alakítanunk az értelem-újítást. Ez nem mást jelent, mint az állandó figyelést Isten felé. Reggeli imában megköszönjük Istennek, hogy jól pihenhettünk. Kérjük áldását a napi tennivalóinkra, elsősorban ismert kötelességeink jó teljesítésre. Aztán megkérdezzük Atyánkat, ezeken felül mit kell még az Ő akarata szerint elvégeznünk. Mivel a kegyelmekért mindig imádkoznunk kell, ha ezt a reggeli kérést elmulasztjuk, nem biztos, hogy észrevesszük a különleges feladatot, vagy esetleg nem lesz erőnk teljesíteni. Tehát mindkét mozzanatot említjük: Atyám, nyisd rá a szememet a nekem rendelt feladatra, és adj kegyelmet, hogy sikeresen végbe is vigyem. Este, pedig a lelkiismeretvizsgálatkor az a kérdés is fontos legyen: figyeltem-e a kegyelem indításaira és együttműködtem-e vele? Nyugodt lehetek-e, hogy közreműködésemmel egy – akár ismeretlen – embertársamnak az élete kedvezően gördült tovább, vagy netán valami fontos dolga félbe maradt, elmaradt miattam? Ez bizony naponta megújuló feladat. Kellemetlen néha? Azért élünk, hogy önmagunkról mindig megfeledkezve tegyük a jót, amivel másokat boldoggá tehetünk. Ez a keresztény kultúra.