2013. április 13., szombat

185. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.13. szombat

A pap az imádságban születik

II. János Pál pápa szerint: „Az imádság Isten szentségéből fakad, és ugyanakkor válasz erre a szentségre”. Amikor egy kisgyerek beszélni tanul, az édesanya szavaiban sejti meg, hogy őt nagyon szereti az anyu. Az ölelő kar, a megnyugtató anyai kebel, amely édes anyatejjel táplál és biztonságosan elrejt az ismeretlen veszedelmek elől, azt az érzést kelti a csöppségben, hogy az édesanya valami más, felsőbb rendbe tartozik. Ez ösztönzi, hogy bízzék benne, reméljen tőle folyamatosan új közléseket, ajándékokat, amelyek az ő kis személyes életét segítik. A felnőttet Istennel kapcsolatban ugyanez a gondolat, érzés tölti el: Isten több, végtelenül több mint én vagyok: Szent. Amit mond, elfogadom, mert jóakaratát közli velem. Aztán engem Ő ösztönöz, hogy válaszoljak neki, sőt arra is, hogy én kezdeményezzem a vele való beszélgetést. Így értem a nagy pápa imára vonatkozó, idézett szavait. Ami pedig gondolatfűzésében következik: „az imádság teremti meg a papot, a pap az imádság által teremtődik”, szintén érdekes és elgondolkodtató. Az imádság természetfeletti közegben történik. Kegyelmi világból születik, hiszen a világot végtelenül felülmúló Istennel kezdünk beszélgetni. Amikor Isten szól hozzánk arról, hogy Ő szeretne minket a maga benső életébe jobban bevonni, kiképezni, erővel ellátni arra, hogy más embereket is oda tudjunk majd vezetni hozzá. A papi hivatás megteremtése, vagyis egy jövendő, új szolgálati életforma kezdete így alakul Isten és hívandó gyermeke között. A jövendő pap pedig alanyilag így teremtődik: Elfogadja a hívást, és adja a kapott kegyelmek mellé, ami a szolgálathoz belőle lesz szükséges. Értelme, akarata, érzelemvilága, kulturáltsága kincseit, edzi testét, hogy bírja majd a nem kis megpróbáltatásokat. Mint a facsemete a napfény, a talajvíz mellé élni akarását. A pap pedig majd később is az imádságból él, mert folyton új kegyelemre lesz szüksége, hogy vállalt kötelességeit jól tudja teljesíteni.

2013. április 12., péntek

184. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.12. péntek

Megszakítatlan párbeszéd

Urunk Jézus a papok első példaképe. Ő az örök főpap, aki Istenember, vagyis akinek isteni és emberi természete Isten-személyi fősége alatt örökre, elválaszthatatlanul egymáshoz van kapcsolva. Neki tehát emberi értelme örökös, közvetlen párbeszédben van az istenséggel, az első és a harmadik Isteni Személlyel. Ez a párbeszéd, megbeszélése emberi tennivalóinak, roppant fontos, mert emberi értelme nem tud mindent, képtelen is rá, és nem is lenne lehetséges. Gondoljunk arra, hogy hányszor imádkozott hosszan: negyvennapos böjtje alatt semmit nem evett, kevés alvással megelégedve igazi felkészülést végzett a három éves nyilvános működésére. Amikor pedig apostolokat kíván kinevezni nagyszámú tanítványai közül, a megelőző éjszakát a hegyen egyedül tölti, buzgón könyörögve, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek a tizenkettő közé. Júdás esetét éppen úgy megbeszélte Atyjával, mint Péter jövendő vezető szerepét. Megható jelenet az utolsó nagy párbeszéde a Getszemáni- kertben. Ott kellett véglegesen vállalkoznia a szenvedésre és a halálra. Nem szégyelli bevallani Atyja előtt, hogy iszonyú nehéznek látja a pert, a keresztutat, főként pedig a kereszthalált. Nem megrendezett monológ volt ez, bár az Atya válasza nincs leírva számunkra, de Jézus egész istenemberi valója ott remeg a kérésben: Atyám, ha lehetséges, múljék el e kehely,de ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, ahogyan te. A kereszten függve teljesen átadta magát a test-lelki gyötrelmeknek. Ahogyan ezer évvel korábban még csak isteni formájában megbeszélte Atyjával, hogy az ószövetségi áldozatok nem hoznak üdvösséget, ezért a Fiú eljön, ahogy írva van (Zsolt 40), ugyanígy a kereszten egy zsoltáridézettel mondja ki rettenetes érzését: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

2013. április 11., csütörtök

183. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.11. csütörtök

Hívás az életszentségre

A próféták néha részesültek olyan látomásban, amikor láthatták Isten mennyei dicsőségét, vagyis azt a csodálatos ragyogást, amely Isten jelenlétéből árad. Ennél többet az élő ember szeme felfogni nem tud Istenből. Ő más, mint a teremtett lét. A látomásokból soha nem hiányoztak mennyei lények, akiket a próféták valóban személyükben, létükben látnak, és hallják hódoló éneküket: „Szent, Szent, Szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”. (Iz 6,3) a látomás lenyűgözi Izajást prófétát. Ő is szeretne valamilyen módon belekapcsolódni ebbe a mennyei közegbe, csakhogy ijedten ébred rá rögtön, hogy ő bűnös ember: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (5) Az egyik szeráf csípővassal parazsat vett az oltárról, megérintette Izajás ajkát, és ezzel megtisztította egész lényét, hogy alkalmas legyen az isteni küldetésre, amelyre kiszemelte őt az Úr. A papokat is Isten választja szolgálatára. Ő készíti föl a küldetésre. Tisztítja, kegyelmekkel gazdagítja, hogy arcán felragyogjon Isten fénye. Mert nem emberi értékeink tesznek pappá, hanem a kegyelem. Ez sugárzik át a hallgatókra, a szentséget igénylőkre, így alakul ki könnyebben a hívő emberben a vágy Istent bírni, benne boldoggá válni. Amikor Istent szolgáljuk, amikor eldurvult korunkban szavainkat talán meg sem értik, a krisztusi fény elmondja helyettünk a másvilág üzenetét: Isten-atyánk mindegyikünket erre az állapotra hív, a teljes boldogságra. Ha az Izajások, a Szent Ferencek, korunk ismert szentjei megkapták a tisztulás kegyelmét, Isten további kegyelmeket ajánl.

2013. április 10., szerda

182. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.10. szerda

Négyszemközt

„A személyes imádság pótolhatatlan, mert mindenki számára elérkezik az idő, amikor Isten négyszemközti találkozásra hívja, egy bensőséges találkozásra”. Ez a biztos alap mindnyájunknak az igazi lelkiéletre. Sokan vannak ugyanis, akik a mások által megfogalmazott gondolatokkal kezdik és folytatják imaéletüket. Úgy vélik, hogy azok szépen sikerült mondatok, illik ilyen remekművekkel állni a végtelenül tökéletes Isten elé. Vannak imák, amelyeket Jézus Krisztus fogalmazott meg. Ilyen a Mi Atyánk kezdetű imádság. Közösségeinkben és magánhasználatban egyaránt igen fontos imádkoznunk. Benne van az egész vallásos életünk minden lényeges mondanivalója. De nélkülözhetetlen az a fajtabeszélgetés, amikor én személyesen nyilatkozom, tárulok ki Isten előtt, aki hat és félmilliárd most élő embertestvér között engem személyesen ismer, én egy vagyok közülük, de olyan valaki, akit Atyám egyetlen ilyennek gondolt ki, egyéni célt és ahhoz egyéni életutat tervezett nekem. Az Ő végtelen utánozhatóságában ennek az egynek csak én vagyok megvalósítója. Csak velem tudja közölni az én élettervemet, csak én tudom felelősen kimondani a tervet vállaló igent, tehát senki előre megszerkesztett imádsága nem pótolhatja az én személyes, négyszemközti beszélgetésemet Isten-atyámmal. Igen, ezt a beszélgetést úgy kell várnom, mint lelki fejlődésem legfontosabb állomását. Ajánlanom kell másoknak is az egyéni imát, hogy reggelente jól tájékozódjam, hogyan tudom napom folyamán Isten igazságát jól megismernem, szeretetemet legtisztábban gyakorolnom.

2013. április 9., kedd

181. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.09. kedd

Az imádság fénye

Az egészséges ember szeme segítségével kapcsolódik bele a környezetét alkotó világba. Ha kint árad a fény és a szemem ép, egészséges, akkor bensőmet is jóleső érzés tölti el: azt a szépet és jót, ami engem körülölel, mind magamba áraszthatom. Szememen keresztül enyém a mennybolt, a közeli világ óriási panorámája, és nemcsak azt szívhatom magamba, aminek telekkönyvi tulajdonosa vagyok: Istenatyám szemem közvetítésével mindent nekem ajándékozott. Most fellibben egy utolsó fátyol: maga Isten is az enyém. Egyelőre ugyan tükör által homályban jelenik meg előttünk (1Kor 13,12) a látnivalók csodás Mindensége, de már ez is gyönyörű élmény: imádságnak hívjuk. Isten szóba áll velünk. Szívesen teszi, hiszen „Bonum est diffusivum sui”, szabad fordításban: a Jónak az a tulajdonsága, hogy kiárasztja magát. Először kötött formában árad Jézus ajakáról örökölve: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. A gyereklélek csodálkozó szempára belefúródik a kék ég végtelenjébe. Igen, valahol ott lakik a legszentebb, legjobb Édesapa. Minden hívő Atyja. Megengedi, hogy megszólítsam. Mondom is, amit velem tanítottak. Előbb csak keveset értek az Úr imájából. Aztán mindig több lesz a tartalom a szavak mögött. Beszélgetek Istennel. Kezdek otthon lenni nála. Hallgat rám. Később szól is: válaszol, kérdez, megmutat, megmagyaráz sok érdekes dolgot. Megmutatja környező világomat, de már a maga szeme felől. Ráébreszt: földi szüleidet én adtam neked. Azért ajándékoztam őket, hogy téged világra hozzanak. Olyan csöppség voltál, hogy karjukban hordoztak, etettek, fürdettek. Szerettek téged. Aztán lassan növögetsz, már te is tudsz szeretni. Erősödsz, te is azért leszel nagy, hogy szeretni tudj: szülőket, testvéreket, nemzetedet, végül minden embert. Minél jobban elmerülsz bennem, imádkozva élsz, annál értékesebb ember leszel.

2013. április 8., hétfő

180. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.08. hétfő

A szeretet jó gyümölcsei

Az őszi gyümölcs-szüretkor a jó gazda szemügyre veszi a termést: milyen gazdag, milyen zamatos és mennyire tartható el, hasznosítható hosszú távra. Aztán, ha nincs megelégedve a fájával, akkor nem esik neki fejszével vagy fűrésszel, mert teljesen új fát nevelni hosszú és fáradtságos munka, és lehet, hogy csak akkor tűnik ki, nem volt-e haszontalan a csere, amikor az új fa megtermi első gyümölcsét. Más célra vezető módszert alkalmaz az okos gazda. Körülnéz barátainál, ismerőseinél, és ha megbízható, jó gyümölcsöt talál, akkor oltógallyat kér, és beoltja a haszontalan fáját. Az a pici, pár centis gallyacska beleilleszkedik a fába, s ha megköt, megmarad, a fa erejét saját természetén átvezetve, újfajta, nemesebb gyümölcs termésére teszi alkalmassá. Valami efféle csodálatos dolog történt, amikor a Jó Isten látta, hogy a szépnek teremtett emberi nem a bűn rossz gyümölcsét termi. Nem semmisítette meg, nem vágta ki, hanem beleoltotta saját egyszülött Fia által a maga isteni természetét, hogy a szeretet ízes gyümölcseit tudja teremni ezután. Mária volt az a faág, amelybe Jézust beleoltotta az Atya. Ettől kezdve az emberiség az Istennek tetsző élet gyümölcseit tudja teremni. A beoltott fának csak a beoltott ága termi a nemes, finom gyümölcsöt. A többi ág, ha megmarad régi énje szerint, a régi gyümölcsöt termi ezután is. Mária és Jézus. Az Ő életükbe kell beleoltódni mindenkinek. Minél előbb! Náluk nélkül nincsen megújulás.A Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének ez az üzenete.

2013. április 7., vasárnap

179. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.07. vasárnap

Az életet megvilágosító fény



Loyolai Szent Ignác számára egy ízben elsötétült a világ. Talán lábsebe komolyan vétele volt számára riasztó jelenség, hiszen ha maradandó hatása lesz a sebnek, netán sánta marad, vége a katonai pályának. Ki látott már büszkén menetelő katonák között sántító hadfit? Hiába keresett jóízű kalandregényeket, hogy elűzze a hosszúra nyúlt gyógyulási folyamat unalmát. Nem tudtak ilyennel szolgálni a kórházban.Nem volt másuk, csak Szentírásuk meg Assisi Szent Ferenc írásai.Szentes könyvek. Jobb híján ezeket kezdte olvasgatni. A Szentírás talán túlságosan komoly olvasmány volt akkor még a számára. Úgy járhatott, mint Saul, a keresztényüldöző lelkes ifjú-farizeus. Belül őt is küldetéstudat ajzotta. Úgy gondolta, hogy Istennek szolgál, ha azt a rendbontó Názáreti Jézust kitörli követői emlékezetéből. Ezért üldözte a jeruzsálemi keresztényeket, majd indult összeszedni a szíriai közösség tagjait Damaszkuszba. A tűző déli napfényt homályosította el Jézus ragyogása, amint megjelent neki az úton. Hiú emberszeme belevakult a krisztusi fénybe. Ez a találkozás tette az igazságok mély ismerőjévé, ez tette a világ egyik legnagyobb tanítójává: Szent Pál apostollá. A krisztusi fény ragyogott rá mindegyikünkre, akik papok lettünk. Ez a fény amely sugárzott rám négyéves korom óta, aztán - a nélkül, hogy igazán a lényeggel tisztában lettem volna-, áradt rám magam és mások élményeiből egészen a legújabb történésekig. Nem kellett Ady Endre gyönyörű költeménye ahhoz, hogy értsem Isten ragyogását, de jó volt az ő megénekelt költői látomása is: „és megvakultak hiú szemeim, meghalt ifjúságom, de Őt, a fényest, nagyszerűt mindörökre látom” Prédikációimban, tanításaimban, gyóntatószéki testvéri figyelmeztetéseimben, írásaimban próbálom ráirányítani testvéreim figyelmét: keressék azt a gyönyörű fényt, amelyet rám, mindenkire pazarul ragyogtat mennyei Atyám.