2013. január 18., péntek

100. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.01.18. péntek

Talán a legnyilvánvalóbb jézusi megnyilatkozás e tekintetben, amikor Jézust az utolsó ítélet idejéről kérdezik, és Ő azt mondja: „Azt a napot és azt az órát senki sem ismeri: sem az ég angyalai, sem a Fiú, csak egyedül az Atya." (Mt 24,36) Jézus itt egészen bizonyosan emberi értelméről szól, hiszen isteni értelme teljesen azonos az Atyáéval.Jézus sokszor említi, hogy Őt az Atya küldte a világba. A küldő pedig mindig nagyobb a küldöttnél, hiszen parancsol neki, utasítja, ami elsőbbséget jelent. Csak Szent János evangéliumában negyvenszer hivatkozik erre a küldetésre az Úr. Az általa küldött apostolok számára is hangoztatja az Atya akaratának elsőbbségét. Amikor Zebedeus fiainak anyja kéri, hogy két fiát tegye meg Jézus legfőbb minisztereivé az eljövendő messiási országban, Ő így válaszol: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette " (Mt 20,23)Erre a gondolatra utal vissza Jézus, amikor Péter Isten Fiának vallja meg Őt: „Boldog vagy Simon, Jónás fia! Mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országa kulcsait." (Mt 16,17-19) A Szentírás Jézus feltámadását is az Atyának tulajdonítja több szövegrészben is: „Isten azonban föloldozta. a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák." (Ap Csel 2.24) Es várjatok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.

2013. január 17., csütörtök

99. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013. 01. 17. csütörtök

Egyébként is az emberek bűnének lényege, hogy nem engedelmeskednek Isten akaratának, a megváltás lényege ennek ellenkezője, a halálig való engedelmesség: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére." (Fii 2,8-11) Ezt a nagy áldozatot szívesen és szabadon hozza meg Jézus, hiszen minket, embereket kimondhatatlanul szeret: „Amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem, én adom oda magamtól, hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól." (Jn 10,15-18) Említettük, hogy a Fiú teljesen megkapta az istenséget az Atyától, egylényegű vele. Amikor ezt kinyilatkoztatja a zsidóknak, megdöbbennek: „Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok." (Jn 8,58) A zsidók nagyon is értették, hogy ez a kijelentés csak Isten szájából származik, aki az égő és el nem hamvadó csipkebokor mellett mondta ezt mint isteni tulajdonságot Mózesnek, és most Jézus ugyanezt magára vonatkoztatja. Ezzel tehát egyenlőnek mondja magát Istennel, vagyis azt állítja, hogy Ő is Isten Viszont Jézus elismeri és hangsúlyozza: „Az Atya nagyobb nálam." (Jn 14,28) Ez következik magából az Atya és a Fiú kapcsolatából. Az apa mindig előbb van, mint a fiú a természet rendjében, annak ellenére, hogy az apaság és a fiúság lényegében egyszerre kezdődik. Az isteni eredések öröktől fogva vannak, de az eredeztető Atya nyilván felette áll az eredeztetett Fiának.

2013. január 16., szerda

98. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.01.16. szerda

Tapasztalatból tudjuk, hogy a kisgyerek egy idő után élni kezd saját akaratával. Néha nagyon is érezteti, hogy ő külön lény, akarni tud. Minden bizonnyal mindegyikünk látott már toporzékoló kis embert. Amikor Jézus 12 éves lett, a zsidó törvénynek megfelelően Ő is elment szüleivel Jeruzsálembe, hogy ott részt vegyen a húsvéti ünnepségeken. Amikor szülei a názáreti csoporttal hazafelé indultak, nem volt mellettük a kis Jézus. Azt gondolták, hogy kortársaival együtt sorakozott és halad a menettel hazafelé. A legközelebbi pihenőhelyen azonban már nyugtalanul keresték, s mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. Ott sem lelték meg a hatalmas tömegben. Csak harmadnapon találtak rá a az iskolás gyerekek között, amint ő is hallgatta és kérdezte a mestereket. Édesanyja szemrehányását hallva így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?" (Lk 2,49) Később felnőttként vita közben is ez az indoka: „Én nem tehetek magamtól semmit. Amit hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem." (Jn 5,3o) Amikor a szamariai asszonnyal beszélget Jákob kútjánál, tanítványai pedig élelmet vásárolni a faluban járnak, Ő szomjas, az asszonytól inni kér, de igazán az asszony hitére és viszont szeretetére, az igaz Isten szeretetére szomjazik, és éhes is, de amikor tanítványai visszatérve ennivalóval kínálják, ezt mondja: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött, hogy elvégezzem az ő művét." (Jn 4,34) Az üdvösség mostani rendjében az Istenembernek a küldetése elsősorban az emberek megváltásában állt. Ez a szenvedést és halált jelentette számára. Jézus ezzel természetesen mindig tisztában volt, hiszen közös isteni akaratból származott a döntés a megváltás mibenlétéről. Ezt természetesen emberi akaratával is el kellett vállalnia, hogy a megváltás valóra váljék.

2013. január 15., kedd

97. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.01.15. kedd

Jézus az Atya akaratának csodálatos megvalósítója.

A Szentháromság titkának a lényege: Az Atya mindenek ősforrása. Értelmi síkon születik tőle a Fiú, a II. isteni Személy. Az Atya születő Fiának odaajándékozza az isteni természetet teljesen, csorbítatlanul, mert a személy nem lehet, nem létezhet természet nélkül. Az isteni természet viszont nem szaporítható, nem darabolható, ezért teljesen kell odaadnia újszülött, elsőszülött Fiának. A Fiú végtelenül boldog ettől a végtelen nagy ajándéktól, de tudja, hogy az Atyának is szüksége van rá, hiszen ő is Személy, visszaajándékozza tehát ő is sértetlenül, csorbítatlanul, teljesen. így már kettőjük közös kincse az isteni természet, a végtelen értelem és akarat.Az isteni akarat működése síkján származik a harmadik isteni Személy, a Szentlélek: neki már ketten ajándékozzák együtt, egyetlen leheléssel ugyanezt az isteni természetet, hiszen O sem élhet nélküle. A Szentlélek is végtelenül boldog ettől a nagy ajándéktól, és boldogan ajándékozza vissza az első két Személynek. Ettől kezdve, azaz öröktől fogva, a három isteni Személy belső élete ebben az ajándékozásban áll, a boldogító és boldog szeretetben. A Szentháromság azonban létrehoz egy külön világot: teremti a láthatatlan szellemvilágot és a láthatót is. Ez a teremtés mindhármuk műve egyformán. Amit ezután a világgal művelnek, az is mindig közös mű marad. így közös mű maga a Fiú megtestesülése is. Viszont nem szabad elfelednünk, hogy a Szűzanya méhében az Ő érett petesejtjéből megteremtett pici testhez közösen teremtik az emberi lelket, és ezt az új emberi természetet nem egy újonnan teremtett emberi személynek ajándékozzák, mint az emberi fogantatáskor, hanem az örök második isteni Személynek, akidnek ez az új természet sajátja lesz, tehát ő egyedül lesz birtokosa, csak ő lesz ez által emberré Istenember. Az Istenembernek ettől kezdve két értelme és két akarata is van: az isteni közös az Atyával és a Szentlélekkel, és egy emberi, ami egészen az övé. Ezzel az emberi értelemmel tehát egyedül csak ő gondolkodik, az emberi akaratával egyedül csak ő akar. A Fiú emberi akaratával is tökéletesen szereti Atyját, mindig azt teszi, amit Atyja akar. Ugyanúgy, mint isteni mivoltában ezt előre érzékeltette Dávid prófétával egy látomásban vagy hallomásban: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van." (Zsolt 40,7-9)

2013. január 14., hétfő

96. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.01.14. hétfő

Jézus nemcsak főpap, de Ő az áldozat is: „Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél: akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta." (7, 26-28) Ha pedig így van a dolog, akkor miben állt a keresztáldozat áldozati jellege? Jézus a főpap és áldozat, más öli meg, azaz tesz meg mindent, hogy meghaljon. Jézus viszont maga mondta: MAzé„t szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem, én adom oda magam. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól" (Jn 10, 17-18) Másrészt a zsidó áldozatoknál sem a pap ölte le az áldozatot. Akkor? Jézus áldozati szándéka tette ezt a szörnyű kínhalált valóságos és Istennek tetsző áldozattá. Ugyanez a jézusi áldozati szándék teszi a szentmisét is áldozattá, hiszen Ő parancsolta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Papok vagyunk. Üdvözíteni szeretnénk itthon is, a missiókban is embertestvéreinket. Misézhetünk, ez nagy kegy, nagy áldás. Ott állhatunk a kegyelmek kútjánál.

2013. január 13., vasárnap

95. nap a Hit Évében.




Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.01.13. vasárnap

Ha embervoltunk szenvedései nagyon vagy egyre jobban fáj, ne felejtsük, az Atya velünk vagy inkább bennünk újra éli Fiával együtt megélt szenvedéseit, mígnem a csúcson, talán teljesen összetörten, örök boldogságában keblére ölel minket is. ágába sem jutott, hogy Jézust áldozati Báránynak tekintsék. Jézus, a Názáreti, az ő szemükben nem szent volt, hanem súlyosan káromkodó ember, akit vétke miatt halálra kellett ítélni, pogány kézzel a városon kívül rabszolga módra keresztre feszíteni, hogy így örökre elpusztuljon. De nem lehettek a jézusi áldozat papjai azok sem, akik Őt ténylegesen kínozták, szegezték, vagyis megtettek mindent, hogy megöljék. Ezek nem papok voltak, hanem hóhérok. Senki más, csak Jézus lehetett a pap. Csak egyedül Jézus. Róla már ősapja, Dávid király is megírta: „Megesküdött az Úr és nem bánja meg: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint." (Zsolt lo9, 4) Ez az ezer évvel korábbi zsoltárvers nagyon helyesen megkülönbözteti Jézust az ároni papságtól. A Zsidókhoz írt levélben gyönyörű fejtegetést olvashatunk arról, mennyire nagyobb pap volt, mint Áron és fiai. Melkizedek, a magasságbeli Isten főpapja, kenyeret és bort áldozott Istennek, majd megáldotta Ábrahámot. Ábrahám pedig adózott neki minden zsákmányából. Áron Lévinek, Ábrahám dédunokájának volt a leszármazottja, tehát ő őssejtje ott volt Ábrahámban, és hódolt Melkizedeknek, az Isten főpapjának. „Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám trizedet adott neki mindenből. A neve először is azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg. Mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten Fiához, és pap marad mindörökké." (Zsid 7, 1- Jézus az ő rendje szerint való főpap, és az is marad mindörökre. „S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg, neki, mivel örökké megmarad, örökkévaló a papsága. így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon." (23-25) „Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített"(8, 1-2)