2013. december 27., péntek

Szent János apostol



Szent János apostol

„Látta és hitt”

„Boanergész”János találkozott Andrással együtt Jézussal a tanúságtétel után, amelyet Keresztelő Jánostól hallottak, láttak: „Megtaláltuk a Messiást” – mondták testvéreiknek. A meghívásuk után boldogan lett ő is apostol. Ott lehetett Jézus mellett minden fontos, különleges eseménynél. (Jairus leánya, Tábor hegy) A Jézust elutasító szamaritánusokat villámmal fenyegette meg. Ennyire hitt akkor Jézusban. A kereszt alatt: bemegy a főpap udvarára, beviszi Pétert is, hisz „ismerőse a főpapnak”. Nyilván bízott abban, hogy Jézus ügyét mindenki jól ismeri majd és elismerik Messiásnak. Nem értette az ítéletet sem Kaifásnál, sem Pilátusnál. Hűséges maradt a keresztúton és a kereszt alatt is. Nyilván szívesen vállalta Mária istápolását. Mindent látott, a temetést is. Aztán hitevesztetten elvonult ő is. Hőst látott Jézusban, de tragikus hőst, aki elbukott. Húsvét reggel az első értesülésre: ”Elvitték az Urat a sírból”(2), odarohant Péterrel. Udvarias. Aztán bemegy ő is, és látja a lepleket, jól felismer mindent, tudja, hol feküdt Jézus teste, látja a gondos hajtogatást és hisz. Még nem teljesen, de már tisztultabban ítéli meg a történteket: Jézus holtestét nem vitték el, mert akkor a ruhákat is vitték volna vele. Azok a ruhák, ha kicserélték volna, miért vannak gyönyörűen összerakva? A szennyest gyűrni szokták. Látott és hitt: Látta az üres sírt, fontosak voltak a ruhák és hitte, hogy Jézus előre mondott igéje kellett, hogy valóra váljék: „de harmadnapra feltámadok.”Jézus sorsa az Egyházban, de saját magunkban is, okozhat sok keserűséget, sőt csalódást is.Legyünk megfontoltak, nézzük a kinyilatkoztatást, a történelmet. Isten gondoskodik arról, hogy a végkövetkeztetésünk jó legyen. Hiszek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése