2013. december 8., vasárnap

Mária Szeplőtelen Fogantatása



Mária Szeplőtelen Fogantatása


Egy modern kori magán kinyilatkoztatásban szó esett arról, hogy az emberek nem tisztelik kellően Urunk Jézus Krisztus Édesanyját. Jézus így szólt: Azt akarom, hogy mindenki úgy tisztelje az Édesanyámat, ahogy én tisztelem Őt. Isten szándéka öröktől fogva az volt, hogy a Második Isteni Személy, a Fiú, vegye majd fel személyi felsége alá az egyik megvalósítandó teremtmény, az ember természetét, és kapcsolja örökre isteni természetéhez. Azt, hogy az emberi természete majd ugyanennek az emberi családnak a tagja lesz, az biztosítja, hogy egy közénk tartozó édesanyától születik. Az eredeti isteni tervben Mária jövendő anyasága úgy szerepelt, hogy a megszokott mód helyett a Szentlélek ereje árnyékozza meg a szűz anya testét és „azért a Szentet is, ki tőle születik, Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35) Isten minden fogantatást úgy tervezett, hogy a magzat lelkét azonnal megajándékozta volna a megszentelő kegyelemmel. Éva majd Ádám bűnbeesése után az Isten közelébe felemelő kegyelmet az Úr nem adja meg a magzatoknak. Ettől a nagy kegyelemtől megfosztottan, eredeti bűn állapotában születik minden ember. Kivéve a Boldogságos Szűz Máriát. Róla jövendő Magzata úgy határozott, hogy ne legyen megfosztva ettől az igen nagy ajándéktól egy pillanatra sem. Mária lelkét tehát úgy teremtette a Szentlélek, hogy rögtön hozzáteremtette a megszentelő kegyelmet is. Erre mondjuk, hogy szeplőtelenül fogantatott. Jézus igen nagy ajándéka volt ez Édesanyja számára. Úgy akarta, hogy Szülőanyja egy pillanatra se tartozzék a sátán birodalmához. Óriási vita támadt a középkori teológusok között, amikor ez a kivételes krisztusi ajándék a figyelem központjába került. Sokan felszisszentek: akkor Jézus halála nem volt fontos Mária szempontjából? Őt nem kellett megváltani? Az egyik legnagyobb ferences hittudós, Boldog Duns Scott János találta meg a megnyugtató teológiai magyarázatot: Mária is részese a megváltásnak. Jézus halálával érdemelte ki számára is a megszentelő kegyelmet. Ennek a megváltói halálnak érdemét Jézus az ősszülőkre, Ábrahámra, Mózesre, előre alkalmazta, tehát megkapták a megszentelő kegyelmet földi életük folyamán valamikor a születésük után Jézus halála előtt. Ezt Szűz Máriánál még egy óriási ajándékkal tetézte az Úr, hogy a kegyelmet lelke teremtése pillanatában nyerte el, mint az ősszülők. Ez Jézus és Mária tökéletes győzelme a sátán fölött. Ezt ünnepeljük kilenc hónappal Mária születésének ünnepe előtt december 8-án. Legyünk büszkék végtelen szeretetű Jézusunkra! Tanuljuk meg mi is megbecsülni édesanyánkat azzal, hogy mi is megadunk neki minden lehetséges jót. Jézus Édesanyját pedig egyéb kiváltságaiban is tiszteljük odaadóan, jobban mindenki másnál, hiszen nekünk, magyaroknak örökös Királynőnk a sátántipró Nagyasszony.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése