Adventre készülünk
Elmélkedés ötödik, befejező rész
„Hadd, tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek”
Tanítani az tud, aki ismeri az adott anyagot, van készsége, akarata annak átadására, megértetésére. Aki megjárta az útvesztőket, sikerült belőlük kikeveredni, megérti, és segíteni tudja azokat, akik most tévelyegnek. Dávid jól ismerte Isten tanítását, elvárásait a hit és erkölcs dolgaiban. Aztán több ízben maga is megtapasztalta, hogy mennyire esendő az ember, milyen nagyon rászorul Istenhívó és gyógyító kegyelmeire. Ezért kéri ezt a nagy kegyet Istentől, hogy ha már ő nem tudott elég okos lenni és más kárából tanulni, legalább most, bűneitől megszabadulva más bűnösöket taníthasson a javulás módjára: vissza kell térni Istenhez, egyedül Ő tud megbocsátani és maradéktalanul helyre hozni mindent. A vért az ő idejében ruháról lehetetlen volt lemosni. Ha rászáradt az ember bőrére, még onnan is nehéz volt eltávolítani. A lélek szennyét, a bűnt ember nem tüntethette el. Ezért kéri az Urat: „Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat!” (18) Nem igazságosságot említ, hiszen akkor saját fejére méltó büntetést kellene követelnie, ami megjár az elkövetett bűnért, hanem igazságot, amire Isten maga tanítja az embert, hogy Ő igazán szereti a bűnöst, és kész neki szívből megbocsátani. Ezt az isteni igazságot szeretné tehát hirdetni nem csendes suttogással, hanem hangos és ujjongó szóval. Annak, aki maga is részese a bocsánatnak, jobban hisznek a bűnnel terhelt és a bűntől szabadulni vágyó emberek. Dávid másutt is kimondja, hogy az ószövetségi áldozatokat nem akarja Isten (Zsolt 40,7) a 18. versben hangsúlyozza, hogy „a töredelmes lélek áldozat Istennek” A zsoltár végén a következő sorokat olvashatjuk: „Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban. Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra”. (51, 21) Ez a megfogalmazás ellentétes Dávid lelkületével. Az újszövetségi hitünk kifejezetten tanítja, hogy az Újszövetség megkötésével megszűnt az Ószövetség, hiába erőlködtek az ószövetségi papok és hívek a régi áldozatokkal, Jézus keresztáldozata megtörtént, egyedül ez az Istennek tetsző áldozat, amit Jézus parancsa szerint az Egyház papjai által szentmise formájában napról-napra bemutat. Minden alkalommal megismételjük Jézus szavait: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatok” (Lk 22, 19-20)
Elmélkedés ötödik, befejező rész
„Hadd, tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek”
Tanítani az tud, aki ismeri az adott anyagot, van készsége, akarata annak átadására, megértetésére. Aki megjárta az útvesztőket, sikerült belőlük kikeveredni, megérti, és segíteni tudja azokat, akik most tévelyegnek. Dávid jól ismerte Isten tanítását, elvárásait a hit és erkölcs dolgaiban. Aztán több ízben maga is megtapasztalta, hogy mennyire esendő az ember, milyen nagyon rászorul Istenhívó és gyógyító kegyelmeire. Ezért kéri ezt a nagy kegyet Istentől, hogy ha már ő nem tudott elég okos lenni és más kárából tanulni, legalább most, bűneitől megszabadulva más bűnösöket taníthasson a javulás módjára: vissza kell térni Istenhez, egyedül Ő tud megbocsátani és maradéktalanul helyre hozni mindent. A vért az ő idejében ruháról lehetetlen volt lemosni. Ha rászáradt az ember bőrére, még onnan is nehéz volt eltávolítani. A lélek szennyét, a bűnt ember nem tüntethette el. Ezért kéri az Urat: „Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat!” (18) Nem igazságosságot említ, hiszen akkor saját fejére méltó büntetést kellene követelnie, ami megjár az elkövetett bűnért, hanem igazságot, amire Isten maga tanítja az embert, hogy Ő igazán szereti a bűnöst, és kész neki szívből megbocsátani. Ezt az isteni igazságot szeretné tehát hirdetni nem csendes suttogással, hanem hangos és ujjongó szóval. Annak, aki maga is részese a bocsánatnak, jobban hisznek a bűnnel terhelt és a bűntől szabadulni vágyó emberek. Dávid másutt is kimondja, hogy az ószövetségi áldozatokat nem akarja Isten (Zsolt 40,7) a 18. versben hangsúlyozza, hogy „a töredelmes lélek áldozat Istennek” A zsoltár végén a következő sorokat olvashatjuk: „Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban. Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra”. (51, 21) Ez a megfogalmazás ellentétes Dávid lelkületével. Az újszövetségi hitünk kifejezetten tanítja, hogy az Újszövetség megkötésével megszűnt az Ószövetség, hiába erőlködtek az ószövetségi papok és hívek a régi áldozatokkal, Jézus keresztáldozata megtörtént, egyedül ez az Istennek tetsző áldozat, amit Jézus parancsa szerint az Egyház papjai által szentmise formájában napról-napra bemutat. Minden alkalommal megismételjük Jézus szavait: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatok” (Lk 22, 19-20)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése