Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent 3.hete Hétfő
„Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember”
Amikor véget ért a negyven esztendős büntetés, a pusztai vándorlás, Izrael népe igen kifáradtan érkezett az Ígéret földjének közelébe, Moáb országába. Tábort ütöttek Moáb síkságán. Az óriási tábort szorongva figyelte Moáb királya, Bálák. Ebben az időben már a messze környék tudta, hogy Izrael Istene, az Élő Isten népének akarja adni a Földközi tenger és a Jordán közt elterülő országot. Bálák király és népe is rettegett tőlük, mert féltették a saját hazájuk épségét. Ezért követeket küldött Bálám prófétához, aki a Tigris és az Eufrátesz folyók síkságán lakott. Kérte, hogy jöjjön hozzá, és átokkal bénítsa meg az ő síkságán sátorozó Izraelt. Bálám nem akart ilyenre vállalkozni, később azonban elindult szamara hátán lovagolva. Amint megérkezett Moáb királyához, az vele együtt kiment a síkságot lezáró hegy tetejére. Bálám megtudta Isten akaratát, hogy ezt a tábort, az Ő népét, nem átkozni, hanem áldani kell. Így szólt: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul, és akkor megnyílik a szeme. Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael!” (Szám 24,3-5) A szép dicséretek után Isten áldását ismétli meg, amelyet Ábrahámnak adott meghívása idején:Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott” (Ter 12,3; Szám 24,9) Erre dühösen tiltakozik Bálák, ám Bálám megismétli korábbi állásfoglalását: „Nemde követeidnek, akiket hozzám küldtél, megmondtam:Ha tele adja nekem Bálák a házát arannyal s ezüsttel, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, az én Istenemnek parancsát, hogy csak valami jót vagy rosszat is a magam szívéből mondjak, hanem amit majd az Úr mond, azt mondom”. (12-13) Ezután búcsúzóul elmondja Báláknak azt az üzenetet, amely az egyik legszebb messiási ígéret, bejárta a Közel -Keletet, ezerkétszáz évig minden éjjel megfigyelő helyre hívta a csillagászokat, aztán kegyelmi segítséggel megverősítve a tudományt, biztatta a mágusokat, hogy menjenek Izrael földjére, mert megszületett a Messiás király: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja, leborulva s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből” (15-17) Ő az, akire a nemzetek várakoznak. Újabb ezer év múltán a betlehemi csillag felragyogott a magyar nemzet egén. Még egy ezer év végén több magyar testvérünk hite előtt vérrel, kegyetlen üldözéssel, másutt nagy pénzekkel elködösítették Bálám csillagát. Most élő, hívő magyarok hagyjuk, hogy a Magyarok Nagyasszonya újra tegye látóvá nemzetünket, és egy ég-kék vászon tizenkét csillaga közé szülje oda, akire a nemzetek várakoznak. Mária kegyelmeivel ez a csillag a magyarok egéről letörölhetetlen.
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent 3.hete Hétfő
„Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember”
Amikor véget ért a negyven esztendős büntetés, a pusztai vándorlás, Izrael népe igen kifáradtan érkezett az Ígéret földjének közelébe, Moáb országába. Tábort ütöttek Moáb síkságán. Az óriási tábort szorongva figyelte Moáb királya, Bálák. Ebben az időben már a messze környék tudta, hogy Izrael Istene, az Élő Isten népének akarja adni a Földközi tenger és a Jordán közt elterülő országot. Bálák király és népe is rettegett tőlük, mert féltették a saját hazájuk épségét. Ezért követeket küldött Bálám prófétához, aki a Tigris és az Eufrátesz folyók síkságán lakott. Kérte, hogy jöjjön hozzá, és átokkal bénítsa meg az ő síkságán sátorozó Izraelt. Bálám nem akart ilyenre vállalkozni, később azonban elindult szamara hátán lovagolva. Amint megérkezett Moáb királyához, az vele együtt kiment a síkságot lezáró hegy tetejére. Bálám megtudta Isten akaratát, hogy ezt a tábort, az Ő népét, nem átkozni, hanem áldani kell. Így szólt: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul, és akkor megnyílik a szeme. Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael!” (Szám 24,3-5) A szép dicséretek után Isten áldását ismétli meg, amelyet Ábrahámnak adott meghívása idején:Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott” (Ter 12,3; Szám 24,9) Erre dühösen tiltakozik Bálák, ám Bálám megismétli korábbi állásfoglalását: „Nemde követeidnek, akiket hozzám küldtél, megmondtam:Ha tele adja nekem Bálák a házát arannyal s ezüsttel, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, az én Istenemnek parancsát, hogy csak valami jót vagy rosszat is a magam szívéből mondjak, hanem amit majd az Úr mond, azt mondom”. (12-13) Ezután búcsúzóul elmondja Báláknak azt az üzenetet, amely az egyik legszebb messiási ígéret, bejárta a Közel -Keletet, ezerkétszáz évig minden éjjel megfigyelő helyre hívta a csillagászokat, aztán kegyelmi segítséggel megverősítve a tudományt, biztatta a mágusokat, hogy menjenek Izrael földjére, mert megszületett a Messiás király: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja, leborulva s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből” (15-17) Ő az, akire a nemzetek várakoznak. Újabb ezer év múltán a betlehemi csillag felragyogott a magyar nemzet egén. Még egy ezer év végén több magyar testvérünk hite előtt vérrel, kegyetlen üldözéssel, másutt nagy pénzekkel elködösítették Bálám csillagát. Most élő, hívő magyarok hagyjuk, hogy a Magyarok Nagyasszonya újra tegye látóvá nemzetünket, és egy ég-kék vászon tizenkét csillaga közé szülje oda, akire a nemzetek várakoznak. Mária kegyelmeivel ez a csillag a magyarok egéről letörölhetetlen.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése