Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent 3. vasárnapja
„Mindnyájan azon töprengtek magukban,vajon nem János-e a Krisztus?”
Szent Lukács evangéliumából nagyon jól tudjuk, hogy Keresztelő János hat hónappal volt idősebb, mint Jézus. Mindkettőjük születését Gábriel főangyal jelezte előre: Jánosét apjának, a templomban szolgálatot teljesítő idős zsidó papnak mondta meg előre, Máriát pedig názáreti otthonában kereste fel hat hónap múlva. Így illett: az angyal Istent teremtetése óta szolgálta mély alázattal, és felette állva földi szolgatársának, Zakariás papnak, szolgálati helyén adta tudtára, hogy végre fia születik, János lesz a neve, és ő készíti elő a Megváltó útját népéhez, Izraelhez. Öt-hatszáz évvel korábban Gábriel már járt a földön. Akkor Dániel prófétának jelentette a Messiás eljövetelének időpontját a hetek jövendölésében (Dán 9,24-27) Dániel nagy birodalmak királyainak megbecsült tanácsadója volt, de a fenséges égi lény előtt összeesett. félelmében. A vén zsidó pap viszont az első ijedelmen túl nem vette komolyan az angyal szavát, nem hitte el, hogy ő és felesége gyermeknek adhatnak életet. Ezért az angyal kilenc hónapos némasággal büntette őt. Hat hónap múlva ugyancsak Gábrielt küldte az Úr, hogy Szűz Máriát köszöntse igen nagy tisztelettel názáreti otthonában, és jelezze neki, hogy Isten neki, a minden kegyelemmel teljesnek ajánlja fel, hogy foganja a Szentlélektől, és szülje meg a világra Isten megtestesült Fiát, Jézust. Amikor pedig Mária kimondja a várva-várt választ: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38), az angyal tudja, hogy ebben a pillanatban a Magasságbeli ereje Mária méhében megalkotta a Fiúisten emberi testét, rögtön utána emberi lelkét, és odacsatolta istenségéhez elválaszthatatlanul örökre, odaajándékozva azt a Második Isteni Személynek. Gábriel most még nagyobb tisztelettel meghajolva búcsúzik, hiszen jövendő koronás királynéja előtt hódol. Amikor a mai evangéliumból felidézzük a harminc év múlva történteket, és olvassuk az emberek töprengését: „Vajon nem János-e a Krisztus?” – nem csodálkozunk, hiszen nem tudhatták, amiről nekünk pontos értesülésünk van. Viszont teljes tisztelettel hajtunk fejet János előtt, aki nem élt vissza jó híre fényével, hanem alázattal és pontos hitvallással informálta kortársait: „Ezért János így szólt hozzájuk: Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse”.(16-17) Mi, katolikusok mindent pontosan tudhatunk, ami üdvösségünk kezdeteihez tartozik. Sokfájdalmú szociális és nemzeti bajunkat ismerve tudomásul vesszük, hogy kell segítenünk a bajbajutottakon. De megjegyezzük azt is, hogy kell Jézushoz és hogyan környezetéhez igazodnunk szóban és tettekben egyaránt. Krisztus a mi királyunk, törvényhozónk, mert Ő a „királyok Királya és uralkodók Ura” (Jel 19,16) Feljebbvalónak pedig csak azokat tiszteljük, akik teljes imádattal fogadják el Jézus Krisztust Uruknak, Istenüknek és nem próbálják meg hazudozással és szívbéli gyűlölettel kiszorítani Őt életünkből.
Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.
Advent 3. vasárnapja
„Mindnyájan azon töprengtek magukban,vajon nem János-e a Krisztus?”
Szent Lukács evangéliumából nagyon jól tudjuk, hogy Keresztelő János hat hónappal volt idősebb, mint Jézus. Mindkettőjük születését Gábriel főangyal jelezte előre: Jánosét apjának, a templomban szolgálatot teljesítő idős zsidó papnak mondta meg előre, Máriát pedig názáreti otthonában kereste fel hat hónap múlva. Így illett: az angyal Istent teremtetése óta szolgálta mély alázattal, és felette állva földi szolgatársának, Zakariás papnak, szolgálati helyén adta tudtára, hogy végre fia születik, János lesz a neve, és ő készíti elő a Megváltó útját népéhez, Izraelhez. Öt-hatszáz évvel korábban Gábriel már járt a földön. Akkor Dániel prófétának jelentette a Messiás eljövetelének időpontját a hetek jövendölésében (Dán 9,24-27) Dániel nagy birodalmak királyainak megbecsült tanácsadója volt, de a fenséges égi lény előtt összeesett. félelmében. A vén zsidó pap viszont az első ijedelmen túl nem vette komolyan az angyal szavát, nem hitte el, hogy ő és felesége gyermeknek adhatnak életet. Ezért az angyal kilenc hónapos némasággal büntette őt. Hat hónap múlva ugyancsak Gábrielt küldte az Úr, hogy Szűz Máriát köszöntse igen nagy tisztelettel názáreti otthonában, és jelezze neki, hogy Isten neki, a minden kegyelemmel teljesnek ajánlja fel, hogy foganja a Szentlélektől, és szülje meg a világra Isten megtestesült Fiát, Jézust. Amikor pedig Mária kimondja a várva-várt választ: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38), az angyal tudja, hogy ebben a pillanatban a Magasságbeli ereje Mária méhében megalkotta a Fiúisten emberi testét, rögtön utána emberi lelkét, és odacsatolta istenségéhez elválaszthatatlanul örökre, odaajándékozva azt a Második Isteni Személynek. Gábriel most még nagyobb tisztelettel meghajolva búcsúzik, hiszen jövendő koronás királynéja előtt hódol. Amikor a mai evangéliumból felidézzük a harminc év múlva történteket, és olvassuk az emberek töprengését: „Vajon nem János-e a Krisztus?” – nem csodálkozunk, hiszen nem tudhatták, amiről nekünk pontos értesülésünk van. Viszont teljes tisztelettel hajtunk fejet János előtt, aki nem élt vissza jó híre fényével, hanem alázattal és pontos hitvallással informálta kortársait: „Ezért János így szólt hozzájuk: Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse”.(16-17) Mi, katolikusok mindent pontosan tudhatunk, ami üdvösségünk kezdeteihez tartozik. Sokfájdalmú szociális és nemzeti bajunkat ismerve tudomásul vesszük, hogy kell segítenünk a bajbajutottakon. De megjegyezzük azt is, hogy kell Jézushoz és hogyan környezetéhez igazodnunk szóban és tettekben egyaránt. Krisztus a mi királyunk, törvényhozónk, mert Ő a „királyok Királya és uralkodók Ura” (Jel 19,16) Feljebbvalónak pedig csak azokat tiszteljük, akik teljes imádattal fogadják el Jézus Krisztust Uruknak, Istenüknek és nem próbálják meg hazudozással és szívbéli gyűlölettel kiszorítani Őt életünkből.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése