2013. november 7., csütörtök

390. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.11.06. Szerda

Csak Istent kell szeretnünk?

„Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”.(1Jn 4,20-21) Azt is érdemes megfigyelni, hogy az istenszeretet parancsa az Ószövetségben csak Mózes ötödik könyvében szerepel úgy, ahogy Jézus is idézi a törvénytudó kérdésére válaszolva, meg ahogy természetesen következik az emberek létéből, Istenhez való viszonyából (MTörv 6,5) viszont a felebaráti szeretet parancsa már Mózes harmadik könyvében kodifikálva van (Lev 19,18). Jézus az irányadó forrás: „Egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte Jézust: Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben? Ő azt felelte neki: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták”. (Mt 22,35-39) Jézus ezt a mércét igen magasra emeli: ne úgy szeressétek egymást, mint önmagatokat, hanem „az az én parancsom. hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,12-13)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése