1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa a Szűzanya
Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját.
Négy évvel később, 1858. február 11-én a Pireneusok francia lábánál fekvő kis városka, Lourdes, „legszegényebb családja” elsőszülött kislányát, Bernadette Soubirous-t tüntette ki a Boldogságos Szent Szűz látogatásával. Az első szentáldozásra készülő tizennégy éves, súlyos asztmás kislányt a hitoktató apáca a hittanórán megszégyenítette, mert feleltetésnél nagyon keveset tudott. Hazafelé indulva húga, Marie, és egy jó tanuló társuk kísérte őt, hogy a kislány otthon tanítsa az elsőáldozási anyagra. Mivel elfogyott a rőzse és nem tudtak fűteni a kimustrált börtön-lakásukban, a három kislány elindult rőzsét szedni a hegyekből Lourdes-ba hömpölygő Gave nevű folyó partjára. A kis társnő átrohant a sziklás part alatt egy jéghideg patakon, de Bernadette-et a húga nem engedte a vízbe lépni betegsége miatt. Ott maradt a Massabielle nevű barlanggal szemben. Nézegette a kis, alacsony barlangot. Nyílása olyan volt, mint egy hatalmas szénkaparó. Aztán amikor ennek a nyílásnak kaparós vége fölé nézett, felfedezett fölötte egy félkör keresztmetszetű üreget. Aztán hirtelen becsukta, majd kinyitotta a szemét: egy gyönyörű hölgy állt fehér ruhában, kék övvel a derekán, fején fátyollal. Hogyan került oda? Vajon nem akarja őt ez a Hölgy is bántani? Aztán észrevette, hogy az övén rózsafüzér lóg. Ez megnyugtatta Bernadette-et. Köténye zsebébe nyúlt, és kivette a maga kopott kis rózsafüzérét, és felmutatta büszkén a Hölgynek. Ő rábólintott a kislányra, aki gyerekesen keresztet vetett magára. A Hölgy fejével intett, hogy ez a kapkodó kaparászás nem illik ide. Meg is mutatta önmagán, hogyan kell szép, nagy keresztet vetni ima előtt. Aztán Bernadette elkezdte mondani szabályosan a Hiszekegy, majd a többi imát. A Hölgy nem mondta vele, de ujjaival minden Üdvözlégy után tovább nyúlt eggyel. A Dicsőségre pedig szép elegánsan fejet hajtott. Mi Atyánkra arcát, szemét az égbolt felé fordította. Amikor az ima végére ért Bernadette hirtelen kiáltást hallott a patak felől. Húga türelmetlenkedett, mert hiába szólt felfelé bámuló nővérének, az nem figyelt rá. Odapillantott ugyan, de rögtön visszanézett a magasba. A két kislány átdobta a patakon a rőzsekötegeket, majd sikongva átfutottak a jéghideg vízen. Miközben szárítgatták magukat, Bernadette gyorsan megkérdezte: Láttátok? Értetlenül néztek rá mindketten. Később szigorú titokként elmondta nekik a történteket. Marie azonban esti hajfésülés közben kibökte a titkot az édesanyjának. Másnap a barátnőjük éppen a „titok” ismertetését tartotta a tanteremben. Bernadette először zokon vette, de aztán megkönnyebbült: Jó, hogy mindenki tudja. A vasárnapi mise után újra kilátogattak: népes csoportban futottak a többiek, az asztma ellenére Bernadette messze megelőzött mindenkit. A hangos csivitelést leintette a kis „látnok”, bár ennek igazi értelmét nem sejtette, de örült nagyon, hogy a Hölgy ugyanott áll a sziklamélyedésben. A kísérők most sem láttak odafönt senkit, de tisztelettel néztek rossz tanuló társukra, mert az arca valami földöntúli szépséget sugárzott. Aztán a rózsafüzér végén szótlanul tűnt el újra a látomás. A harmadik alkalommal az ima után, a Hölgy megszólalt: „Kérem, megtenné nekem, hogy naponta eljönne ide? Bernadette boldogan mondott igent. Az elmaradhatatlan ima után rendszeresen beszélgetett, mindig valamit kért a látomás.„Kérem, imádkozzék a bűnösökért, hogy térjenek meg! Egy alkalommal új látomást is kapott Bernadette. Szörnyű, félelmetes ordítozást hallott a Gave felől. A folyó olyan lett, mint egy aszfaltozott országút. Nyargaló lovas kocsik közeledtek ijedelmet keltve a kislányban. Ezt ordítozták: „Menekülj!” Bernadette ijedten nézett fel a Hölgyre, aki szigorú tekintettel, szótlan tekintéllyel nézett a félelmetes ellenségre, és erre megszűnt a látomás. Bernadette viszont megértette: Ez ellen a gonosz ellen kell küzdenie, imádkoznia, és szenvednie is.
Négy évvel később, 1858. február 11-én a Pireneusok francia lábánál fekvő kis városka, Lourdes, „legszegényebb családja” elsőszülött kislányát, Bernadette Soubirous-t tüntette ki a Boldogságos Szent Szűz látogatásával. Az első szentáldozásra készülő tizennégy éves, súlyos asztmás kislányt a hitoktató apáca a hittanórán megszégyenítette, mert feleltetésnél nagyon keveset tudott. Hazafelé indulva húga, Marie, és egy jó tanuló társuk kísérte őt, hogy a kislány otthon tanítsa az elsőáldozási anyagra. Mivel elfogyott a rőzse és nem tudtak fűteni a kimustrált börtön-lakásukban, a három kislány elindult rőzsét szedni a hegyekből Lourdes-ba hömpölygő Gave nevű folyó partjára. A kis társnő átrohant a sziklás part alatt egy jéghideg patakon, de Bernadette-et a húga nem engedte a vízbe lépni betegsége miatt. Ott maradt a Massabielle nevű barlanggal szemben. Nézegette a kis, alacsony barlangot. Nyílása olyan volt, mint egy hatalmas szénkaparó. Aztán amikor ennek a nyílásnak kaparós vége fölé nézett, felfedezett fölötte egy félkör keresztmetszetű üreget. Aztán hirtelen becsukta, majd kinyitotta a szemét: egy gyönyörű hölgy állt fehér ruhában, kék övvel a derekán, fején fátyollal. Hogyan került oda? Vajon nem akarja őt ez a Hölgy is bántani? Aztán észrevette, hogy az övén rózsafüzér lóg. Ez megnyugtatta Bernadette-et. Köténye zsebébe nyúlt, és kivette a maga kopott kis rózsafüzérét, és felmutatta büszkén a Hölgynek. Ő rábólintott a kislányra, aki gyerekesen keresztet vetett magára. A Hölgy fejével intett, hogy ez a kapkodó kaparászás nem illik ide. Meg is mutatta önmagán, hogyan kell szép, nagy keresztet vetni ima előtt. Aztán Bernadette elkezdte mondani szabályosan a Hiszekegy, majd a többi imát. A Hölgy nem mondta vele, de ujjaival minden Üdvözlégy után tovább nyúlt eggyel. A Dicsőségre pedig szép elegánsan fejet hajtott. Mi Atyánkra arcát, szemét az égbolt felé fordította. Amikor az ima végére ért Bernadette hirtelen kiáltást hallott a patak felől. Húga türelmetlenkedett, mert hiába szólt felfelé bámuló nővérének, az nem figyelt rá. Odapillantott ugyan, de rögtön visszanézett a magasba. A két kislány átdobta a patakon a rőzsekötegeket, majd sikongva átfutottak a jéghideg vízen. Miközben szárítgatták magukat, Bernadette gyorsan megkérdezte: Láttátok? Értetlenül néztek rá mindketten. Később szigorú titokként elmondta nekik a történteket. Marie azonban esti hajfésülés közben kibökte a titkot az édesanyjának. Másnap a barátnőjük éppen a „titok” ismertetését tartotta a tanteremben. Bernadette először zokon vette, de aztán megkönnyebbült: Jó, hogy mindenki tudja. A vasárnapi mise után újra kilátogattak: népes csoportban futottak a többiek, az asztma ellenére Bernadette messze megelőzött mindenkit. A hangos csivitelést leintette a kis „látnok”, bár ennek igazi értelmét nem sejtette, de örült nagyon, hogy a Hölgy ugyanott áll a sziklamélyedésben. A kísérők most sem láttak odafönt senkit, de tisztelettel néztek rossz tanuló társukra, mert az arca valami földöntúli szépséget sugárzott. Aztán a rózsafüzér végén szótlanul tűnt el újra a látomás. A harmadik alkalommal az ima után, a Hölgy megszólalt: „Kérem, megtenné nekem, hogy naponta eljönne ide? Bernadette boldogan mondott igent. Az elmaradhatatlan ima után rendszeresen beszélgetett, mindig valamit kért a látomás.„Kérem, imádkozzék a bűnösökért, hogy térjenek meg! Egy alkalommal új látomást is kapott Bernadette. Szörnyű, félelmetes ordítozást hallott a Gave felől. A folyó olyan lett, mint egy aszfaltozott országút. Nyargaló lovas kocsik közeledtek ijedelmet keltve a kislányban. Ezt ordítozták: „Menekülj!” Bernadette ijedten nézett fel a Hölgyre, aki szigorú tekintettel, szótlan tekintéllyel nézett a félelmetes ellenségre, és erre megszűnt a látomás. Bernadette viszont megértette: Ez ellen a gonosz ellen kell küzdenie, imádkoznia, és szenvednie is.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése