2013. október 23., szerda

377. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.23. Szerda

Szentháromságos életstílus

Alapvető fontosságú szentírási idézet: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” (Ter1,26.) Ez az idézet természetesen nem kifejezett szavakkal szól a Szentháromság titkáról, vagyis nem az a célja, hogy kinyilatkoztassa a legnagyobb hittitkot. Azt sokkal később Jézus Krisztus mondja el az Újszövetség idejében. Az említett szöveget Mózes jegyezte le, amikor Isten látomásban megmutatta neki a teremtés történetét. Az ember megalkotását kiemelt mintaként említi azzal a céllal, hogy bemutassa, az embernek megalkotásával Istennek konkrét célja
hogy tudatosan két neműnek teremti:férfinak és nőnek, kihangsúlyozva, hogy a férfi és az asszony (anyagi test és szellemi lélek), „hús az én húsomból, csont az én csontomból”, (2,23) A férfi testéből való az asszony, Isten ugyanúgy szellemi lelket teremt neki is, mint Ádámnak. A két személy a házasságban szoros kapcsolatba kerül, egyetlen szervezetet alkotnak, kizárólag egymás boldogítására élnek, mint ahogy az Isteni Személyek teszik. Az egész Egyháznak is új életformát biztosít ez a tudat: ahogy a három isteni Személy megosztja az istenséget. Helyesebben nem megosztásról van szó, hanem csorbítatlan odaajándékozásról: az Atya öröktől fogva születő Fiának adja istenségét teljesen, a Fiú visszaajándékozza az Atyának, és az így tökéletesen közös tulajdont együtt ajándékozzák a harmadik isteni Személynek. Majd, a teremtett világ, illetőleg annak képviselője, az ember felé osztják ennek a tökéletes közösségnek áldásait. Korunkban nem csak az általános szeretetközösség, hanem még a legintimebb formája, a család is válságban van. Ne csodálkozzunk ezen: aki a mintát megtagadja, álságosan átalakítja, a legtökéletesebb szeretet helyett az önzés foglya lesz, nemhogy boldog nem tud lenni, de vegytiszta paródia lesz belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése