2013. október 6., vasárnap

360. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.10.05. Szombat

Az individualizmus kihívása

Nagyon nehéz a papnak ezt a témát tökéletesen kezelnie. Közösségben kell élnie paptársaival, akik előbb utóbb plébánosok lesznek, vagy még magasabb egyházi méltóságra kerülnek. Abban az állapotban meg kel őrizniük az egyéniségüket, hiszen a Gondviselés éppen azért irányította oda, mert ott éppen rá van szükség: a tehetségeire, a lendületére, lelkületére, összegezve az egyéniségére. A hívei is erre számítanak addig is, amíg kisebb felelősségű beosztása van. Kisebb a hajó vagy nagyobb, a vezetése egész embert kíván, az adott veszélyek, döntési kényszerek mindig teljesen felelős egyént követelnek. A döntéseket meghozni sosem elég csak egyes körülményeket megvizsgálni, mert a közösség mindig közösség marad, az igazság és a szeretet, vagyis Isten országa helyi vetületben is mindig a mások boldogításában valósul. Az egyesek sosem kerülhetnek annyira előtérbe, hogy veszélyeztessék a közösséget. Itt valóban nagy szükség van az okosság erényére.Professzorom nem ok nélkül hangoztatta: „Okosság nélkül nincs erény”. Vagyis amit itt és most kell eldöntenem a végső cél érdekében, de minden apró részlet javára is, azt nem lehet az okosság nélkül elintézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése