2013. szeptember 27., péntek

352. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.27. Péntek

Bölcsesség és bolondság

Miután a kereszténységet Isten Nagy Konstantin közbejöttével felszabadította a kétszázötven éves véres üldözések átka alól, és a római birodalom területén polgárjogot nyert a Milánói császári rendeletben (313), megindult a fejlődés mind a keleti, mind a nyugati kereszténységben. Sok fiatal tehetség kezdte tanulmányozni az evangéliumot, az egyházi tudományosság magasabb iskolákon is művelhető volt. Ebben az időben kezdte tanulmányait a rendkívüli tehetséges két jó barát, Vazul és Nazianzi Gergely. A kezdeti bizonytalan érdeklődések után hirtelen a hittudomány felé fordult Vazul figyelme. Akkor írta le a benső szellemi fordulatot:„mintha álomból ébredtem volna fel, megpillantottam az evangélium igazságának csodálatos fényességét, és felismertem, hogy a világ fejedelmeinek, kik immár semmivé lettek, bölcsessége hasznavehetetlen”. A világ fejedelmei nyilván a görög filozófiai gondolkodás nagyjai voltak: Plátón és Arisztótelész. Őket később a keresztény teológia fogalmainak kidolgozásakor újra felfedezték, és alkalmazták is, de nem a tartalmuk, hanem a tudományos módszerük miatt. Reméltem, hogy 1989. után sok nagy magyar tehetség kezdi tanulmányozni a katolikus hittudományt. Akadtak, de kevesen. Segítsük ifjainkat elmélyülni a hittudományok gyönyörűséges mélységeiben! Az új értelmiségnek nem szabad függnie mástól, csak az igazságtól. Ez pedig a kinyilatkoztatás feldolgozása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése