2013. szeptember 25., szerda

350. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.25. Szerda

Isten „törvénye"

Szent Pálnak megakadt a szeme korának versengésén. Egymás után kapta ugyanis az Egyház tagjaiban a Szentlélek különböző adományait. Boldog volt, aki ezek egyikében részesült: betegek gyógyítása, prófétálás, idegen nyelveken beszélés vagy ezek megmagyarázása. Ebből aztán később versengés is támadt: ki kapott nagyobb ajándékot? Pál felsorolja ezeket a rendkívüli kegyelmeket, un, karizmákat az 1 Kor 12,28-30. Elismeri fontosságukat. Aztán azt írja: „Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra. Emellett még egy kiválóbb utat is mutatok nektek" (31) Aztán megírja a szeretet csodálatos himnuszát (13,1-12) Ennek befejezéseként pedig ezt írja: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három, de ezek közül a legnagyobb a szeretet". (13) A hit, remény és szeretet a három isteni erény, mert Istenhez emel bennünket, közvetlen tárgyuk az Isten. Mindegyik nagyon fontos számunkra. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek". (Zsid 11,6) „a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt (ad), a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által." (Rom 5,4-5) Ezek tehát fontosak számunkra, de a legfontosabb a szeretet. A szeretet ugyanis Isten lényegét jelenti: „Szeretet az Isten, aki a szeretetben marad, Istenben marad és az Isten őbenne". (Jn 5,16) Ezt azért írhatja így az apostol, mert az Atya öröktől fogva születő Fiának azonnal odaadja fenntartás nélkül egész istenségét, az isteni természetet. A Fiú ugyanígy visszaajándékozza Atyjának és ketten ajándékozzák közösen a Szentléleknek. Ez az isteni lényeg, ezt tette meg Isten az ember minta okának az teremtéskor. Az ember akkor okos, ha önzés nélkül mindig mindent odaajándékoz azoknak, akiket Isten melléje rendel, mert Isten ezt tekinti igazán értéknek, és ennek megfelelően adja majd a mennyben az örök boldogság mértékét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése