2013. szeptember 18., szerda

343. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.09.18. Szerda

Ami igazán számít

Nagyon szép elhatározás, hogy Isten szolgálatára szenteljük az életünket. Kérdés azonban, hogy ezt komolyan vesszük-e? Nagyon csodálkoztam ifjú pap koromban egyik idősebb paptestvér bölcsességén, amivel a papok szolgálatra készségét fogalmazta meg: Az első önálló plébániát Isten adja. Ilyenkor a kápláni státus után alig várja a beosztott, közvetlen engedelmesség fordulataiban edződő pap, hogy a maga képességei szerint, lehetőleg jobban tudja szolgálatát kialakítani. Bárhová kap diszpoziciót (az egyházmegyei hatóságtól kiadott helyezés), örömmel fogadja. A második plébániát, folytatta testvérünk, a püspök adja. Akkor már van rálátása, hogy fiatal papja hogyan birkózott meg egy kisebb plébánia ellátásával, nyugodtan bízhat rá nagyobb feladatokat is. A harmadikat az ördög készíti elő, mert a javakorbeli pap már maga is lát eredményeket addigi munkásságában, úgy érzi, hogy már válogathat érdemei alapján a megürülő nagyobb helyekben. (A magürült plébániákat meghirdették abban az időben) Megpályázza tehát a neki tetsző helyet. Sok igazság ebben a papi megfigyelésben. Két éves szolgálatom volt első kápláni helyemen. Váratlanul diszpoziciót kaptam egy kis faluba káplánnak. Nagyon rosszul esett, hogy el kellett hagynom tanítványaimat. Még rosszabb érzés töltött el, amikor megtudtam, hogy nálam idősebb paptársat addigi nagyobb városi káplánságból állami parancsra el kellett helyezni, az én helyem volt még megfelelő a számára. Két hónap múlva új helyemen megürült a plébánosi beosztás. Az én volt helyem a kollégának nehéznek tűnt, falusi plébánosság már elfogadható volt a számára, csomagoltunk. Visszakerültem a dombmászós, de nekem kedves volt helyemre. Mennyi hasonló diszpozició következett még! Mindegyiket elfogadtam. Hála értük Istennek! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése