2013. augusztus 2., péntek

Porcinkula búcsú



„Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze”

Ma Porciuncula-búcsú van.Ez a szó részecskét jelent a latin „portio”, azaz: rész főnévből származtatva. Nekünk, ferenceseknek és barátainknak ez a szó igen ismerős és sokat jelent: azt a kápolnát, amelyet Ferenc harmadízben tatarozott, ahol Istentől végső eligazítást kapott az életére, és megalapította három rendjét. Francesco Bernardone apja nagyon gazdag posztókereskedő volt. Egyetlen fiát, Jánost, kis franciának becézte, innen a Francesco-Franciscus név. Úgy akarta, hogy fia a hatalmas Franciaországhoz igazodjék, ne a kis városállamhoz, Assisihez. Gyűjtötte a vagyont, hogy legyen a fiának mit örökölnie. Ezt Francesco kezdetben, aranyifjúként nagyon élvezte. Amikor Isten megszólította és Jézus nyomába, az evangélium követésére hívta, nem rajongott már a pénz hatalmáért, apja kitagadta: nem vagy a fiam és örökösöm – mondta. Francesco erre ezt válaszolta: Eddig apámnak szólítottalak, mostantól egész szívvel mondom: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze.” Egy alkalommal Francesconak imája közben megelevenedett szeme előtt az angyalok közt trónoló Szűzanya Szent Fiával együtt. Jézus szólt hozzá: Ferenc, kérj valami nagy ajándékot azok számára, akik ide bejönnek imádkozni! – Francesco a kegyelmek embere volt. Jól ismerte Isten irgalmát, hogy a szentgyónásban feltárt és megbánt bűnöket azonnal és teljesen megbocsátja. Elengedi a halálos bűnökért járó örök kárhozatot, de a feloldozással a bűnökért járó ideiglenes büntetéseket csak részben engedi el. Másik részüket megszünteti a kapott elégtétel elvégzésével, vagy vállalni kell szenvedéssel, vagy az Egyház elengedheti búcsúk formájában. A kérése igen nagy volt: Uram! Add meg a bűnbánóknak azt a kegyelmet, hogy teljes búcsút nyerjenek, ha itt meggyóntak, és ebben a kápolnában imádkoznak. Jézusnak tetszett ez az együtt érző testvéri szeretet, hiszen tudta, mennyi büntetést kell levezekelniük az embereknek. Megadta Francesconak ezt az óriási ajándékot. Jézus feltámadása után felkereste tanítványait és a bűnbocsátó hatalmat átadta nekik, ezért megparancsolta Francesconak, hogy menjen el a pápa úrhoz, mondja el neki a teljes búcsúra kapott engedély történetét, és kérje, hogy Jézus nevében ő is engedélyezze. A Szentséges Atya ezt meg is tette. Később különböző formákban kiterjesztette az Egyház a világon lévő összes ferences templomra. A búcsút csak egyszer lehet elnyerni augusztus 2-án, a Porciunkula kápolna búcsúnapján a ferences templomokban az általános feltételek mellett, és csak a halottakért lehet felajánlani. Ettől kezdve a pici, úgynevezett Angyalos Boldogasszony kápolna lett az egyetlen anyagi érték, amelyet maga és rendje tulajdonának tekintett. Porciunculának. Jézus itt ajánlotta fel végtelen gazdagságát, kérj, amit akarsz. Íme, aki mindent odaad, milyen nagy ajándékot kap helyette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése