2013. augusztus 15., csütörtök

Nagyboldogasszony ünnepe II.



Elmélkedések Nagyboldogasszony ünnepére

második nap

Feltűnt a nagy jel az égen.

Az első emberpár vétke után a sátán győztesnek érezte magát az emberiség felett, talán az Isten felett is. Isten megígérte, hogy Megváltót küld a földre, aki asszonytól születik. Ez a történelem egére tűzött csillag világította be a várakozás hosszú éjszakáját a megváltó eljöveteléig. Amikor a Megváltó megszületett, Betlehemben óriási fény ragyogott a pásztoroknak a pusztában. Fényes angyalok szóltak, énekelték az Isten dicsőséget, a jóakaratú embereknek békességet. Néhány zsidó meglátta, hitt és örült: pásztorok, Simeon, Anna. „Megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet”(Lk 2,16) Megtalálták a Bölcsek is. „Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki” (Mt 2,11) Az ördög megpróbálta kioltani ezt a fényt: a Golgota felett éjszakai sötét volt déltől három óráig. Rövid időre kihunyt az istenemberi lét, s az édesanya hite nem ragyogta be még a tanítványok és jó barátok lelkét. A feltámadt majd mennybement Világosság nyoma ott ragyogott egy fényes felhőn, amely eltakarta Őt. Ettől kezdve az apostolok hite újra ragyogott, vitték is világgá. A sátán újra megpróbálta ezt a fényt kioltani: üldözések a zsidók közt, majd a római birodalomban. Ekkor a halál veszélyen átesett János apostol látja felragyogni az égen a nagy jelet, a tizenkét csillag koronázta Asszonyt. János tanúja lehetett Mária mennybevitelének, hiszen ő volt Jézus akaratából a Szűzanya gondviselője. Látta egykor mennybe menni a Mestert, aztán felvétetni az Édesanyját. Találkozott a Mesterrel mennyei látomásokban, mint győztes vezérrel, számon kérővel. A szenvedők világából felfelé nézve szemlélheti az üldözöttek világának feltűnt nagy jelet: a Megváltót a történelemnek megszülő Asszonyt, aki elé odaállt a sátán, elnyelni a Gyermeket: a megtestesült Ige és Édesanyja azonban legyőzhetetlenek. A XX-XXI század nagy jelnek tartja az EU zászlaját: a kékben aranyló tizenkét csillagot. Isten nem ezt adta jelül, hanem az Asszonyt, akit e csillagok csak ékesítenek.Te, testvér, meddig jutottál el? Becsaptak- e a csillagok, vagy látod Őt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése