2013. augusztus 26., hétfő

320. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.08.26. hétfő

Szíven találó szavak

Valóban célszerű a rövid beszéd, ha az emberek vagy nem tudják, vagy nem akarják befogadni a krisztusi tanítást. Jézusnak is voltak rövidebb tanításai.Azonban azt amit meg akart magyarázni, annak megadta a módját. Kovács Sándor egykori szombathelyi megyéspüspök mesélte el a következő esetet. Előző állomáshelye a kecskeméti nagytemplom volt. Mint plébános jól ismerte a környező tanyavilágot is. Tudta, hogy az embereknek ritkán van idejük a sok munka miatt hosszú kilométereket gyalogolni a városba. Nagyböjtben minden héten egyszer bementek a kecskeméti öregtemplomba misére és szentbeszédet hallgatni. Oda is adott több kéziratot olvasni. Megadta a módját: észhez és szívhez. szólóan beszélt. Szerették nagyon. Egy alkalommal a fiatal káplán végezte helyette a szentmisét. Mindössze negyed órát beszélt. A hallgatóság felzúdult: Tisztelendő úr! Mi órák hosszat gyalogolunk ide és ugyanannyit vissza, hogy hallgassuk a Krisztus szenvedését. Ne szúrja ki a szemünket ekkora beszéddel! Nem hiszem, hogy a vasárnapi misén feltétlenül öt-tízperces prédikációkkal kellene dicsekednünk. A mai világban, amikor semmi vagy minimális hitoktatással indultak neki a gyerekek a közép és felsőoktatásnak, úgy tapasztalom, hogy egy-egy szentírási szakaszt kellően kifejtve csak örömöt szerezhetünk annak, aki a vallási ismereteit is fejleszteni kívánja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése