2013. augusztus 1., csütörtök

295. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.08.1. csütörtök

Irányelv minden napra

1950. szeptember 1-től 1989. szeptember 15-ig egyházmegyés kispap majd pap voltam a szombathelyi egyházmegyében, mivel a kommunista rezsim szétszórta a szerzetesrendeket. Viszonylag könnyű volt Isten útját járni. A napunk percre be volt osztva, és az elöljárók keményen megtarttatták velünk a napirendet. Imádság és munka: előadásokat hallgattunk és tanultunk, hetente háromszor sétáltunk egy-két órát beosztott társainkkal. Pappá szentelésem előtt illett emlékképet készíttetni, és annak hátlapján megfogalmazni a papi életem programját. Nyolc évvel korábban novícius koromban Isten rányitotta szememet egy könyvre és abban megláttatta velem az életszolgálat lényegét: Tedd mindig azt, amit Isten itt és ekkor tetetni akar veled. Szent Jánosnál meg is találtam Jézus megfogalmazását: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem, hogy elvégezzem az ő művét”. (Jn 4, 34) Örülök ennek a felfedezésnek. Igyekeztem megtartani. Öreg fejjel sem tudnám okosabban megfogalmazni papi életem egységét. Gyémántmisés papként megnyugodva nézek vissza hosszú életem tarka útvesztőire, amit a háború, forradalom, váratlan helyezések, nem tanult-mesterségek gyakorlása jelentett és örömmel állapítom meg, hogy kizárólag az volt a jó, amit nem magam erőltettem, hanem amit a Mennyei Atya szabott elém,az illetékesek (sokszor kontár illetéktelenek) által. Csak arra kérem Uramat, hogy ezen az úton vezessen tovább ezután is. Az életben irányelvnek mindenkinek ezt ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése