2013. július 16., kedd

MAGYAROK NAGYASSZONYA V.



SZŰZ MÁRIA NAGYBOLDOGASSZONYUNK

A névvel kapcsolatban jó tudni, hogy az „asszony” szó ősi nyelvünkben nem azt jelentette, hogy valakinek a felesége, hanem azt: hogy úrnő, királynő. Nyelvünk egyik szóösszetételben megőrizte az eredeti jelentést: kisasszony. Ez nem kistermetű asszonyt jelent, hanem kis úrnőt. A „boldog” istenáldott, a kereszténységben arra utaló szó, hogy valaki a mennyország lakója. A „nagy” összetevő hivatott megkülönböztetni ennek az ünnepnek a tárgyát a Szűzanya születése ünnepétől, amelyet népünk Kisboldogasszonynak nevez. A Szűzanyát mi magyarok Szent István óta a Magyarok Nagyasszonyának, Királynőjének szólítjuk. Ezt a címet viselte Székesfehérvár „lélekzetelállítóan gyönyörű temploma”, amelyet első, szent királyunk a mennybevitt Szűzanyának építtetett. Búcsúnapja augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepének a tárgya: Jézus Édesanyját testével együtt vitte fel a mennyei boldogságba. Minden más embernek a személye és lelke a mennyországba kerül, ha Jézus, az ítélő bíró oda rendeli. A testünket a világ végén támasztja fel az Úr, egyesíti lelkünkkel, és így már egész emberként leszünk boldog élvezői az örök boldogságnak. Mária ebben is kivétel, mint a Szeplőtelen Fogantatás kiváltságában. Mária testben történt mennybevételéről nincs szó a Szentírásban. A kinyilatkoztatásnak másik forrásában azonban szerepel ez a titok. Damaszkuszi Szent János, az utolsó keleti egyházatya hívja fel rá a figyelmet a VIII. században, ettől kezdve a keresztények állandóan ünneplik ezen a napon. XII. Pius pápa 1950. november 1-én hirdette ki dogmaként, tehát minden katolikus hívőre kötelező hittételként ezt a tanítást, miután hivatalosan megkérdezte az összes püspököt és szerzetes főelöljárót, hogy ők maguk és a rájuk bízott hívek hiszik-e a Szűzanya testben történt mennybevételét és dogmaként való kihirdetését alkalmasnak látják-e. A válasz egyöntetű pozitív volt. A szentatya nyitva hagyta azt a kérdést, hogy Máriának is meg kellett-e halnia, majd rögtön fel is támadt? Az ünnep eredeti neve: Dormitio Mariae (Mária elalvása) volt. Ha meghalt, rögtön fel is támasztotta az Úr, aztán mennybe vitte. Valószínűbbnek tűnik, hogy nem kellett meghalnia, hiszen a halál az ősbűn következménye, az eredeti bűn velejárója, amitől Máriát kiváltságosan megőrizte Fia elővételezett megváltói kegyelme felmagasztaltatott. Géza fejedelem megdicsőült, gyönyörű testben látja álmában, és hallja tőle, hogy Jézus Krisztus Édesanyja. Királynői kísérete volt a mennyországból. Géza, mint király kormányozza majd népét, igen sok jót tesz Jézus kedvéért, és ezért a sok jóért a magyar népet örökre oltalmába fogadja. Minden így is történt. Ha eltöprengünk azon, mi lehetett eleve ennyire kedves Szent Istvánban, ezt válaszolhatjuk: Jézus minden emberért meghalt. Aki ezt hallja és Jézus híve lesz, üdvözül. Ezt kellett hirdetniük az apostoloknak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15-16) Ezt cselekedte István: vitte minden magyarhoz az örömhírt. Építette és építtette a templomokat, hogy népéhez közele legyen Jézus. Jólétre emelte országát, megőrizte önállóságát, ősi kultúránkat ötvözte a keresztény kultúra értékeivel, erős nemzetállamot hozott létre Európa közepén. Mindezek megvalósulását életében Mária segítette. Amikor a haldokló király felajánlotta népét és földjét Mária örökségül fogadta. Térjetek vissza Jézushoz, és a Magyarok Nagyasszonyához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése