Katekézis a Hit Évében
2013.07.20. szombat
Mennyire szép az élet!
„Ha tudnánk, mennyire szeret minket a mi Urunk, meghalnánk az örömtől” Ha fel tudnánk fogni, hogy Isten nem szenvedésre teremtett, hanem örömre, ha bele tudnánk helyezkedni ősszüleink bűn elkövetése előtti boldog állapotába, akkor nyilván igazat adnánk Vianney Szent Jánosnak. Így viszont el tudom képzelni, hogy kevés embertestvérnek ujjong fel a szíve, hiszen nagyon nehéz elképzelni a boldog állapotot annak valami csekély megtapasztalása nélkül. A modern kor embere sokszor azt sem tudja, hogy van Isten, hogy Isten végtelenül jó, végtelenül boldog önmagban, és teremtményeit is boldogságra teremtette. A mai ember olyan világban él, amelyikben nincs általános tapasztalat a boldogságról.„A teljes boldogság minden jónak egyszerre történő élvezete a nélkül, hogy félni kellene, hogy ebből valamikor is elveszíthet valamit”. Tudom, ez a mennyország állapota, de azért jó lenne valamit tapasztalni belőle. A szent plébános írja ezt a bevezető gondolatot, aki kevés talentumot kapott, akit félve engedtek pappá szentelődni, aki megfőzve fazék krumpliját eszegette egy hétig, aki viszont csodálatos lelki örömöket kapott Istentől. Amit vigasztalásunkra szánt, azt ő nyilván át is élte. Ő valóban tudta, mennyire szeret minket a mi Urunk. Mi vagyunk a hibásak, hogy tele van az életünk minden mással, ami nem Isten és így nem is tud igazi boldogságot adni, és ha igazi boldogságot emlegetnek a ma átlagemberének, fogalma sincs arról, miről beszélnek. Élénk kontrasztnak hat másik megállapítása:„Egyesülés Jézus Krisztussal, egyesülés a kereszttel: íme, az üdvösség” Ezt már közelebbről ismerjük, mert szenvedése szinte minden embernek akad. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy ősszüleink elrontották Istennel való boldog kapcsolatunkat. Ezt Isten megtestesült egyszülött Fiának rettenetes szenvedéssel és kereszthalállal kellett helyrehoznia. Boldogító tudat, hogy ezért Atyjától végtelen dicsőséget kapott. Ha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt meg is dicsőülünk”(Róm 8,17) Mivel szenvedésünk bőven van, csatoljuk Jézuséhoz a boldogság reményében.
2013.07.20. szombat
Mennyire szép az élet!
„Ha tudnánk, mennyire szeret minket a mi Urunk, meghalnánk az örömtől” Ha fel tudnánk fogni, hogy Isten nem szenvedésre teremtett, hanem örömre, ha bele tudnánk helyezkedni ősszüleink bűn elkövetése előtti boldog állapotába, akkor nyilván igazat adnánk Vianney Szent Jánosnak. Így viszont el tudom képzelni, hogy kevés embertestvérnek ujjong fel a szíve, hiszen nagyon nehéz elképzelni a boldog állapotot annak valami csekély megtapasztalása nélkül. A modern kor embere sokszor azt sem tudja, hogy van Isten, hogy Isten végtelenül jó, végtelenül boldog önmagban, és teremtményeit is boldogságra teremtette. A mai ember olyan világban él, amelyikben nincs általános tapasztalat a boldogságról.„A teljes boldogság minden jónak egyszerre történő élvezete a nélkül, hogy félni kellene, hogy ebből valamikor is elveszíthet valamit”. Tudom, ez a mennyország állapota, de azért jó lenne valamit tapasztalni belőle. A szent plébános írja ezt a bevezető gondolatot, aki kevés talentumot kapott, akit félve engedtek pappá szentelődni, aki megfőzve fazék krumpliját eszegette egy hétig, aki viszont csodálatos lelki örömöket kapott Istentől. Amit vigasztalásunkra szánt, azt ő nyilván át is élte. Ő valóban tudta, mennyire szeret minket a mi Urunk. Mi vagyunk a hibásak, hogy tele van az életünk minden mással, ami nem Isten és így nem is tud igazi boldogságot adni, és ha igazi boldogságot emlegetnek a ma átlagemberének, fogalma sincs arról, miről beszélnek. Élénk kontrasztnak hat másik megállapítása:„Egyesülés Jézus Krisztussal, egyesülés a kereszttel: íme, az üdvösség” Ezt már közelebbről ismerjük, mert szenvedése szinte minden embernek akad. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy ősszüleink elrontották Istennel való boldog kapcsolatunkat. Ezt Isten megtestesült egyszülött Fiának rettenetes szenvedéssel és kereszthalállal kellett helyrehoznia. Boldogító tudat, hogy ezért Atyjától végtelen dicsőséget kapott. Ha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt meg is dicsőülünk”(Róm 8,17) Mivel szenvedésünk bőven van, csatoljuk Jézuséhoz a boldogság reményében.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése