2013. június 24., hétfő

257. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.24. hétfő

Mindenkivel váljunk eggyé!

Urunk, Jézus Krisztus eljövetelének célját Szent Pá apostol ragyogóan megfogalmazta és ránk nézve is követendő például állította egyik levelében: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nm tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”.(Fil 2,5-8) Sokan azon ütköznek meg, hogy ha már keresztre feszítve akart meghalni, hogy így vállalja a nemzetéből való kitaszítottságot, miért engedte meg, hogy két gonosztevő között feszítsék meg. Könnyű a válasz az előbbi apostoli megnyilatkozás ismeretében: mert egy lett közülünk, akik közé emberségük rangján a két gonosztevő is oda tartozik. Amíg mi, most élők, a minket lenéző, kifosztó, sanyargató embereket hihetetlenül nehezen viseljük el, Ő a legfélelmetesebb réteg képviselői közé akart kerülni halálában, mintegy azt jelezve: visszavonhatatlan az elhatározásom. Így is érzékeltetni akarja, hogy küldője, az Atya, mennyire szereti eltévedt gyermekeit, milyen komolyan veszi az ő üdvösségüket: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot”: (Jn 12,44-47) a papjainak is ezt a lelkületet ajánlja. Kezükbe adta a hatalmat, hogy az Ő véres áldozatát naponta, minden kor minden emberének üdvösségére tegyük jelenvalóvá vérontás nélkül, de teljes értékkel. El kell mondanunk az átváltoztatás utolsó szavaiként önmagunk és jelen lévő hűséges híveink figyelmeztetésére: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése