2013. június 20., csütörtök

250. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.17. hétfő

Egy másik önmagad

A Teremtő az igazság és a szeretet alapjára építette az Isten országát. Mindkettő nagyon fontos. Együtt kell emlegetnünk folyton, hogy vérébe szívódjék minden kereszténynek. Aztán legyen belőle másokat is igaz emberré alakító erő. Mivel mindenki önmagához van legközelebb, Isten így fogalmazta meg a szeretet parancsát: Istent szeresd mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy, mint önmagadat. Ezt a mércét a világ Megváltója magasabbra emelte, jelezve, hogy a szeretet rangosabb erény lett mindennél. Jézus így fogalmazott: „Új parancsot adok nektek,hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.”(Jn 13,34) Aztán azt is pontosítja, hogy Ő mennyire szeret minket:„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”(15,13) Ha tehát önmagunkat igazán, Jézus példája szerint akarjuk szeretni, ezt azzal kell megmutatnunk, hogy életünk cselekedeteit, sőt magát az életünket is oda kell adnunk másokért. Ezzel növünk fel Krisztus Urunk mércéjéhez, hogy a szeretet teljesen kiszorítja belőlünk az önszeretetet.Ez a kereszténység legnagyobb kívánalma: mindig azt tedd, ami a melléd rendelteknek a boldogságát szolgálja,akkor majd a mennyországban igen komoly visszafizetésként kapod a boldogságot mindörökké. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése