2013. június 6., csütörtök

239. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.06. csütörtök

Azért beszélünk, mert megtaláltuk.

Nemcsak nehéz, de néha szinte lehetetlen a fiatalok számára keresztényként élni. A keresztény név krisztusit, Krisztushoz tartozót jelent (christianus). A papok Szent Pált követve ismétlik: „Legyetek a követőim, mint én is Krisztusé”. (1Kor 11,1) Hatvan éves ateista nevelés rengeteget rontott a régi keresztény és magyar öntudaton, kultúrán és nevelésen.Ahol az államban hivatalos állásfoglalás a szavak értelmének kiforgatása, sőt a kimondott hazudozás, ott a gyerekek is könnyen rászoknak erre. Jézus pedig ezt mondja önmagáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. (Jn 14,6) Az élet, amely mindig boldogságot jelent mind a természetes, mind a természetfeletti síkon. Mind a testi, mind a lelki életre értendő kijelentés. Nem mindig azonnal mérhető le, de az élet hosszú távú verseny. Az élet mindig erőfeszítést kíván. Cikázó pillangókra mutatott rá a szakértő: Milyen gyönyörű mozgás, úgy-e? Pedig ez nem játék, hanem állandó önvédelem. Jézus az igazság: minden szava igaz, tehát megfelel a valóságnak. Ő az igazság, egész élete, tanítása, léte és lényege igaz. Egyedül ő mondhatja el: Én vagyok az igazság maga. Jézus az út: a nyomában járunk,mivel ez a mód biztosan vezet az örök boldogságba, a vele megtett lépések összefolynak, úttá válnak. Minden fiatalnak nagyon kell vigyáznia, hogy Jézus legyen a mintaképe akkor is, amikor tanul, akkor is, amikor már dolgozik. Ha vele és benne él, hozzá igazodik, nem lesznek harsány orgiái, de lesznek nyugodt kötelességteljesítései, vidám kedélye, boldog élete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése